2010. június 2. szerda

jún. 2
16:30
El sem férnek az államtitkárok a Sándor-palotában (Privátbankár)
Sólyom László köztársasági elnök első körben huszonegy államtitkárnak adta át a kinevezési okmányát szerdán délután a Sándor-palotában
jún. 2
16:30
Sólyom László államtitkárokat nevezett ki (ProfitLine)
(MTI) - Sólyom László köztársasági elnök első körben huszonegy államtitkárnak adta át a kinevezési okmányát szerdán délután a Sándor-palotában, az államfő még a nap folyamán az Orbán-kormány többi államtitkárát is kinevezi.
jún. 2
16:32
Fazekas Sándor: versenyképes vidék kell - első a kármentés (Privátbankár)
A természeti csapások okozta kritikus helyzet megszüntetését tartja a legfontosabb feladatnak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter
jún. 2
16:32
Schiffer - az LMP fellép az ellenzéki jogok érvényesítése érdekében (ProfitLine)
Az LMP elégedetlen azzal, ahogy a kormányoldal kezeli az ellenzéki kezdeményezéseket, de nem fog "lövészárokból politizálni". A párt továbbra is konstruktív és következetes ellenzékként akar az Országgyűlésben dolgozni, ha azonban a kormány olyan lépéseket tesz, amelyek az ellenzéki jogok "további csorbítása irányába mutatnak", akkor a párt "ezzel keményen szembe fog menni", minden parlamenti…
jún. 2
16:34
A forint stabil: 276 forint egy euró (Privátbankár)
Stabilan a 276 forintos eurójegyzés közvetlen közelében tartózkodott szerdán a forint. Az eurót szerdán délután négy órakor 275,71 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a délelőtt háromnegy...
jún. 2
16:34
USA - Nem okozott csalódást az ingatlanpiaci adat (ProfitLine)
A Nemzeti Ingatlanforgalmazók Szövetsége (NAR) adatai alapján a függőben lévő ingatlan értékesítések alakulásából képzett mérőszám az USA-ban április folyamán 6 százalékkal 110,9 pontra emelkedett a felülvizsgált márciusi 8,3 százalékos emelkedés során elért 104,6 pontról.Az előzetes várakozások ennél kisebb mértékű 4,9 százalékos emelkedésre számítottak.
jún. 2
16:36
A Valutaalap eladott 14,4 tonna aranyat (Privátbankár)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) eladott 14,4 tonna aranyat - jelentette be a pénzügyi szervezet szerdán. A nemesfémet áprilisban dobták piacra. Az ügylet a tavaly elhatározott terv része, amely szerint ...
jún. 2
16:36
14,4 tonna arannyal apadt az IMF tartaléka (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) eladott 14,4 tonna aranyat - jelentette be a pénzügyi szervezet szerdán.
jún. 2
16:38
Készüljünk föl, drágább lesz a zöldség és a gyümölcs (ProfitLine)
Magyarországon a zöldség-gyümölcs ágazatban átlagosan 30-40 százalékos terméskiesésre lehet számítani az idén, emiatt várhatóan emelkedni fognak az árak - közölte Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) ügyvezető igazgatója az MTI megkeresésére szerdán.
jún. 2
16:42
540 főt bocsát el a Sony Magyarországon (Pénzcentrum)
A Sony Hungária Kft. ma bejelentette, hogy a Sony Corporation globális üzleti jövedelmezőség- és gyártáshatékonyság-javítási programjának részeként megszünteti a termelést magyarországi gyártóbázisán, Gödöllőn. A vállalat közép- és délkelet-európai kereskedelmi tevékenysége a Sony holdingvállalatán keresztül továbbra is Magyarországon marad....
jún. 2
16:48
A viharok miatt drága lesz a zöldség és a gyümölcs (Privátbankár)
Magyarországon a zöldség-gyümölcs ágazatban átlagosan 30-40 százalékos terméskiesésre lehet számítani az idén, emiatt várhatóan emelkedni fognak az árak
jún. 2
17:00
Az RTL Klub ex-celebje az APEH célkeresztjében? (Adó)titkos luxusautó! (Pénzcentrum)
Behajtók kopogtattak a napokban Horváth Éva ajtaján: az RTL Klub nemrég elbocsájtott műsorvezetője át is adott nekik egy sokmilliós fehér sport Mercedest....
jún. 2
17:03
276 forint közelében maradt az euró (ProfitLine)
Stabilan a 276 forintos eurójegyzés közvetlen közelében tartózkodott szerdán a forint.
jún. 2
17:05
Sólyom László további államtitkárokat nevezett ki (ProfitLine)
(MTI) - Sólyom László köztársasági elnök további húsz államtitkárnak adta át kinevezési okmányát szerdán délután a Sándor-palotában, miután huszonegyet a nap folyamán már kinevezett.
jún. 2
17:06
Alabamát és Mississippit ostromolja az olajfolt (Privátbankár)
Az olajfolt a Mexikói-öbölben elérte Mississippit és Alabamát, és Florida partjai felé közelít - tudósított a CBS News hírcsatorna
jún. 2
17:07
Trianoni emlékülés - Az MSZP még nem döntött, részt vesz-e (ProfitLine)
(MTI) - A trianoni szerződés aláírásának 90. évfordulójának napján, pénteken délután fél ötkor emlékülést tart az Országgyűlés; abban az időpontban, amikor 1920. június 4-én aláírták a békeszerződést. Az ellenzéki pártok közül az LMP és a Jobbik elmegy az emlékülésre, az MSZP a szerda délutáni frakcióülésen dönt a részvételről.
jún. 2
17:09
Visszautasítja az MSZP kijelentéseit a Honvédelmi Minisztérium (ProfitLine)
Hende Csaba honvédelmi miniszter visszautasítja Iváncsik Imre volt honvédelmi államtitkár vádjait - írja a tárca sajtóirodája az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
jún. 2
17:18
Mindenkit lepipáltunk, hála a Richternek (Portfolio)
Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék, ami a délutáni, vártnál jobb ingatlanpiaci adat mellett némi lendületet adott az európai tőzsdéknek is. A napközben közel 2%-os mínuszban is járó DAX már kerek...
jún. 2
17:42
Malév: Demján kezében a beszállókártya? (Privátbankár)
Demján Sándor arról tárgyal, hogy – külföldi befektető-partnerekkel együtt – részt vállaljon egy „új Malév” beindításában. A tervek szerint az eddigi is az MNV-hez tartozó, nem privatizált részeket leszámítva a nemzeti légitársaságot teljesen felszámolnák, hogy elölről kezdjék aztán az újraszervezését. A bankgarancia erre amúgy lehetőséget ad, de a cég tartozásait az állam rendezné így is
jún. 2
17:44
Újra drágulásnak indulhatnak az irodák világszerte (Privátbankár)
A növekvő kereslet és az átköltözések gyakoribbá válása lassítja a bérleti díjak csökkenését
jún. 2
17:46
Korrigálta az esést a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 491,18 pontos, 2,26 százalékos emelkedéssel, 22.252,29 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 21,478 milliárd forint volt szerdán, a vezető részv...
jún. 2
18:00
Számos polgármesternek le kell mondania (Privátbankár)
Több polgármesternek is le kell mondania harminc napon belül tisztségéről, mivel államtitkárrá nevezték ki szerdán, a két poszt pedig összeférhetetlen
jún. 2
18:09
Több fideszes polgármester is lemond posztjáról (ProfitLine)
Több polgármesternek is le kell mondania harminc napon belül tisztségéről, mivel államtitkárrá nevezték ki szerdán, a két poszt pedig összeférhetetlen.
jún. 2
18:11
BÉT - Richter és a MOL vitte a piacot, az OTP lemaradt (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 491,18 pontos, 2,26 százalékos emelkedéssel, 22.252,29 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 21,478 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények árfolyamai az OTP kivételével esősödtek az előző napi záráshoz képest.
jún. 2
18:18
Összeférhetetlenség miatt számos polgármesternek le kell mondania (Privátbankár)
Több polgármesternek is le kell mondania harminc napon belül tisztségéről, mivel államtitkárrá nevezték ki szerdán, a két poszt pedig összeférhetetlen
jún. 2
18:36
Fazekas Sándor: versenyképes vidék kell (Privátbankár)
A természeti csapások okozta kritikus helyzet megszüntetését tartja a legfontosabb középtávú feladatnak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter
jún. 2
18:38
Jobban bíznak bennünk, mint a "malacok"-ban (Privátbankár)
Jóval kockázatosabb adósságtörlesztőknek tekinti a piac az euróövezet megrendült adóssághelyzetű tagállamait, mint például Magyarországot. A szerdai londoni kereskedésben Portugália, Olaszország, Í...
jún. 2
18:48
Közös pénzpiaci felügyeletet hozna létre Brüsszel (Portfolio)
Közös pénzpiaci felügyelet felállítását javasolja az Európai Bizottság. A Bizottság elképzelései szerint a "European Security Markets Authority" nevet viselő intézet kezdetben csak a hitelminősítő...
jún. 2
18:50
Egymillió forint bírság a Hankooknak (Portfolio)
A szakszervezeti vezetők munkájának sorozatos és rendszeres akadályozása miatt egymillió forintra bírságolta a Hankook Tire Magyarország Kft.-t az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, a...
jún. 2
19:15
Öreg autó? Egyre nehezebb lesz finanszírozni... (ProfitLine)
Szigorúbban szabályozza a felügyelet az idős használt járművek finanszírozását, mert jelentős kockázatnak tartja ezeket a portfóliókat.
jún. 2
20:00
USA: szép lett a vége (Portfolio)
Optimista hangulat jellemezte a mai amerikai tőzsdei kereskedést, hiszen egyfelől a befektetők a délután napvilágot látott kedvező ingatlanpiaci adatnak örülnek, másfelől ma kisebb figyelmet...
jún. 2
21:12
Privatizálják a vasutat, a vízművet és a postát a görögök (Portfolio)
A görög állam csökkentené részesedését a görög vasúti társaságban, vízműben és postai hivatalban - mondta George Papaconstantinou, görög pénzügyminiszter újságíróknak. A 3 milliárdos privatizációs...

2010. június 3. csütörtök

jún. 3
5:00
Erősebb forintra nyár végére ne is számíts! (Portfolio)
Hiába gyengült sokat májusban a forint, a Portfolio.hu havi rendszerességű alapkezelői felmérése szerint rövid távon nem számíthatunk az árfolyam erősödésére, és a hosszabb távú kitekintés sem ad...
jún. 3
5:00
Elképesztő fotó: így viszi a magyar autós a lapostévét (Pénzcentrum)
Pörögnek a TV-eladások, elsősorban a jövő hét pénteken kezdődő labdarúgó világbajnokságnak köszönhetően. Az áruházláncok különböző akciókkal próbálkoznak, a magyar vevők pedig még mindig leleményesek....
jún. 3
5:36
Benyeli a bankkártyámat az ATM! Miért is? (Pénzcentrum)
Bár nem túl gyakori jelenség, mégis bárkivel előfordulhat, hogy az ATM-be helyezett kártyáját nem kapja vissza, vagyis az automata elnyeli azt. Ez természetesen nem történhet véletlenül, megvan az oka, miért nem kapjuk vissza a plasztikot. Utánajártunk, milyen esetekben fordulhat ez elő, s ilyenkor mi a teendőnk....
jún. 3
6:12
Mit vigyünk magunkkal, ha kirándulunk? (Privátbankár)
A hétvégétől egyre javuló, nyárias időt jósolnak a meteorológusok, ennek köszönhetően pedig egyre többen terveznek rövidebb-hosszabb túrákat, kirándulásokat. Mit ajánlatos a hátizsákba csomagolnunk, hogy ne érjen meglepetés?
jún. 3
6:48
A Phylaxia megemeli a Gazdasági Rádió üzemeltetőjének alaptőkéjét (ProfitLine)
A Phylaxia Holding Nyrt. 30 millió forinttal 280 millió forintra emeli a kizárólagos tulajdonában lévő, a Gazdasági Rádiót üzemeltető Műsor-Hang Zrt. alaptőkéjét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
jún. 3
7:06
Felcsút még a II. kerületnél is gazdagabb (Privátbankár)
Felcsút volt tavaly a leggazdagabb magyarországi település az egy főre jutó havi jövedelem alapján 171.092 forinttal
jún. 3
7:08
Települések a víz fogságában (Privátbankár)
Országszerte összesen már tucatnyi településen van veszélyhelyet az árvíz miatt - 2000 kilométer hosszúságban 5000 ember védekezik a gátakon. Több települést továbbra sem lehet megközelíteni személyautóval Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
jún. 3
7:21
Gyurcsány a következő egy-két évben nem vállal vezető szerepet az MSZP-ben (ProfitLine)
Gyurcsány Ferenc "a politikailag belátható jövőben" vagyis a következő egy-két évben nem vállal formális vezető szerepet az MSZP-ben.
jún. 3
7:23
A disznók belehúztak! Magyarországé felett a PIIGS-csoport CDS-árazásai Londonban (ProfitLine)
Jóval kockázatosabb adósságtörlesztőknek tekinti a piac az euróövezet megrendült adóssághelyzetű tagállamait, mint például Magyarországot. A szerdai londoni kereskedésben Portugália, Olaszország, Írország, Görögország és Spanyolország - kezdőbetűikből angol rövidítéssel a PIIGS-csoport - törlesztéskockázati biztosítási tranzakcióinak átlagos díjszabása alaposan meghaladta Magyarországét.
jún. 3
7:42
Semmi haszna nem lenne az olimpiának? (Privátbankár)
Több mint 3800 milliárd forintba kerülne egy budapesti olimpia, a költség 90 százalékát az állam állná - az összeg magas, gazdasági haszna pedig kicsi
jún. 3
7:42
Ma forog utoljára osztalékszelvénnyel a Richter (Portfolio)
Ma forognak utoljára osztalékszelvénnyel a Richter részvényei, a Budapesti Értéktőzsde nagyobb kapitalizációjú gyógyszergyártója meglepően magas, részvényenként 770 Ft osztalékot fizet a 2009-es év...
jún. 3
7:44
Betiltják a BKV-megállókban a dohányzást (Privátbankár)
Nemcsak a főváros tulajdonában álló 69 aluljáróban, hanem a BKV-megállókban is betiltják a dohányzást
jún. 3
7:45
Írország: tizenhat éves csúcson a munkanélküliség (HR Portál)
Írországban tizenhat éves csúcsra hágott a munkanélküliség májusban: a statisztikai hivatal szerdán ismertetett adatai szerint a ráta 13,7 százalék volt az áprilisi 13,4 százalékot követően.
jún. 3
7:46
Görögország eladja, ami mozdítható (Privátbankár)
A komoly államháztartási hiánnyal küszködő görög kormány csökkenti az állami hányadot több cégben, vagy eladja azokat
jún. 3
7:47
Fizetésemelés a Foxconn kínai dolgozóinak (HR Portál)
Kínai dolgozóinak 33 százalékos fizetésemelését jelentette be a Foxconn Technology tajvani vállalat, amelynek sencseni (Shenzhen) gyárában az idén már több mint tíz munkás követett el öngyilkosságot.
jún. 3
7:48
Kevesebb irodát adnak át idén (Privátbankár)
Az idén várhatóan 30 százalékkal kevesebb bériroda-területet adnak át a fejlesztők Budapesten, mint az előző évben - közölte a Real Estate Research Association (RERA) ingatlanpiac-kutató az MTI-vel sz...
jún. 3
7:49
A vezetői fizetéseken kezdi a megtakarítást az olasz jegybank (HR Portál)
Az állami megtakarítási csomag közepette a vezetői fizetéseken kezdi saját megtakarításait az olasz jegybank. Mario Draghi, a jegybank elnöke a szakszervezetekkel egyeztet a fizetéscsökkentésről és kijelentette, hogy a bérek visszafogását a bank igazgatósági tagjain kezdik.
jún. 3
7:54
Ősszel jelenik meg Google Chrome operációs rendszer (ProfitLine)
A Google ősszel tervezi a Windows-rivális ingyenes operációs rendszere, a Chrome bevezetését.

Keresés