Ha az állam beavatkozik egy polgári jogi szerződésbe, és ebből bármelyik félnek kára származik, akkor azt kötelessége megtérítenie az államnak - mondta Lövétei István alkotmányjogász az MTI-nek azzal kapcsolatosan, hogy a parlament a középárfolyamok alkalmazását írná elő a devizahitelek törlesztőrészleteinek megállapításakor.
Az amerikai statisztikai hivatal ma közzétett adatai alapján július folyamán a nagykereskedelmi értékesítések a szezonálisan kiigazított adatok alapján 0,6 százalékkal 350,1 milliárd dollárra emelkedtek a felülvizsgált júniusi 0,2 százalékos emelkedés után. Éves szinten 12,7 százalékos emelkedés mutatkozott.
Napközben folyamatos esés jellemezte a hazai piacot, végül azért sikerült elkerülni a nagyobb mínuszokat, így a BUX 1.1%-os csökkenéssel zárt. A lejtmenetet a Richter vezette 3.1%-os csökkenésével,...
A svájci frank jelentős felértékelődése a forinttal szemben érezhető negatív hatást okoz az OTP ügyfeleinek, és ez természetesen hatással lesz a bank magyar operációjának eredményére is - mondta Bencsik László az OTP Bank vezérigazgató-helyettese....
Az idénymunkások foglalkoztatásról a szeptemberi bevallást hétfőig kell elkészíteniük a munkaadóknak az adóhatóság számára - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara (MA) közleményében, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez.
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2010. szeptember 9-én LPG (cseppfolyós propán-bután gáz) tartályban illetve vagonban történő, a KEG Nyrt. telephelyén megvalósuló bértárolására két évre szóló bértárolási szerződést kötött a MOL Nyrt-vel, melynek valamennyi technikai és személyi feltételét a Társaság biztosítja - olvasható a BÉT honlapján.
A 2000-es évek elején jelent meg először a frankhitelezés Magyarországon, de a 2003. év végi forinthitel támogatások megszigorítása miatt terjedt el 2004-ben futótűzszerűen. Aztán a 2008-as őszi válság kitörésétől számítva visszaszorult ez a kölcsönfelvételi forma - emlékeztetett a portfolio.hu elemzője. Palkó István hozzátette: leginkább a külföldi anyavállalattal rendelkező bankok vették ki…
Ha az állam beavatkozik egy polgári jogi szerződésbe, és ebből bármelyik félnek kára származik, akkor azt kötelessége megtérítenie az államnak - mondta Lövétei István alkotmányjogász az MTI-nek azzal...
Bár veszített napközbeni lendületéből a forint, de késő délután is erősebb szinteken mozgott az euróval és főként a svájci frankkal szemben, mint csütörtök este. Az állampapírok másodpiacán...
Gyengüléssel zárta a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde, a tőzsde részvényindexe, a BUX 251,95 ponttal, 1,08 százalékkal 23.045,71 pontra csökkent.
Gyengüléssel zárta a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde, a tőzsde részvényindexe, a BUX 251,95 ponttal, 1,08 százalékkal 23.045,71 pontra csökkent. A részvénypiac forgalma mindössze...
A minőségi termékek gyártása az egyik legfőbb tényező, ami az országot előrébb viszi, és ami versenyképessé teszi a magyar vállalatokat. Ezzel nem árultunk el nagy titkot. De hiába a minőségi termék, ha nincs elég megrendelés, nincs elég partner.
"Mérföldkő" a magyar kormánynak az az ígérete, hogy teljesíti az államháztartási hiányra vonatkozó uniós követelményt, és ez segítheti az MNB-t elkerülni a kamatemelést - jelentette ki Bihari Péter, a...
A munkanélkülivé válás elkerülése érdekében a magyar lakosság inkább vállalja a többletmunkát vagy a rosszabb munkakörülményeket, mint a munka miatti költözést – derül ki a TÁRKI kutatásából
Az idénymunkások foglalkoztatásról a szeptemberi bevallást hétfőig kell elkészíteniük a munkaadóknak az adóhatóság számára - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara (MA) közleményében, amelyet pénteken juttatott el.
A nyugat-európai piacokon uralkodó hangulat határozta meg a kereskedés irányát a hazai piacon is, ennek köszönhetően gyengüléssel zárta a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde, a tőzsde részvényindexe, a BUX 251,95 ponttal, 1,08 százalékkal 23.045,71 pontra csökkent.
A rossz hitelek bankja lenne a megoldás a svájci frank alapú adósságok okozta instabilitás csökkentésére. Monetáris politikai eszközökkel meggyőző hatást nem lehet elérni a rendkívül erős alpesi...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) folytatja aranyértékesítési programját, amelynek részeként fejlődő országok központi bankjának ad el aranyat azzal a céllal, hogy bővítse bevételi forrásait, és növelje...
Nem mutatott sok izgalmat a múlt pénteki kereskedés az amerikai tőzsdéken, így a nap végére 0.3-0.5 százalékos pluszban zártak a vezető részvényindexek. Pénteken fontosabb iránymutató gazdasági adat...
Magyarországnak az adósság stabilizálásához újabb IMF-program nélkül is legalább olyan költségvetési megfontoltságot kell tanúsítania, mintha lenne megállapodása a valutaalappal - áll londoni felzárkózó piaci elemzők pénteki helyzetértékelésében.
A svájci frankot péntek este 220 forint alatt jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, egy euró pedig 285 forint alatt volt, a forint így nagyjából azon a szinten fejezheti be a hetet, ahol egy héttel korábban tartott.
A Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. (Vodafone) az Internet Basic mobilinternet-csomagról adott tájékoztatásaival tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. Ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 60 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást....
Németországban 6,6 millióval csökkenhet a légitársaságok utasforgalma az ágazatra kivetni tervezett különadó miatt - mutatta ki egy pénteken megjelent felmérés.
A vártnál jóval alacsonyabb augusztusi infláció nyomán enyhült a magyarországi jegybanki kamatemelés kockázata - vélekedtek a 3,7 százalékos múlt havi éves drágulási adat pénteki közzététele után londoni felzárkózó piaci elemzők.
Folytatódik az ingyenes képzés női vállalkozók részére a gazdasági tárca támogatásával a Budapesti Ifjúsági Vállalkozói Központban (BIVÁK), a jelentkezéseket szeptember 27-éig várják - közölte a programot lebonyolító Közgazdasági Politechnikum szervezet.
A Mol Nyrt. 450 millió euró összegű rulírozó hitelszerződést írt alá szeptember 10-én - tette közzé a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken este. A kölcsön az ez év...
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) nem támogatja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) önálló pénzügyi békéltető testület létrehozására vonatkozó javaslatát - közölte a FEOSZ pénteken az MTI-vel.
A Közbeszerzések Tanácsának korábbi elnöke, Bakonyi József főtitkár-helyettesként folytatja tevékenységét, a hivatalt pedig átszervezi Gajdos Róbert, a hétfőn megválasztott új elnök.
Oroszország Vlagyimir Putyin miniszterelnök rendelkezésére 600 millió dollárt fektet az indiai Sistema Shyam Teleservices (SSTL) távközlési vállalatba, amelynek többségi tulajdonosa az orosz Sistema AFK(Szisztema pénzügyi befektetési részvénytársaság).
Egyfajta várakozás jellemzi az ingatlanpiacot, a szereplők bizonytalanok azzal kapcsolatosan, hogy mi várható Budapest belvárosában ősszel. Az egyértelműen látszik, hogy a lakáshitellel rendelkezőknek egyre nehezebb a helyzete az emelkedő törlesztő részletek miatt, állami segítség nélkül lakáseladási hullám indulhat el Budapest belvárosában....
Miért vette fontolóra a magyar jegybank a kamatemelés lehetőségét? - teszik fel a kérdést legfrissebb feltörekvő piaci anyagukban a Danske Bank koppenhágai közgazdászai, akik elemzésükben azt...
A szuverén adósságok piacán az utóbbi időben tapasztalható turbulencia és a pénzügyi szektor tartós gyengesége miatt nőttek a globális gazdasági fellendülés ellenében ható kockázatok - állapította meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) abban a tájékoztatójában, amelyet a Húszak (G20) pénzügyminiszter-helyetteseinek készített szeptember eleji dél-koreai tanácskozásukra.
A svájci frankot péntek este 220 forint alatt jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, egy euró pedig 285 forint alatt volt, a forint így nagyjából azon a szinten fejezheti be a hetet, ahol egy héttel korábban tartott.
A költségvetési politikában az eddigihez képest jelentős fordulatra szánta el magát a magyar kormány, míg egy újabb nemzetközi hitelcsomag kapcsán kitartott eddig hangoztatott álláspontja mellett. Ez...
A monzai futammal búcsúzik a Forma-1 mezőnye Európától, az idei szezonban már nem rendeznek több futamot az öreg kontinensen. A sportág rajongói Sebastian Vettel segítségével ismerhetik meg azt az olasz versenypályát, amely a sorozat 1950-es indulása óta csupán egyszer maradt ki a versenynaptárból....
Szeptemberben négy kistelepülésen nyitják meg újra a postahivatalt - írja szombaton a Magyar Hírlap. Semjénen (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) szeptember 14-től, Sárkeszin (Fejér megye) szeptember 20-tól,...
Légi fényképek alapján járhatnak majd el az engedély nélkül építkezőkkel szemben, ha létrehozzák az építésügyi monitoring-rendszert és távérzékelési adatbázist
Intenzív és konstruktív tárgyalások folynak a piaci szereplők és a kormányzat között az energiaárakról, pontosabban a áram- és gáztörvény módosításáról
Intenzív és konstruktív tárgyalások folynak a piaci szereplők és a kormányzat között az energiaárakról, pontosabban a áram- és gáztörvény módosításáról, ami az új árképzést is tartalmazza - értesült az MTI piaci forrásból.
Siófok Város Önkormányzata tervpályázatot írt ki a régi kenyérgyár és a szomszédságában lévő szódagyár kulturális, oktatási és technikai központtá alakítására, az első helyezett az Építészkohó Kft. lett, és nettó 6 millió forint díjazásban részesült - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A szuverén adósságok piacán az utóbbi időben tapasztalható turbulencia és a pénzügyi szektor tartós gyengesége miatt nőttek a globális gazdasági fellendülés ellenében ható kockázatok
A szuverén adósságok piacán az utóbbi időben tapasztalható turbulencia és a pénzügyi szektor tartós gyengesége miatt nőttek a globális gazdasági fellendülés ellenében ható kockázatok - állapította...
Összesen kilenc településen öntött el pincéket, árkokat, mezőgazdasági területeket a folyamatos esőzések nyomán felgyülemlett víz Heves megyében - tájékoztatta a katasztrófavédelem szombaton az MTI-t....
Több ezer Nokia telefont lopott el néhány dolgozó a Jabil szombathelyi gyárából, az okozott kár százmilliós nagyságrendű - közölte a Nyugat. hu internetes portál. A rendőrség az MTI érdeklődésére s...