Moammer Kadhafi, akkor még ezredesként, 1969-ben szerezte meg a hatalmat Líbiában. Nemsokára kiderült: Kadhafi nem egyszerű puccsista, hanem társadalmi forradalmár. Lepipálandó Marxot, Lenint vagy akár Mao Ce-tungot, hamarosan meghirdette a kapitalizmust és az akkor létező szocializmust egyaránt meghaladni hivatott "harmadik egyetemes elméletét" a közvetlen nemzeti-népi demokrácia, a "tömegek…
A béren kívüli juttatások utalványos formájával kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy körülményes és nehézkes az adminisztráció. Erre cáfol rá a BellResearch által végzett felmérés, amelyben a cégek 90 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az utalványok adminisztrációja egyszerű.
Gyakran tájékozatlanok a fogyasztók a hitel felvételekor, vagy kiváltásakor és a Fogyasztóvédők Országos Egyesülete szerint a végrehajtásról, kilakoltatásról sincs elég információjuk, nincsenek megfelelően "védve" - áll a szervezetnek az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Medveczki Zoltán a hazai áramtőzsde, a HUPX Zrt. vezetője a társaság mai sajtóbeszélgetésén ismertette a hazai árambörze első közel féléves teljesítményét, valamint az idei évvel kapcsolatos...
A tegnapi napon az arab világban látott feszültségek és a kedvezőtlen technikai kép eredőjeként jelentős 1,5-2,8%-os veszteségeket könyvelhettek el a vezető amerikai részvénypiacok. Ma egyelőre a...
Bár szakértők szerint nem kell tartani attól, hogy a feszültségek Szaúd-Arábiára is átterjednek, a szaúdi király óvatos. Abdullah bin Abdul-Aziz a béke megőrzésének érdekében ma olyan intézkedéseket...
Ebben az évben megfigyelhető, hogy a két észak-amerikai dollár (USD/CAD) árfolyama nem tud tartósan kilépni a 0.9980-0.9840 közötti sávból. (Solar Capital
Komolyabb korrekció zajlott le az IWM ETF árfolyamában a tegnapi kereskedésben. Ez az ETF a Russell2000-es small cap, azaz kisebb kapitalizációjú cégekből álló indexet követi le. (Solar Capital)
Reálértéken csökkent tavaly a biztosítási piac, amely csak az egyszeri díjas szerződések miatt tudott bővülni. A folyamatos díjú életbiztosítások, a kgfb és a casco piaca azonban zsugorodott
Londoni iparági szakelemzők szerint a líbiai és az általános közel-keleti felfordulás miatt további kockázatok befolyásolják az amúgy is dráguló nyersolaj árát, szerdai londoni értesülések szerint a líbiai olajtermelés ötöde már kiesett az országban zajló összecsapások miatt.
Londoni elemzők szerint a líbiai olajtermelés ötöde már kiesett a zavargások miatt - ez pedig tovább hajthatja az amúgy is dráguló energiaárakat - drasztikus drágulás jöhet
2011. március 3-án a Mercure Hotel Budában nyolcadik alkalommal rendezi meg a RODIN Kft. a Magyar Munkaerő-kölcsönzési Konferenciát. Tavaly az élet átírta a programot: a meglepetések idén sincsenek kizárva...
Többen dolgoznak a Miniszterelnökségen és egyes minisztériumokban, mint tavaly - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából - a kormány szerint több a feladat is
A Széchenyi Kártya agráriumra való kiterjesztéséről döntött szerdai ülésén a kormány - közölte Nagy Anna kormányszóvivő a kormányülést követő sajtótájékoztatón. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszt...
A válság előtti években a közép- és kelet-európai ingatlanpiac a nyugat-európai és angolszász intézményi befektetők egyik kedvencének számított. Az elmúlt években a kockázatok átértékelésével a...
Március végétől kezdhetik meg tevékenységüket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által létrehozott civil fogyasztóvédelmi hálózat irodái. A felügyelet által működtetett Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) július 1-jétől 25 fővel kezdi meg munkáját....
Idén januárban jelentősen, mintegy 500 milliárddal növelték a forintpiaci kitettségüket a külföldiek és így az a Portfolio.hu kalkulációi szerint két és fél éves csúcsra emelkedett. Nemcsak ez...
A béren kívüli juttatások utalványos formájával kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy körülményes és nehézkes az adminisztráció. Erre cáfol rá a BellResearch által végzett felmérés, amelyben a cégek 90 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az utalványok adminisztrációja egyszerű. A felmérés többek között arra kereste a választ, hogy milyen az utalványok megítélése a munkáltatók körében, mit gondolnak a…
Az elektronikus navigációs rendszereket gyártó amerikai vállalat, a Garmin 52 százalékkal alacsonyabb, 132,9 millió dolláros profitot ért el 2010. utolsó negyedévében, mint egy évvel korábban - közölte a vállalat szerdán.
A Vám- és Pénzügyőrség (VP) 2010-ben 1.216 milliárd forintot szedett be, amely a központi költségvetés tavalyi bevételeinek 12 százaléka, míg 2009-ben 1.267 milliárd forint volt ez az összeg, ami a központi büdzsé bevételeinek 15,23 százalékát jelentette - mondta Béndek József pénzügyőr altábornagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri szakmai elnökhelyettese szerdán Budapesten.
Akár 12 milliárd dollárt is kifizethetnek a biztosítók a kedden történt új-zélandi földrengés okozta károk ellentételezésére, a Christchurch városát sújtó katasztrófa így a második legnagyobb költséggel járó földrengés lehet a biztosítási ágazat történetében.
Megszüntette Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását, és elrendelte házi őrizetét a bíróság szerdán - közölte a Fővárosi Bíróság a honlapján. A Fővárosi Bír...
Rekonstrukció céljából 2,23 milliárd forintnyi azonnali állami támogatásban részesül a Pesti Vigadó épülete, derül ki a legutóbbi, 2011. február 22-én megjelent Magyar Közlönyből. A Dunakorzó...
A Széchenyi-kártya agráriumra szóló kiterjesztéséről döntött szerdai ülésén a kormány - jelentette be Nagy Anna kormányszóvivő a kormányülést követő sajtótájékoztatón.
Az idén összesen mintegy öt terawattóra áram forgalmával számol a magyar áramtőzsdét üzemeltető HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-ipar Zrt., ez az éves magyarországi felhasználás 12,5 százaléka - közölte Medveczki Zoltán, a HUPX Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen.
A 2010-es év központi költségvetési bevételének 12 százalékát a Vám-és Pénzügyőrség szolgáltatta: az 1216 milliárd forintos hozzájárulás 48 milliárddal kevesebb, mint 2009-ben
Balatonvilágos polgármestere szerint az előző testület hibája volt, hogy a Club Aliga fejlesztési terveiből eddig nem valósulhatott meg semmi; Fekete Barnabás az MTI-nek nyilatkozva nagy...
58 milliárd forint adózás előtti és 38 milliárd forint adózott eredményt értek el 2010-ben a hazai részvénytársasági hitelintézetek - derül ki a PSZÁF ma közzétett adataiból. Ez azt jelenti, hogy...
Januárban 2,7 százalékkal 5360 ezerre nőtt a használtlakás értékesítések száma az Egyesült Államokban, ami enyhe pozitív meglepetést okozott, hiszen az elemzői konszenzus 5280 ezer volt. További...
A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő intézet figyelmeztette Izlandot: leminősítheti a szigetország adósbesorolását amennyiben a népszavazáson elutasítják a brit és holland állam kárpótlását.
Januárban 2,7 százalékkal 5360 ezerre nőtt a használtlakás értékesítések száma az Egyesült Államokban, ami enyhe pozitív meglepetést okozott, hiszen az elemzői konszenzus 5280 ezer volt. A National...
A szlovák kormány egyetért a bankadó alkalmazásának az ötletével abban a formában, amint azt az Európai Unió elképzeli - jelentette ki szerdán Pozsonyban a szlovák pénzügyminiszter.
Átmeneti erősödés után szerdán gyengült a forint: az eurót délután negyed ötkor 273,54 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a délelőtt jellemző 271,70-272,50 közötti jegyzési szinttel.
Két nappal a Standard & Poor's után szerdán a Moody's is negatív figyelőlistára tette Bahrein adósságának jelenleg az A3-as kategóriájú besorolását azzal a megjegyzéssel, hogy később leminősítés következhet.
A Deák téri Városháza Fórum 65 méteres tornyából láthatnánk a kormányzati negyed zöld kockáit és a Hősök terére épült új múzeumi üvegkockát. Ide pedig a Dunagúton keresztül akár 10 perc alatt is eljuthatnánk a Margitszigetről.
Január vége óta a leggyengébb szintre süllyedt ma délután a forint az euróval szemben az újra romló nemzetközi befektetői hangulatban. Friss befektetési stratégiák szerint az olajárak rendkívül magas...
Átmeneti erősödés után szerdán gyengült a forint: az eurót délután négykor 273,51 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a délelőtt jellemző 271,70-272,50 közötti jegyzési szinttel.
Átmeneti erősödés után szerdán gyengült a forint: az eurót délután négykor 273,51 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a délelőtt jellemző 271,70-272,50 közötti jegyzési szinttel. ...
A National Association of Realtors ma nyilvánosságra hozott, szezonálisan kiigazított adatok alapján az USA-ban január hónap folyamán a használt ingatlan értékesítések száma 2,7 százalékkal 5,36 millió egységre emelkedett a decemberi felülvizsgált 5,22 millió egységről. Ami egyben 5,3 százalékkal meghaladja a 2010. januárjában mért 5,09 millió egységet is. Az elmúlt hét hónap folyamán ez az első…
Az állami vállalatoknak a kötelező bértömeg-gazdálkodás keretei között kell elérniük azt a célt, hogy egyszerre teljesüljenek az új, arányos adórendszer átalakításával járó előnyök és a takarékos, felelős gazdálkodás elve - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az MTI-nek szerdán. Közölte: az előzetes jelzések alapján a cégek mindegyike belső forrásból eleget tesz a feladatnak.
Január vége óta a leggyengébb szintre süllyedt ma délután a forint az euróval szemben az újra romló nemzetközi befektetői hangulatban. Friss befektetési stratégiák szerint az olajárak rendkívül magas...
Francia lapértesülések szerint a Dacia Logan MCV és a Renault Grand Scénic közötti űrt töltheti be a hamarosan érkező hétüléses Dacia Popster. Előzetes információk szerint a modell vételárát 15 ezer euró alatt kívánják tartani. Már napvilágot láttak az első látványképek, melyek megerősítik a hétüléses egyterű érkezéséről szóló híreket....
Az idén összesen mintegy öt terawattóra áram forgalmával számol a magyar áramtőzsdét üzemeltetője, ez az éves magyarországi felhasználás 12,5 százaléka