A kormányfő szerint minden olyan törekvést meg kell próbálni visszaverni, amely az egységes európai adózás irányába mutat. Orbán Viktor a hétfői budapesti külképviselet-vezetői értekezleten az MTI...
Az elmúlt pár napban/hétben az EUR/HUF nem nagyon képes a 275-ös szintet áttörnie, és ez meglehetősen sokat segített a devizában eladósodott embereknek. Ha megnézzük a chartot, akkor láthatjuk, hogy egy szűkülő emelkedő trended lehet látni, aminek az alján tartózkodik most az árfolyam. Ha az EUR jelentősen begyengülne, akkor a 262-es árfolyam sem lehetetlen egy hetes távban.
A munkanélküliségi ráta 10,8 százalék volt a május-júliusi időszakban, nem változott a megelőző három hónaphoz, azaz a második negyedévhez képest, és csökkent az egy évvel korábbi 11 százalékhoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Varga Mihály szerint az idei év legfontosabb feladata, hogy befedjék azt a 80-100 milliárd forint körüli államháztartási hiányt, amely akkor keletkezik, ha a tervezetthez képest valóban alacsonyabb, az első becslések szerint 2 százalék vagy az alatti lesz az ez évi gazdasági növekedés. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Hír TV Kontraszt című műsorában vasárnap azt mondta, 8-10 tétel…
Orbán Viktor szerint Magyarország nagyon súlyos veszélyhelyzetbe sodródott az elmúlt három hónapban az euróválság miatt, ezért az ősz nehéz, a szuverenitásért folytatott küzdelemmel teli időszak lesz...
A viszonylag jó hangulatban a forint erősödni tudott: az euróval szemben pénteken zárásra 272 körülig, ma reggel innen 271-ig süllyedt a kurzus. A svájci frank pénteken több ok miatt is jelentős gyengülést szenvedett el, ez pedig azt eredményezte, hogy a péntek reggel még 240 közelében járó frank/forint jegyzések estére 232-233 közöttig estek, ma reggel pedig folytatódik a frank gyengélkedése, így…
Az arany határidős kereskedése a héten várhatóan vegyes, de inkább lefelé menő irányba mozdulhat, miután az előző héten másodjára is havi 1700 dollár mélypontot ért az árfolyam. Az ellenállást egy későbbi esetleges gazdaságélénkítő intézkedés bejelentése, a megnövelt NYMEX kereskedési fedezeti követelmény, és a jelentős mértékű lakossági pozíciók likvidálása adhatják a kéthavi rally után. (Solar…
Hatalmas szárnyalás bontakozott ki ma a görög részvénypiacon a bankszektor vezetésével azt követően, hogy az EFG Eurobank és az Alpha Bank egyesüléséről kezdtek hírek terjengeni. Az Athex Composite...
A Belügyminisztérium szerint a közfoglalkoztatásban részt vevők a bérpótló juttatás kétszeresét kapják, ezért nem igazak azok a kijelentések, hogy a közmunkabér méltánytalan lenne - mondta a tárca szóvivője vasárnap.
Hamarosan az Orbán-kormány elé kerül a köztisztviselők, a rendvédelmi és a fegyveres dolgozók, illetve a hivatásos és szerződéses állományú katonák egységes életpályamodelljéről szóló javaslat - tudta meg a Magyar Nemzet. A Belügyminisztérium és a rendvédelmi szakszervezetek között a nyugdíjszabályokról folytatott egyeztetések okoztak némi csúszást a menetrendben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 179,51 pontos emelkedéssel, 18.019,37 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 1,01 százalékkal erősödött. Balásy Zsolt, a Concorde Érték...
A Hybridbox 100%-os tulajdonában álló HomeSys Media Kft. együttműködési szerződést kötött az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. -vel az Origo által forgalmazott és gyártott video tartalmak...
Üdvözlik az ipari parkok működtetői az Új Széchenyi Terv keretében hamarosan kiírásra kerülő új pályázatot, a jelenlegi világgazdasági környezetben azonban többségük egyelőre kénytelen kivárni a...
Ellentámadást indítanak globális bankok az új tőkekövetelmények ellen, figyelmeztetve, hogy ezek visszavetik a hitelezést és károsan hatnak a növekedésre, ráadásul torzítják a versenyt a pénzügyi...
A magyar gazdasági növekedéshez nagy szükség van a belső fogyasztásra, ehhez pedig helyzetbe kell hozni a megroggyant magyar középosztályt - fejtette ki az MTV Ma Reggel című műsorában Mellár Tamás...
Hírforrások (pl. Bloomberg) szerint az EU ezen a héten tárgyal egy importtilalom bevezetéséről a szíriai olajra vonatkozóan (kb. 110 ezer hordó/nap). A tilalom hatással lehet a MOL-INA operációjára - olvasható az Erste piaci összefoglalójában.
Van, akinek már az önéletrajz és motivációs levél megírása is gondot jelent, van, aki az állásinterjú kérdéseitől jön zavarba, és akad olyan, aki egészen a bértárgyalásig eljut, és itt vérzik el. Az álláskeresési folyamatba bárhol becsúszhat egy hiba, ami csak a sikertelenség érzését növeli. Mindezt azonban meg lehet előzni, ha tudatosan felkészülünk rá. Ebben segíthet az állásmentor program.
Néhány éven belül megduplázza, a jelenlegi ötvenről fokozatosan száz főre emeli mérnöki létszámát a győri székhelyű Magna Steyr Engineering Center Hungária Kft. - írta az autopro.hu járműipari szakportál.
A foglalkoztatottak száma 43 ezer fővel nőtt, amely a szezonalitás miatt a vártnak megfelelően alakult. A munkanélküliségi ráta a tavalyi évhez képest mégsem mutat változást, 10, 8% - a nyárnak vége és lassult az export is, ősszel kaphatunk valós képet arról, hogyan is áll a hazai munkaerőpiac
A piacok hangulatát pénteken és hétfõ reggel is Jackson Hole-i konferenciáján elhangzottak határozták meg. A legfontosabb piacmozgató beszéd Ben Bernanke amerikai jegybankelnök részérõl...
A Nemzeti Rehabilitációs Hivatal több gyanús esetet is talált a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatánál, a vizsgálat igaz még tart, azonban 1500 esetből 130 esetben rendkívüli eljárást indítottak meg -...
A Magyar Nemzeti Bank immár negyedik éve ajánlja fel jótékony célra a forgalomban elhasználódott bankjegyek megsemmisítése során keletkező bankjegybriketteket. Magas fűtőértéküknek köszönhetően a tömö...
Az EUR/CHF árfolyama 1,18 fölé menetelt, kérdés, hogy képes lesz-e az euró/frank kurzus megrekedni az új magasabb szinteken, ha újra nagyobb gondok merülnek fel a PIIGS államok valamelyike felől,...
A vártnak megfelelően, átmeneti csökkenést követően tovább emelkedett az arany ára. A Bernanke-beszéd miatt az árfolyam volatilitása várhatóan fokozódni fog
Idén magas maradhat a munkanélküliség, jövőre is 10% fölött lehet a munkanélküliségi ráta - kommentálták elemzők az MTI-nek a KSH hétfőn publikált foglalkoztatás és munkanélküliség adatait. 2012-ben...
Az 5.345 pontos mélypont fordította emelkedő irányba DAX árfolyamát. A vevők azonban gyorsan elillantak, és a hét második felében már újra csökkenő pályára állt az index. Leginkább oldalazáshoz hasonlítható a múlt heti mozgás, melynek támasza az 5.345 pontos minimum, ellenállást pedig az 5.780 pontos lokális maximum jelent. Ha az utóbbi szintet sikerül leküzdenie a DAX-nak, akkor a 20 napos…
Idén továbbra is magas maradhat a munkanélküliség, bíztató azonban, hogy emelkedett a foglalkoztatottság a május-júliusi időszakban - kommentálták elemzők az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn publikált munkaerő-piaci adatait.
A 100 éves kötvények a 90-es években voltak igazán népszerűek, majd 10 évig alig került sor újabb kibocsátásra. A rendkívül alacsony kamatkörnyezet és az erős kötvénykereslet azonban ismét népszerűvé...
Bár a múlt héten nagyobb esést tapasztalhattunk az arany árfolyamában, de a megtorpanás csak időlegesnek bizonyult; újra emelkedés figyelhető meg a nemesfém piacán. Épp ezért nagyobb üzletnek minősül, mint eddig bármikor az új aranylelőhelyek keresése szerte a világban. Az USA és Ausztrália mellett az Alpok vonulatai között is népszerű időtöltés az aranymosás....
Egyre betegesebbek a németek - legalábbis erre utal a szövetségi statisztikai hivatal most közzétett kimutatása, amely szerint az alkalmazottak tavaly betegség miatt átlagosan 15 napot maradtak távol munkahelyüktől - adja hírül az InfoRádió.
Több gyanús ügyet is talált a már felülvizsgált rokkantnyugdíjaknál a Nemzeti Rehabilitációs Hivatal. A vizsgálat még tart, eddig több mint másfélezer ember leszázalékolását ellenőrizték - értesült a HírTV nyomán a Magyar Nemzet.
Görögországban egyesül a második és a harmadik legnagyobb bank, az Eurobank és az Alpha Bank összeolvadásáról hétfőn írnak alá megállapodást, és így létrejön a délkelet-európai térség legnagyobb bankja.
Rohamtempóban bővül az MKB szolgáltatási palettáján augusztusban megjelent Széchenyi Pihenőkártya szerződött szolgáltatóinak száma, miközben a munkáltatók is sorra igénybe veszik a lehetőséget. A ...
A Fotex 2011. augusztus 26-án 13 554 darab saját részvényt vásárolt a a Concorde-on keresztül 328 Ft/darab átlagáron. Ezen tranzakcióval a Fotex közvetlen tulajdonában 680 198 db, a Társaság...
A világ egyik vezető befektető cége, a TPG Capital a Saxo Bank egyik jelentős részvényese lesz. Az augusztusban aláírt megállapodás értelmében a TPG Capital egyik kapcsolt vállalkozása 30 százalékos r...
11,2 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el az év első felében a Budapest Bank. A társaság mérlegfőösszege közel 5%-kal, követelésállománya 6%-kal csökkent. A jelzáloghitelek-kivételével...
A kormány gazdaságpolitikájának fókuszában továbbra is a munkahelyteremtés áll - közölte a miniszterelnök szóvivője a legfrissebb foglalkoztatottsági adatokra reagálva hétfőn az MTI-vel.
Csökkent az üres üzletek aránya a belváros főbb bevásárlóutcáiban, a Váci utcában és mellékutcáiban, a belváros új főutcájában, az Andrássy úton és a Nagykörút központi részén 2011 nyarán. A...
A CFD-kel való kereskedést, valamint számos konkrét befektetési stratégiát mutat be a Portfolio.hu füzetek sorozat legújabb kötete. A kiadvány ár: 2,490 Ft helyett 1,990 Ft. MEGRENDELÉS ITT...
A társadalombiztosítási nyugellátásáról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 2. § (6) bekezdése, a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény egyes rendelkezései alkotm...
Görögországban egyesül a második és a harmadik legnagyobb bank, az Eurobank és az Alpha Bank összeolvadásáról hétfőn írnak alá megállapodást, így létrejön a délkelet-európai térség legnagyobb bankja. ...
Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter kijelentette, hogy az európai elitnek, közte a németnek el kell döntenie, akarja-e azt, hogy az euró fennmaradjon, még ha ezért nagy árat is kell fizetni. Ha n...