Vida Ildikó lehet az APEH elnöke az atv.hu értesülései szerint. A hírt az MTI érdeklődésére nem erősítették meg, és nem kis cáfolták szerdán a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, azzal az indoklással, hogy a kinevezések előtt nem nyilatkoznak ilye ügyekben.
Egy amerikai nő 100 ezer dollárra, azaz több mint 22 millió forintra perli a Google Maps térképszolgáltatást, miután a mobiltelefonról is elérhető, gyalogosmódba állított útvonaltervező egy forgalmas országútra vezette, ahol egy autó elütötte. (MTI)
Majdnem háromszorosára nőtt egy hónap alatt a Mexikói-öbölben kialakult olajfolt - közölték szerdán a miami egyetem kutatói műholdas fotók alapján. A szennyeződés - amely a Deepwater Horizon nevű t...
A rekord nagyságú munkanélküliséggel küzdő Spanyolországban öt éve a legnagyobb mértékben, több mint 70 ezerrel csökkent az állástalanok száma májusban.
Az interneten mindenféle megjelenik. Ha egy portálon azt olvassuk, hogy a föld lapos, és az emberek a szélén ülve a semmibe lógatják a lábukat, akkor vigyorgunk, és továbbklikkelünk. Ám nem érthetünk...
Ursula von der Leyen munkaügyi miniszter a német koalíciós pártok első számú jelöltje a Horst Köhler lemondásával megüresedett államfői székbe - értesültek a német lapok.
Optimista hangulat jellemezte a tegnapi amerikai tőzsdei kereskedést, az emelkedést egy vártnál jobb ingatlanpiaci adat is segítette. A vezető amerikai tőzsdeindexek mindegyike 2 százalék feletti...
Június 1-jétől Ihász Csilla vette át két évre az UniCredit Bank Hungary Zrt. lakossági és kisvállalati divíziójának vezetését. Az üzleti és vállalkozásmenedzsmentre szakosodott közgazdász az...
Hiába gyengült sokat májusban a forint, a Portfolio.hu havi szokásos alapkezelői felmérése szerint rövidtávon nem számíthatunk az árfolyam erősödésére, és a hosszabb távú kitekintés sem ad okot túlzott optimizmusra. Bár megnyugtató, hogy a 274 forint/eurós szintről további gyengülést a válaszadóknak csupán a harmada jósol a múlt havi 50 százalék helyett augusztus végére, az elgondolkoztató, hogy…
Megkezdődött a hivatali visszaéléssel és pénzügyi szabálytalanságokkal vádolt Jean-Marie Messier-nek, a Vivendi Universal egykori francia elnökének és a médiabirodalom hat másik volt vezetőjének pere szerdán a párizsi büntetőbíróságon.
Bőven 2 százalék feletti pluszban zártak az amerikai részvénypiacok a szerdai kereskedési napon, a vártnál jobban alakuló függőben lévő ingatlanértékesítésekről szóló adat hatására. Magukra találtak a korábban csökkenő energetikai vállalatok is.
A tegnapi napon lemaradó volt az OTP részvény a kialakult mini-optimizmusban, és főleg a Richter és MOL papírokat kezdték ismét tépni a befektetők. Mai elemzésünkben a bankpapír várható árfolyam alakulását tekintjük át.
A Phylaxia a társaság szervezetében és személyi kérdésekben történt változtatásokról értesítette közleményben a befektetőket. A Holding 2010. június 1-i hatállyal a vezérigazgató-helyettesi...
Június 5-i hatállyal lemondott Barabás Gyula, a Magyar Hitelszövetség elnöke, és egyúttal a Banki Hitel Károsultjainak Egyesületében végzett munkáját is beszünteti - áll abban a levélben, amit a leköszönő elnök juttatott el a Pénzcentrum szerkesztőségéhez....
Pluszba lendültek a főbb ázsiai tőzsdék ma reggel, követve az amerikai részvénypiacokon kialakult hangulatot. Az amerikai indexek ugyanis 2.5% körüli erősödésekkel zárták a tegnapi kereskedést,...
Folytatja tegnapi erősödését a forint, az euróval szembeni jegyzések ugyanis a csütörtök reggeli kereskedésben a 274-es szintet is megközelítették. Délután amerikai makrogazdasági adatok sora...
Gál J. Zoltán egykori kormányszóvivő, az MSZP volt képviselője lett a Vasárnapi Hírek című lap főszerkesztője - közölte az Index. Váltás történt a Klubrádió élén is: Bocskay Zsolt helyett Vicsek Ferenc lesz a főszerkesztő.
Felcsút volt tavaly a leggazdagabb magyarországi település az egy főre jutó havi jövedelem alapján 171.092 forinttal. A rangsor utolsó helyén tavaly Pálmajor állt, a legszegényebb településen az egy főre havi jövedelem 32.925 forintot tett ki.
Két hónapot vehet igénybe az új kormánykoalíció felállítása - vélik elemzők. A hétvégi választási eredmények láttán ideiglenesen megnyugodtak a befektetők, gyors kormányalakításra számítva. A...
A hónap végéig tart a Kánikula fedőnevű akciósorozat, melynek kapcsán a hatóságok célvizsgálatokat tartanak, elsősorban a kiemelt turisztikai helyszíneken....
A múlt héten jegyezték be Lantos Csaba új holdingcégét Lantos Vagyonkezelő Zrt néven - írja a HVG. A Lantos Vagyonkezelő Zrt. egyszemélyes társaság, alaptőkéje 5 millió forintos. A lap írása...
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. Külföldi piaci összefoglaló USA: szárnyra kaptak az indexek a kezdeti óvatos emelkedés a...
Nemcsak a bankok, hanem a biztosítók esetében is korlátozásokat kell bevezetni az alkalmazottak fizetésére - javasolja az Európai Bizottság. Michel Barnier illetékes biztos szeretné újból...
Az június első két napján elszenvedett veszteségek után rákapcsoltak az ázsiai részvénypiacok a mai kereskedési napon és japán Nikkei 225 index vezetésével emelkedésnek indultak.
Pozitív végeredményű, de az elmúlt két nap esését nem feledtető és forgalomban meg sem közelítő napon vagyunk túl. Ezekkel és további jellemzőkkel egyelőre nem tisztult a kép rövidtávon sem, így bármely irányba jöhet jelentősebb elmozdulás (bár önmagában a 2% körüli napi elmozdulások nem nevezhetők jelentéktelennek). (Solar Capital)
A Magyar Telekom Nyrt. Kustra Pál részvényes által a Társaság 2010. április 7-én tartott éves rendes közgyűlésén feltett kérdéseire a válaszát a BÉT honlapján adta meg, melyet változatlan formában az alábbiakban olvashat.
Azonnali hatállyal megtiltotta a Cofidis Magyarországi Fióktelepének a pénzügyi felügyelet, hogy ügyfeleit az általuk - a szerződésben megadott - lehetőségeken kívül más úton is megkeresse a közöttük fennálló jogviszonnyal kapcsolatban.
Az elmúlt esztendőben az eufória jellemezte a befektetői morált, a pénzintézetek nekiláttak mérlegeik javításához, de a pénzügyi rendszer szabályozásának kérdése a kormányoknál csak most kapott nagyobb hangsúlyt
Átadták az óbudai Fórum Offices Óbuda irodaházban a Griff Gentlemen’s legújabb üzletét, mely Fashion Fórum Center néven nyílt meg az irodaház földszintjén. A Bécsi út és a Zay utca...
Ma tárgyalja a fővárosi közgyűlés a 2020-as budapesti olimpia megrendezéséről szóló előterjesztést. Becslések szerint a projekt 3838 milliárd forintba kerülne, aminek zömét a magyar adófizetőknek kellene állnia, öt éven keresztül 0,1%-os gazdasági növekedést kellene produkálni a 2015-2019 közötti időszakban....
Amerikát tegnap szépen megvették, amire ma reggel Ázsia is elszállt, így nem kérdés, hogy merre megy a BUX ma reggel. Az OTP az elmúlt napokban lemaradó volt, így itt lesz mit bepótolni ma - véli...
Újra tombol az optimizmus a világ tőzsdéin, legalábbis a tegnapi emelkedés alapján erre következtethetünk. A következőkben azt tekintjük át, hogy mely szintek vethetnek véget a jókedvnek. A...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 409,12 pontos emelkedéssel, 22.661,41 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,84 százalékos erősödést jelent, és az emelkedés nyitás után folytatódott. Emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék is.
A cseh önkéntes nyugdíjalapok 2010 első negyedévében 2.3 százalékos hozamot tudtak elérni, mindez pedig annak köszönhető, hogy a vagyon 80 százaléka van kötvényekbe fektetve, a részvények részaránya...
Folytatódik a fellendülés az amerikai gépjárműpiacon, májusban az értékesítések 18%-kal ugrottak meg az előző év azonos időszakához képest, ami felülmúlta az elemzői várakozásokat is. Az eladások...
A mai délután rendkívül mozgalmasnak érkezik, hiszen a tengerentúlról több olyan makrogazdasági adat is érkezik, amelyet napok óta izgatottan várnak a piacok. Negyed háromkor az ADP...
2010. május 1-jétől változott a Munka Törvénykönyvének 90.§-a, amely a felmondási védelem rendelkezéseit rögzíti. Az új szabályozás szerint bővült a felmondási védelem alatt állók köre az örökbefogadási eljárásban részt vevő munkavállalókkal.
A Nemzetközi Valutalap (IMF) és a Világbank ambiciózusabb intézkedésekre szólította fel Ukrajna vezetését a költségvetés hiányának csökkentése érdekében. Évi 1% nem elég - mondta az IMF-től Max Alier...
Megváltozott munkaképességű munkavállaló áthelyezhető-e másik munkakörbe? A gyes után visszatérve köteles elvállalni a munkavállaló a felkínált új beosztást? Mit tehet az, akit megfigyelnek munkavégzés közben? Az olvasók kérdéseire az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.
Különösen a gyerekek élik át gyakran, de nyaranta – egy-egy strandolás, uszodázás után - a felnőttek is tapasztalhatják magukon a kötőhártya-gyulladás jeleit
Újra meghirdették értékesítésre a fonyódligeti gyermektábor harmadát, jelentette be a tulajdonos, a Somogy Megyei Önkormányzat. A korábbinál jobb feltételekkel keresnek fejlesztőt a terület harmadára...
Tanácsadási tevékenységet indít az Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök érdekeltségében levő Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. Az új cég az Altus-ConsAlt Nemzetközi Tanácsadó Kft. nevet viseli -...
Folytatódott a tegnap tapasztalt optimizmus a hatai részvénypiacon, ennek nyomán a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 409,12 pontos emelkedéssel, 22.661,41 ponton nyitott csütörtökön, amely 1,84 százalékos erősödés szerdához képest.
(MTI) - Egymillió forint felügyeleti bírságot rótt ki a Közlekedési Biztosító Egyesületre (KBE) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a biztosítónál végzett célvizsgálatot követően.
A MÁV-START Zrt. a növekvő balatoni utazási igényekhez igazította nyári menetrendjét, amely június 19-től augusztus 29-ig lesz érvényben, és több újítást is tartalmaz - ismertette Kozák Tamás, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója szerdán Balatonfüred vasútállomásán, sajtótájékoztatón....
Továbbra is 0 százalékot alíg meghaladó hozamokat produkálnak, a befektetési alapok közül a második legnagyobb vagyont kezelő pénzpiaci alapok Amerikában, ez pedig azzal a veszéllyel fenyeget, hogy...
Áprilisban 15.1 tonnával csökkent az IMF aranytartaléka, így a birtokolt mennyiség a hónap végén 2,966 tonnánál tartózkodott. Eközben az elmúlt időszakban szakadatlan vásárló orosz jegybank 5...