Nagyon valószínű, hogy az Írországnak adandó 85 milliárd eurónyi nemzetközi hitelcsomagot most vasárnap bejelentik - mondta el egy név nélküli eurózóna forrás a Reuters-nek. Portugáliára hivatalosan...
December 12-én lép életbe a MÁV-START Zrt. 2010-2011 évi vasúti menetrendje, amely megújult kínálatot tartalmaz. Bizonyos InterCity járatokon 540 forintról 360 forintra csökken a pót- és helyjegyek ára
A portugál parlament megszavazta a jövő évi költségvetést pénteken, ami a kiadások csökkentését irányozza elő, beleértve a közalkalmazotti bérek mérséklését, és az áfa két százalékponttal 23 százalékra történő emelését.
A német infláció 1,5 százalékra nőtt novemberben az októberi 1,3 százalékról, ami a legmagasabb 2008 októbere óta - közölte előrejelzését a német szövetségi statisztikai hivatal pénteken. A szakértők novemberben is 1,3 százalékos éves inflációra számítottak.
Csütörtök este tartották meg Budapesten a Good CSR 2010 gáláját, amelyen átadták az idei program elismeréseit. A felelős vállalatok közösségének tagjai közül a Tesco, a Pfizer és a Coca-Cola vehetett át díjakat.
A Toyota több mint 10 százalékkal kevesebb kocsit gyártott októberben, mint egy évvel korábban, a Honda és a Nissan viszont bővítette a gyártást, a dél-koreai Hyundai autói pedig jobban fogytak Európában, mint a Toyota gyártmányok, amire soha korábban nem volt példa.
A Magyar Telekom a Deutsche Telekom International Finance B.V. közvetítésével hosszú lejáratú hitel megállapodást írt alá az Európai Beruházási Bankkal (EIB) a vezetékes és mobil szélessávú...
Az OTP Bank és a Kínai Népköztársaság kártyaszervezete, a China Union Pay 2010. november 26-án szerződést kötött, melynek értelmében a legnagyobb magyarországi hitelintézet lehetővé teszi a kínai kártyatársaság plasztikjainak elfogadását a bank ATM- és POS-hálózatán keresztül....
Csaknem ezer pontot esett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe pénteken kora délutánig, a vezető részvények pedig több mint 4 százalékos mínuszban jártak.
Csonka napra virradhatnak ma az amerikai piacok, hiszen már mindenki a karácsonyi vásárlási láz hevében ég. A szerdai kedvező zárás után a hét utolsó napján újra kedvezőtlenebb a hangulat, így a...
Írország leminősítését követően egy fokozottal gyengébb kategóriába helyezte át az ország nagybankjainak minősítését is az S&P, egy kivételével: az Anglo Irish Bank hosszú távúbesorolását nem...
Kiváló jellemzőinek köszönhetően az autós szaksajtó képviselői két fórumon is elismerésben részesítették a nemrégiben útjára bocsátott új Swiftet a kisautó kategóriában. A Japán Autós Szakírók és Újságírók Konferenciája (RJC), valamint a Skót Autós Szakírók Egyesülete (ASMW) egyaránt úgy találta, hogy a Swift érdemes az "Év autója" címre....
Az orosz Surgutneftegas-nak együtt kell működnie a MOL-lal, megfelelve az európai jogszabályoknak, nyilatkozta a Reuters tudósítása szerint Igor Sechin orosz energetikai kérdésekben illetékes...
Jóváhagyta pénteken az Európai Bizottság az Európai Unió jövő évi költségvetésének új tervezetét - eddig a kiadások mértékéről nem tudtak megegyezni Brüsszelben
"A Magyar Telekom bejelenti, hogy a Deutsche Telekom International Finance B.V. közvetítésével hosszú lejáratú hitel megállapodást írt alá az Európai Beruházási Bankkal (EIB) a vezetékes és mobil szé...
Csaknem ezer pontot esett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe pénteken kora délutánig, a vezető részvények pedig több mint 4 százalékos mínuszban jártak.
A Magyar Telekom 150 millió euró, mintegy 41,5 milliárd forint hitelt vesz fel az Európai Beruházási Banktól (EIB) - közölte a távközlési cég pénteken a tőzsde honlapján.
Jóváhagyta pénteken az Európai Bizottság az Európai Unió jövő évi költségvetésének új tervezetét - eddig a kiadások mértékéről nem tudtak megegyezni Brüsszelben
Vlagyimir Putyin az uniós szabályozás megsértésének tekinti, hogy az orosz Surgutneftregas (Szurgutnyeftyegaz) nem gyakorolhatja tulajdonosi jogait a Molban, noha 21,2 százalékos részvénycsomaggal rendelkezik.
Jövőre a munkáltatónak a béren kívüli juttatások értékének 1,19-szerese után 16 százalék személyi jövedelemadót kell fizetniük a törvénymódosítás értelmében, írja a HVG Adó 2011 különszáma. Ha szeretné tudni, mekkora bérnek felelnek majd meg a 2011-ben adható béren kívüli juttatások, most kiszámolhatja.
Közel 1,4 milliárd forint értékű kötvényt jegyeztek le az intézményi befektetők az RFV Regionális Fejlesztési Beruházó Termelő és Szolgáltató Nyrt. kötvényének második sorozatából - közölte a társaság...
A Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöksége elutasítja a magánnyugdíj- pénztári tagok egyéni befizetéseinek államosítását, a közjogi méltóságokkal ezt levélben is közlik - tájékoztatta Balogh Béla, a szakszervezeti tömörülés országos elnöke az MTI-t pénteken.
Vlagyimir Putyin az uniós szabályozás megsértésének tekinti, hogy az orosz Surgutneftregas (Szurgutnyeftyegaz) nem gyakorolhatja tulajdonosi jogait a Molban, noha 21,2 százalékos részvénycsomaggal rendelkezik. Lehet, hogy mégis terítéken van, hogy az oroszok pakettjét megveszi a magyar állam?
Közel 1,4 milliárd forint értékű kötvényt jegyeztek le az intézményi befektetők az RFV Regionális Fejlesztési Beruházó Termelő és Szolgáltató Nyrt. kötvényének második sorozatából - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Egyéni képviselői módosító indítvánnyal kikerül az egyszerűsített foglakoztatási törvényből az a december 1-jétől hatályos lehetőség, hogy a foglalkoztató sms-ben is bejelenthetné az alkalmazott adatait az adóhatóságnak - a módosítás a parlament honlapján jelent meg.
Az EU által a nyugdíjreform államháztartási költségeinek ügyében tanúsított "rugalmatlanság" az egyik valószínű oka a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos magyarországi kormányintézkedéseknek, és bár a nyugdíjreform-költségek elszámolásának kérdésében vallott magyar álláspont "méltányolható", a kormány által választott módszerek a piaci szereplők körében bizonyosan nem lelnek rokonszenvre - áll londoni…
Vásárlók tömegei árasztották el péntek hajnaltól az amerikai áruházakat, ahol a műszaki áruházaktól a játékboltokig a kereskedők 20-75 százalékos árengedménnyel várták őket, a hálaadás napja utáni, hagyományos "fekete pénteki" akció alkalmából.
A magyar kormány magánnyugdíjpénztári átalakítással kapcsolatos lépése "negatív hatással jár a közfinanszírozás közép távú fenntarthatóságára" - figyelmeztetett a Bloombergnek ma adott interjúban a...
Az intézményi befektetők 1,4 milliárd forint értékben jegyeztek az RFV által kibocsátott 10,6%-os hozammal kecsegtető kötvényekből, míg a vállalat 2 milliárd forint körüli forrásbavonást tervezett a...
Az élesedő euróövezeti adósságszolgálati válság és a koreai konfliktus miatt fokozódó geopolitikai feszültség nyomása alatt gyengülő indexekkel nyitottak pénteken az amerikai értéktőzsdék.
A magyar kormány magánnyugdíjpénztári átalakítással kapcsolatos lépése "negatív hatással jár a közfinanszírozás közép távú fenntarthatóságára" - figyelmeztetett a Bloombergnek ma adott interjúban a...
Soron kívül járulhatnak ezentúl a pénztárhoz a debreceni Tesco hipermarketben a kismamák, a kisgyermekkel érkezők és a mozgássérült vásárlók. A vevőbarát intézkedést vásárlói visszajelzések alapján vezette be az áruház egy arra kijelölt kasszánál. Amennyiben sokan élnek a lehetőséggel és pozitív lesz a fogadtatás, az áruházlánc más áruházaiban is alkalmazza majd a pozitív diszkrimináció elvét....
Megint rossz napja van a hazai befektetőknek, hiszen míg tegnap legalább a külföldi piacok emelkedni tudtak, most ott is elromlott a hangulat. Európában nagyjából 1% körüli az esés, és az amerikai...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a lenti képen látható 63 éves fővárosi nő ellen....
A kormány minimum 5,0 százalékos minimálbér-emelést és 3,4 százalékos garantált bérminimumot javasolt 2011-re - nem született megállapodás az OÉT ülésén
Az EU által a nyugdíjreform államháztartási költségeinek ügyében tanúsított "rugalmatlanság" az egyik valószínű oka a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos magyarországi kormányintézkedéseknek
Gőzerővel halad a politikai adok-kapok a Surgutneftegas MOL részesedésével kapcsolatban, ma Igor Sechin mellett Vlagyimir Putyin is sérelmezte, hogy az orosz társaság nem élhet tulajdonosi jogával a...
Az Alkotmánybíróságon (Ab) támadta meg az MSZP pénteken az Országos Választási Bizottság (OVB) azon döntéseit, amelyekkel elutasították a párt országos népi és népszavazási kezdeményezéseit. Kunhal...
A Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöksége elutasítja a magánnyugdíj- pénztári tagok egyéni befizetéseinek államosítását, a közjogi méltóságokkal ezt levélben is közlik - tájékoztatta Balogh Béla, a szakszervezeti tömörülés országos elnöke az MTI-t pénteken.
A Fitch Ratings az idei év végéig leminősítheti Magyarországot, mert úgy ítéli meg, hogy a kormány nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos terve negatív hatással lehet a költségvetés fenntarthatóságára.
Megint rossz napja van a hazai befektetőknek, hiszen míg tegnap legalább a külföldi piacok emelkedni tudtak, most ott is elromlott a hangulat. Európában nagyjából 1% körüli az esés, és az amerikai...
Az euróövezet perifériájával szemen fokozódó befektetői bizalmatlanság gyengítette tovább pénteken a térségbeli devizákat, közöttük a forintot is. Az eurót 279,67 forinton jegyezték péntek délután nég...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 601 pontos, 2,81 százalékos csökkenéssel, 20.763,54 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 2,62 százalékkal 18.800 forintra csökkent, az OTP részvények ár...
Míg 2011-ben körülbelül 24 ezer, 2014-ben már 36-40 ezer nő élhet a 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével - közölte Czunyiné Bertalan Judit, a Fidesz országgyűlési képviselője...
Javában tart a hazai üzletekben a Mikulás szezon. A kínálat zavarba ejtően bőséges, de az előrejelzések szerint a gazdasági válság miatt idén kevesebb édesség kerül a gyerekek cipőjébe. Emiatt az árak nem nagyon növekedtek: a csokimikulás ára idén 200-300 és 1000-1200 forint között szóródik....
A Fitch Ratings az idei év végéig leminősítheti Magyarországot, mert úgy ítéli meg, hogy a kormány nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos terve negatív hatással lehet a költségvetés fenntarthatóságára.