A kedvezőtlen kilátások miatt az év második felében lassabb növekedésre számít az Európai Bizottság. A legfrissebb prognózisok szerint a harmadik negyedévben 0,2, a negyedik negyedévben pedig 0,1...
Elbocsátásoktól volt hangos az elmúlt hetekben a pénzügyi szektor, szinte az összes nagyobb bank jelentett be leépítéseket. A lépések mögött a szezonális hatások mellett költségracionalizálási...
A nyári forgalmi összesítés szerint sikerült „nyugdíjazni” a korábbi, 2007-es forgalmi csúcsot, amit a június elejétől augusztus végéig tartó időszakban mértek a repülőtéren
Összességében közel 110 milliárd forint távozott az alapokból augusztusban - a nyár végén nemcsak a pénztári vagyon visszaváltása rogyasztotta meg az befalapok vagyonát, a zuhanó részvényárfolyamok is gondot jelentettek. A hazai állampapírpiac azonban továbbra is stabil hozamokat biztosított
A nyári forgalmi összesítés szerint, ha csak kicsivel is, de meg tudta dönteni a korábbi, 2007-es forgalmi csúcsot a Budapest Airport, amit a június elejétől augusztus végéig terjedő időszak alatt...
A sikertelen előadásokon, interakciókon képes segíteni az improvizációs technika. A másikra nyitott, figyelő, asszertív helyzetbe kerül, aki megtanulja használni a kreativitását. Az improvizációs színház abban különbözik más tréningektől, hogy a színészek tudják, mi a szerepük, mikor kell hátrébb lépniük. Számukra a résztvevő fejlődése a legfontosabb, és nem váltják be pillanatnyi, apró sikerekre…
Az euróövezetben az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal nőttek augusztusban a fogyasztói árak - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
A tegnapi nappal bezárólag négynapos emelkedő etapon van túl a közös európai fizetőeszköz, annak ellenére, hogy a befektetők biztosra veszik a görög államcsődöt. Az emelkedést több kisebb-nagyobb hírfoszlány táplálta, ilyen volt például az, hogy a kínai kormány az olasz kötvények mögé állt. Ennek is köszönhető, hogy a két éves olasz hozamok kissé lejjebb kúsztak 4,5%-ra és tovább csökkenhetnek, ha…
Tovább zsugorodott a befektetési alapok vagyona augusztusban, ebben a pénztári vagyon átadása miatti visszaváltások mellett szerepet játszott a részvénypiaci visszaesés is - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) csütörtökön közölt havi jelentéséből.
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 50 milliárd forintos kerettel meghirdetett 12 hónapos (D120822) diszkontkincstárjegy aukcióra összesen 136,4 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett,...
Kötvénykibocsátásra készül az Intel, a társaság 5, 10 és 30 éves kötvényeket kínál összesen legalább 1,5 milliárd dollár értékben. A befolyó összegből részvényeket vásárolna vissza a cég. Az Intel...
Kecskeméten, a városháza díszudvarán és a frankfurti autókiállításon bemutatták az első Magyarországon készült B osztályú Mercedes személygépkocsit....
Nincsenek többé kockázatmentes eszközök, csupán relatíve kevésbé kockázatosak. Ma már sokszor nagyvállalatok kötvényeit is kevésbé kockázatosnak árazzák, mint például a korábban etalonnak tekintett...
Az adósságválsággal kapcsolatos romló kilátások miatt az EU végrehajtó testülete, az Európai Bizottság csökkentette a második félévre vonatkozó növekedési kilátásait. Arra figyelmeztetett, hogy az eurózóna az év végére stagnálás közeli állapotba kerülhet.
A népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény alapján 2011. szeptember 1-jétől az élelmiszerek egy meghatározott köre után népegészségügyi termékadót kell fizetni. Az érintett vállalatok részéről számos kérdés merült fel az új előírás gyakorlati teljesítésével kapcsolatban.
A folyamatosan és kiszámíthatatlanul változó devizaárfolyamok nem csak a lakosságnak, hanem a hazai vállalkozóknak is komoly fejtörést okoznak. Ebben a szektorban azonban nem a devizahitel jelenti a fő problémát, hanem a a devizabevételek forintra váltása. Ember legyen a talpán, aki ki tudja számolni, mikor tudja a legjobb árfolyamon forintra váltani a termékeiért vagy szolgáltatásáért fizetségül…
A SIA Central Europe, együttműködésben a TONBELLER-rel “PÉNZÜGYI BŰNMEGELŐZÉS” konferenciát tart 2011. szeptember 29-én, csütörtökön a Hilton Budapest WestEnd Hotelben. Az eseményen a szak...
Egy friss kutatás szerint a 30 és 40 év közötti lakosság 51%-a rendelkezik valamilyen megtakarítással, de a félretett pénz a legtöbb esetben kevesebb, mint félmillió forint
Egy friss felmérés szerint a lakosság nyitott a megtakarításokra, és tisztában van, hogy a kitűzött életcéljaihoz nagyjából milyen összegre van szüksége, azonban az emberek 40 százaléka nem tud...
A tegnap délutáni fordulat kitart a világ részvénypiacain, így a magyar parketten is kisebb optimizmust láthatunk a BUX 1%-os emelkedése mellett. A forgalom az előző napoknál jóval alacsonyabb,...
A sokféle kötöttség miatt nincs világos megoldás az eurózóna adósságválságának kezelésére, ezért játszanak időhúzásra a fizetési övezet vezetői, az idő azonban ellenük dolgozik - mutatott rá a...
Az első hét havi 7,0 százalékos növekedés után lassul az ipar termelése az év hátralévő részében, és 2011 egészében 6-6,5 százalékos lehet a gyorsulás - felelték az MTI által megkérdezett elemzők csütörtökön.
Bő két és félszeres túljegyzés mellett, hozamemelkedéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Nemzetközi versenyeken mérkőzik meg Európa legígéretesebbnek ítélt start-up vállalkozásaival a hazai fejlesztésű Mixgar. A berlini székhelyű, HackFwd inkubátorház versenye után, Bécsben, majd Kijevben...
Az idei első félévben több mint 2 milliárd forintot hagytak a biztosítók zsebében azok az autósok, akik megfeledkeztek kötelező biztosításuk évfordulójáról. A statisztika szerint a novemberi kgfb...
Egy friss felmérés szerint a lakosság nyitott a megtakarításokra, és tisztában van, hogy a kitűzött életcéljaihoz nagyjából milyen összegre van szüksége, azonban az emberek 40 százaléka nem tud havonta félretenni, további 36 százalék pedig csak időnként. A lakosság viszont a válság után sokkal tudatosabb lett a pénzügyei területén, a vizsgálat eredményeit felhasználva az OTP Alapkezelő egy új…
Kecskeméten a városháza díszudvarán bemutatták az első helyben készült B osztályú Mercedes személygépkocsit csütörtökön. Frank Klein elmondta: a bemutatott autó családi használatra készült,...
Kecskeméten a városháza díszudvarán bemutatták az első helyben készült B osztályú Mercedes személygépkocsit csütörtökön. Frank Klein elmondta: a bemutatott autó családi használatra készült,...
Megtiltotta a BRFK ma kézbesített határozatában a szeptember 29-én kezdődő, határozatlan időre jelzett szakszervezeti D-Day elnevezésű demonstrációsorozat helyszíneire bejelentett rendezvényeket, többek között a Parlament elé, egy szombat délutánra - október elsejére - tervezett nagygyűlést is....
A reggeli 288,5-rõl határozottan erõsödött kora délutánra a forint az euróval szemben, a jegyzések egészen 284-ig süllyedtek a bankközi piacon. A forint a frankkal és a dollárral...
A globális pénzügyi válság kitörése óta a legnagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma az euróövezetben a második negyedévben - derül ki az Eurostat csütörtökön ismertetett adataiból.
Idén augusztus végéig összesen 5,9 millió utas fordult meg a budapesti repülőtér termináljain, ebből 2.736.412 a nyári hónapokban, bő 4 ezerrel több, mint az eddigi legmagasabb szám, amit még a válság előtti évben, 2007-ben sikerült elérni - közölte a Budapest Airport az MTI-vel.
Rehn elismerte, hogy az európai gazdasági kilátások az utóbbi időben romlottak. Mint fogalmazott, az adósságválság viharait a reálgazdaság is megszenvedi
2011. szeptember 14 és 18. között még több programmal és versennyel várja a látogatókat a Nemzeti Vágta, történelmi hangulatú lovasverseny Budapest belvárosában....
Jóval többe kerülhet az autósoknak a megtett úttal arányos autópályadíj. Így ameddig a kormány halogatja a bevezetést sokat spórolhatnak az autópályákat használók....
Kecskeméten, a városháza díszudvarán és a frankfurti autókiállításon bemutatták az első Magyarországon készült B osztályú Mercedes személygépkocsit....
Nem kellően átgondolt, rögtönzött intézkedésnek tartja a devizahitelek végtörlesztésének lehetőségét Bod Péter Ákos. Az egyetemi tanár, korábbi jegybankelnök szerint a bankszektor, a PSZÁF és a Magyar Nemzeti Bank is felelős azért, hogy a devizahitelesek helyzete ilyen súlyossá vált.
Kecskeméten a városháza díszudvarán bemutatták az első helyben készült B osztályú Mercedes személygépkocsit csütörtökön. Frank Klein elmondta: a bemutatott autó családi használatra készült,...
Varró László, a Nemzetközi Energia Ügynökség gáz-, szén- és árampiaci divíziójának igazgatója szerint az államok első sorban nem tulajdonrészeik nem piacorientált működtetésével kell elérniük...
Vészesen közeledik a költségvetés benyújtásának határideje, ám Matolcsy György minisztériumában nem aggódnak. Érdeklődésünkre úgy fogalmaztak, hogy "a törvényjavaslat szeptember végén benyújtásra...
Tovább romlott a hangulat a feldolgozóiparban - derül ki a New York-i Fed augusztusi felméréséből. A főindex értéke -7,7 pontról -8,8 pontra csökkent, míg a konszenzus -4,0 pont volt. További...
A megelőző heti 417 ezerről nem csökkent, hanem 428 ezer főre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban. A heti ingadozásokat kisimító négyhetes...
50 milliárd forint értékben hirdetett meg 12 hónapos lejáratú diszkont kincstárjegyeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ. A D120822 jelű papírra 136 milliárd forint értékben nyújtot...
Tovább romlott a hangulat a feldolgozóiparban - derül ki a New York-i Fed szeptemberi felméréséből. A főindex értéke -7,7 pontról -8,8 pontra (tízhavi mélypontra) csökkent, míg a konszenzus -4,0 pont...
A megelőző heti 417 ezerről nem csökkent, hanem 428 ezer főre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban. A piaci konszenzus 410 ezer főre csökkenést...