A brazil Petrobras olajtársaság részvényeket tervez kibocsátani 64,5 milliárd dollár értékben part menti olajmező-feltárási terveinek finanszírozására.
A Portfolio.hu által indított oktató kiadvány sorozat, a Portfolio.hu füzetek négy tőzsdei kereskedést segítő kötete akciós áron, 1000 Ft kedvezménnyel megrendelhető. Az akciós csomagban az...
A gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti - derül ki egy felmérésből. Az iskolakezdés minden évben több tízezer forintos költséget jelent, ráadásul a felsőoktatásban résztvevők arányának növekedésével ezek az anyagi terhek egészen a "gyerek" húszas éveinek közepéig kitolódnak. A megkérdezettek úgy látják, hogy…
Az IMF védőhálója nem feltétlenül szükséges abban az esetben, ha a kormány a befektetőket meggyőző gazdaságpolitikai stratégiát folytat - fejtette ki a Portfolio.hu online interjújában Samu János. A...
Az energiaszektort nevezte a magyar-orosz tárgyalások egyik súlypontjának a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás a múlt heti moszkvai tárgyalásai után a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta: a Szurgunyeftyegaz - amely a MOL részvények 21 százalékának tulajdonosa - prioritásként kezeli a magyar olajtársaságban lévő részesedésének rendezését.
Borisz Abramovics, a Malév volt tulajdonosa meg van róla győződve, hogy tevékenységük a légicégnél „logikusan megmagyarázható” és törvényes volt, azokról a szerződésekről pedig, amelyekkel összefüggésben rendőrségi vizsgálat folyik, elmondta, a teljesítés magas szakmai szinten megtörtént - összegzi a Magyar Nemzet azt az interjút, amit orosz üzletember a lapnak adott.
A Pályázatírók és Tanácsadók Országos Szövetségének elnöke szerint jelentősen csökkenhet a jövőben az egy-két főt foglalkoztató pályázatíró cégek száma, de a nagyokra továbbra is szükség lesz. Maróczi Imrét azután kerestük meg, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter bejelentette: a jövőben jelentősen egyszerűsödik az uniós források lehívási rendszere, így nem lesz szükség pályázatírókra.
700 milliárd dollárt költhetnek a következő 20 évben az észak-amerikai légitársaságok repülőgépekre, mivel az iparági környezet javulását kihasználva elöregedő flottájuk cseréjére készülnek a cégek -...
A magyar-orosz tárgyalásokkal teljesen új alapokra helyeznék a kapcsolatokat, ami mindkét fél igénye - mondta el a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a múlt heti moszkvai tárgyalásai kapcsán.
Az Állami Számvevőszék a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2009. évi tevékenységének ellenőrzéséről 2010. szeptember 1-én nyilvánosságra hozott jelentésében - valamint az arról tartott sajtótájékoztatón - az MTV új székházával kapcsolatban is elemzést tett közzé. Ennek fontos megállapítása, hogy a Magyar Televízió 2010 májusáig - az elhúzódó megvalósulás miatt - 16,22 milliárd forint bérleti díjat…
Jelentős nyereséggel zártak, immár az egymást követő negyedik napon a New York-i értéktőzsde vezetői indexei pénteken. Az S&P 500-as index nyolc hete a legjobb hetét zárta, miután makrogazdasági adatok - köztük a váratlanul jónak bizonyuló foglalkoztatási adatok - erősítették azt a derűlátó álláspontot, hogy az amerikai gazdaság nem süllyed ismét recesszióba.
A lakásvásárlás kétségtelenül legizgalmasabb időszaka az igényeinknek megfelelő paraméterekkel rendelkező ingatlanok személyes megtekintése. Kérdés, hogy melyek azok a tényezők, amik a legfontosabbak a vásárlóknak, és melyek azok, amik akár el is tántoríthatják őket az ingatlan megvételétől....
Az Orbán-kormány megalakulása óta eltelt csaknem száz nap egyik legnagyobb nemzetközi visszhangot keltett, gazdaságot érintő eseménye volt a kabinet IMF-el folytatott tárgyalásainak alakulása. A kormány nem tervez újabb hitelt felvenni a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), az országot - mint a miniszterelnök korábban fogalmazott - a piacról akarja finanszírozni
Ezernél is több a polgármesterjelöltek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; akad olyan település, ahol kilencen is indulnak, több településen pedig csak egy jelölt van
Összeütközött két rendőrautó Budapesten szombat reggel, a Király utca és az Eötvös utca sarkánál, a balesetben senki nem sérült meg - közölte a rendőrség az MTI-vel. Papp Judit, a Budapesti Rendőr-...
A svájci frank, az amerikai dollár és a japán jen is jobb befektetésnek bizonyulhat az aranynál, ha a világgazdaság egy újabb recesszióba süllyed - vetíti előre Nouriel Roubini. A pesszimista...
Ezernél is több a polgármesterjelöltek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; akad olyan település, ahol kilencen is indulnak, több településen pedig csak egy jelölt van
Borisz Abramovics, a Malév volt tulajdonosa meg van róla győződve, hogy tevékenységük a légicégnél „logikusan megmagyarázható” és törvényes volt, a szerződések is rendben
A baromfiágazati szereplők tehát előre fizetnek azért, hogy az illetékes állami szervezetek – amelyeknek ez egyébként is feladatuk lenne - kontrollálják működésüket
A magyar-orosz tárgyalásokkal teljesen új alapokra helyeznék a kapcsolatokat, ami mindkét fél igénye - mondta egy lapinterjúban Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a múlt heti moszkvai tárgyalásai kapcsán
Bemutatták szombaton a szegedi Széchényi téren a lengyel Swing típusú villamosokat, ilyen járművek közlekednek majd 2011 őszétől a csongrádi megyeszékhelyen
Az idei második negyedévben globális szinten is igen látványos 8,8 százalékkal növekedett a brazil gazdaság, rácáfolva az előző negyedévhez képest nagy lassulást valószínűsítő jóslatokra.
A brazil olajóriás, a Petrobras 75 milliárd dollár értékű zártkörű tőkeemelést tervez, a befolyt összeget a cég olajmezők feltárására fordítaná. Ez lehet minden idők legnagyobb részvénykibocsátása,...
Néhány hete egy ország ünnepelte a hazai rendezésű Európa-bajnokságon várakozáson felül teljesítő magyar sportolókat. Az augusztus 19-i ünnepségen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője elismerő szavakkal méltatta és oklevelekkel jutalmazta az úszócsapat legjobbjait, pénz azonban még mindig nem érkezett....
További benzinár emelésre lehet érdemes felkészülniük jövő héten a hazai autósoknak, a dízelesek azonban fellélegezhetnek. Esetükben ugyanis az üzemanyagár stagnálása, esetleg mérsékelt csökkenése...
Ukrajna nem fogja tartani magát az Oroszországgal jelenleg érvényben levő gázmegállapodásához annak teljes tízéves időtartama alatt, és keresi a lehetőséget az árcsökkentésre - jelentette ki Mikola Azarov ukrán kormányfő pénteken.
Jogi audittal egészítené ki a pénzügyi számvevői munkát Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Népszava szombati számában megjelent interjú szerint.
Az Orbán-kormány által meghirdetett 29 pontos akcióterv gazdasági versenyképességet javító adóváltoztatásai egybevágnak azzal, amit az adótanácsadók egyesülete is javasol - mondta Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke pénteken Baján sajtótájékoztatón.
Stabilra javította a leminősítést valószínűsítő eddigi negatívról Lettország befektetési szint alatti szuverén adósbesorolásának kilátását pénteken a Fitch Ratings, a lett pénzügyi-gazdasági helyzet stabilizálódására és a javuló külső likviditásra hivatkozva.
A százezer forintos éves környezetvédelmi hatósági felügyeleti díj eltörlését szorgalmazza a Baromfi Terméktanács (BTT) - közölte a szervezet honlapján.
„Ismét pozitív hírek érkeztek az amerikai gazdaság állapotát illetően, hiszen a várakozásoknál jobb adatokat kaptunk a foglalkoztatottak létszámára vonatkozóan. Arról nem beszélhetünk, hogy az amerikai gazdaság újra dinamikus növekedésnek indul, ugyanakkor a vártnál kedvezőbb eredmények nagyon pozitívak a jelenlegi, nagyon feszült piaci hangulat szempontjából, és hatására az elmúlt pár hétre…
Kihúzták az Ötöslottó 35. heti nyerőszámait. Az előző héten nem volt telitalálatos szelvény az ötösön, ezen a héten pedig nettó 157 millió forint járt volna a telitalálatosért....
A kínai gazdaság alakulásának új jelenségére hívta fel a figyelmet a The New York Times: míg az előző évtizedek fejlődésének motorját a korábban háttérbe szorított magánvállalkozók adták, akik nem egyszer a régi, rossz hatásfokú állami szektor rovására virágoztak fel, újabban az állami vállalatok törnek előre.
Kettős értelemben is nemes foglalkozás volt valaha Japánban a csibeválogatóé: egyrészt azért, mert lényege éppen a kiscsibék nemének kiderítése, másrészt azért, mert megbecsült szakmának számított. Művelői kitűnően kerestek, sokat utaztak külföldre és biztos állásuk volt - ám a technológiai változások nyomán ma már nincs olyan nagy szükség speciális szaktudásukra, és kevesebben jelentkeznek erre a…
India csak úgy mentheti meg vadon élő elefántjait, ha sokkal nagyobb védelmet biztosít a vadrezervátumoknak, megfékezi az orvvadászatot, és megakadályozza, hogy az állatok által használt vadfolyosókat ipari beruházások dúlják fel - sorolta a szükséges intézkedéseket egy nemrég napvilágot látott jelentés.
A gazdaságilag aktív hazai lakosság tavaly fejenként átlagosan 9600 forint hálapénzt fizetett ki, ami azt jelenti, hogy az aktív lakosság összességében 32 milliárd forintnyi láthatatlan forrással járult hozzá az egészségügyi rendszer működéséhez - derül ki abból a felmérésből, amelyet az AXA megbízásából a GKI-EKI Egészségügykutató Intézet készített a gazdaságilag aktív népesség körében a magyar…
Összeomlás fenyegeti az afgán bankrendszert, miután a héten kiderült, hogy a legnagyobb afgán bank vezetői jelentős veszteséget okoztak a banknak. A jegybank korrupcióval és illegális hitelezéssel...
Ajánlásokat fogalmazott meg a szövetkezeti hitelintézetek vezetői számára a PSZÁF, a felügyelet a honlapján is publikált vezetői körlevéllel a belső csalások megelőzéséhez és felderítéséhez kíván segítséget nyújtani.
Az elmúlt héten kedden és szerdán kicsit dinamikusabban folyt a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, az előző hetinél is gyengébb forgalom ellenére ugyanis voltak nagyobb elmozdulások, a hét végére azonban lecsillapodott a piac. A piaci szakértők szerint azonban ez legfeljebb csak egy kis pihenés, az igazi irányok pedig később várhatók.
A Főgáz is csatlakozott a Díjnethez, így a fővárosi közüzemektől rendszeresen kapott valamennyi számla elérhetővé vált egyetlen felületen, a Díjnet.hu portálján, kivételt már csak a Főtáv jelent - közölte a Díjbeszedő Holding Zrt. az MTI-vel.
A világgazdaság mérsékelt ütemben föllendül, habár vannak kockázatok a középtávú költségvetési konszolidáció szüksége miatt - így vélekedett a Nemzetközi Valutaalap (IMS) első vezérigazgató-helyettese, John Lipsky.
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) Ausztriába, vendéglátóipari területre szervez munkaerő toborzást október 5-én, decemberi munkába állással - olvasható az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján.
A héten újabb mélypontra süllyedt a forint a svájci frankkal szemben, amely újabb, ráadásul a nyilvánosság előtt zajló, vitát szült a gazdaságpolitikai vezetésen belül a Nemzetközi Valutaalap és az...
Összecsapott egymással a GreenPeace és a Facebook. A világ egyik legnagyobb környezetvédő szervezete arra szólítja fel a világ legnagyobb közösségi oldalát, hogy mondjon nemet a SZÉN-re. A Facebook ugyanis új adatközpontot készül létesíteni Prineville-ben, ahol a Greenpeace állításai szerint a Facebook által felhasznált áram 83%-a származna széntüzelésű erőművekből....
Augusztus 31-ig mintegy nettó 2,389 milliárd forint vagyonadót fizettek be az adózók - közölte az adóhatóság az MTI érdeklődésére. A túlfizetéseket nem utalja ki, illetve nem vezeti át automatikusan más adónemen fennálló tartozásra az APEH, ezt az adózónak kell kérnie.