A Generali-Providencia Biztosító május óta csaknem 88 ezer kárbejelentést regisztrált a szélsőséges időjárás miatt, ezek becsült értéke meghaladja a 12 milliárd forintot. Ez kárértékben már most...
Az eddig vártnál alacsonyabb lehet a nyersolaj átlagára az idei negyedik negyedévben, mert jövőre emelkedő termelést várnak, és gyenge a fejlett országok kereslete a Reuters 28 elemző és kormányzati intézmények véleményét összegző elemzése szerint.
A nagy pénteki részvénypiaci rallyban az amerikai részvényindexeknek sikerült az ellenállási szint felett zárniuk és így jelen pillanatban úgy tűnik, sikerül a kitörés felfelé. Viszont az amerikai társakhoz képest lemaradásban van az euró zóna 50 legnagyobb vállalatát tömörítő EuroStoxx 50 index határidős terméke.(Solar Capital)
A magyar kormány új, a piacnak tetsző költségvetési retorikája mellett egyéb "jó hírek" is erősítő hatást gyakorolnak az utóbbi időben a forintra - vélekedtek legújabb helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Mai kamatdöntő ülésén 5,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a monetáris tanács. A lépés nem jelent meglepetést, a szakértők előzetesen is egyöntetűen azt gondolták, hogy a jegybanknak ebben a...
A GVH részben megállapította, hogy a Lyoness Holding Europe AG. és a Lyoness Hungary Kft. egyes tájékoztatásaikkal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, részben pedig a törvénysértést megfelelően alátámasztó bizonyítékok hiányában megszüntette velük szemben az eljárását....
Az amerikai légiközlekedési szektorban is kezdenek beindulni a felvásárlások, ma a Southwest Airlines jelentette be, hogy 1.4 milliárd dollárért felvásárolja az AirTran Airways diszkont...
Hat forinttal csökken a benzin, és 3 forinttal a gázolaj országos átlagos ára szerdától a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Így a benzinért átlagosan 339 forintot, míg a gázolajért 326 forintot kell fizetnünk a hét közepétől.
Kormányzási problémák miatt visszahív 140 ezer autót az amerikai piacról Dél-Korea legnagyobb gyártója, a Hyundai. A cég 2009 decembere óta gyártott Sonatákat hív vissza, miután amerikai hatóságok a ...
A múlt pénteken megerősítést nyert a kitörés Amerikában, melynek köszönhetően a vezető indexek 1.8-2.3%-os pluszban búcsúztatták a múlt hetet. A határidők a mai napon csupán kisebb emelkedést...
A GDP 0,2 százalékáig terjedő büntetést szabhatna ki az Európai Bizottság azokra az euróval fizető uniós tagállamokra, amelyek túllépik a megengedett költségvetési hiányt és államadósság-szintet. Vélhetően erre irányuló javaslatot tesz majd a testület szerdán. Az eurozónán kívüli országoknak egyelőre maradhat szankcióként az uniós források befagyasztása.
Október 25-től Simon Zsolt lesz a TV2 vezérigazgatója - olvasható a TV2 MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében. Simon Zsolt a MEC (korábban Mediaedge:cia) médiaügynökség ügyvezető igazgatói posztjá...
Simon Zsolt lett a TV2 vezérigazgatója. A tizenöt éves szakmai múlttal rendelkező topmenedzser a MEC médiaügynökség ügyvezető igazgatói pozíciójából érkezik az országos kereskedelmi csatorna élére. A...
Nem változtatott az 5,25 százalékos jegybanki alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa hétfőn. Ez összhangban van az előzetes szakértői véleményekkel is. A monetáris tanács legutóbbi...
Szabadlábra helyzete a Miskolc Városi Bíróság Szegedi Mártont, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltjét, akit vasárnap vettek rongálás miatt szabálysértési őrizetbe, amiért eltávolított egy MSZP-s plak...
Magasabb fizetés is elérhető a továbbképzéseken megszerzett tudással. Az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés dolgozónak és munkavállalónak egyaránt megéri
Amikor Hedge Fund menedzserekről beszélünk, akár ezt a blog-ot is böngészve, a benyomásunk általában az lehet, hogy egy olyan emberekről van szó, akik spekuláns zsenik, és a fő feladatuk a pénzügyi...
Nem érte meglepetésként a jegybank mai kamatdöntése a piacot, az elemzők úgy látják, az elmúlt egy hónapban több olyan információ is felmerült, ami miatt az augusztusban már felmerült szigorítás...
Háromszorosára növekszik a magánszektor Kubában - jelentették be a kommunista ország illetékes hatóságai. A beharangozott lépés keretében 250 ezer vállalkozói igazolványt bocsátanak ki, amelyek tulaj...
Csendesen indul a hét a tengerentúlon, a makrogazdasági adatok többsége a hét második felében várható. Mivel az újabb gyorsjelentési időszak előtt már igazán kiemelkedő vállalati jelentések sem igen...
Minden korábbinál magasabbra, 1300 dollárra emelkedett hétfőn az arany unciánkénti ára az azonnali (spot) kereskedésben, a világ legnagyobb aranybányászati társasága szerint pedig a nemesfém ára akár ...
Minden korábbinál magasabbra, 1.300 dollárra emelkedett hétfőn az arany unciánkénti ára az azonnali (spot) kereskedésben, a világ legnagyobb aranybányászati társasága szerint pedig a nemesfém ára akár 1.500 dollár fölé is kúszhat jövőre.
Bár az elmúlt években Portugália sokat tett a gazdaság modernizálása érdekében, a válság a gazdaság számos szektorában igen súlyos áldozatokat követelt - olvasható az OECD frissen napvilágot látott...
Várhatóan száz új munkahelyet teremt Orosházán annak a megállapodásnak a végeredménye, amelyet hétfőn kötött az önkormányzat vezetése a Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt. (SZEFO Zrt.) elnök-vezérigazgatójáv...
Javaslatot tesz a Vidékfejlesztési Minisztérium az áfatörvény módosítására, hogy csökkenjen az alapvető élelmiszerek és a gabonafélék fogyasztási adója - közölte a tárca élelmiszerlánc-felügyeleti és agrárigazgatási államtitkára....
A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (FŐTÁV) nyílt közbeszerzésen nettó 579 millió forint összegben rendelt tervezési szolgáltatást négy cégtől - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Tartja 1% körüli előnyét a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 194,16 pontos nyitás után. Ismét a kis papírok tarolnak: szárnyal a KEG, felső limiten a Humet, és a Phylaxia is szépen kúszik felfelé.
A Kelly Services az Európia Szociális Alap és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán 2009 végén támogatást nyert munkatársai akkreditált képzéseinek támogatására. A képzési program 2010 szeptemberében ér véget - olvasható sajtóközleményükben.
November elején féléven át tartó, 500 milliárd dolláros likviditásfokozásba kezd a Fed - vélik CNBC által megkérdezett piaci szereplők. A felmérésben részt vevő közgazdászok, stratégák és alapkezelők...
A monetáris tanács egyetlen tagja sem szavazott már a kamatemelésre, derült ki Simor András sajtótájékoztatóján. A Magyar Nemzeti Bank elnöke elmondta: a majdnem egyhangú döntés során a többség a...
Szépen teljesített a forint szeptemberben. Míg a hónap elején 289 felett is járt az euróval szemben, addig a hónap végére leért a sáv aljára az árfolyam és ma pont a határon, 276.60 környékén mozog. (SOLAR CAPITAL)
A Lyoness Holding Europe AG.-t és a Lyoness Hungary Kft.-t - együttesen - egymillió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel nem a valóságnak megfelelő tájékoztatásokat tettek közzé a kínált vásárlási kedvezményekről - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
Csaknem 88 ezer kárbejelentés érkezett a Generali-Providencia Biztosítóhoz május óta a szélsőséges időjárás miatt, ezek becsült értéke meghaladja a 12 milliárd forintot
A Lyoness Holding Europe AG.-t és a Lyoness Hungary Kft.-t - együttesen - egymillió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel nem a valóságnak megfelelő tájékoztatásokat tettek közzé...
Talpra állt a káprázatos arab emírség, miután a Dubai World állami holdingcégnek sikerült átütemeznie tartozásait - nyilatkozta Mohamed bin Rasid al Maktum sejk, Dubai uralkodója. "Visszatértünk. Még...
A júliusi törvénymódosítás értelmében az adóalap első 500 millió forintjáig alkalmazható a kedvezményes adókulcs, s ehhez nem szükséges a korábbi szigorú feltételrendszert teljesíteni sem. A gyakorlatban hogyan kell majd az adóalapot megosztani és kikre nem vonatkozik az átmeneti szabály?
A következő években a legnagyobb hangsúlyt az országos közúthálózat felújítására fogja fektetni a kormány - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az M3-as autópálya új, Nyíregyházától a...
NightHawk Radiology Holdings Inc. (NHWK) A NightHawk Radiology röntgen megoldásokat kínál a kórházak számára az Egyesült Államokban. A vállalat szakértői állandó szolgáltatást nyújtanak a hét minden napján 0-24 óráig az amerikai kórházak 26%-ban. A részvény mozgása pedig igazán nem mindennapi.
Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette, hogy a kormány gazdaságpolitikájának fókuszában tíz év alatt, egymillió új munkahely létrehozása áll, adja hírül az MTI alapján a Magyar Nemzet.
Az MNB elnökének tájékoztatása szerint a monetáris tanács majdnem egyhangúlag döntött arról, hogy változatlanul 5,25 százalékon tartja az alapkamatot; a tanács előtt 25 bázispontos kamatcsökkentési és kamattartási javaslat is volt. Jó tesz az ország megítélésének, hogy a kormány ragaszkodik a hiánycélhoz, de Simor András szerint nem ártana egy olyan védőháló sem, amit egy IMF-hitelkeret…