Az IMF-megállapodás ügyében adott tegnapi vegyes kommunikáció megosztja az elemzőket az újabb hitelmegállapodás esélyeiről, illetve vegyesek az előrejelzések a magyar kormány őszi terveiről is -...
Meglepő módon, a feltörekvő piaci hedge fundoknál a részvényalapokkal ellentétes folyamatok játszódnak le, hiszen amellett, hogy már hetedik negyedéve folyamatos tőkekiáramlást szenvednek el az...
A szállított áruk tömege 7 százalékkal maradt el az idén az első félévben az előző év azonos időszakitól, az árutonna-kilométerben mért teljesítmény ugyanakkor 5 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Tegnap az amerikai piacok az újabb roszz makroadatok ellenére sem tudtak tovább esni, ez pedig ma reggel a hazai parketten is kisebb fellélegzést eredményez, a BUX 1.2%-kal került feljebb a nyitást...
Az Audi valószínűleg Magyarországon valósítja meg új autógyártó beruházását, azonban a kiszemelt győri telek természetvédelmi terület, ahol elvileg még házat sem lehet építeni....
Nem merült fel a részvények kivezetésének szándéka, tarthatók az idei éves tervek, és már kisebb optimizmusra is lehet ok a szállodapiacon, mondta el a Napinak Deák Imre, a Danubius vezérigazgatója. ...
A Bioenergy-Miskolc (BM) 780 millió forintos zöldmezős beruházás keretében 3 megawattos faapríték-tüzelésű kazánt helyez üzembe a 2011-es fűtési szezon kezdetéig. A fűtőmű kiegészíti majd a miskolci...
A 21. század fiatal pénzügyi szakemberének magabiztos és világos jövőképe van karrierjéről, biztos állás és pénz motiválja - derül ki a világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezete, az ACCA (Accociation of Chartered Certified Accountants) és a Mercer tanácsadó cég kutatásából.
Beszállított terményeik árát követelve demonstrált tucatnyi gazdálkodó csütörtök kora reggeltől a felszámolás alatt álló Gabona-Komplex Kft. ügyvezetőjének szeged-tápéi háza előtt.
Emelkedéssel indult az vezető nyugat-európai részvénypiacok, miután a befektetők úgy vélik, hogy a részvényárak elegendő mértékben estek ahhoz, hogy tükrözzék az amerikai gazdaság, illetve a világgazdasággal kapcsolatban felmerült aggodalmakat.
A gyorsulási irányadó (gyia) szezonálisan kiigazított értéke 0,03 százalékkal maradt el augusztusban az előző havi szinttől, ezzel a 2009 végén indult, majd fokozatosan lelassult növekedés végetért, és ismét mínuszban jár a magyar reálgazdaság teljesítménye
Nem hosszabbítja meg a görög tőzsdei felügyelet a shorttilalmat, ami augusztus 31-én jár le - írja a Reuters. Mint ismeretes, a részvények shortolását akkor korlátozták, amikor tavasszal a görög...
Ismét mínuszban van a magyar reálgazdaság teljesítménye - derül ki a Világgazdaság és az Ecostat közös mutatószámából. A gyorsulási irányadó szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 0,03 százalékkal marad el az előző havi szinttől, ezzel a 2009 végén indult, majd fokozatosan lelassult növekedés véget ért.
Nővérszállót, drogambulanciát, egy korábban klinikaként használt villát és további két, évtizedek óta lakatlan, pusztulófélben lévő villaépületet kínált fel az állami vagyonkezelő Sólyom Lászlónak
Rendkívüli közgyűlést tartanak szeptember 13-án a paksi atomerőműben, az ülés napirendjén személyi kérdések - többek között a vezérigazgató visszahívása - szerepelnek a csütörtökön közzétett meghívó...
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke és Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatás-politikai államtitkára közös sajtótájékoztatót tartott a szakképzés átalakításának új irányvonaláról. Erről fejtette ki véleményét közleményében Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet (MKSZSZ) elnöke.
A gyorsulási irányadó (gyia) szezonálisan kiigazított értéke 0,03 százalékkal maradt el augusztusban az előző havi szinttől, ezzel a 2009 végén indult, majd fokozatosan lelassult növekedés véget ért, és ismét mínuszban jár a magyar reálgazdaság teljesítménye. (MTI)
Hatala József országos rendőrfőkapitány szerdán azonnali hatállyal, indoklás nélkül visszavonta Dúzs József dandártábornok, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) parancsnokának vezetői megbízását - értesült repülőtéri forrásokból a Népszabadság. Utódjáról később döntenek.
A tegnap előtti leszúrás után agresszíven visszahúzták az árfolyamot a korábbi alakzatba. Bár akkor még a fontos ellenállás 18.500 alatt zárt, tegnap újabb nagy zöld gyertyát rajzolt az ezüst árfolyama a chartra és 19 fölé tudott menni. (Solar Capital)
A VT-Soft többségi tulajdonosa, a lengyelországi Teta SA bejelentette, hogy a világ egyik legnagyobb pénzügyi szoftverfejlesztő és szolgáltató vállalata, a Unit4 tulajdonába került.
A GKI elemzése szerint a következő 12 hónapban átlagosan 3,3 százalékkal tovább csökkenhet a használt budapesti lakások négyzetméterenkénti ára, a pesti panelé 5, a belvárosi lakásé 4, a budai lakásé 2-3 százalékkal, az országos átlag pedig 4 százalékkal eshet vissza
A bizonytalan helyzetben a svájci frankot preferálják a befektetők, 1,2980-ig sikerült lenyomni az EUR/CHF árfolyamát, ami rekordmagas, 219,8-as CHF/HUF kurzust eredményezett. Tegnap estétől viszont...
Erősödésnek indult a forint csütörtök reggel az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben, a nemzetközi piacokon bekövetkezett bizakodó fordulatot követve. Az eurót csütörtök délelőtt három...
A kockázatos iparágak rangsorában az építőipar mellé "felzárkózott" a bútorgyártás és a vendéglátás is - egyre fontosabb, hogy időben észleljük üzleti partnereink nehézségeit
Hamarosan megkezdik próbajárataikat a NABI által gyártott, a magyar piacra szánt buszok, és a tesztüzem után az új buszcsalád egyéb tagjait is láthatjuk majd a magyar utakon, tudta meg a...
Szigorúan büntetik a hiányzást és a tanulmányi elmaradást Az idén utoljára még "tört héttel", jövő szerdán kezdődik a tanítás, a jövőben azonban már mindig hétfői tanévnyitással számolhatnak a diákok, a pedagógusok és a szülők - írja a Népszabadság.
A francia L'Oreal, a bevétel alapján a világ legnagyobb kozmetikai cége 21 százalékkal növelte nyereségét az idei első félévben az egy évvel korábbihoz képest.
Tudósok és alkalmazottak százai tüntettek szerdán a Nukleáris Kutatások Európai Tanácsának (CERN) genfi központja előtt, hogy így tiltakozzanak a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumát sújtó költségvetési megszorítások ellen - adja hírül a Népszabadság.
Erősödésnek indult a forint csütörtök reggel, illetve délelőtt az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben, a nemzetközi piacokon bekövetkezett bizakodó fordulatot követve.
Mit tehet a munkavállaló, ha tényleges túlórájából levon a nyilvántartási rendszer? Kérhet-e a gyed mellett dolgozó kismama rövidebb munkaidőt, mint ahogy az eredeti beosztásában szerepelt? Olvasóink kérdéseire az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.
A fiatalok több mint háromnegyede nincs tisztában a pénzügyi alapfogalmakkal - derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem Tanárképző Központjának középiskolások körében végzett kutatásából, mely a Családi Kasszasikerek Program megbízásából készült.
Rendkívüli közgyűlést tartanak szeptember 13-án a paksi atomerőműben, az ülés napirendjén személyi kérdések - többek között a vezérigazgató visszahívása - szerepelnek a csütörtökön közzétett meghívó szerint - cikkezi a Népszava.
Beszállított terményeik árát követelve demonstrált tucatnyi gazdálkodó csütörtök kora reggeltől a felszámolás alatt álló Gabona-Komplex Kft. ügyvezetőjének szeged-tápéi háza előtt - írja a Népszava.
Az Orbán-kormány működése óta 16,6 milliárd forintot használt fel az idei költségvetés általános tartalékból. A forrás több mint 60 százaléka elfogyott
Az amerikai részvénypiacok nap végére sikeresen a pozitív tartományba küzdötték fel magukat, ami felfele segítette ma reggel az ázsiai börzék többségét. A japán piac 0.5%-kal került feljebb. Bár...
A hét eleje óta lehetőség van az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaira vonatkozó igények elektronikus úton, ügyfélkapun keresztüli eljuttatására a regionális egészségbiztosítási pénztárakhoz....
Rogán Antal, a Belváros polgármestere kalauzolta szerdán a Parlamentben azokat az edelényi árvízkárosult gyerekeket, akiket a Generali biztosító üdültet egy héten át a római parti oktatási központjába...
A tegnapi amerikai fordulat, majd az azt követő ázsiai pozitív hangulat ma az európai kereskedésben is tovább folytatódik. A jelentősebb indexek mind pozitív tartományban állnak, a FTSE 0.65, a...
Minden hatodik diák soha nem dolgozik abban a szakmában, amelyhez szakirányú diplomát szerez - derül ki az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. legutóbbi felméréséből, amelyet a Magyar Nemzet közöl.
Előző napi öt heti mélypontjukról indulva erősödéssel kezdtek a főbb európai tőzsdék indexei csütörtökön, köszönhetően a szerdai pozitív amerikai tőzsdezárásnak és kedvező vállalati eredmény beszámolóknak.
Látványos feszültséget okoznak a magyar háztartásoknak azok az időszakok, amikor a forint a svájci frankkal szemben gyengül, ilyenkor ugyanis a családoknak a jövedelmükből egyre nagyobb részt kell a...
Az Európai Központi Bank ma közzétett adata szerint az eurózóna M3 pénzellátás növekedésének éves rátája júliusban a várakozásoktól elmaradó mértékeben, 0,2 százalékkal bővült, ami nem jelent változást az előző hónaphoz képest. Az előzetes várakozások 0,4 százalékos emelkedéssel számoltak.
Az elmúlt időszak esése után kis pihenő következhet. A tegnapi napon erős támaszt kapott a Dow Jones index határidős terméke és a 9914-es mélypontról visszahúzták az árfolyamot a 10000-es szint fölé.
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség visszavonta a hévízi gyógyfürdő fejlesztéséhez nyújtott mintegy másfél milliárd forintos támogatását, mert a fürdő üzemeltetője másfél év alatt nem ...
A bizonytalan nemzetközi befektetői környezetben, a Nemzetközi Valutaalappal történt véglegesnek tűnő szakítás mellett is bőven érkezett annyi vételi igény a magyar államkötvényekre a mai aukciókon,...