Egy nap alatt 241 körözés alatt álló embert kutattak fel és azonosítottak a rendőrök, közülük 116-ot elfogató parancs alapján fogtak el, míg 125-nek a tartózkodási helyét eltűnés vagy más okból kellet...
Bombariadó volt az Air Baltic légitársaság egyik utasszállító gépén, amely pénteken délben Berlin Tegel repülőterén szállt le. A német szövetségi rendőrség megerősítette, hogy az Air Baltic tá...
A magyar biztosítási piacon tavaly 6,4 százalék volt az UNIQA Biztosító Zrt. részesedése, ezzel a társaság, továbbra is a 6. legnagyobb biztosítótársasága, a társaság adózás előtti eredménye 2,45 milliárd forint volt tavaly, míg 2008-ban ez az adat 4,4 milliárd milliárd forintot tett ki - közölte a cég az MTI-vel pénteken.
A személyi jövedelemadó megfizetésére három különböző módon történhet, melyek közül kettő az adózó számára költségmentes, a harmadik pedig kényelmes, azonban némi bankköltséggel járhat....
Jelentős mínuszban tartózkodnak a határidős amerikai indexek ma, az S&P 500 futures 10 pontos, a Nasdaq 16 pontos, a Dow pedig 80 pontos csökkenést mutat. A befektetőket az európai gazdasági...
Az UNIQA csoport 2009-ben a nemzetközi számvitel szerint (IFRS), vagyis a befektetési egységekhez és indexhez kötött életbiztosítások befektetési egységei nélkül 1,4%-kal 5012 millió euróra növelte a ...
(MTI) A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) közvetítésével megállapodás születhet a Tisza M-43 konzorcium egyik tagjával, a Szeviép Zrt.-vel szemben fennálló alvállalkozói követelések kiegyenlítéséről – közölte a NIF Zrt. honlapján pénteken.
A magyar fizetőeszköz és kötvények is gyengélkedhetnek, mivel a befektetők aggódva figyelik az új kormány hiánynövelő törekvéseit. Mindeközben a görög válság egész Európában a megszorítások újabb...
5% felé emelkedett a Generali Alapkezelő részesedése a Linamarban - tette közzé a társaság. A Generali 467,761 darab részvénnyel rendelkezik, ami a szavazati fogok 5.45%-át biztosítja. Az 5%-os...
Áprilisban 0.8 százalékkal nőtt az ipari termelés az USA-ban - jelentette a Federal Reserve. Az elemzők 0.7-0.8 százalék körüli növekedéssel számoltak, így a jelentésben szereplő adatok nem okoztak...
Áprilisban 0,4 százalékkal bővült az amerikai kiskereskedelmi forgalom, az autóeladások nélkül számolt forgalombővülés is ennyi volt. A szakértők arra számítottak, hogy az áprilisi forgalom 0,1 sz...
Az M43 autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a mai napon ismételten egyeztetett a Tisza M-43 Konzorcium két tagjával, a Sedesa S.A-val és a Hídépítő Zrt.-vel, valamint az alvál...
Letették esküjüket az új Országgyűlés képviselői pénteken a parlament alakuló ülésén. Ezt követően a korelnök bejelentette: megalakult az OrszággyűlésAz eskütételt a történelmi zászlók bevonulása előz...
Megindult a tőke a feltörekvő országokból a biztonságosabbnak tartott piacokra, a mediterrán országok, sőt az euró válságával kapcsolatos hangulatromlás következtében. Bár az európai mentőcsomag...
Korábbi cikkünkben (Ügynökök a pénzügyi szolgáltatások piacán) már jeleztük, hogy a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény bizonyos szakmai követelményeket...
A gazdasági válság még inkább rámutatott arra, hogy egy társaság gazdasági szempontból biztonságosabban működhet ha több lábon áll, ha diverzifikálja tevékenységét. Amennyiben a társaság úgy dönt,...
A közép-kelet-európai vállalatok nem csökkentették számottevő mértékben a munkavédelmet érintő kiadásaikat, a hazai munkáltatók döntő része szintén ügyel a munkatársak biztonságának és egészségének védelmére, de sok esetben a törvényi szabályozás jobb betartatása jelentene igazán hatásos megoldást a munkahelyi balesetek elkerülése és a munkavállalók egészségének fejlesztése érdekében. Ezek a…
Májusban tovább nőtt az amerikai fogyasztók optimizmusa: a bizalmi index értéke 72.2 pontról 73.3 pontra nőtt - derül ki a Michigani Egyetem legfrisebb felméréséből. Az elemzői konszenzus 73.5 pont...
Egyre komolyabb eladói nyomás nehezedik az európai tőzsdékre, az esés mögött továbbra is az európai országokkal kapcsolatos adósságproblémák állnak. A fontosabb európai indexek 1,5-3%-os veszteséget mutatnak, és egész nap a folyamatos lecsorgás jellemzi a piacokat.
A Raiffeisen elemzője megemelte az Egis célárfolyamát 21,592 forintról 23,462 forintra, ajánlása továbbra is tartás. Az emelés mögött néhány kisebb korrekció áll: úgy gondolják, hogy a gyengébb...
A román államfő, Traian Basescu szerint a bér-és nyugdíjcsökkentő intézkedéseket a görögországihoz hasonló csőd elkerüléséhez kell meglépni. Basescu szerint 2013-ig van idő megtenni a szükséges...
Gyengült a forint az euróhoz képest pénteken délután a bankközi piacon, az eurót 277 forint körül jegyezték, csütörtökön délután egy euró még 272,27 forintot ért. Az euró délelőtt 278 forintig erősödö...
A BellResearch és az Otthon Centrum a "Finanszírozási preferenciák az ingatlanpiacon" témakörben tartott közös tájékoztatót az eredményeikről. A BellResearch (BR) részéről Harsányi Gábor kutatási...
Májusban tovább javult az amerikai fogyasztói hangulat a Michigan egyetem előzetes, májusi hóközi fogyasztói hangulatindexe szerint: a mutató 73,3 pontra emelkedett az április végi 72,2 pontról.
Ha a frakciók nem tudnak megegyezni, úgy a házszabály és a szokásjog alapján a legnagyobb ellenzéki képviselőcsoport kapja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának vezetését - mondta Schmitt Pál...
Az önkormányzatok által kibocsátott kötvények állománya 500-550 milliárd forint között, míg banki hitelállományuk mintegy 500 milliárd forint körül lehet és idén év végétől, a felpörgő...
A nyitást követően meredek esés kezdődött az amerikai részvénypiacokon és nemcsak a tengerentúli, de az európai tőzsdéken is lejtmenet bontakozott ma ki, amit az eurózóna fennmaradásával, illetve az...
Bejelentette a portugál kormány a megszorításokat - a cél idén a GDP 7,3%-ára, jövőre 4,6%-ára szorítani le az államháztartás hiányát. A megszorításokat 2011 végéig fokozatosan vezetik be. ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 518,19 pontos, 2,19 százalékos csökkenéssel, 23.193,86 ponton zárt pénteken. A BUMIX 2.092,64 ponton zárt pénteken, ez 24,25 pontos, 1,15 százalékos csökk...
Tonnányi szemét halmozódott fel Palermo utcáin az elmúlt hetekben, a lakosság járványok kialakulásától tart. Szicília fővárosában az utcákat ellepik a szeméthegyek: iskolák, kórházak közelében is előf...
Lehetőséget lát a további jegybanki alapkamat-csökkentésre Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Hozzátette: a német export növekedése nekünk is jó
A Ford áprilisban az egy évvel korábbihoz képest közel 20 százalékkal kevesebb autót adott el Európában, a forgalom 10 hónapja először csökkent; a visszaesés oka, hogy véget értek az autóvásárlást ösz...
Lehetőséget lát a további jegybanki alapkamat-csökkentésre Király Júlia. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Reutersnek elmondta: az euróövezeti válság egyetlen pozitív hatása, hogy a gyengébb euró ösztönzi a német exportot, és ez segíti Magyarországot, mert a magyar termelők a német beszállítói lánc fontos részét jelentik. 2010 első hónapjaiban Magyarország megtapasztalta "a túlzott derűlátást…
Újra érezhetően felerősödtek a dél-európai államok esetleges csődjével, illetve az eurózóna egyben maradásával kapcsolatos aggodalmak, amelyek jelentősen rontották ma világszerte a befektetői...
A Citibank hivatalos sajtóközleményét követően, az elmúlt napokban több helyen is részletes hírek jelentek meg a sajtóban a Citibank által a Lehman Brothers kötvényekkel rendelkező ügyfelei részére méltányossági alapon felajánlott egyezség lehetséges indokaival, hátterével és feltételeivel kapcsolatban. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy ezek a híradások nem minden esetben voltak pontosak,…
Megválasztották a fideszes Schmitt Pált az Országgyűlés elnökének pénteken. A képviselők 353 igen és 17 nem szavazattal hozták meg döntésüket. Alelnöknek választották a fideszes Lezsák Sándort (364 ig...
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék pénteken meredek lejtőre fordultak. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,7 százalékos visszalépéssel kezdett, és előzetes adat szerint 3,48 százalékos napi visszaeséssel 1.013.31 ponton végzett, 3,10 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. (MTI)
Bajnai Gordon kérésére az igazságügyi miniszter a kormány nevében még pénteken feljelentést tesz amiatt, hogy Vona Gábor gárdamellényben tette le képviselői esküjét az alakuló ülésen. A leköszönő m...
Májusban tovább javult az amerikai fogyasztói hangulat a Michigan egyetem előzetes, májusi hóközi fogyasztói hangulatindexe szerint: a mutató 73,3 pontra emelkedett az április végi 72,2 pontról. A sz...
New Yorkban nyolc bank ellen folytatnak vizsgálatot annak kiderítésére, hogy félrevezették-e a hitelminősítő intézeteket jelzálog-kötvényeikkel kapcsolatban
Az amerikai ipari termelés 0,8 százalékkal bővült áprilisban, az amerikai jegybank, a Fed által pénteken ismertetett adatok szerint. A kapacitások kihasználtsága 73,7 százalék volt. A szakértők is ...
A dollár erősödése és a kockázatvállalási kedv ismételt megingása nem kedvez a fundamentumait tekintve amúgy is gyenge olajárnak, a WTI júliusi határidőre 3.8%-kal esett tavaly szeptember óta nem...