2010. június 1. kedd

jún. 1
15:12
Leváltották a honvédség vezetőit (HR Portál)
Leváltja a Honvédelmi Minisztérium új vezetése a Magyar Honvédség vezérkari főnökét és a katonai elhárítás főigazgatóját - tudta meg a Magyar Nemzet.
jún. 1
15:12
Idén maximum 544 forint lehet 1 órai parkolási díj ára (ProfitLine)
Az Országgyűlés kedden módosította a közterületi parkolás jogi szabályait. A törvénymódosítások, amelyre az Alkotmánybíróság döntése miatt volt szükség, a 95-ös benzin átlagárához kötik a parkolási díjat és rögzítik, hogy a várakozási díj és a pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető. (MTI)
jún. 1
15:12
Nincs mese, venni kell az európai részvényeket (Portfolio)
Bár a fontosabb hangulat indikátorok komoly pesszimizmusról árulkodnak a tőzsdéken, az elsősorban kontraindikátorként használható borús piaci szentiment alapján azonban a Nomura elemzői úgy vélik,...
jún. 1
15:12
Mikor NE utazz Horvátországba? (Pénzcentrum)
Idén jelentősen emelkedett a Horvátországba bevihető áruk értéke és az áruk köre - közölte a nyári szezon indításaként Letenyén tartott keddi sajtótájékoztatóján a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője....
jún. 1
15:14
Nem muszáj márkaszervizbe vinni karbantartásra a garanciális autót (ProfitLine)
Keddtől hatályos az Európai Bizottság rendelete, amelyik kimondja, hogy az autógyártók a jövőben nem tehetik az autóikhoz kapcsolódó garanciát függővé attól, hogy az olajcserét és az egyéb karbantartási, javítási munkákat hivatalos márkaszervizek végezték-e - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
jún. 1
15:14
Tovább eshet Amerika (Portfolio)
Csökkenéssel indulhat a mai kereskedés Amerikában, a határidős indexek közül ugyanis a Dow Jones 112, a Nasdaq 10, az S&P 500 pedig 15 pontos mínuszban tartózkodik. Az amerikai részvénypiacok 1962...
jún. 1
15:16
Óriási különbségek vannak a magyar és a görög 'csontvázak' között (ProfitLine)
A "költségvetési csontvázak" azonosítása révén tervezett idei magyar hiánycél-emelés természetében és méretében sem vethető össze a korábban "félreközölt" görögországi államháztartási deficitadatok felülvizsgálatával. Éppen a korábbi görög felülvizsgálatok nyomán a piac "nincs megfelelő hangulatban" az ilyen csontvázak felfedezéséhez - áll az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport kedden…
jún. 1
15:18
Viharjelzés SMS-ben! (ProfitLine)
A Generali új, sms veszélyjelző szolgáltatása személyre szabottan, irányítószám alapján hívja fel a figyelmet a közelgő extrém időjárásra és praktikus tanácsokat ad a megelőzéshez. A szolgáltatást ingyenesen veheti igénybe a Generali Biztosító minden lakás- és gépjármű-biztosítással rendelkező ügyfele.
jún. 1
15:20
Nyáron is ellenőrzik a nem uniós rendszámú autókat (ProfitLine)
A nyári hónapokban is kiemelten ellenőrzi a Vám- és Pénzügyőrség azokat a személygépkocsikat, amelyek Európai Unión kívüli államok rendszámával közlekednek, de magyar állampolgár vezeti őket - közölte Letenyén tartott keddi sajtótájékoztatóján a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője.
jún. 1
15:22
Megszaladt a hiány a cseheknél is (ProfitLine)
A cseh költségvetési hiány 33 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az idei év első öt hónapjában, a deficit 95,36 milliárd korona (4,53 milliárd dollár) volt elsősorban az alacsonyabb adóbevételek és a magasabb kiadások miatt - közölte a cseh pénzügyminisztérium kedden.
jún. 1
15:24
Indoklás nélkül kirúghatók a kormánytisztviselők (Privátbankár)
Indoklás nélkül lesz megszüntethető a kormánytisztviselők jogviszonya - a Fidesz az utolsó pillanatban visszavonta a módosító indítványt
jún. 1
15:24
CIG Pannónia - a következő években bővülnek az életbiztosítások (ProfitLine)
(MTI) - A magyar háztartások vagyoni szerkezete jelentősen nem mozdult el a 2001-2009-es évekre vonatkozó adatok szerint, továbbra is meghatározó a készpénz és bankbetét állománya közel 40 százalékos aránnyal, hosszabb távon azonban bővülnek a hazai megtakarítások, köztük az életbiztosítások - derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító által készített összegzésből.
jún. 1
15:27
Utazik a VPOP a nem uniós rendszámú kocsikra (Adózóna)
A nyári hónapokban is kiemelten ellenőrzi a Vám- és Pénzügyőrség azokat a személygépkocsikat, amelyek Európai Unión kívüli államok rendszámával közlekednek, de magyar állampolgár vezeti őket - közölte Letenyén tartott keddi sajtótájékoztatóján a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője.
jún. 1
15:30
Komoly logisztikai portfólió cserélt gazdát (Portfolio)
Logisztikai portfóliót vett Lengyelországban az AEW Europe és a Tristan Capital Partners kezelésében lévő European Property Investors Special Opportunities (EPISO) ingatlanalap - írja a PropertyEU. ...
jún. 1
15:42
Durva elbocsátások a HP-nál (Privátbankár)
Mintegy 9 ezer főt elbocsát és egymilliárd dollárért teljesen automatizált kereskedelmi adatközpontokat hoz létre az amerikai Hewlett-Packard, a világ vezető számítógép-gyártója. Az egymilliárd dol...
jún. 1
15:44
Leváltják a vezérkari főnököt (Privátbankár)
Leváltja a Honvédelmi Minisztérium (HM) új vezetése a Magyar Honvédség vezérkari főnökét, Tömböl Lászlót, valamint a katonai elhárítás főigazgatóját, Kovácsics Ferencet - tudta meg kedden a Magyar Nem...
jún. 1
15:45
K&H; - portfolió védelem alacsony kamatkörnyezetben (ProfitLine)
A befektetési alapok piaca már 8 éve, reagálva a változó befektetői igényekre, létrehozta a strukturált alapokat, amelyek a kockázatot kerülő befektetők számára kínálnak tőke- és hozamvédett befektetési lehetőséget. A portfolió biztosítás legújabb lehetősége az algoritmus alapú védelem (CPPI), amely ma már a hazai befektető piacon is elérhető – hangzott el a mai napon Horváth István, a K&H…
jún. 1
15:47
Morbid adócsalót fogott az APEH (ProfitLine)
Csaknem negyedmilliárd forintos adócsalással "vádol" az APEH egy közép-dunántúli vállalkozót, aki halottaktól is vásárolt gabonát az adóhatóság sajtóközleménye szerint.
jún. 1
15:48
Nincs megállás a termékfejlesztésben (Wealth Management) (Portfolio)
A portfolio.hu által megrendezett Wealth Management konferencia harmadik szekciójában új féle befektetési termékekről és ezek értékesítési lehetőségeiről volt szó. A Commerzbank magyarországi...
jún. 1
15:48
Már csak egy hónap, és olcsóbban telefonálhatunk! (Pénzcentrum)
Július elsejétől az Európai Unió területén barangolva több, mint 22 százalékkal csökken a hívásfogadás, 11 százalékkal a hívásindítás és közel 3 százalékkal az SMS-küldés bruttó fogyasztói ára. A szolgáltatóknak ettől a naptól minden, az EU területén barangoló ügyfelüknél be kell állítaniuk az adatroamingot használók számára a számlasokktól megvédő értékhatárokat, közölte a Nemzeti Hírközlési…
jún. 1
15:49
Sztrájkhangulat van Romániában (ProfitLine)
Nyolc órás figyelmeztető sztrájk bénította meg kedden a bukaresti metró közlekedését, így a délelőtti órákban legalább félmillió embernek saját autójával vagy a felszíni tömegközlekedési eszközökkel kellett a munkába jutnia. (MTI)
jún. 1
15:50
Újfajta életbiztosításokat termett a válság (Portfolio)
A megtakarítók kockázatvállalási hajlandóságát megnyirbálta a válság, éppen ezért az elmúlt negyedévben elsősorban azok a unit-linked termékek voltak sikeresek a piacon, amelyeket ennek...
jún. 1
15:51
Az USA piacai sem kerülik el az esést (ProfitLine)
Meredek indexveszteséggel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden az európai bankszektor romló kilátásai miatt gyengülő európai tőzsdék, valamint a lassuló kínai ipari termelés következtében a világgazdasági fellendülés ütemével kapcsolatos aggodalmak hatására.
jún. 1
15:52
Nem árt felkészülni: kellemetlen meglepetéseket tartogathat a nyár (Portfolio)
Tavaly a válság miatt nagyon sokan lemondtak a nyaralásról, idén viszont már közülük is többen böngészik a nyári utazási ajánlatokat. Várhatóan sokan kelnek útra, akik 2009-ben a bizonytalan pénzügyi...
jún. 1
15:53
Már Olaszország CDS-felára is az egekben (ProfitLine)
Soha nem látott szintre emelkedett Olaszország törlesztéskockázat-biztosítási díja (CDS) Londonban kedden kora délután azokra a felerősödött félelmekre, hogy az eurózóna néhány dél-európai tagországának az adósságválsága tovább gyűrűzhet - közölte a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision kedden.
jún. 1
16:00
Portfolió védelem alacsony kamatkörnyezetben (Privátbankár)
A portfolió biztosítás legújabb lehetősége az algoritmus alapú védelem (CPPI), amely ma már a hazai befektető piacon is elérhető
jún. 1
16:06
Dolgozók ezreit teszi utcára a HP (Portfolio)
9,000 fős elbocsátást tervez a Hewlett-Packard az elkövetkezendő években és 1 milliárd dollárt fordít arra, hogy egyes tevékenységeit automatizálja, amelytől jelentős hatékonyságjavulást vár a cég. A...
jún. 1
16:06
Órákon át a gépen ragadt az elfeledett utas (Pénzcentrum)
Túlságosan is komfortosan érezte magát egy utas a United Airlines Washingtonból Philadelphiába tartó járatán. Ginger McGuire repülése után a gépen ragadt, a nem várt hotelszolgáltatás miatt pedig a bíróságon követel kártérítést....
jún. 1
16:08
Kamatot emelt a kanadai jegybank (Portfolio)
25 bázisponttal 0,5%-ra emelte az irányadó rátát a Bank of Canada; a ráta 2009 áprilisa óta volt rekord alacsony 0,25%-os szinten. A válság kirobbanásakor, 2008 végén rendkívül mélyre nyomta a...
jún. 1
16:10
Ezért optimista Járaiék biztosítója (Portfolio)
A 2008. őszén kirobbant pénzügyi válság vitathatatlanul kitörölhetetlen nyomokat hagy maga mögött, hosszú évekre új trendeket kialakítva a lakosság pénzügyi gondolkozásában. A CIG Pannónia...
jún. 1
16:12
Leváltják a honvédség vezetőit (HR Portál)
Leváltja a Honvédelmi Minisztérium új vezetése a Magyar Honvédség vezérkari főnökét és a katonai elhárítás főigazgatóját - tudta meg a Magyar Nemzet.
jún. 1
16:18
Holnap kinevezik az államtitkárokat is (Privátbankár)
Szerdán nevezi ki az Orbán-kormány államtitkárait Sólyom László köztársasági elnök. Az MTI keddi információi szerint összesen 42 államtitkár dolgozik majd a múlt szombaton megalakult kabinetben. A Min...
jún. 1
16:18
MFB - eddig 381 milliárd forint hitel a vállalkozói programokon keresztül (ProfitLine)
(MTI) - A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) május 30-ig közel 381 milliárd forint összegű új hitelt hagyott jóvá a vállalkozói programok szerinti hitelek keretében, indulásuktól számítva - tette közzé a hitelintézet honlapján.
jún. 1
16:20
Várt felett az amerikai feldolgozóipari aktivitás (ProfitLine)
A vártnál kisebb mértékben csökkent májusban az amerikai feldolgozóipari aktivitás az ISM felmérése alapján. Az ISM feldolgozóipari beszerzőmenedzser index értéke az áprilisi 60,4 százalékról májusban 59,7 százalékra csökkent, mely alig magasabb szint a márciusban mért 59,6 százaléknál. Az elemzői várakozások ennél nagyobb mértékű csökkenésre, 59,3 százalékra számítottak.
jún. 1
16:24
Kissé a várt felett az ISM-index (2.) (Portfolio)
A vártnak megfelelően alakult májusban az amerikai feldolgozóipari beszerzési menedzser index (ISM), az 59,7 pont valamennyivel meghaladja az elemzői konszenzust. A Bloomberg által megkérdezett...
jún. 1
16:26
Mi történt az Allianznál? (Portfolio)
Ma tette közzé az Allianz Közép- és Kelet Európában (CEE) 2010 első negyedévi eredményét. A társaság teljes díjbevétele helyi valutákban számolva 8 százalékkal emelkedett, és elérte az 1.1 milliárd...
jún. 1
16:30
Csórók és milliomosok lopják az áramot (Infostart)
Illegális áramvételezésnek azt nevezzük, amikor a szolgáltató hálózatára jogosulatlan módon csatlakozik valaki, és az elhasznált áramdíj megfizetése nélkül veszi igénybe a szolgáltatást. A gyakorlati tapasztalatok szerint áramlopás leggyakrabban két fogyasztói csoportnál fordul elő.
jún. 1
16:42
Meg sem kottyan a zord időjárás Ferihegynek (Pénzcentrum)
A napok óta szakadó eső és a viharos szél sem zavarja Magyarország legnagyobb légikikötőjének forgalmát - nyilatkozta a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt....
jún. 1
16:48
Másfél százalékos mínuszban zárt a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 342,31 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel, 21.761,11 ponton zárt kedden.
jún. 1
16:51
Szerdán nevezi ki az államtitkárokat az államfő (ProfitLine)
(MTI) - Szerdán nevezi ki az Orbán-kormány államtitkárait Sólyom László köztársasági elnök.
jún. 1
16:53
Egymilliárd euró felett az Allianz régiós díjbevétele (ProfitLine)
Az Allianz pénzügyi csoport teljes közép- és kelet-európai díjbevétele - helyi valutákban számolva - az első negyedévben 8 százalékkal emelkedett, és elérte az 1,1 milliárd eurót; a magyar leányvállalat díjbevétele 24,4 százalékkal növekedve 62 milliárd forintot tett ki - közölte az Allianz kedden az MTI-vel.
jún. 1
16:54
Több jogot kapnak a busszal utazók (Privátbankár)
A jövőben az európai uniós országokban busszal utazókat is ugyanolyan jogok illetik meg, mint a repülőgépek, vagy vonatok utasait: késés esetén például kártérítésre lesznek jogosultak. Az Európai Parl...
jún. 1
16:55
A Lukoil megszerezné a horvát INA-ban meglévő Mol-részesedést? (ProfitLine)
A Lukoil orosz magáncég megvásárolná a Moltól a magyar vállalatnak az INA horvát olajtársaságban meglévő részesedését, megoldva ezzel egy régóta húzódó szerb-horvát jogvitát - írta kedden a Danas című belgrádi lap egy szerb elemzőre hivatkozva.
jún. 1
17:00
Fordulat a piacokon: esik a dollár, ugrik a forint (Portfolio)
A délelőtti piaci mozgások éppen ellenkezője látszik ma délután az amerikai piacok nyitását, illetve a vártnál kissé jobb amerikai feldolgozóipari beszerzési menedzser index adatot követően: a...
jún. 1
17:02
Holnap 42 államtitkárt nevez ki Sólyom László (Portfolio)
Szerdán nevezi ki az Orbán-kormány államtitkárait Sólyom László köztársasági elnök. Összesen negyvenkét államtitkár dolgozik majd a múlt szombaton megalakult kabinetben. A Miniszterelnökség...
jún. 1
17:04
Komoly konkurenciaharc indulhat a hazai privátbanki szektorban (Wealth Management) (Portfolio)
A Portfolio.hu Wealth Management konferenciájának negyedik szekciójában a privát bankok kerültek terítékre, az előadásokból megtudhattuk, hogy mik a globális kilátások, miközben egy előadás és a...
jún. 1
17:12
Olcsóbbak lesznek a roaming díjak (Privátbankár)
Július elsejétől az Európai Unió területén barangolva több mint 22 százalékkal csökken a hívásfogadás, 11 százalékkal a hívásindítás és közel 3 százalékkal az SMS-küldés bruttó fogyasztói ára - közölt...
jún. 1
17:14
Az euró után ment a forint (Privátbankár)
A romló világgazdasági növekedési kilátások és az adósságválság pénzügyi szektorra gyakorolt hatása miatt gyengülő eurót követve alakult a térségbeli devizák és a forint árfolyama kedden. Az eurót ...
jún. 1
17:18
Szárnyal a Prudential az AIG bejelentésére (Portfolio)
Meghiúsulhat az AIG ázsiai üzletágának, az AIA-nak az eladása, miután az amerikai biztosítóóriás jelezte, nem fogadja el a brit Prudential életbiztosító által megcélzott csökkentett eladási árat. ...
jún. 1
17:20
Hirtelen venni kezdték a részvényeket (Portfolio)
Bár a határidős indexek állásának megfelelően mínuszban nyitottak az amerikai részvényindexek, gyorsan lerázták magukról a terheket, és a pénteki zárószintek fölé kapaszkodtak vissza. A 200 napos...

Keresés