Erősödött, a felülvizsgált decemberi 53,3 pontról 60,6 pontra nőtt az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet januári fogyasztói bizalmi mutatója. Szakértők 54,3 pontot vártak januárra. A ...
A hétfői kereskedési nap után a keddit is egyértelmű irány nélküliség jellemezte, mivel a nemzetközi deviza- és részvénypiacokon is inkább a széles sávban hullámzás volt a jellemző. Reggel még úgy...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 193,63 pontos, 0,84 százalékos csökkenéssel, 22 790,97 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 1,43 százalékkal 21 980 forintra csökkent, az OTP részvények ár...
Előzetes forgatókönyvekkel és hatástanulmányokkal készülnek londoni felzárkózó piaci elemzők a magyar kormány költségvetés-szerkezeti konszolidációs programjának februárra várt bejelentésére. Egyes elemzői vélemények szerint ha a program elég radikális lesz ahhoz, hogy érezhetően csökkenjen a hiány és az államadósság-ráta, akkor még az idén javulhat a magyar adósság hitelminősítői besorolásainak…
Emelkedéssel kezdte a hét második napját a BUX, de az index a nap folyamán közel 2%-os esést elszenvedve 0,8%-os mínuszban zárt, 19,6 milliárd forintos forgalom mellett. A vezető részvények a Richter...
Nagyon kevés idő van hátra a pénztártagok számára, hogy a maradásukról nyilatkozzanak, a statisztikák pedig azt mutatják, hogy ennek megfelelően egyre többen mennek el az ügyfélszolgálatokra. Hétfő...
A kétsebességes gazdasági kilábalás folytatódik, amelyben a fejlett gazdaságok ugyan a vártnál kevésbé visszafogott, de szerény növekedésre számíthatnak továbbra is magas munkanélküliséggel, az...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói péntek hajnalban tetten értek egy magyar és két szerb férfit egy akasztói tanyán, amikor csempészett szeszt fejtettek le egy autóból és a hozzákapcsolt utánfutóból. Mint kiderült, a szabálytalan szállításhoz a szerb rendszámú autó üzemanyagtartályát alakították át, az utánfutónak pedig a vázszerkezetébe rejtették a szeszt....
Ezer fővel tervezik bővíteni a Google létszámát Európában - nyilatkozta a Google távozó vezérigazgatója, Eric Schmidt a TechCrunch szerint. Schmidt egy német konferencián beszélve elmondta, a...
A Paksi Atomerőmű tervezett bővítésére várhatóan 2012 elején írják ki a tendert, a kiértékelésre pedig 2013 első felében lehet számítani - válaszolta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Oláh L...
Több hónapos szünet után, a beígért radikális változtatások nélkül indítja újra az uniós pályázatokat a kormány, amely változatlanul azt ígéri, hogy a Széchenyi-tervvel Európa éllovasává varázsolja a magyar gazdaságot.
Egyelőre úgy néz ki, a mai nap nem folytatódik a tegnap látott határozott emelkedés, az amerikai részvénypiac vezető indexei 0,2% körüli mínuszban tartózkodnak. Bár ma inkább jó híreket közvetítettek...
A boltválasztást befolyásoló tényezők közül változatlanul a jó minőségű és friss áru, a kedvező ár és a nagy választék a döntő - derül ki a GfK Hungária Shopping Monitor 2010/2011 tanulmányának eredményeiből. Az akciók/promóciók jelentősége a korábbi évekhez képest továbbra is magas. Az üzlettípusokat tekintve a hazai fogyasztók évek óta a hipermarketekben és a kisebb önkiszolgáló boltokban költik…
A lengyel kormány még nem döntött arról, hogy egyáltalán bevezesse a bankadót, és ha mégis, akkor mikor - közölte kedden az ország miniszterelnöke az MTI tudósítása szerint. Donald Tusk...
Magyarország és Szlovákia gázvezeték-hálózatai összekötésének lehetőségéről ír alá megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök és Iveta Radicová szlovák kormányfő pénteken - erősítette meg Szijjártó...
Barack Obama amerikai elnök várhatóan be fogja jelenteni a költségvetési kiadások teljes körű befagyasztását - értesült az ABC News. Az ABC News értesülései szerint Barack Obama ugyanakkor több...
A legnagyobb európai csokoládégyártók kedden sorra igyekeztek biztosítani ügyfeleiket arról, hogy az elefántcsontparti kakaóexport zárlat nem jelent közvetlen ellátási veszélyt még a húsvéti ünnepek...
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden enyhe lejtőn végeztek, napközi vegyes áralakulás után. A gyűjtőmutató utolsó, múlt keddi időszaki csúcsdöntése óta lanyhuló "fellendülési spekulációt" most meg is állította a váratlanul gyenge brit GDP-adat, amely visszaesést jelzett a tavalyi utolsó negyedévről.
Egyelőre úgy néz ki, a mai nap nem folytatódik a tegnap látott határozott emelkedés, az amerikai részvénypiac vezető indexei már 0,6% körüli mínuszban tartózkodnak. Bár ma inkább jó híreket...
Tavaly rekord nagyságú külföldi működőtőke érkezett Brazíliába: a 48,462 milliárd dollár történelmi rekord, amely lehetővé teszi a folyó fizetési mérleg hiányának enyhítését.
Mínuszokkal kezdték a napot az amerikai részvénypiacok, jó ideig -0,6% körül tartózkodtak, mostanra viszont a mínuszok 0,1-0,2% körülire zsugorodtak. Bár ma inkább jó híreket közvetítettek a...
Ha valakinek magas a vérnyomása, és ezért folyamatos gyógyszerszedésre szorul, teljes őrlésű gabonából sült kenyér vagy pattogatott kukorica rendszeres evésével hasonló hatást érhet el - írják skót kutatók az American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban. A magas vérnyomás hatásos kezelése a szívroham vagy az agyi katasztrófa kockázatának csökkentését eredményezheti.
Mínuszokkal kezdték a napot az amerikai részvénypiacok, jó ideig -0,6% körül is tartózkodtak, a nap végére azonban ennek jó részét sikerült ledolgozni, a nyitáshoz képest magasabban zárt az S&P500 és...