Széteshet az euróövezet, ha a tagállamok nem tesznek további lépéseket szerkezetének javítására - írta a hétfői Financial Timesban Soros György, aki szerint ha Görögországot sikerül is megmenteni, az euróövezet jövője akkor is kérdéses. (MTI)
A pénteki pluszos amerikai zárás, valamint a ma reggeli ázsiai részvénypiaci erősödés egyelőre kevés a DAX-nak a további emelkedéshez, az index kerek nullában áll. A régióban egyelőre még van valami...
A származtatott termékek piacán tapasztalt fejlemények azt jelzik, hogy az euró tovább folytathatja mélyrepülést a dollárral szemben és újabb mélypontok dőlhetnek meg Görögország esetleges...
Ha negyedik negyedév, akkor elbocsátási költségek - ezt már lassan megszokhattuk a Magyar Telekom esetében. Kivétel idén sem erősíti a szabályt: a cég már korábban bejelentette, hogy maximum 7...
Viktor Janukovics egy Ukrajnán áthaladó kőolaj- és földgáz szállító hálózatot működtető konzorcium létrehozására tett javaslatot, egyharmad—egyharmad arányban a Gazprom, a Naftogaz és az...
Egy kutatás szerint az érettségi előtt álló fiatalok nagy része tervezi a továbbtanulást, aminek fő okaként a munkanélküliségtől való félelmet jelölte meg. Sokan nem tudják, milyen kvalitásokra van szükség egyes képzésekhez - derül ki az Európai Ifjúság Kutató-, Szervezetfejlesztő és Kommunikációs Központ kutatásából.
A Portfolio.hu úgy tudja, hogy a MOL szerdától bruttó hat forinttal megemeli a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát is. Az újabb drágulás nem meglepő, szombaton már beszámoltunk róla, hogy...
Emeli bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel a benziné új történelmi csúcsra nő - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. Nyugat-Európában az autógáz felhasználása dinamikusan emelkedik - kivédendő a magas üzemanyagárakat
Emeli bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel a benziné új történelmi csúcsra nő.
25%-ot esett a Falcon Oil árfolyama pénteken a kanadai tőzsdén, miután a társaság bejelentette, hogy a MOL és az Exxon Mobil is kiszállt a makói közös projektből. Kiszállt a makói közös projektből...
Elkészült a közelmúltban a menedzseri jutalékok elsíbolásával vádolt Wayne Rooney hatszobás barbadosi villája. A munkálatok a hírek szerint 5 millió fontot (1,5 milliárd forintot) emésztettek fel. A sportoló felesége, fia, apósa és anyósa már megváltotta a Karib térségbe szóló repülőjegyet, hogy megtekintsék az ingatlant, de valami közbejött......
Széteshet az euróövezet, ha a tagállamok nem tesznek további lépéseket szerkezetének javítására - írta a hétfői Financial Timesban Soros György, aki szerint ha Görögországot sikerül is megmenteni, az euróövezet jövője akkor is kérdéses.
Az Enterprise Investors (EI) az AVG Technologies cégből való részleges kilépése nyerte el az Emeafinance 2009 Legjobb Magántőke Kilépése Díját. A díj egyike a magazin által minden évben kiosztásra...
Újra lefordult a csökkenő trendcsatorna felső száráról, miután érintésre került. Korábban a kirajzolódott kép inkább egy zászlónak volt mondható, de ez már inkább egy csökkenő trendcsatorna, mint egy bullish alakzat. (Solar Capital)
Név szerinti szavazást kér a szocialista képviselőcsoport a holokauszttagadást büntethetővé tevő, a büntető törvényköny (Btk.) módosítását kezdeményező MSZP-s indítványról hétfőn a parlamentben. (MTI)
Mérsékelt emelkedés mutatkozik a határidős amerikai részvénypiacokon, mely arra utal, hogy egyhuzamban már az ötödik napi emelkedésnek futhat neki az amerikai részvénypiac.
Iraki vezető tisztségviselők szerint az olaj ára elfogadható szinten tartózkodik, ezért nem számítanak arra, hogy az OPEC a jövő hónapban tartandó tanácskozásán változtatna a jelenlegi kitermelési kvótáján.
Csütörtök óta nem folyik tisztítatlan szennyvíz a Dunába Budapesten, az ezt biztosító ÉlőDuna Projekt 428,7 millió euróba került - hangzott el a csepeli Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep tesztüzeme félideje alkalmából tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Alkotmánybírósághoz fordul és polgári peres eljárás útján kártérítést követelne az államtól az idén február 17.-én megalakult Zöldkártyások Érdekvédelmi Egyesülete (ZÉE), amely szerint egy az idei év kezdetén bevezetett rendelet ellehetetleníti a környezetvédelmi felülvizsgálatot végző vállalkozásokat - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
Tavaly az utolsó negyedévben 4,5 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás volumene a fővárosba, az év egészében a visszaesés 5,1 százalékos volt - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Gyönyörű forgalom emelkedéssel és egy komoly rés maga mögött hagyásával tudott emelkedni a részvény, ezzel több mint 6%-os erősödést elkönyvelve a pénteki napon. (Solar Capital)
Tavaly jelentősen csökkentek az üzleti ingatlan befektetések Kelet- és Közép-Európában - írja a CB Richard Ellis (CBRE) ingatlanpiaci tanácsadó vállalat Bécsben közzétett tanulmánya
Amint az várható volt, mai ülésén 25 bázisponttal minden eddiginél alacsonyabb szintre, 5.75%-ra csökkentette a Magyar Nemzeti Bank irányadó kamatlábát a monetáris tanács. A tavaly július óta...
A Workania felmérése szerint 282 200 forint a HR szakma, munkaerő-fejlesztés országos bruttó átlagfizetése - figyelemreméltó kimutatást olvashattunk a közelmúltban a HR Portálon. Önmagunk tudatos építgetésével mindez megvalósítható. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan.
A VT-SOFT február 17-én konferenciát tartott, melynek célja kölcsönös szakmai eszmecsere és a vállalat új HRM szoftverének, a VT-Constellationnek a bemutatása volt. A látogatók egy olyan komoly tudásanyaggal gazdagabban távozhattak a nap végén, amelyet hatékonyan képesek használni napi munkájuk során.
A várakozásokat meghaladó eredményről számolt be a negyedik negyedévre vonatkozóan a második legnagyobb amerikai háztartási felszereléseket forgalmazó kiskereskedelmi vállalat, a Lowe, miután az üzletek értékesítése a vártnál mérsékeltebben esett vissza.
Bajnai Gordon hétfői parlamenti évértékelő beszédében három fontos célt nevezett meg, amelyet a következő kormánynak és parlamentnek szem előtt kell tartania: az euró 2014-es bevezetését, a foglalkoztatás bővítését és a gazdasági növekedés beindítását.
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa a mai kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően 25 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre, amivel a jegybanki alapkamat történelmi mélypontra, 5,75 százalékra csökkent.
Görögországról a figyelem múlt hétvégére az amerikai jegybank felé fordult átmenetileg, a héten is meghatározó lesz a Fed elnökének féléves meghallgatása. Az amerikai gazdaság növekedését igazoló...
A forint árfolyama együtt mozgott a zloty árfolyamával nap közben, követve az euró/dollár árfolyamot, de nem reagált az MNB vártnak megfelelő 25 bázispontos kamatvágására.
A monetáris tanács a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 5,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot hétfőn, ilyen alacsony még soha nem volt az irányadó ráta.
Február 25-én kell bevallaniuk 2009-es éves szakképzési hozzájárulási kötelezettségeiket a vállalkozásoknak, a tavaly évközben életbelépett szabályozói változások alapján, mely 60 százalékra...
A zöldtárca a nagy érdeklődésre való tekintettel nem csak az izzócsere programjának végső beadási határidejét módosította február 26-ra, de a jogosultak körét is kibővítette....
A határidős indexek jelen állása alapján kisebb emelkedéssel nyithatnak az amerikai tőzsdék, a Dow futures 30 pontos pluszban tartózkodik. Makroadatok ma nem lesznek, így alapvetően hangulatvezérelt...
Bajnai Gordon szerint az elmúlt tíz hónapban "a legjobb tudása" szerint dolgozott miniszterelnökként - a kormányfő napirend előtti felszólalásában beszélt
"Magyarország állva maradt, kezeltük a válságot, megvédtük polgárainkat és utat nyitottunk a fejlődés előtt" - kezdte a parlament utolsó ülésnapján felszólalását Bajnai Gordon az Index tudósítása...