Meghaladta 60 milliárd forintot az az összeg, amelyet az offshore-adóamnesztia szabályozása nyomán utaltak haza külföldről a magyar tőketulajdonosok, és amelynek 10 százalékát fizették be az adóhatóságnak - írja a Magyar Nemzet hétfőn.
A karácsonyi rohamra kisebb áremeléssel készültek a hipermarketek, december elején egyelőre csak az ajándéknak való árukat próbálják fokozottan a vevők bevásárlókocsijába tolni. A krumpli ára rohamtempóban halad a 200 forintos jóslat felé - aki pedig spórolni akar, alaposan nézze meg az apróbetűs egységárat.
Belga területen vásárolt magának lakhelyet Gérard Dépardieu francia színész, hogy kevesebb adót kelljen fizetnie - erősítette meg a belga médiának egy határ menti település polgármestere.
A StefániaPark a közép-kelet európai régióból egyedüli magyar projektként kapta a környezettudatos épületeknek évente kiosztott ingatlanszakmai elismerést. A StefániaPark idén júniusban kapta meg a...
A befektetők nagy arányban csökkentették long pozícióik értékét a múlt hét keddel bezáruló kereskedési hét során, elsősorban a költségvetési szakadékról szóló tárgyalások megrekedésének piaci...
Az Állami Nyomda gyártja a jövőben az izlandi jogosítványt, amely újabb referencia a nemzetközi biztonsági nyomdapiacon. Az Állami nyomdának ez lesz az első referencia munkája Izlandon - nyilatkozta...
A CIB Bank közölte: a társaság alaptőkéjét új törzsrészvény zártkörű forgalomba hozatala útján 1 forinttal megemelik. A részvényesek az alaptőke-emelés keretében 56,7 milliárd forint teljes pénzbeli...
Nem sokkal, de 2008 óta először emelkedhet a nyugdíjak reálértéke. A költségvetési törvényhez benyújtott módosítókból kiderül: 5,2%-kal növelik a nyugdíjakat.
Egyes szociális támogatásokat 2013 februárjától a fővárosi és megyei kormányhivatalok folyósítják a települési jegyzők, illetve a városi gyámhivatalok helyett, illetve a házipénztári kifizetést felváltja a postai kézbesítés vagy a bankszámlára utalás - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.
A CIG Pannónia közölte: a társaság a Pannónia Befektetési Szolgáltató Zrt.-ben 41%-os mértékű közvetlen minősített befolyást szerzett. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyének...
Az izlandi közbeszerzési hatóság hivatalosan is kihirdette, hogy az izlandi gépjárművezetői engedély gyártására kiírt közbeszerzési tendert az Állami Nyomda Nyrt. és a Security Centre of Iceland cégek közösen beadott ajánlata nyerte meg - tette közzé az Állami Nyomda a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
Jövőre már pozitív tartományban lesz a magyar gazdaság növekedése Matolcsy György szerint. A nemzetgazdasági miniszter ezt a parlament költségvetési bizottságában mondta hétfőn, jelezve: Magyarország 2010-2012-ben sikeres pénzügyi és gazdasági konszolidációt hajtott végre.
Szűk tartományban ingadozott hétfőn a forint árfolyama: az eurót délután négy órakor 282,94 forinton jegyezték a kora reggeli 283,32 és a péntek esti 282,97 forint után.
Bár a forint délelőtt még inkább kissé gyengélkedett a negatív külpiaci hangulatban, a forintalapú államkötvények másodpiacán már süllyedni kezdtek a hozamok és délutánra főként a hosszabb futamidejű...
Magunk mögött hagytuk bronzvasárnapot, így a karácsonyi készülődés visszavonhatatlanul megkezdődött. A kereskedők tapasztalatai szerint az áruházakba egyre több vásárló tér be. Mire érdemes figyelni vásárlóként?...
Nem igazán mozdult a délutáni kereskedésben a hazai piac, így a BUX a hét első napját 0,6 százalékos csökkenéssel fejezte be. Az olasz miniszterelnök távozásáról szóló hírek nemcsak a budapesti hanem...
A 8. alkalommal megrendezett Portfolio.hu Property Investment Forumon beszélgettünk Árendás Gergellyel, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal (IFK) elnökével a hazai ingatlanfejlesztői piac elmúlt...
Kínában csaknem 1,8 millió új autó talált gazdára novemberben, az eladások 8,2 százalékkal nőttek éves szinten - jelentette az iparági szövetség hétfőn.
A népességnövekedés a víz és az élelem miatti konfliktusokhoz vezet, főként a Közel-Keleten és Afrikában - állítja az amerikai Nemzeti Hírszerzési Tanács által hétfőn nyilvánosságra hozott Global Trends 2030 című tanulmányának a legrosszabb esettel számoló forgatókönyve.
A BÉT részvényindexe csökkent, a nagyok közül csak a múlt héten történelmi mélypontját is megjáró MTelekom állt ellen. A legnagyobb azonban az E-Star bukta.
Egy a háromhoz az esélye annak, hogy valamikor a jövőben Görögország kilép az eurózónából, ugyanakkor a Standard and Poor's szerint a mostani kormány alatt nem, hanem egy jövőbeni görög kormány...
2012. december 31-éről 2013. március 29-ére tolná ki az árfolyamgát igénybevételének lehetőségét az a törvénymódosító javaslat, amelyet Balázs József fideszes képviselő nyújtott be az Országgyűlésnek....
Már egyeztetésre bocsátották azt a miniszteri rendelettervezetet, amelyben rögzítik: szakorvosjelölt ügyeleti tevékenységet felügyelet biztosítása nélkül nem láthat el.
A KT jelezte, hogy a hiánycél elérése érdekében meghozott intézkedések hatása növeli a növekedés megindulásával kapcsolatos már meglévő jelentős kockázatokat.
Magyarország 6,63 eurós egységáron adott el összesen 1,25 millió darab második fázisú, azaz 2008-2012 érvényességű európai szén-dioxid-kibocsátási egységet (EUA) hétfői aukcióján.
A Költségvetési Tanács (KT) szerint a 2013. évi költségvetésről szóló egységes indítvány, valamint a zárószavazás előtti módosító javaslat alapján a jövő év végére várható államadósság mértéke...
Vasútépítési beruházások is szóba kerültek Szijjártó Péter, a kínai kapcsolatokért felelős kormánybiztos-helyettes és kínai gazdasági vezetők hétfői budapesti tárgyalásán, amelyről Szijjártó Péter sajtófőnöke számolt be az MTI-nek.
A keretszámok ellen tiltakoztak az ELTE dél-budai kampuszán, majd a tömeg megindult a Petőfi-hídra. A hallgatók szerint a keretszámok durva megvágása egyenlő a tandíj bevezetésével.
Az idei év leggyengébb forgalmú hónapját, szeptembert is alulmúlta a november, amellyel nemcsak az idei, de az elmúlt évek egyik legkisebb havi forgalmát mutatta a hazai lakáspiacon. Az idei összesített tranzakciószám így megközelítheti 95 ezret, de a pontos végeredmény majd csak a januárban derül ki. A kereslet sem volt magas, az év második leggyengébb adatát mutatta a novemberi hónap 73…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,77 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 17 744,29 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,33 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Csökkenti szerdán az üzemanyagok literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a héten a 95-ös benzin ára bruttó 2, a gázolajé 6 forinttal mérséklődik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
A Költségvetési Tanács hétfőn megjelent véleménye szerint a 2013-as költségvetésbe tervezett egyes intézkedések növelik a növekedés beindulásával és fenntarthatóságával kapcsolatos kockázatokat. A KT...
Az amerikai tőzsdék nyitására már az európai indexek is jórészt korrigálták a reggeli mínuszokat. Az olasz tőzsde kezdett mélyrepülésbe Mario Monti miniszterelnök lemondásának hírére. A fő amerikai...
Egy időre lezárták a Petőfi hidat a kormány napokban elfogadott felsőoktatási koncepciója, azon belül elsősorban a keretszámok tervezett csökkentése miatt tiltakozó felsőoktatási hallgatók hétfő este Budapesten, majd továbbvonultak a belváros felé.
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn zárásra erősödtek, a vegyes pénteki és a rossz hétfői napközi teljesítmény után. Az amerikai elnök és a kongresszus költségvetési kompromisszumában és a Fed további enyhítésében bízó New York-i piacok azonban kimentették a napközi zuhanásból a nyugat-európai tőzsdéket.
A Költségvetési Tanács hétfőn megjelent véleménye szerint a 2013-as költségvetésbe tervezett egyes intézkedések növelik a növekedés beindulásával és fenntarthatóságával kapcsolatos kockázatokat. A KT...
A Fővárosi Törvényszék érvénytelennek nyilvánított egy devizakölcsön-szerződést, mert a bank nem tüntette fel a szerződésben külön költségként a deviza vételi és eladási árfolyama közötti különbözetet - írja az [Origo]....
A karácsony előtti időszak kiemelt jelentőségű a műszaki cikkek kereskedelme szempontjából: a Panasonic a megszokott, széles választékkal és prémium kategóriás termékekkel várja az idei szezont is. A japán gyártó minőség iránti elkötelezettségét mutatja, hogy több terméktípusra az előírtnál hosszabb jótállási időtartamot biztosít.
A Költségvetési Tanács hétfőn megjelent véleménye szerint a 2013-as költségvetésbe tervezett egyes intézkedések növelik a növekedés beindulásával és fenntarthatóságával kapcsolatos kockázatokat. A KT...
A közúti ellenőrzés során a közlekedési hatóság a jármű és a vezetője okmányai mellett az érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés meglétét is ellenőrzi - az erről is szóló nemzeti fejlesztési miniszteri rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg hétfőn.
Takarékos üzemelésű városi buszt konstruált a Kravtex- Kühne csoport, amelynek futómű-rendszerét közösen fejlesztette ki a Rábával. Az új autóbusz 2013 januárjában mutatkozik be Budapesten - közölte Stemler József, a Kravtex kereskedelmi igazgatója az MTI-vel hétfőn.
Meghosszabbítaná a devizaadósokat segítő intézkedés, az árfolyamgát igénybevételének határidejét három hónappal, március végéig egy kormánypárti módosító indítvány, amelyet hétfőn nyújtott be Balázs József (Fidesz) az Országgyűlésnek.
Ötéves kutatói pályázatot hirdet az Európai Bizottság a felzárkózó országok, a többi között Magyarország számára, amellyel kiemelkedő teljesítményű kutatókat szeretnének az Európai Unióba, azon belül is a felzárkózó térségekbe csábítani - tudatta az MTI-vel a kutatásért és fejlesztésért felelős uniós biztos hivatala hétfőn.
Az olasz kormányfő lemondásának híre az amerikai tőzsdéken már nem okozott visszaesést, a vezető részvényindexek 0,1-0,3 százalékos enyhe pluszban zárták a napot.Enyhe emelkedéssel zárt Amerika 2012...