A szaksajtóban még mindig a régen okafogyottá vált "Moszkva-barát" jelző kíséretében emlegetett Viktor Janukovicsnak a Szocsiban pihenő Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel folytatott tárgyalásai mindkét...
A pécsi önkormányzat 45 millió forintot fizetne azoknak a helyi vállalkozóknak, akiknek a tavalyi Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) beruházásai miatt időlegesen be kellett zárniuk üzleteiket - adta hírül az Új Dunántúl Napló hétfőn.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint az 2011. április 29-i Közgyűlés 11/2011. sz. határozata alapján 2011. augusztus 19-én 100.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3.897,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján.
Az "alternatív" rendszámok - külföldi, E, P, Z, stb. - használatának szigorításával egyre kevésbé "éri meg" a járműveket ezekkel használni. A külföldi azonosító jelekkel kapcsolatos intézkedésekkel...
A belföldi turizmus visszaeséséről számolt be a Magyar Szállodák- és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) és a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) az első féléves statisztikai adatok alapján....
Gyűlnek azok a londoni elemzői vélemények, amelyek szerint a romló külpiaci gazdasági környezetre és a lassuló inflációra idővel kamatcsökkentéssel fog reagálni a Magyar Nemzeti Bank - derül ki az...
A mélyülő hitelválság és a gazdasági körülmények romlása egyre több embert szorít rá a spórolásra a lakásbiztosítások terén is, ez azonban kár esetén könnyen visszaüthet
"A megbukott egykulcsos szja visszavonására és válságkezelési csomagra van szükség" - olvasható az LMP hétfői közleményében. Az ellenzéki párt szerint ezt a "gazdaság leállása" és a foglalkoztatottak számának csökkenése is indokolja.
Áttörést jelentő napenergetikai fejlesztésről számolt be múlt héten a GE. Az új megoldás nagyüzemi méretekben is elérhetővé és megfizethetővé teheti a napelemeket - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtközlemény.
Az adóhatóságnak joga van a törvény rendelkezései szerint a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint minősíteni. Ez a jog azonban nem azt jelenti, hogy korlátlan minősítési joga van, ugyanis az átminősítés csak kifejezetten adójogi szempontból valósulhat meg. Az átminősítés során az adóhatóság nem kerülheti meg a hatályos jogszabályokat, azaz az átminősítés nem…
Gyűlnek azok a londoni elemzői vélemények, amelyek szerint a romló külpiaci gazdasági környezetre és a lassuló inflációra idővel kamatcsökkentéssel fog reagálni a Magyar Nemzeti Bank - derül ki az...
Áttörést jelentő napenergetikai fejlesztésről számolt be múlt héten a GE. Az új megoldás nagyüzemi méretekben is elérhetővé és megfizethetővé teheti a napelemeket - olvasható a GE sajtóközleményében.
A negatív nyitást követően felfelé induló BUX tovább gyűjtögette pluszait a délelőtt során, nem kis részben az OTP és a Richter jó teljesítményének köszönhetően. Az index 1,3%-kal került feljebb. A...
Magyarország legismertebb jogi kiadója, a CompLex Kiadó, a holland Wolters Kluwer csoport tagja új taggal bővítette 2010-ben indított Szakmai Jogtárak-sorozatát. A Magyar Országos Közjegyzői Kamarával kötött együttműködési megállapodás eredményeként megszületett a Közjegyző Jogtár, így minden közjegyzőnek és közjegyző-helyettesnek ugyanazok a szakmai információk, ugyanolyan feltételekkel állnak…
A Xanga cégcsoporthoz tartozó Airport Debreceni Holding Vagyonkezelő Kft. üzemeltetheti a jövőben a cívis város nemzetközi repülőterét, miközben az továbbra is önkormányzati tulajdonban marad - jelentette be Papp László (Fidesz), vállalati vagyonért és városstratégiáért felelős alpolgármester hétfőn a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
A múlt heti finn-görög megállapodás másolása más eurózóna tagországokban kedvezőtlen hatással járhat a görög hitelminősítésre és egyúttal jól jelzi azt az ellenérzést, ahogy egyes tagországok a...
A múlt heti finn-görög megállapodás másolása más eurózóna tagországokban kedvezőtlen hatással járhat a görög hitelminősítésre és egyúttal jól jelzi azt az ellenérzést, ahogy egyes tagországok a...
A Budapest Bank és a Budapest Alapkezelő megbízásából készült lakossági kutatás szerint a magánnyugdíjpénztáraktól átlag feletti reálhozamot kapók 58%-a részben vagy teljes egészében megtakarítja azt...
Ma Magyarországon a lakócélú ingatlanok nagyjából háromnegyede van biztosítva, ám a helyzet korántsem nevezhető megnyugtatónak. A mélyülő hitelválság és a gazdasági körülmények romlása mind több embert szorít rá a spórolásra - a többi között a lakásbiztosításban is. Ráadásul, akik tehetnék, azok körében is gyakori, hogy nem fektetnek kellő hangsúlyt ingó- és ingatlanvagyonuk biztosítási védelmére.…
Tartható az idei évre tervezett három százalékos gazdasági növekedés - jelentette ki egy rádióinterjúban a német pénzügyminiszter. Wolfgang Schäuble kifejtette: a növekedési kilátások most jobbak, mi...
Jelen pályázat keretében azon mikro vállalkozásnak minősülő vállalkozás pályázhat, amelynek beruházása a területfejlesztési szempontból kedvezményezett, komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségben fekvő, vidékies besorolású településen valósul meg, melyben az állandó népesség száma 2010. január 1-jén nem haladta meg az 5000 főt, vagy népsűrűsége 100 fő/km2-nél kevesebb volt.
Szállodát építene Győr belvárosában Princz Gábor egykori Postabank-vezér - értesült a helyi városüzemeltetési társaság hetilapja, olvashatjuk az MTI tudósításában. A cikk szerint egy régóta nem...
A komáromi önkormányzat a képviselők egyhangú döntésével megvásárolja a Komáromi Mezőgazdasági Részvénytársaság volt irodaházát, mert a székház kedvező elhelyezkedésű, városrendezési szempontból...
Magyarország kezdi elsőként az IMF-EU hitelek törlesztését az év utolsó negyedévében azon országok közül, amelyek a válság során hitelkeretre kötöttek megállapodást
Aki a magánnyugdíjpénztáraktól átlag feletti reálhozamot kap, többnyire részben vagy teljes egészében megtakarítja az összeget. A pénz jelentős része lekötött betétbe, illetve a folyószámlákra kerül majd - nyugdíjcélra és öngondoskodásra szinte alig költik a pénzt
Az MSZP a "luxuskormányzás" beszüntetésére szólítja fel a kabinetet azután, hogy a Blikk hétfőn megírta: a kormányzati vezetőknek jutott azokból a Skoda Superbekből, amelyeket 600 millió forintért szerzett be a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság.
Miközben az euróövezeti tagállamok "hozomra" dobják össze a görög mentőcsomagot, a finnek és a görögök a háttérben csendben alkut kötöttek a biztosítékokról
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 30 millió forint eljárási bírságot szabott ki az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-re, mert a vállalkozás többszöri felszólítás ellenére is megtagadta a GVH által kért adatok szolgáltatását....
Változatlanok maradnak az üzemanyagárak ezen a héten a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Így a benzin országos átlagos ára 378 forint marad, míg a gázolajé 366 for...
Kína szerint az euróövezetnek meg kell reformálnia gazdasági rendszerét és felelős magatartást kell tanúsítania a világgazdaság és a pénzpiacok stabilitása iránt
Ha devizapiaci spekulációról van szó, érdemes odafigyelni arra, amit a piaci spekulációk bölcse, Soros György mond, aki több mint egymilliárd dollárt keresett 1992-ben azzal, hogy árfolyam spekulációval akkora nyomás alá helyezte a font-sterlinget, hogy annak el kellett hagynia az ERM európai árfolyam-mechanizmust.
A világ részvénypiacai felfelé vehetik az irányt, miután 4 hétnyi lejtmenet után a Fed hamarosan újabb likviditásbővítő intézkedéseket jelenthet be - mondta a Templeton feltörekvő piaci guruja, Mark...
Az idei évtől az üdülési csekket a Széchenyi Pihenő Kártya váltja majd fel a cafeteria rendszeren belül. Az OTP első kártyái már a felhasználóknál vannak, és a múlt héten az MKB Bank is jelezte,...
Kisebb megpattanást vetítenek előre a határidős tengerentúli indexek, miután a múlt hét második felében látott eladó nyomás már érezhetően kisebb volt az egy héttel korábbinál. A határidős indexek...
A Jobbik szerint az utóbbi időszakban történt gyilkosságokból és öngyilkosságokból is az látszik, hogy "szociális katasztrófa van elszabadulóban". Z. Kárpát Dániel képviselő hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott "a kormány klottgatyában nyaral és hagyja megdögleni a magyar embereket".
Tényleg kevesebb a szellemház Budapesten? Valóban elértük a mélypontot az irodapiacon? A statisztikák szerint az idei második negyedévben a válság kitörése óta először csökkent a kihasználatlansági...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 30 millió forint eljárási bírságot szabott ki az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-re, mert a vállalkozás többszöri felszólítás ellené...
A munkájukban és családi életükben is a tökéletességre törekvő "szuperanyák" jóval hajlamosabbak a depresszióra, mint azok az édesanyák, akik elfogadják, hogy nem tudnak egyszerre mindenhol maximálisan helytállni - derült ki egy tanulmányból.
Az egyre növekvő recessziós félelmek, a piaci bizonytalanságok, és a pénteki jegybanki gyűlés egyaránt segítette az arany további szárnyalását, amely ma újabb csúcsra, 1894 dollárra nőtt, ezzel augusztusban már több mint 16 százalékot drágult a legfőbb nemesfém....
Soros György szerint az euró kizárólag egy "titokzatos vásárlónak" köszönheti dollárral szembeni erejét - leginkább Kínának állhat érdekében a közös pénz támogatása
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 30 millió forint eljárási bírságot szabott ki az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re, mert a vállalkozás többszöri felszólítás ellenére is megtagadta a GVH által kért adatok szolgáltatását.
Közös megegyezéssel távozó munkavállaló mit tehet, ha egkori munkaadója még az utolsó havi fizetéssel tartozik neki? Olvasónk kérdésére Ozvári-Lukács Ádám, ügyvéd válaszol.
Korábban is lehetett látni, hogy a főbb exportpiacok visszaesése miatt nem lehet dinamikus létszámbővítést remélni a cégeknél, a gazdasági bizonytalanságok és a devizahitelek visszafizetési problémái...
Elsősorban rövid távú megtakarításokban gondolkodik a lakosság - derül ki a Budapest Bank (BB) csoport állami nyugdíjrendszerbe visszalépő, az átlagosnál nagyobb visszatérítést kapó volt nyugdíjpénztári tagok körében végzett felmérése szerint.
Fél kettőkor érzékelhető vételi erő bontakozott ki a pesti parketten, melynek hatására az irányadó mutató is közel 4%-os pluszba ugrott. A forgalom azonban egyelőre nem túl acélos, alig haladja meg a...
Tudta-e, hogy az álláskeresők szeretnék tudni, pontosan mit kínálnak nekik, ezért nem csak az állásajánlatokra kíváncsiak, hanem az amögött lévő vállalatra is? És azt, hogy a munkavállalók hisznek a személyes kapcsolatfelvétel hatékonyságában?
Az év második negyedévében 0,2 százalékra lassult az OECD-tagországok negyedéves GDP-növekedése az első negyedévi 0,3 százalék után. Immár negyedik egymást követő negyedévben zsugorodik a növekedés. ...