Idén tavasszal is megrendezésre kerül a CompLex Kiadó közkedvelt, HR-es és munkaügyi szakembereknek szóló rendezvénysorozata. A már megszokott, színvonalas helyszínen, a Hilton Budapest WestEndben várjuk Önöket, hogy megvitassák a mindennapi munka során felmerült kérdéseket, problémákat, konzultálhassanak az aktuális témák szakavatott előadóival.
Az élet átírta a február 25-ei konferenciát, így a nagy érdeklődés miatt (a Gundelben csak 100-an fértünk volna el) a Hotel Héliában tartjuk meg a konferenciát. Nem csak a helyszín változott, új témákkal is bővült a rendezvény - már eddig is színes - programja.
Lendvai Ildikó szocialista pártelnök, korábbi frakcióvezető lemaradt az MSZP-frakció búcsúfotózásáról hétfőn a parlamentben. A ciklus utolsó szocialista frakcióülésén nem búcsúzkodtak, az MSZP mostani és következő ciklusbeli képviselői az új Országgyűlés megalakulása után köszönnek el egymástól. (MTI)
Az uniós rekordnak számító 20 százalék közelébe emelkedett a munkanélküliség Lettországban; az állástalanok aránya 19,7 százalék volt a tavalyi utolsó negyedévben - közölte hétfőn a balti állam statisztikai hivatala. (MTI)
Bajnai Gordon azt javasolja a Fidesznek és az MSZP-nek, hogy legalább a szélsőjobbal szembeni fellépés legyen olyan téma, amelyben összefognak, vagy legalábbis nem játsszák ki egymást egymás ellen. (MTI)
A Magyar Rádió (MR) főadója, az MR1-Kossuth Rádió adásait hallgatja a legtöbb hallgató a 15 év feletti lakosok körében, a GfK Hungária-Ipsos konzorcium által alkalmazott új mérési módszer adatai alapján. A közszolgálati rádió adóira a 2010. januári felmérési adatok alapján naponta közel 2 millió hallgató kapcsol....
Ma délután 14:30-kor sajtótájékoztató keretében hivatalosan is bemutatkozott a dr. Csányi Sándor élelmiszergazdasági érdekeltségeiből álló Bonafarm cégcsoport az idei Foodapesten. A Magyarországon...
A General Motors (GM) ismét bevezeti a Cadillac márkát Európában, ennek érdekében új leányvállalatot alapított Cadillac Europe néven - közölte a konszern hétfőn Zürichben. Az újonnan alapított váll...
A várakozásokkal összhangban a jegybank Monetáris Tanácsa 25 bázispontos kamatcsökkentés mellett döntött, így az alapkamat történelmi mélypontra süllyed (5.75%). Az alábbiakban a kamatdöntésre...
Megemelte az idei és a jövő évre vonatkozó inflációs prognózisát a Magyar Nemzeti Bank - derül ki a februári inflációs jelentés ma délután közzétett számaiból. Az idei évre várt 4.4%-os pénzromlás...
Az idén várhatóan 5 százalékkal kisebb lesz a világ búzatermése a tavalyinál - tette közzé elemzésében az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). Mindamellett összességében a gabonatermés n...
Az idén várhatóan 5 százalékkal kisebb lesz a világ búzatermése a tavalyinál - tette közzé elemzésében az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). (MTI)
A hétfői 25 bázispontos kamatcsökkentés után a történelmi mélypontját elérő 5,75 százalékos jegybanki alapkamat szinten tartását, legfeljebb még egyszer, újabb 25 bázispontos csökkentését tartják elképzelhetőnek az MTI-nek nyilatkozó szakértők, azt sem kizárva, hogy év végén újra emelkedhet az alapkamat szint.
A Magyar Nemzeti Bank hétfőn kiadott új inflációs jelentésében az idei évben 0,2 százalékos GDP csökkenés, míg 4,4 százalékos infláció várható. 2011-re vonatkozóan pedig 3,4 százalékos GDP bővülés, mely 2,3 százalékos inflációval párosul.
A Monetáris Tanács a 2010. február 22-i ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve 2010. február 23-i hatállyal 6%-ról 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette a jegybanki alapkamatlábat.
Három kamatdöntési alternatívát vitatott meg mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, a kamatláb 6%-on való tartását, annak 25, illetve 50 bázisponttal való csökkentését - jelezte a mai...
A Vám- és Pénzügyőrség a törvényi előírásoknak megfelelően idén is közzétette azéves ellenőrzési irányelveit. A vámhatóság 2010-ben is szigorúan fogja a felügyelni a vámok, a jövedéki adóbevételek valamint a környezetvédelmi termékdíj befolyását....
Három javaslat hangzott el a monetáris tanács hétfői ülésén, 50 illetve 25 bázispontos csökkentés, illetve a kamat tartása mellett, végül meggyőző többséggel a 25 bázispontos csökkentésről született döntés, így az alapkamat 5,75 százalékra változott - ismertette Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn Budapesten, a monetáris tanács ülését követő sajtótájékoztatón. (MTI)
A spekulációt visszafogó, a hitelezést viszont ösztönző "szolidaritási adót" vet ki bankjaira Ausztria - jelentette be Werner Faymann osztrák kancellár. Az intézkedéstől Bécs félmilliárd euró...
Hét tagúra csökken március 1-től a monetáris tanács, miután Hardy Ilona és Bihari Vilmos mandátuma lejár, új tagok jelölésére nem kerül sor - jelentette be Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a hétfői tájékoztatón. (MTI)
Lassan növekvő választási kedv mellett továbbra is három párt parlamentbe jutása tekinthető biztosnak - derül ki a Forsense februári felméréséből. A baloldali a szavazókat egyelőre megosztja, hogy...
Az amerikai Jelzáloghitel Szövetség (Mortgage Bankers Association) közzétette a fizetési késedelmekről készített 2009-es elemzését. A negyedik negyedév végére a legalább 30 napos késedelemmel rendelkező ügyfelek aránya a végrehajtási fázisba lépett adósokkal bezárólag elérte a 15,02%-ot, amire a tanulmány 38 éves történetében még nem volt példa....
A pénzügyi világ 2020-ban sokkal erősebb lesz, de csak abban az esetben, ha kilenc alapvető irányelvet kezdettől fogva betartanak a következő tíz évben - áll a könyvelőket tömörítő nemzetközi...
Marc Faber egy mai, Tokióban tartott konferencián ismertette a részvénypiacokkal kapcsolatos főbb várakozásait, de egy világméretű összeomlás és úgynevezett "piszkos háború" rémképével is...
A német Lufthansa légitársaságnál mintegy 4000 pilóta kezdett vasárnap éjfélkor sztrájkba, amely várhatóan négy napig tart majd. Ezalatt a járatok kétharmadát törölni fogják - írja a BBC....
A Budapest Bank tavaly első alkalommal hirdette meg a Business Partner-díjat, mellyel a példaértékű válságkezelő megoldásokat bemutató kis- és középvállalatokat díjazza....
Tavaly jelentősen csökkentek az üzleti ingatlan befektetések Kelet- és Közép-Európában - írja a CB Richard Ellis (CBRE) ingatlanpiaci tanácsadó vállalat hétfőn Bécsben közzétett tanulmánya. (MTI)
A Vértesi Erőmű az elmúlt években számos, környezetvédelmi célokat is szolgáló fejlesztést hajtott végre, miközben jelentősen csökkent az üzem szén-dioxid kibocsátása is - reagált a társaság hétfőn a WWF és a Greenpeace múlt szerdai kritikájára.
A legnagyobb hazai hitelintézet termékportfoliójában kiemelten kezeli az öngondoskodásra és a pénzügyi előrelátásra ösztönző, adómentességet vagy adókedvezményt biztosító megtakarítási lehetőségeket, amelyek iránt egyre jelentősebb ügyféligény tapasztalható. Ezt mutatja az is, hogy a kamatadómentes megtakarítási lehetőséget teremtő Tartós Befektetési Számla (TBSZ) indulása óta eltelt egy hónapban…
Erősödött a forint árfolyama az euróval szemben hétfő délután a bankközi piacon: az eurót 270,39 forinton jegyezték a péntek délutáni 271,06 forintos árfolyam után.
Erősödött a forint árfolyama az euróval szemben hétfő délután a bankközi piacon: az eurót 270,15 forinton jegyezték a péntek délutáni 271,06 forintos árfolyam után.
Erősödött a forint árfolyama az euróval szemben hétfő délután a bankközi piacon: az eurót 270,15 forinton jegyezték a péntek délutáni 271,06 forintos árfolyam után. Az euró napközben 269,70-270,85 for...
A következő áttekintés azoknak a befektetőknek szól, akik szeretik a szezonalitásból adódó kereskedési lehetőségeket, valamint akik sajnos még régről beleragadtak valamilyen pozícióba.
A Magyar Nemzeti Bank február 24-én, azaz holnap 10 órakor publikálja legfrissebb jelentését az infláció alakulásáról. Ezzel egyidőben MNB Klub kezdődik Virág Barnabás (az inflációs jelentést készítő...
Egy új amerikai felmérés szerint igenis összefüggés van az adott környéken található bárok, éttermek, alkoholt árusító boltok, illetve az erőszakos bűncselekmények száma között....
A törvény szerint továbbra is az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hatáskörében marad az állami vezetők vagyongyarapodásának vizsgálata, bár az ÁSZ kérte, hogy vagy adjanak jogosítványokat ehhez, vagy helyezz...
Banki szolidaritási adót vezetnek be Ausztriában - jelentették be hétfőn Bécsben. A döntésről Werner Faymann kormányfő (Osztrák Szociáldemokrata Párt - SPÖ) és Josef Pröll alkancellár, pénzügyminiszter (Osztrák Néppárt - ÖVP) számolt be, az osztrák nagybankok vezetőivel tartott megbeszélést követően. (MTI)
Banki szolidaritási adót vezetnek be Ausztriában - jelentették be hétfőn Bécsben. A döntésről Werner Faymann kormányfő (Osztrák Szociáldemokrata Párt - SPÖ) és Josef Pröll alkancellár, pénzügyminiszte...
Nap végére sem alakult ki határozott irány a tőzsdéken, a fejlett piacokon plusz mínusz nullákat láthatunk, a régióban viszont jellemzően mérsékelt emelkedést volt jellemző. A BUX a nap elején 1%...
A várttal összhangban 25 bázisponttal csökkentette ma au irányadó kamatlábat a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, amely érdemi forintpiaci hatást nem okozott. Az euróval szembeni jegyzések a...
Az előzetes adatok szerint tavaly a magyar mezőgazdaság termelése mennyiségében 10-11 százalékkal csökkent - mondta Udovecz Gábor, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatója hétfőn Budapesten...
Az ING Real Estate Investment Management (ING REIM) CEE örömmel jelenti be Gijs Klomp (32), az új magyarországi és romániai igazgató kinevezését. A korábbi magyarországi igazgató, Horváth Péter...