Hagyományosan kritikus előadást tartott Joseph Stiglitz a Nobel-díjasok lindaui találkozóján. A közgazdász szerint a makroökonómiai modellek megbuktak, olyan új munkára lenne szükség, ami feltárja a...
Jelenleg is tárgyal külföldi befektetői csoporttal, és átalakulva, jóval kisebb alapterületű áruházakban még megmaradhat az Electro World - mondta Nagy Károly András a cégcsoport vezérigazgatója.
Ma is nyugtalanság jellemzi az európai piacokat, ahol már érezhetõen minden befektetõ a délutáni 14:30-as felülvizsgált második negyedéves amerikai GDP adatot, majd a Fed elnök, Ben...
Nyolc és fél milliárd forintból mintegy 3200-3500 új bölcsődei férőhely létesülhet 2013 végéig országszerte - jelentette be Soltész Miklós pénteken a főváros XVI.kerületében, ahol egy új bölcsődét avattak fel.
A svájci gazdaság növekedésének lassulást jelzi a konjunktúra mutató, az üzleti hangulatindex is a mélyponton van, a britek is kivonhatják vagyonukat Svájcból
Várhatóan augusztus végéig lezárul a Nemzeti Eszközkezelő Társaság felállítása, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. megkezdte a társaság létrehozását....
Mindössze 0,2 százalék volt a gazdasági növekedés Nagy-Britanniában a második negyedévben - derül ki a brit statisztikai hivatal pénteken nyilvánosságra hozott adataiból.
Várhatóan augusztus végéig lezárul a Nemzeti Eszközkezelő Társaság felállítása, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. megkezdte a társaság létrehozását.
A svájci gazdaság növekedésének lassulást jelzi a konjunktúra mutató, az üzleti hangulatindex is a mélyponton van, a britek is kivonhatják vagyonukat Svájcból
A Jobbik szerint a 75 éves életkorra vonatkozó hitelfutamidő maximalizálás újabb bizonyítéka a kormány antiszociális, következetlen és bankokat védő felfogásának.
Jelenleg is tárgyal külföldi befektetői csoporttal, és átalakulva, jóval kisebb alapterületű áruházakban még megmaradhat az Electro World - mondta Nagy Károly András a cégcsoport vezérigazgatója pénteken az MTI-nek
Az első negyedévi 2,5 százalékról a második negyedévben 1,5 százalékra lassult a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme Magyarországon; az, hogy a növekedés üteme április és június között alacsonyabb volt, mint az előző negyedévek során, összhangban állt a világgazdasági folyamatokkal, hiszen a túlnyomórészt fejlett országokat tömörítő OECD egészére számított GDP növekedés is az első negyedévi…
2011 második negyedévében (évesített negyedéves alapon) mindössze egy százalékkal növekedett az amerikai gazdaság, ami 0,3 százalékpontos korrekciót jelent az első becslésben szereplő értékhez képest...
A korábban közölt 1,3 százaléknál kisebb ütemben, 1 százalékkal nőtt éves szinten a második negyedévben az amerikai GDP - közölte második becslését az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteken.
A történelmi tapasztalatok alapján szeptember a részvények legrosszabb, viszont az arany legjobb hónapja. Az elmúlt 20 évben 16-szor emelkedett az arany árfolyama, átlagosan 2,5 százalékkal az első...
Az Alkotmánybíróságon (Ab) a szeme 100 ezer magánnyugdíj-pénztári tagnak és több tízezer kényszerátlépőnek: a kiszivárgott információk szerint egy elkészült határozattervezetben az áll, hogy azoknak is biztosítani kell az állami nyugdíjat, akik a magánpénztárakban maradtak. A taláros testület hétfőn újra tárgyal a tervezetről....
Jócskán megváltozott a feltörekvő európai országok helyzete a 2008-2009-es válság óta: sorra kapják a felminősítést, miközben a fejlett világ hatalmasai ezzel ellenkezőleg, leminősítéssel...
Az Egyesült Államokban a ma közzétett második becslés alapján a gazdaság bővülésének üteme a második negyedévben mindössze 1 százalékot mutatott az első negyedévben mért 0,4 százalék után. A múlt hónapban közzétett első becslésben még 1,3 százalékos GDP növekedés szerepelt, a várakozások 1,1 százalékról szóltak.
A MÁV Informatika Zrt. tájékoztatása szerint a MÁV-START internetes jegyértékesítési rendszere technikai okok miatt előreláthatóan a hétvégén sem lesz elérhető, ezért a weboldalon keresztül megvásárol...
A hőségriadó miatt felfüggesztik a kamionstopot, így a most következő hétvégén szombat délután 3 óra és vasárnap este 10 óra közt is közlekedhetnek a kamionok a magyar utakon - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteken az MTI-vel.
Raiffeisen Bank International (RBI) magyarországi bankérdekeltsége 27 millió euró nettó veszteséggel zárta a második negyedévet, szemben az előző negyedévi 10 millió eurós mínusszal - derül ki a bank jelentéséből.
A tavasz óta folyamatosan romló piaci kilátások egyre nehezebb döntés elé állítják a befektetőket, meddig tart a tőkepiacok lejtmenete, és mi várható a folytatásban. Vajon eladni vagy vásárolni érdemes a jelenlegi szinteken? Bár a piacok jelenleg a Fed elnök délutáni sajtótájékoztatójára várnak, ami kétségtelenül megmozgatja majd a piacokat, rövid és hosszabb távon azonban ennél lényegesen…
Az OTP a 125 millió euró össznévértékű, XS0214084252 ISIN-kódú, 2015. március 4-i lejáratú alárendelt kölcsöntőke kötvényéből a másodpiaci forgalomban 1,15 millió euró névértékű sorozatrészletet...
Ötven darab autóbuszt rendelt a NABI-tól az amerikai Broward County közlekedési vállalata, ezekkel együtt már 170 NABI jármű szolgálja majd a floridai térség utasait - közölte a magyar járműgyártó pénteken.
Mégis tiltólistára kerülhet a szíriai olajimport az európai országokban, legalábbis ezt írja a Reuters diplomatákra hivatkozva. Az embargót jövő hét vége felé jelenthetik majd be, melynek hatására a...
Az idei nyár eddig nem kedvezett a nyaralásra vágyóknak, így az augusztus végén beköszöntött forróság miatt várhatóan sokan indulnak útnak a hétvégén és az azt követő napokban, hogy kihasználják a strandidőt. A hirtelen érkezett forróság miatt azonban nemcsak a megnövekedett forgalom következtében kell elővigyázatosabban közlekedni, a nagy hőségben gyakran figyelmetlenebbek, türelmetlenebben…
Az előzetesen közöltnél valamivel kedvezőbb képet fest az amerikai fogyasztók hangulatáról a Michigani Egyetem által készített fogyasztói bizalmi index. Felülvizsgált augusztusi értéke 55,7 pont lett...
Feltörekvő piaci elemzők szerint a térség országainak, így Magyarországnak az adósbesorolását is belátható időn belül kedvező irányba módosíthatják a hitelminősítők
Az Európai Központi Bank adatai szerint a vártnál kisebb mértékben nőttek a hitelek júliusban az euróövezetben. A magánszektornak nyújtott hitelek 2,4 százalékkal növekedtek az egy évvel korábbihoz ...
A gazdaság lassabban növekszik, mint ahogy reméltük - mondta Ben Bernanke a jegybankárok minden évben megrendezésre kerülő Jackson Hole-i konferenciáján. Arról viszont nem esett szó, hogy a kilátások...
Pénteken ideges várakozás jellemezte a részvénypiacokat az amerikai jegybankelnök délután 4 órai beszéde elõtt. Ben Bernanke szavaira éles reakciók bontakoztak ki, először lefelé, majd ezt...
Ben Bernanke Fed elnök a Jackson Hole-ban rendezett szimpóziumon úgy fogalmazott, hogy a központi bank az elkövetkező hónapban szorosabban kívánja követni az eseményeket, amely során mérlegelni fogják azokat a rövid távú kiegészítő intézkedéseket, melyek lendületet adhatnak a gazdaságnak.
Ötven darab autóbuszt rendelt a NABI-tól az amerikai Broward County közlekedési vállalata, ezekkel együtt már 170 NABI jármű szolgálja majd a floridai térség utasait, írja az MTI. A kocsik 40,...
Pontosította a szolidaritási adóról szóló korábbi nyilatkozatát a kereszténydemokrata Pálffy István. A politikus semmilyen egyeztetést nem tart szükségesnek az ügyben - számol be az InfoRádió. A...
A kezdeti frankerősödés gyorsan megfordult a főbb devizákkal szemben és hirtelen hanyatlani kezdett az alpesi deviza. A fő ok az lehet, hogy a dollár eladási, frank vételi pozíciókat tömegesen...
Hétfőn kerülnek tőzsdei bevezetésre az E-Star által újonnan kibocsátott, RFV 2014/A névre keresztelt kötvények. Augusztus 29-ével a bevezetett értékpapír mennyisége a korábbi 49 027 darabról 59 027...
Bár sokan várták, az amerikai jegybank, a Fed elnöke nem jelzett előre újabb lépéseket az amerikai gazdaság rendbetételére. A beszédet követően erősödni kezdett a dollár és a frank is, azonban az alpesi deviza árfolyama ezután óriási esésnek indult
Az előzetes adatokhoz képest kisebb mértékben romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban augusztusban a Reuters/Michigan Egyetem által közzétett fogyasztói bizalmi index alapján.