Sokan megrökönyödve nézik a részvénypiaci eséseket, pedig egyes szakértők már jóval hamarabb látták a potenciális zuhanás előszelét. Egy portfóliómenedzser például júniusban már előre látta, hogy baj...
Az államadósság finanszírozásának kényszere elvezethet oda, hogy kialakul az eurózónának egy magja, ahol közös pénzügyminisztérium jöhet létre, és lesz egy periféria - véli a Világgazdasági...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1257,34 pontos, 6,75 százalékos csökkenéssel, 17.381,28 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 35,4 milliárd forint volt, a vezető részvények jelentősen gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az OTP és a Mol kereskedését napközben fel is kellett függeszteni, mert mindkét papír árfolyama 10 százaléknál többet esett.
A Tesco-Global Áruházak Zrt. nemcsak a magyarországi üzletei számára vásárol magyar dinnyét, hanem a közép-európai piacaira is jelentős mennyiségben szállít a magyar görögdinnyéből - közölte a társaság. Ezen a héten pedig elindult a magyar gyümölcs promóciója a vállalat lengyelországi áruházaiban....
A svájci jegybank (SNB) nem zár ki semmilyen lehetőséget a frank erősödésének megfékezésére a gazdaság védelmében - derül ki a bank igazgatótanácsának egyik tagja által a svájci Le Temps lapnak adott...
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán visszatértek a meredek lejtőre. A nap jól indult, folytatódni látszott a kedden kezdődött, pozitív kiigazítás az olcsó részvények növekvő vonzereje miatt. A jó hangulatot támogatta, hogy az amerikai Fed kedden, példátlan módon, további legkevesebb két évre előre megígérte a 2008. december óta rekord alacsony, 0,00-0,25 százalékos alapkamatsáv megtartását, és…
Felszámolási eljárás zajlik a Balatonalmádiban lévő, négycsillagos Ramada Hotelt működtető Wossala Hotels Kft.-vel szemben; a cég sorsát elsősorban a svájci frank árfolyama pecsételte meg - írta a Veszprém megyei napilap, a Napló online híroldala szerdán
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) arra számít, hogy a svájci frank árfolyamának változása miatt nőni fog a késedelmesen törlesztő hiteladósok száma, a késedelemmel és súlyos...
Egyszerre két fokozattal rontotta az euróövezethez tartozó Ciprus adósságosztályzatát kedden a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő "A mínuszról" "BBB"-re szállította le a besorolást, negatív kilátással.
Egy kivétellel az összes BUX komponens esett a mai kereskedésben. Az OTP 3931 forinton fejezte be a szerdai, pánikhangulattal zárult kereskedést, ez 12,2%-os zuhanásnak felel meg. Az eséshez hatalmas...
Amikor magyar származású tőzsdei spekulánsokra gondolunk, egyből Soros György neve jut eszünkbe. Méltatlanul kevés szó esik Nicolas Darvasról, pedig ő az egyik legnagyobb Wall Street-i legenda. Darvas világhírű parkett táncosként egy szerencsés véletlen folytán került közelebbi kapcsolatba a tőzsdével. Miután egy fellépésért cserébe kapott részvények értéke 2 hónap leforgása alatt megtriplázódott,…
Az amerikai költségvetés júliusban 129 milliárd dolláros hiányt halmozott fel, azonban egy éves összehasonlításban sikerült csökkenteni a hiányt - írja a Marketwatch. Persze ez nem sok mindenkit hoz...
Folyamatosan érkeznek a reálhozamok a bankszámlákra, illetve a lakcímre, de lassítja a kifizetést, hogy négy nyugdíjpénztárnál újra kell számolni a tagok egy kis részének a reálhozamát, a Magyar Posta pedig azt közölte: viszonylag gyakori a téves címzés, s emiatt kézbesíthetetlennek kell minősíteni és visszaküldeni az adott pénztárnak az összeget.
Jobb állás, magasabb fizetés, karrierépítési lehetőség vagy pusztán megélhetési kérdés? Rengeteg oka lehet annak, ha valaki új állást keres. De munkanélküliként vagy aktív munkaviszonnyal könnyebb ma elhelyezkedni az álláspiacon? És tényleg kevesebbet kockáztat az, aki állásból keres állást?...
A kedvezõtlen befektetõi hangulat Európában és hazánkban is nagy vérengzést okozott, a fertõzés kihatott Amerikára is, a vezetõ indexek 4,1-4,6 százalékos eséssel zártak. Nagyon...
A napokban látható zuhanások kapcsán a Wall Street-i bankárok és a befektetők közül sokan már a 2008. szeptemberi Lehman összeomlás körüli helyzet megismétlődésére asszociáltak, mintha csak a...
Amerikában költségvetési vita, az eurózónában adósságválság. Mibe érdemes fektetni összekuporgatott vagyonunkat ilyen gazdasági helyzetben? Biztos befektetéseket kerestünk a párnahuzat helyett, azoknak, akik pénzüket a legnagyobb biztonságban szeretnék tudni....
Megszigorította a lengyel kormány az uniós előírásokkal összhangban az égetett szeszes italok, köztük első helyen a lengyel vodka előállítására vonatkozó szabályokat. A termelők tiltakoznak az új előírások ellen.
Nehéz lesz magunkról gondoskodni és előretervezni, ha minden pénzünket elviszik a megugró törlesztőrészletek - újabb pofont kap az öngondoskodás, ezúttal a svájci franktól
A kormány elvárja a bankoktól, hogy térítésmentesen, vagy minimális díjjal tegyék lehetővé a péntektől igénybe vehető árfolyamrögzítést a bajba került devizahitelesek számára - mondta az InfoRádiónak...
Logikus, hogy a jövedelmek után fizetendő közterhekre az adó- és járulék-törvényekben keresse az ember a választ. Újabban azonban egymás után születnek a jogi normák dzsungelében másutt rejtőző különös rendelkezések.
Júliusban 3 százalékkal csökkent a regisztrált álláskeresők száma Zala megyében, ami az elmúlt öt év adataihoz képest "szokatlanul magas" visszaesést jelent - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja szerdán az MTI-vel.
Újabb adócsalásra derített fényt a közelmúltban az adóhatóság; a revizorok a hagyományos ellenőrzési eszközöket és a korszerű információtechnológiai módszereket együttesen alkalmazva fülelték le azt a vendéglátóipari tevékenységet folytató adózót, aki az elmúlt két évben összesen 33 millió forint bevételt titkolt el.
Romániában meghatározatlan időre elhalasztotta a kormány a munkáltatók társadalombiztosítási járulékának csökkentését - közölte szerdán Gheorghe Ialomitianu román pénzügyminiszter.
Kizárható, hogy szalmonellafertőzés miatt betegedett meg múlt pénteken a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárának húsz dolgozója - mondta a laboratóriumi vizsgálatok eddigi eredményei alapján a Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóságának vezetője szerdán az MTI-nek.
Nyíregyháza önkormányzata bevételeinek több mint 10 százalékát fordítja adósságszolgálatra, s mivel az adósságszolgálat terhe elviselhetetlen a város számára, azok egy részét már átütemezte, illetve további részek átütemezéséről tárgyal - derült ki Halkóné Rudolf Éva alpolgármester válaszából, amelyet az MTI azon körkérdésére adott, hogy a svájci frank erősödése miként érinti az önkormányzat adósi…
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) arra számít, hogy a svájci frank árfolyamának változása miatt nőni fog a késedelmesen törlesztő hiteladósok száma, a késedelemmel és súlyos késedelemmel rendelkezők között ugyanis felülreprezentáltak a devizaadósok - mondta Binder István, a felügyelet szóvivője az MTI-nek.
USA-leminősítés, frankszárnyalás, kiújult globális recessziós félelmek. Milyen hatással járna egy újabb pénzügyi-gazdasági válság az ingatlanpiacra? 2008-2009-ben a globális és benne a túlfűtött...
A kormány elvárja a bankoktól, hogy térítésmentesen, vagy minimális díjjal tegyék lehetővé a péntektől igénybe vehető árfolyamrögzítést a bajba került devizahitelesek számára - mondta az InfoRádiónak ...
A keddi fellélegzés után ismét az eladók vették át az uralmat a részvénypiacok felett világszerte, így az Egyesült Államokban is. A piacok újabb jelentős esése mögött a európai adósságválság állt ismét, ezúttal Franciaországra terelődött a figyelem.
A Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság elnöke Plotinus részvényeket vásárolt 2011 augusztus 10-én. Zsiday Viktor 2011 augusztus 10-én 230 db Plotinus törzsrészvényt vásárolt...
Pánikhangulat uralkodott el tegnap is az amerikai tõzsdéken. Az idegesség érthetõ, egy tegnapi pletyka szerint ugyanis a franciákra is leminõsítés vár, bár a vezetõ hitelminõ...
A Svájci Nemzeti Bank (SNB) számos olyan intézkedést mérlegel, amely hozzájárulhat a frank erősödésének megállításához, és nem zárhatók ki az olyan lépések, amelyek közvetlenül befolyásolják a frank árfolyamát - mondta Thomas Jordan, az SNB monetáris tanácsának tagja a svájci napilap Tages Anzeigernek adott interjúban.
Miközben Amerika és Európa szerte komoly zuhanásokat és volatilitásokat láthatunk, addig Ázsiában pár nap kivételével mondhatni nyugalom uralkodik a világ más piacaihoz képest. Ennek és a 2% körüli...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) arra számít, hogy a svájci frank árfolyamának változása miatt nőni fog a késedelmesen törlesztő hiteladósok száma. A Magyar Bankszövetség szerint a bankrendszer stabil, de terhelhetőségének vannak határai....
A szerdai igen borongós nemzetközi befektetõi hangulat oldódását láthatjuk ma reggelre a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon, amelynek jegyében a határidõs amerikai részvényindexek jókora...
Csökkenéssel nyitottak az ázsiai részvénypiacok pénteken, azonban mostanra mérséklődtek a veszteségek, sőt a dél-koreai, az ausztrál és a kínai piac már pluszba is fordult a túladott részvényekre rámozduló befektetőknek köszönhetően.
A kormány működésének megvan a rendje, és nincs ok a kabinet rendkívüli ülésének az összehívására - reagált Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár a Népszabadság érdeklődésére, miután az elmúlt...
A Svájci Nemzeti Bank (SNB) számos olyan intézkedést mérlegel, amely hozzájárulhat a frank erősödésének megállításához, és nem zárhatók ki az olyan lépések, amelyek közvetlenül befolyásolják a frank...
A kormány működésének megvan a rendje, és nincs ok a kabinet rendkívüli ülésének az összehívására - reagált Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár a Népszabadság érdeklődésére, miután az elmúlt...
Korábban már bejelentette az Est Media, hogy augusztus 31-ére rendkívüli közgyűlést hívott össze, most pedig közzétette az egyes napirendi pontokhoz tartozó határozati javaslatokat. A közgyűlés...
Annak ellenére, hogy tegnap a részvénypiacokon folytatódott a heves eladói hullám, az olaj (WTI) árfolyama valósággal megtáltosodott és 4,5%-kal került feljebb. Ebben a vártnál jóval alacsonyabb...
Az elmúlt napok árfolyammozgásai fényében már kevesebben kérnék az árfolyamrögzítést a Portfolio.hu Olvasói között, mint 240 forintos árfolyam mellett - derül ki nem reprezentatív felmérésünkből....
Úgy tűnik az S&P 500 vállalatok vezetői igencsak olcsónak találják a jelenlegi szinteken a vállalataikat, hiszen a bennfentes vételek száma a 2009-es részvénypiaci mélypontok óta a legmagasabb...
Felszámolási eljárás zajlik a Balatonalmádiban lévő, négycsillagos Ramada Hotelt működtető Wossala Hotels Kft.-vel szemben; a cég sorsát elsősorban a svájci frank árfolyama pecsételte meg - írta a...