Egyszerűsíti a kormány az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó uniós források pályáztatási rendjét. A közigazgatási és igazságügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a rendelettel átláthatóbbá és gyorsabbá válhat a jelenlegi pályáztatási rendszer.
Az előzetes adatok szerint tavaly hétmilliárd forint körüli adózás előtti nyereséget ért el a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. - közölte a társaság vezérigazgatója.
Az eurózóna adósságválságával kapcsolatos befektetői aggodalmak enyhülése ma érezhető hangulatjavulást okozott a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, ami a forintot is erősítette. Az euróval és a svájci...
Zalatnay Sarolta lakhatása veszélybe került, miután megcsúsztak annak a hitelnek a törlesztő részleteivel, melyet lánya, Niki vett fel, hogy megvásárolhassa azt a tárnoki ingatlant, amiben élnek. A történet azóta szerencsés fordulatot vett......
A bankok alapvetően nem zárkóznak el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) javaslatától, hogy a svájci frankban felvett hiteleket váltsák át az ügyfelek euróra, bár az OTP Bank arra is felhívja a figyelmet: nehéz megítélni, hogy a svájci franknak az elmúlt időszakban tapasztalt jelentős erősödése tartós marad vagy átmeneti jelenség. Az Erste és Budapest Bank is vizsgálja a…
A kedvező portugál kötvényaukció hírére számottevő emelkedés bontakozott ma ki az európai részvénypiacokon. A magyar tőzsdén is emelkedéssel indult a nap és bár a délutáni órákban valamelyest...
A német piac teljesítményét nem csak nálunk, hanem a tengerentúlon is árgus szemekkel figyelik, ezért nagy jelentőséggel bír, hogy merre billen a mérleg nyelve az elmúlt hetek esését követően....
2011. január 12. Budapest A QUANTIS Investment Management Zrt. belépésével újabb alapkezelővel bővült a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ). A QUANTIS Investment Management Zrt...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 223,33 pontos, 1,00 százalékos emelkedéssel, 22 483,65 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 1,93 százalékkal 22 170 forintra erősödött, az OTP részvények ...
A bankok alapvetően nem zárkóznak el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) javaslatától, hogy a svájci frankban felvett hiteleket váltsák át az ügyfelek euróra
Lengyelország a terveknek megfelelően összesen 2,5 milliárd zloty (829,5 millió dollár) értékben bocsátott ki 10 és 20 éves lejáratú kötvényeket szerdán. Közel kétszeres volt a kereslet, a hozam mindkét kötvény esetében nőtt az előző, azonos lejáratra tartott aukcióhoz képest.
Az euróövezeti adósságválság újabb hulláma fenyeget tavasszal, amikor ezúttal két nagy tagállam, Spanyolország és Olaszország több százmilliárd eurós finanszírozási igényeiről kell gondoskodni
1200 utazási iroda működik Magyarországon, évente közel egy millióan veszik igénybe a szolgáltatásaikat - mondta a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője, aki hozzátette: az irodák közül tavaly három ment csődbe, és ez több ezer embert érintett....
Az euróövezeti adósságválság újabb hulláma fenyeget tavasszal, amikor ezúttal két nagy tagállam, Spanyolország és Olaszország több százmilliárd eurós finanszírozási igényeiről kell gondoskodni - áll londoni pénzügyi elemzők előrejelzésében, amely szerint ebbe akár az euróövezet egésze is beleroppanhat.
Lejár pénteken a Mol december közepén bejelentett nyilvános vételi ajánlata az INA még közkézen lévő részvényeire; a szabad papírok mintegy felét azonban már felvásárolták a horvát nyugdíjalapok az elmúlt közel egy hónapban.
A felszámolási eljárások alakulásáról szóló adatok arról tanúskodnak, hogy a 2008 közepén kezdődött gazdasági válság a cégek működésében még mindig erősen érezteti romboló hatását. Az elmúlt két esztendőben összesen 29 281 vállalkozás jutott a felszámolás sorsára, azaz a több mint 600 ezer létező cég 4,85 százaléka - olvasható a Feketelista.hu hírportálon.
Mérsékelten szabadnak minősítette a magyar gazdaságot a washingtoni székhelyű Heritage Foundation és a The Wall Street Journal évi rendszerességgel elkészített felmérése. A szerdán közzétett listán Magyarország az 51. helyen szerepel, és ezzel megőrizte tavalyi helyét a világ 183 országa között. Az első helyezést az idén is Hongkong kapta, s ezzel Szingapúrt megelőzve már tizenötödik éve vezeti…
Oroszország hazai összterméke (GDP) 3,8 százalékkal nőtt tavaly, az ipari termelés pedig 8,3 százalékkal bővült - közölte Vlagyimir Putyin nem végleges adatként szerdán. 2009-ben még 7,9 százalékkal c...
Az Európai Unió nem rendelkezik elegendő forrással, hogy kimentse Spanyolországot, ha Görögországhoz hasonlóan bedőlne, ez lehetne az az esemény, amely az euró végét jelentené Christopher Pissarides...
A QUANTIS Investment Management Zrt. belépésével újabb alapkezelővel bővült a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ). A cég 2009 januárjában kezdte meg befektetési alapok kezelés...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 223,33 pontos, 1,00 százalékos emelkedéssel, 22.483,65 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 24,9 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a nemzeti tejtámogatás keretében 11,5 milliárd forintot utal 7 500 gazdálkodónak. A határozatokat a napokban vehetik át az ügyfelek, a támogatási összegek utalása január közepétől várható.
A hedge fund menedzserek többsége a tavalyinál is magasabb bónuszokra és sikerdíjra számít a 2010-es teljesítménye után - derül ki a legújabb felmérésből. Egy-egy menedzser átlagosan akár 326 ezer...
A QUANTIS Investment Management Zrt. belépésével újabb alapkezelővel bővült a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) - közölte a szervezet az MTI-vel.
A bankok egyedi döntési hatáskörébe tartozik, hogy alkalmazzák-e a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vezetői körlevelében foglalt ajánlásokat a svájci frank alapú lakossági devizahitelek euró alapú devizahitelre való átalakításáról - mondta Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója szerdán az MTI-nek.
Az Európából érkezett pozitív hangulat, amely elsősorban a félelemmel várt portugál államkötvény aukció sikerének volt köszönhető, megérkezett Amerikába is. A legfőbb amerikai indexek egyaránt stabil...
A hedge fund menedzserek többsége a tavalyinál is magasabb bónuszokra és sikerdíjra számít a 2010-es teljesítménye után - derül ki a legújabb felmérésből. Egy-egy menedzser átlagosan akár 326 ezer...
Mérsékelt ütemben továbbra is élénkült az amerikai gazdaság decemberben, amikor bővült a foglalkoztatás országszerte, és mérsékelt volt az infláció - tartalmazza az amerikai jegybank 12 körzetének szerdán ismertetett közös jelentése, az úgynevezett Bézs Könyv.
A magán-nyugdíjpénztári tagok közül kedden estig 13.854-en jelentették be, hogy ebben a rendszerben kívánnak maradni, a legtöbb nyilatkozatot Budapesten nyújtották be - tudta meg az MTI az Országos...
A magán-nyugdíjpénztári tagok közül kedden estig 13.854-en jelentették be, hogy ebben a rendszerben kívánnak maradni, a legtöbb nyilatkozatot Budapesten nyújtották be - tudta meg az MTI az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól (ONYF).
Veszélyeztetik a kutatások a szabadon élő, megfigyelőkészülékkel megjelölt pingvinek életét: a megjelölt állatoknak kevesebb fiókája születik, és kisebbek a túlélési esélyeik, mint meg nem jelölt fajtársaiknak.
Kalifornia állam pénzügyi nehézségei miatt lassítja gyártási ütemét, és 60 dolgozó elbocsátására kényszerül a NABI (North American Bus Industries) kaposvári autóbuszgyártó üzeme, ugyanakkor új fejlesztésekbe kíván kezdeni a cégcsoport Magyarországon - derült ki a vállalkozás MTI-hez szerdán eljuttatott közleményéből.
A tegnapi szárnyalás után ma is folytatódott a hegymenet az olaj piacán, amiben szerepet játszott a gazdasági növekedés javulásával kapcsolatos optimizmus mellett a dollár gyengülése és a...
Az Európából érkezett pozitív hangulat, amely elsősorban a félelemmel várt portugál államkötvény aukció sikerének volt köszönhető, megérkezett Amerikába is. A legfőbb amerikai indexek sikeresen...
Miután az amerikai önkormányzati kötvénypiacon jelentős hozamemelkedés kezdődött meg a növekvő csődvalószínűségek és az állami kamattámogatási program befejeződése miatt, egyre nagyobb mértékű tőke...