Műszaki termékismereti képzési központot nyitott Budaörsön az egészségügyi technológiák fejlesztésével és gyártásával foglalkozó GE Healthcare; Európában ez az első ilyen létesítmény - közölte a társaság pénteken.
Támogatja a sztrájkbizottság létrehozását a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) - tájékoztatta a tömörülés pénteki döntéséről Mendrey László elnök az MTI-t. A közoktatási szakszervezetek délután egyeztetnek a további lépésekről.
Megszüntetné a munkanélküliek megbízásos szerződés alapján történő foglalkoztatási lehetőségét a szlovák munkaügyi minisztérium - derült ki a foglalkoztatási törvényt módosító indítványból.
Még ebben a negyedévben LED-lámpák gyártását kezdi meg a General Electric (GE) Lighting Nagykanizsán - jelentette be Phil Marshall, a GE regionális elnök-vezérigazgatója pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón.
Varga Mihály szerint a magyar gazdaság sebezhetősége jelentősen csökkent, és ha nem változik alapvetően a külső környezet jövőre, akkor nem lesz szükség külső finanszírozásra, eurókötvény kibocsátására Magyarország csak az IMF-megállapodás után készül.
Stagnálással indult a kerekedés az amerikai részvénypiacokon, a befektetők a piacnyitás előtt érkezett banki eredményeket emésztgetik. A kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,12 százalékkal emelkedett, az S&P-500 és a Nasdaq Composite egyaránt 0,03 százalékkal csökkent.
Az új Munka Törvénykönyve még hatályba lépése után is felvet gyakorlati kérdéseket, abban azonban már most konszenzus van, hogy könnyű megtalálni a kiskapukat az új szabályozásban - derült ki a CompLex Kiadó Rodin Felnőttképzési Üzletága által szervezett IX. Magyar Munkajogi Konferencián.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) kereskedelemfejlesztési pályázatot ír ki, amelynek célkitűzése a kis- és középvállalkozások részarányának növelése magyar exportban. Január 16-ig lehet pályázni.
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében szinten tartást, míg a gázolaj esetében 1-3 forint emelést indokolnak. Így a benzin kiskereskedelmi átlagára 432, a gázolajé 439 forint lehet október 17-én, szerdán.
Az új, az eurózóna inflációja felett 2,5 százalékos kamatot fizető 3 éves magyar euró kötvények iránt az intézményi befektetők várhatóan nem mutatnak majd nagy érdeklődést, a kibocsátott mennyiség...
Nem aggódik a Balaton alacsony vízszintje miatt Litkey Farkas. A tízszeres Kékszalag győztes vitorlázó azt mondja, a tó természetes állapota, hogy időnként a szokásosnál alacsonyabb a vízállás....
Nem vagyunk messze egy jó megállapodástól a nemzetközi szervezetekkel - mondta ma reggel németországi látogatásáról hazatérve a Kossuth Rádióban Orbán Viktor kormányfõ, igaz délután Varga...
Jelentősen javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban. A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének értéke 78,3 pontról 83,1 pontra emelkedett, ami bő ötéves csúcsnak számít. A...
A Portfolio Trader egyedülálló kereskedési tanfolyamán az elmélet és a gyakorlat találkozik. A piaci mozgásokkal kapcsolatos szabályszerűségeket, valamint az előadók által az elmúlt évtizedben...
Messze a várakozásokat felülmúló mértékben emelkedett a fogyasztói hangulat az amerikaiak körében. A Thomson Reuters/Michigan Egyetem előzetes októberi fogyasztói bizalmi indexe 83,1 pontra emelkedett a felülvizsgált végleges szeptemberi 78,3 pontról. Ilyen magas szinten az index 2007 szeptembere óta nem volt. Elemzők 78,1 pontra történő csökkenésre számítottak.
Nem vagyunk messze egy jó megállapodástól a nemzetközi szervezetekkel - mondta ma reggel németországi látogatásáról hazatérve a Kossuth Rádióban Orbán Viktor kormányfõ, igaz délután Varga...
Ha Európa nem él a tudományos újítások adta lehetőségekkel, akkor a kontinens gazdasága 25 éven át tartó stagnálásban rekedhet - mondta Douglas McWilliams, a Centre of Economics and Business Research...
Székesfehérvár önkormányzata visszakéri a börgöndi repülőtér területét a Biggeorge's-NV Zrt.-től, miután évek óta nem kezdődött el a terület fejlesztése - erről a pénteki közgyűlésen született döntés.
Lélektani határ felé tart a forint: az eurót délután négykor 280,97 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, szemben a délelőtti 281,13 forintos és az előző esti 281,22 forintos jegyzéssel.
A tegnapi napon meglepő hírként terjedt el a sajtóban, hogy a Japán Softbank Corp. tárgyalásokat folytat, hogy megszerezze a Sprint Nextel Corporationt.
A GVI kutatói a Google-keresések trendjei alapján tanulmányt készítettek a külföldi munkavállalás várható alakulásáról. Valószínűnek tűnik, hogy erősödik a kivándorlás a magyarok körében - írja az Index.
Nem vagyunk messze egy jó megállapodástól a nemzetközi szervezetekkel - mondta ma reggel németországi látogatásáról hazatérve a Kossuth Rádióban Orbán Viktor kormányfõ, igaz délután Varga...
Az átlátszó.hu oknyomozó portál azt szerette volna megtudni, kik a Külügyminisztérium vezető munkatársai, a Fővárosi Ítélőtábla azonban elutasította a keresetét - számol be az Index.
A harmadik amerikai eszközvásárlási program bejelentése óta töretlenül dől a pénz a fejlett piaci eszközöknél magasabb hozammal kecsegtető feltörekvő piaci kötvényekbe, részvényekbe és árupiaci...
Hétfőn megkezdi az ócsai szociális lakótelep első 80 házának kivitelezési munkálatait a meghívásos pályázaton nyertes cég, a VeszprémBer Zrt. - erősítette meg az MTI-nek a település alpolgármestere pénteken a pénzcentrum.hu értesülését.
A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló javaslatát.
A délután érkezett, pozitív meglepetést okozó fogyasztói bizalmi index valamint az EPS soron várakozások feletti Wells Fargo és JP Morgan gyorsjelentések sem bizonyultak elégnek ahhoz, hogy...
Pénteken, azaz október 12-én nyílt a XII. kerület szívében a város legújabb bevásárlóközpontja, a Hegyvidék Központ. A 6500 négyzetméteres budai "luxusplázának" is hívott fejlesztés azonban nem teljesen szolgál rá a kifejezésre, hiszen kínálatát és méretét tekintve az új üzletközpont se nem igazán luxus, se nem klasszikus értelemben vett pláza. Inkább tekinthető egy kisebb, modern…
2013-ban a hangsúly a szuperbruttó kivezetésén, a gyermekvállalás ösztönzésén, az egységes adórendszer kialakításán, az illetékkulcs-rendszer átalakításán, az adómorál erősítésén és az adóbeszedés hatékonyságán lesz.
Az erős frank megdrágította a svájci üdüléseket, a vendégéjszakák száma 3,2 százalékkal csökkent a nyári időszakban, és a bevételek is hasonló mértékben mérséklődtek; a magyar vendégek svájci vendégéjszakáinak száma ugyanakkor szerény mértékben emelkedett - mondta Urs Weber, a Schweiz Tourismus Ausztriáért és Magyarországért felelős vezetője pénteken az MTI-nek téli katalógusuk bemutatóján.
A külföldön, hosszú távra bérelt autó áfáját Magyarországon kell megfizetni, a mezőgazdasági termelők saját gazdaságukban előállított tiszta növényi olajat a munkagépeikben felhasználhatják, a...
Biztonsági földgáztároló csak állami tulajdonban állhat, a tárolást végző cég pedig koncesszióban végezheti e tevékenységét - az erről szóló törvényjavaslatot Lázár János (Fidesz) nyújtotta be a...
A magyar kormány új államháztartási egyenlegjavító intézkedéscsomagja mellett az IMF/EU-tárgyalások ügyében indított médiakampány is azt valószínűsíti, hogy belátható időn belül létrejöhet a megállapodás a nemzetközi szervezetekkel - vélekedtek pénteki értékelésükben londoni elemzők.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,91 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 19 134,16 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Biztonsági földgáztároló csak állami tulajdonban állhat, a tárolást végző cég pedig koncesszióban végezheti e tevékenységét - az erről szóló törvényjavaslatot Lázár János (Fidesz) nyújtotta be a...
Számos kisebb változtatás és pontosítás mellett például a szuperbruttósítás jövő évi megszüntetését is tartalmazza a ma benyújtott adócsomag, illetve jelentősen egyszerűsödik az illetékrendszer. A...
A külföldön, hosszú távra bérelt autó áfáját Magyarországon kell megfizetni, a mezőgazdasági termelők saját gazdaságukban előállított tiszta növényi olajat a munkagépeikben felhasználhatják, a bérszeszfőzdék jövedéki biztosítéka 200 ezer forintra csökken, a borászatok pedig évi 10 ezer liter palackos erjesztésű pezsgőt állíthatnak elő és értékesíthetnek a nemzetgazdasági tárca pénteken benyújtott…
Jövőre megszűnik a szuperbruttósítás, bővül a munkahelyi étkeztetés támogatása, adómentes lesz a kockázati biztosítás munkáltató által fizetett díja, emelkedik az egészségügyi szolgáltatási járulék összege és változnak a társasági adó szabályai amennyiben a parlament elfogadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által pénteken benyújtott törvényjavaslatot.
Lapértesülés szerint egy Európában létrehozandó vegyesvállalat tervén dolgozik a General Motors és a PSA Peugeot Citroen. A La Tribune pénteki online kiadásában a forrás megjelölése nélkül azt...
Magyarország inkább elővigyázatossági hitelkeretet akar a Nemzetközi Valutaalaptól, mint készenléti hitelkeretet, mondta Giró-Szász András kormányszóvivő a TV2 műsorában. Azért nem született eddig...
Vegyes nyitás után minimális mínuszban tartózkodnak az amerikai tőzsdék. Annak ellenére sem javult a hangulat, hogy a ma megjelent adatok szerint az amerikai fogyasztói bizalmi index ötéves csúcsra...