Októberben (évesítve) 307 ezer új lakás talált gazdára az Egyesült Államokban, 4 ezerrel több, mint egy hónappal korábban - derül ki az amerikai kereskedelmi minisztérium jelentéséből. A szeptemberi...
Megerősítette a Mol befektetési ajánlású, stabil kilátású adósbesorolásait hétfőn a Fitch Ratings, méltatva a magyar olajcég megfontolt kockázatkezelési gyakorlatát.
A CompLex Kiadó 2011. október elsején indította új szolgáltatását, amelynek keretében Magyarországon elsőként jelenleg több mint 50 könyvet tesz elérhetővé elektronikus formában a vásárlók számára - most a HR-munkaügyi szakkönyveket kedvező áron!
Fél százalékpontos kamatemelést valószínűsít a legnagyobb eséllyel a londoni elemzői közösség az MNB monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt, de egyes citybeli jóslatok drasztikusabb, 2,00 százalékpontig terjedő egyszeri szigorítást sem zárnak ki, jóllehet nem ez az alapeseti előrejelzés.
A Nemzetgazdasági Minisztérium elkészítette az adótörvényekről szóló sarkalatos törvényt, amire a 2012-től hatályba lépő Alaptörvény miatt van szükség - írja az origo. A kétharmados törvény szerint...
Már csupán néhány nap maradt hátra az idei kötelező gépjármű felelősség biztosítási (kgfb) kampányból. Ám nem minden autósnak van módja most felbontani a szerződését. mitől függ, hogy ki élhet a lehetőséggel és ki nem?...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban decemberben alkalmazható üzemanyagárakat.
Határozottan javult a hétvégén megjelent hírek hatására a nemzetközi befektetõi hangulat, ez pedig segített abban, hogy a forint péntekhez képest hétfõ délutánra mintegy 2%-os er&otilde...
A kedvező hétvégi európai pletykák hallatán - melyek egy részét már megcáfolták - emelkedésbe a és a napok óta látott esések korrekciójába kezdtek az európai és amerikai indexek. Ebből az...
A kedvező hétvégi európai pletykák hallatán - melyek egy részét már megcáfolták - emelkedésbe a és a napok óta látott esések korrekciójába kezdtek az európai és amerikai indexek. Ebből az...
A bankok és hitelminősítők egyre erőteljesebben kongatják a vészharangot: az euróövezet döntéshozóinak fokozniuk kell erőfeszítéseiket, hogy legyűrjék a két éve tomboló adósságválságot - tudósít a...
Már több mint egy hónapja elindult a fűtési szezon, ám szerencsére az időjárás eddig kegyes volt hozzánk, így csak a napokban ért minket utol a hideg tél. Az energiafogyasztás szempontjából a téli hónapok az éves átlagot tekintve mindig is a csúcsidőszakot jelentették: hamar sötétedik, és a hőmérséklet is egyre alacsonyabb, így nagyobb a fűtés- és áramszámla összege is. Szakemberek szerint…
Jelentős pluszban tartózkodnak az amerikai tőzsdeindexek. A Dow Jones 290 pontot emelkedett nyitás óta. Az optimizmus oka, hogy a karácsonyi vásárlási szezon különösen jól indult, Európából pedig...
A jövőben elektronikusan rögzítik a kalauzok a bliccelő utasok adatait, ezzel hatékonyabban lehet az adatokat feldolgozni - közölte a MÁV-START Zrt. hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 363,63 pontos, 2,21 százalékos emelkedéssel, 16.817,87 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző kereskedési napi záráshoz képest.
Magángyűjtő tulajdonába került Benito Mussolini egykori járműve. A Fiat 2800 Torpedo típusú autóból összesen tizenkét darabot gyártottak, és csak három maradt fenn belőlük....
Fél százalékpontos kamatemelést valószínűsít a legnagyobb eséllyel a londoni elemzői közösség az MNB monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. Egyes citybeli jóslatok drasztikusabb, 2,00 százalékpontig terjedő egyszeri szigorítást sem zárnak ki, jóllehet nem ez az alapeseti előrejelzés.
Korrupció gyanújába keveredett Ewald Nowothy, az Osztrák Nemzeti Bank elnöke. Nowothnyt és két másik jegybanki alkalmazottat azzal vádolnak, hogy tudtak bizonyos kenőpénzek kifizetéséről. A bécsi...
A Fotex ma megbízást adott a Concorde Zrt. részére 10.000 db Fotex részvény legfeljebb 275,- Ft/db áron történő vásárlására. 2011.11.28 12:53 Tovább veszi magát a Fotex ...
A nyugat-európai értéktőzsdék bizakodó hangulatban, egy hónapon belül a legnagyobb egynapi erősödéssel fejezték be a hétfői kereskedést, miután az elmúlt két hét során jelentős nyomás alatt tartózkodtak az euróövezeti válságkezeléssel kapcsolatos aggodalmak miatt.
Megtiltotta január 1-jétől a háromszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek és bevásárlóközpontok létesítését, valamint a már meglévő kereskedelmi egységek ezt meghaladó méretűre bővítését az...
A jövőben sűrűbben ellenőrzik lomtalanításkor az adott fővárosi kerületeket a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-vel kötött, megújított megállapodásuk tartalmát ismertetve a rendőrség honlapján....
A kormánynak akkor lehet mozgástere a Nemzetközi Valutaalappal zajló tárgyaláson, ha olyan lépéseket vagy ígéreteket tesz, amivel az IMF számára is elképzelhető módon ki lehet lábalni a válságból -...
Olaszországban rekordszintű, 2,594 milliárd euró forgalmat bonyolítottak állampapírokkal hétfőn, amikor a meghirdetett államkötvény felvásárlási napon kezelési költség nélkül szerezhettek be adósságpapírokat olasz magánszemélyek és vállalkozások.
Már "nem elhanyagolható" annak a valószínűsége, hogy Görögország mellett több más euróövezeti gazdaság is törlesztésképtelenné válik, és ez jelentősen növelné annak az esélyeit, hogy "egy vagy több" tagország elhagyja a valutauniót - áll a Moody's Investors Service hétfőn Londonban összeállított helyzetértékelésében.
A fix árfolyamú végtörlesztés nem oldja meg teljesen a problémát, s rontja a bankok versenyképességét; a pénzügyi termékeket kockázati szempontból különböző kategóriákba sorolnák, és piros, sárga, valamint zöld színnel jelölnék - mondta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke hétfőn a Privátbankár.hu hírportálnak.
Jelentõs pluszban zárták a napot az amerikai tõzsdeindexek, a Nasdaq több mint 3,5 százalékot emelkedett. Az optimizmus oka, hogy a karácsonyi vásárlási szezon különösen jól indult,...
Franciaországban közel 12 éve legmagasabb szintre nőtt a munkanélküliség októberben, ami újabb jele annak, hogy a globális gazdaságnövekedés lassulása komolyan sújtja az euróövezet második legnagyobb gazdaságát.
Megtiltotta január 1-jétől a háromszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek és bevásárlóközpontok létesítését, valamint a már meglévő kereskedelmi egységek ezt meghaladó méretűre bővítését az Országgyűlés hétfőn....