A Chile-ben bekövetkezett földrengés következménye egy nagyon erős felszúrás volt a hétfői kereskedés során, méghozzá nagyon magas forgalommal. Azonban megnyugodni látszanak a piacok, miután kiderült, hogy a földrengés epicentruma több száz kilométerre volt a nagyobb acélgyáraktól.
A költségvetés általános tartalékából 10 milliárd forintot, az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési fejezet tartalékából pedig 7,32 milliárd forintot fordít az állam a Malév tőkeemelésére,...
A hétfői kereskedés során nagyon erős zuhanásba kezdett a Font, miután több tényező is hatással volt a piaci hangultra. Egyrészt a közelgő választásokkal kapcsolatos aggodalmak, melyek arról tanúskodnak, hogy egyetlen párt sem élvez magas bizalmat a választók oldaláról.
Hivatalosan nem tárgyalt a várhatóan kormányt alakító Fidesz képviselőjével a Nemzetközi Valutaalap, de informális eszmecserére sor került - jelezte a Reuters-nek adott interjúban Irina Ivaschenko. A...
A tavaly év végi stabilizálódást követően 2010 elején ismét növekedésnek indult a késedelmesen törlesztő lakáshitelesek aránya az Egyesült Államokban. (MTI)
Bár veszített makrogazdasági és piaci mutatók alapján adódó vonzerejéből az elmúlt egy hónapban a forint, de január vége után február végén is a magyar fizetőeszköz lett a legvonzóbb a 17 vizsgált...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem folytatott tárgyalásokat a Fidesszel - mondta kedden a Reuters hírügynökségnek a nemzetközi pénzügyi szervezet budapesti állandó irodájának vezetője. (MTI)
4%-on az ausztrál alapkamat. A tegnap esti ülésezés végeredménye egy újabb kamatemelés már zsinórban a negyedik. Habár az amerikai dollárral szemben nem igazán volt képes komoly erősödéseket felmutatni, köszönhetően a Görög válságnak, az euróval szemben viszont szárnyal az ausztrál fizető eszköz.
Enyhén pozitív árfolyamhatást prognosztizált az OTP gyorsjelentésének mai közzététele után az elemzők többsége, hosszú távon azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a hitelportfólió problémái még...
Hajszálra pontosan megvolt a célárfolyam 84,66-on a májusi lejáratú kontraktusban. Innen nincs kizárva, hogy némi korrigálás, vagy konszolidáció következhet. Nagyon erős lehet ebben a termékben is a nyomás a dollár erősödése felől, valamint a technikai túlvettség miatt.
Erősödött a forint kedden, az eurót délután 266,56 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a reggeli 267,82 és a hétfő délutáni 268,86 forinttal szemben.
Erősödött a forint kedden, az eurót délután 266,50 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a reggeli 267,82 és a hétfő délutáni 268,86 forinttal szemben. Hétfőről keddre virradóra a nemzetköz...
Délutánra a dollár gyengülésével párhuzamosan némi lendületet vettek a részvénypiacok, ez a DAX esetében 1%-os pluszt jelent. A régióban leginkább a lengyeleknél volt érezhető a jókedv (+2.6%), ebben...
Az internetes keresőjéről ismert IT-óriás ezúttal a fotószerkesztő Picnik oldalt vásárolta meg - ez volt három hét alatt a harmadik akvizíciója a cégnek....
Kiegyezett egymással a horvát és az orosz kabinet, így a két ország közötti kormányközi megállapodás értelmében Horvátország is csatlakozik a Déli Áramlathoz - számol be a RIA Novosti. ...
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezete ügyvívő testülete február 22-én döntött úgy, hogy a Vám -és Pénzügyőrség Független Szakszervezetével közösen demonstrációt tart március 4-én, mivel a szakszervezetek nem tudják elfogadni a 2009 során bekövetkezett dolgozói reálkeresetek csökkenését
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 81,34 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 21.630,67 ponton zárt kedden. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.007,09 ponton zárt kedden, ez 0,08...
A kedvező nemzetközi pénz- és tőkepiaci hangulatban ma is folytatta felértékelődését a forint, így újabb másfél hónapos csúcsot tudott felállítani az euróval szemben 266.30 körüli árfolyamszinten. ...
A Malév miatt ismét a költségvetési tartalékhoz kellett nyúlni. Egy most megjelent kormányhatározatból kiderült: az általános tartalékból 10 milliárd forintot, az állami vagyonnal kapcsolatos tartalékból 7,3 milliárd forintot fordít az állam a légitársaság tőkeemelésére, és 4,6 milliárd forint adósságot tőkévé konvertál. A magyar állam addig megtart legalább 25 százaléknyi részvényt, amíg a…
Az általánosan javuló piaci hangulatban meredeken csökkentek kedden a londoni piacon az euróövezeti gyenge láncszemek, különösen a súlyos költségvetési és adóssággondokkal küszködő Görögország adósságtörlesztés-kockázati árazásai, csakúgy, mint a magyar adósságra köthető törlesztéskockázati biztosítási ügyletek díjai, amelyek több heti mélyponton járnak. (MTI)
Alig lett vége a téli olimpiának, máris készülhetünk az idei év másik hatalmas sporteseményére, hiszen kereken 100 nap múlva kezdődik a futball-világbajnokság. Dél-Afrika személyében első ízben rendez afrikai ország foci-vébét, ennek megfelelően óriási a készülődés a négy évente megrendezésre kerülő sporteseményre. De lássuk, milyen stadionokban is tartják majd a mérkőzéseket?...
Még egy 25 bázispontos kamatcsökkentésre lát lehetőséget a jelenlegi rekord alacsony 5,75 százalékról Csáki Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagja. Csáki Csaba a Bloomberg Ne...
A General Motors amerikai autógyár 1,3 millió autóját hívja vissza a szervókormány meghibásodási lehetőségének megelőzésére. A GM - amely a legnagyobb amerikai autógyártó - az Egyesült Államokban, Kan...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 81,34 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 21.630,67 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 18,4 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények közül csak az OTP ára emelkedett, a többi papír gyengült az előző napi záráshoz képest.
Nagy beszűkülés, majd kitörés! A SanDisk volt a tegnapi kereskedés egyik legnagyobb felülteljesítője, miután bejelentette, hogy fokozott chipkeresletre számítanak a közeljövőben, melyet az első negyedéves előrejelzésben tett közzé.
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék mutatói kedden is javultak, bár a hétfőinél valamivel kisebb lendülettel, miután Görögország bejelentette, hogy újabb deficitcsökkentő intézkedéseket kíván foganatosítani. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,05 százalékos visszalépéssel kezdte a napot, de az előzetes adat szerint 0,72 százalékos napi emelkedéssel…
Még egy 25 bázispontos kamatcsökkentésre lát lehetőséget a jelenlegi rekord alacsony 5,75 százalékról Csáki Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagja. (MTI)
100 ezer forintot csalt ki egy állítólagos jósnő hiszékeny ügyfelétől. A károsult feljelentést tett, a Soproni Rendőrkapitányság így csalás büntette miatt indított büntetőeljárást....
Makroadatok hiányában nem nagyon volt fogódzója a befektetőknek Amerikában, a kereskedés eleje viszont ennek ellenére is jól alakult, hiszen szépen emelkedtek a nyersanyagok, a vállalati szektorból...
Egyre valószínűbb, hogy megmentik a görögöket, viszont az EU addig nem adja beleegyezését az üzletre, amíg az összes kockázati faktort fel nem mérték a döntéshozók. Éppen ezért a német pénzügyi...
A SkyEurope és a Seagle Air után közel került a megszűnéshez az Air Slovakia is: a szlovák közlekedési tárca kedden bejelentette, hogy ideiglenesen megvonják a működési engedélyt a főként charterrepülésekre szakosodott légitársaságtól, mivel a kért határidőre nem tudta a pénzügyi helyzetét igazoló dokumentumokat bemutatni. (MTI)
A Stabilitás Pénztárszövetség nyilvánosságra hozta a 2009. évi nyugdíjpénztári teljesítményekre vonatkozó elemzését, az anyagból több részletet is megtudhatunk a szektor eredményeivel kapcsolatban....
A Grant Thornton által negyedévente készített felmérés szerint az amerikai vállalatvezetők nem látják túlságosan optimistán a gazdasági kilátásokat, három hónap alatt például megduplázódott azoknak...
Erősödött a forint kedd estére a délutáni és a hétfő késő esti euróárfolyamhoz viszonyítva: 266 forint alatt jegyezték az eurót a londoni bankközi devizapiacon. Délután még magasabban, 266,50 forinton állt az euró.
Előzni tudott 12 év után a Ford, a februári értékesítési adatok arról tanúskodnak, hogy 300-al több autót adtak el, mint a General Motors. A Ford éves alapon 43 százalékkal növelte az értékesítéseit,...
Hat hetes csúcsára emelkedett az arany határidős jegyzése a keddi kereskedési napon, miután az euró erősödni tudott az amerikai dollárral szemben, mely meghozta a befektetők vételi kedvét.
Kilenc százalék fölött marad a munkanélküliség az Egyesült Államokban még 2011 harmadik negyedévében is - hozta nyilvánosságra közös felmérését kedden az amerikai regionális kötvénykereskedők szövetsége és a Moody's Economy.com. (MTI)