2010. november 19. péntek

nov. 19
9:39
Csak filléreket hozott a Piszke Papír értékesítése (Privátbankár)
Minden eddiginél többen jelentkeztek a felszámolás alatt lévő Piszke Papír vagyontárgyaira, de a felszámolónak ez még mindig kevés, a dolgozók fele is a jussára vár - írta pénteki számában a 24 Óra. ...
nov. 19
9:39
Vegyes tőzsdezárás Ázsiában (ProfitLine)
A kínai monetáris szigorítás kilátása miatt vegyesen zártak a főbb ázsiai tőzsdék pénteken.
nov. 19
9:41
Az OTP vezetésével emelkedik a BUX (ProfitLine)
A nemzetközi piaci hangulat és a vártnál jobb OTP gyorsjelentés miatt pénteken emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index 90,34 pontos emelkedéssel, 22.660,57 ponton nyitott, amely a csütörtöki záró értékéhez képest 0,40 százalékkal erősödés.
nov. 19
9:43
Tovább remekel a DAX index (ProfitLine)
A fejlett piaci részvényindexek közül megint feltűnést keltett a DAX, hiszen a tegnapi kereskedés során új éves csúcsra tudott emelkedni. Ezzel tovább növelte a relatív előnyét az amerikai társaihoz képest, amelyek nagyobb korrekciós mozgást mutattak az elmúlt napokban és így messzebb estek a korábbi csúcsszintektől. A DAX most megint kitörésben van a novemberi sávjából és továbbra is nagy erőt…
nov. 19
9:45
Bencsik: optimista vagyok a magyar gazdasággal kapcsolatban (Portfolio)
Ma délelőtt az OTP a negyedéves jelentést követően sajtótájékoztatót tartott, ahol Bencsik László az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kommentálta a harmadik negyedéves számokat. Bencsik László az...
nov. 19
9:45
A nincstelen árvízkárosult családi pótlékját is levonta a bank (Pénzcentrum)
Úgy döntött, hogy ügyvédhez fordul Király Erika, akinek a házát elsodorta az árvíz, a bank azonban már ötödik hónapja vonja a semmivé vált ingatlanra felvett hitel részleteit....
nov. 19
9:47
Nincs nagy meglepetés az OTP-nél - Enyhe pluszban a papír (Portfolio)
Továbbra is kitart a jó hangulat a piacokon, ám úgy tűnik a lelkesedés azért most valamivel csökkent. Az OTP gyorsjelentése bár jónak tekinthető, nem okozott hatalmas meglepetést, ennek megfelelően 0...
nov. 19
9:49
Megindult a támadás a Költségvetési Tanács ellen (Portfolio)
Több száz módosító indítvány érkezett a 2011-es költségvetés törvényjavaslatához, amelyek közül az egyik legérdekesebb a Költségvetési Tanácsot érinti. Varga József fideszes politikus 825,5 millió...
nov. 19
9:57
A vártnál kisebb lehet az orosz hiány (Privátbankár)
Oroszországban az idei GDP-arányos államháztartási hiány 4,6 százalék lehet, ez kisebb az eredetileg tervezettnél - közölte Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter pénteken. A deficitre vonatkozó eddi...
nov. 19
10:03
Jelentős bevételnövekedést hoz az idei év az Alteo-nál (Portfolio)
A decentralizált energiatermelésben, illetve az energiakereskedelemben aktív ALTEO Csoport árbevétele megközelítőleg 6 milliárd forint lehet az év egészét tekintve, a tavalyi mintegy 1,3 milliárd...
nov. 19
10:06
A reálkereset 2,9 százalékkal nőtt január-szeptemberben (ProfitLine)
A reálkereset - a fogyasztói árak 5,1 százalékos növekedése mellett - 2,9 százalékkal emelkedett január-szeptemberben döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változása miatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
nov. 19
10:08
Méretes korrekció után kezd éledezni a cukor árfolyama (ProfitLine)
A hirtelen nagy szakadás után kezd magához térni a cukor. A két nagy esőnap során 0.3340-ről 0.2560-ig jött le az árfolyam. Ennek a mozgásnak a hátterében a megemelt fedezetigény is szerepet játszott, de fundamentális oldalról most India a főszereplő. Egyelőre bizonytalan információk vannak arról, hogy lesz-e és ha igen, akkor mekkora többlete Indiának. (Solar Capital)
nov. 19
10:10
Devizapiaci kilátások: USD/CHF (ProfitLine)
Mai devizapiaci elemzésünkben a paritásához közelítő USD/CHF árfolyam alakulását tekintjük át. (Solar Capital)
nov. 19
10:21
Szétkapkodták a GM részvényeit, az alapkezelőknek köszönhetően (Portfolio)
Nagyon sikeres volt a General Motors IPO-ja, a többszörös túljegyzés még a gigantikus 23 milliárd dolláros elsődleges kibocsátás tudatában is szinte hihetetlen. A vezetőség nem volt korábban annyira...
nov. 19
10:21
Százezer öngondoskodó már feladta! Ebből sem lesz nyugdíj? (Pénzcentrum)
Bár a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos kormányzati tervek miatt azt várhatnánk, hogy felértékelődnek az öngondoskodás egyéb formái, köztük az önkéntes nyugdíjpénztára, a válság óta közel százezren annak ellenére megszüntették az ilyen megtakarításukat, hogy ezek az intézmények több előnnyel is járhatnak az ügyfelek számára. Egyrészt kedvezményes munkáltatói terhek mellett cafeteria keretében…
nov. 19
10:23
Equilor: 1140 forintot érhet a CIG (Portfolio)
A CIG Pannónia bruttó díjbevételei átlagosan évi 40%-kal növekedhetnek a következő 5 évben, és már 2013-ban meghaladhatják a 70 milliárd forintot - véli a biztosító részvényeinek kisbefektetői...
nov. 19
10:24
Nő a késve fizető vállalkozások száma (HR Portál)
A gazdasági válság következményeként folyamatosan nő a késve vagy egyáltalán nem fizető vállalkozások száma. A csődtörvény módosítása sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az eljárások egyre tovább tartanak - cikkezi a Népszabadság.
nov. 19
10:30
"A kockázati költségek csökkenése növelte az OTP nyereségét" (Infostart)
Az OTP Bankcsoport harmadik negyedévi adózott nyereségének javulását elsősorban a kockázati költségek jelentős csökkenése idézte elő - mondta Bencsik László, a bankcsoport vezérigazgató-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
nov. 19
10:33
Tüntetésre készülnek a közszolgák (Privátbankár)
A szakszervezetek szerint a 2011-es költségvetés vesztese a közszféra lesz, ezért demonstrációs bizottságot hoztak létre
nov. 19
10:39
Az Unilever a kozmetikai üzletágban erősít a Sara Lee felvásárlással (ProfitLine)
Az Unilever megkapta az Európai Bizottság engedélyét a Sara Lee kozmetikai és európai háztartásvegyipari üzletágának felvásárlására. Az 1,2 milliárd eurós ügyletre még idén sor kerül.
nov. 19
10:39
Megpihentek az európai piacok (Portfolio)
Enyhe csökkenéssel kezdték a kereskedést az európai indexek, így a tegnapi komolyabb emelkedés után ma megpihentek a piacok. Negatív hír nem érkezett eddig, így valóban csak pihenőről van szó,...
nov. 19
10:41
Ha unod a magyar tőzsdét - előadás a külföldi kereskedésről - Miskolc, Debrecen, Szeged (Portfolio)
Unja a magyar tőzsdét? Már több hónapja nem történik semmi az OTP-vel? A Portfolio.hu országos előadássorozatán megismerheti a külföldi piacokban rejlő lehetőségeket, valamint bemutatjuk a sikeres...
nov. 19
10:57
Béremelés nélkül is lehet motiválni (HR Portál)
Sok cégnél már napirenden van a jövő évi bérek tervezése, amelyben a HR-nek óriási szerepe van. A különböző kutatások és a dolgozói elégedettségi felmérések jó támpontot jelenthetnek a jövedelmek kialakításához, a nagyvállalatoknál pedig a szakszervezetekkel is egyeztetnek. Több helyen komplex ösztönző rendszereket működtetnek, a bér ugyanis önmagában kevés ahhoz, hogy a dolgozókat elkötelezetté…
nov. 19
10:57
Kéz a kézben erősödik a forint és a zloty (Portfolio)
Egy bő hét után újra 275 alatti szintről tudja kezdeni a forint a napot, ami egyértelműen az Írországban lassan, de (talán) biztosan alakuló csomagnak köszönhető - fogalmaz napi piaci kommentárjában...
nov. 19
10:59
Magánnyugdíjpénztár: kitart-e a járadék a pénztártag haláláig? (HR Portál)
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a magánnyugdíjpénztárak nem képesek a nyugdíjaskori járadék kifizetésére - írja a Magyar Nemzet. A Világgazdaság szerint viszont az alacsony díjterhelés miatt megéri az önkéntes nyugdíjpénztárakat választani hosszú távú megtakarításra.
nov. 19
11:01
Képzés "útkereső" felsővezetőknek (HR Portál)
Az Interim Menedzser Akadémia az InterContinentalban tartott sajtótájékoztatóval egybekötött üzleti reggelijén jelentette be, hogy a holland Nyenrode Business Universiteittel együttműködve, 2011. január 28-án limitált létszámú csoport számára elindítja a régió első féléves interim menedzser képzését.
nov. 19
11:12
OTP - a kockázati költségek csökkenése növelte a nyereséget (ProfitLine)
Az OTP Bankcsoport harmadik negyedévi adózott nyereségének javulását elsősorban a kockázati költségek jelentős csökkenése idézte elő - mondta Bencsik László, a bankcsoport vezérigazgató-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
nov. 19
11:14
Eltérő elemzői vélemények a szeptemberi béradatokról (ProfitLine)
Vegyesen értékelték a szeptemberi béradatokat az MTI által megkérdezett elemzők pénteken, míg egyesek szerint az adatok nem feltétlenül kedveznek az inflációnak, addig mások szerint nem mutat béroldali inflációt a pénteken közzétett jelentés.
nov. 19
11:15
Ha unod a magyar tőzsdét - előadás a külföldi kereskedésről - Miskolc (Portfolio)
Unja a magyar tőzsdét? Már több hónapja nem történik semmi az OTP-vel? A Portfolio.hu országos előadássorozatán megismerheti a külföldi piacokban rejlő lehetőségeket, valamint bemutatjuk a sikeres...
nov. 19
11:15
Lidl: itt nyílnak az új boltok (Pénzcentrum)
A tervek szerint ötven Lidl üzlet nyílik Bulgáriában 2011 februárjáig - értesült a Bloomberg. Milena Dragiiska, az áruházlánc bulgáriai vezetője szerint a balkáni ország piacára most belépő diszkontlánc 3 éven belül 3%-os piaci részesedést szeretne elérni....
nov. 19
11:17
Túlélik-e a bankok a katasztrófák sorozatát? (Interjú) (Portfolio)
Veszélyben van-e a magyar bankrendszer működése a különadó és a hitelezés elképesztő visszaesése miatt? Kivonulhatnak-e a külföldi tulajdonú bankok Magyarországról? Hogy hat majd ez a hazai tulajdonú...
nov. 19
11:19
Az Erste is beárazta az MTel különadóját (Portfolio)
Az Erste elemzője beépítette Magyar Telekom modelljébe a különadó negatív és a 2013-tól csökkentett társasági adó pozitív hatását. Értelmezésük szerint a válságadó hosszabb távon is benne marad a...
nov. 19
11:27
Reálbérek: egyik szemünk sír, a másik nevet (Privátbankár)
Vegyesen értékelték a szeptemberi béradatokat az MTI által megkérdezett elemzők pénteken
nov. 19
11:29
Elárasztják a netet a hamis vírusirtók (Privátbankár)
A rogueware-ként is ismert hamis antivírusok hihetetlen ütemben kezdtek szaporodni idén: az elmúlt négy év termésének 40 százaléka 2010-ben íródott
nov. 19
11:30
Az OTP nem tervez leépítést (HR Portál)
Az OTP csoport az idén nem hajtott végre jelentős leépítéseket, és nem is tervez ilyen jellegű lépéseket - jelentette ki mai, a bankcsoport harmadik negyedéves eredményeit bemutató sajtótájékoztatóján Bencsik László vezérigazgató-helyettes - értesült a Világgazdaság.
nov. 19
11:32
215 embert bocsát el a K&H; a bankadó miatt (HR Portál)
A nyereséges második negyedévet követően mínuszba fordult a harmadik negyedévben a K&H Bank adózott eredménye, ekkor számolták el a bankadót. A bank a rossz kilátásokra hivatkozva elbocsájtja dolgozóinak 5,8 százalékát - értesült a Világgazdaság.
nov. 19
11:33
Mozgalmas hetet zárt a dollár - Technikai elemzés (Portfolio)
Három napja lendületesen erősödik a dollár, aminek következtében az 1.37 dolláros szintet is elérte ma az árfolyam. A korábbi mélypontok közelében megnövekszik az esélye egy újabb fordulónak, és akár...
nov. 19
11:45
Logisztika: még két évig örülhetnek a bérlők (Privátbankár)
Európában évi átlagos 1,6 százalékos növekedést jelez előre 2014-ig a logisztikai bérleti díjkban a DTZ, ami összhangban van a gazdasági növekedéssel
nov. 19
11:51
Jelentős bevételnövekedést hoz az idei év az Alteo-nál (2.) (Portfolio)
A decentralizált energiatermelésben, illetve az energiakereskedelemben aktív ALTEO Csoport árbevétele megközelítőleg 6 milliárd forint lehet az év egészét tekintve, a tavalyi mintegy 1,3 milliárd...
nov. 19
11:53
A Facebook ősbefektető is Hedge Fund-ban utazik (Portfolio)
Manapság a legtöbb internetes hír a Facebook-ról szól. Mára több mint 500 millióan regisztráltak a közösségi oldalra, és mostanra a cégek és portálok sem tudják elkerülni, hogy ne legyen Facebook...
nov. 19
11:55
Újra kötelező tartalék rátát emelt Kína! (Portfolio)
Az első híradással ellentétben nem az irányadó kamatokat, hanem "csak" a bankok számára előírt kötelező tartalék rátát emelte meg 50 bázisponttal mai döntésével a kínai központi bank, amely november...
nov. 19
12:00
Új képzés "útkereső" menedzsereknek (HR Portál)
Az Interim Menedzser Akadémia az InterContinentalban tartott sajtótájékoztatóval egybekötött üzleti reggelijén jelentette be, hogy a holland Nyenrode Business Universiteittel együttműködve, 2011. január 28-án limitált létszámú csoport számára elindítja a régió első féléves interim menedzser képzését.
nov. 19
12:02
A General Electric kihirdette az innovációs verseny nyerteseit (HR Portál)
A 200 millió dolláros "GE ecomagination Challenge: Powering the Grid" elnevezésű nyílt innovációs verseny nyerteseit hirdették ki - olvasható sajtóközleményükben.
nov. 19
12:03
Még két évig örülhetnek a bérlők (Privátbankár)
Európában évi átlagos 1,6 százalékos növekedést jelez előre 2014-ig a logisztikai bérleti díjkban a DTZ, ami összhangban van a gazdasági növekedéssel
nov. 19
12:04
Új államigazgatási vezetőt igazolt az SAP (HR Portál)
Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy Mák Attilát nevezte ki az államigazgatási üzletágának vezetőjéül - írják sajtóközleményükben.
nov. 19
12:09
Eldőlt, milyen buszok járnak majd Budán (Pénzcentrum)
Az Orangeways nyerte meg a BKV midibuszokat alkalmazó járatainak üzemeltetésére kiírt tenderét. A versenytársak közül a legkedvezőbb árat kínáló Orangeways a hamarosan megszülető közszolgáltatási szerződés értelmében 8 budapesti buszjárat teljes körű szolgáltatásaival járul hozzá Budapest közösségi közlekedésének korszerűsítéséhez....
nov. 19
12:18
Egyedül nem megy! Mínuszban a BUX (ProfitLine)
A plusz 90,34 pontos nyitást követően, amely leginkább az OTP részvényének volt köszönhető, a délelőtt folyamán már mínuszban csúszott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, miután a bankpapír 0,4 százalékos erősödése nem tudta ellensúlyozni a többi vezető részvény csökkenését.
nov. 19
12:20
BorsodChem - jelentős forgalomnövekedés mellett duplázódik az EBITDA (ProfitLine)
Jelentős forgalomnövekedés mellett idén a BorsodChem Zrt. (BC Zrt.) megduplázza EBITDA eredményét a tavalyi értékhez képest - mondta az észak-borsodi kazincbarcikai székhelyű vegyipari óriásvállalat vezérigazgatója pénteken az MTI-nek.
nov. 19
12:21
Az Orangeways szállít buszokat a BKV-nak (Privátbankár)
Az Orangeways nyerte meg a BKV midibuszokat alkalmazó járatainak üzemeltetésére kiírt tenderét. Nyolc vonalon közlekednek majd a társaság járművei
nov. 19
12:22
Leépítések és költségcsökkentések a nagy európai gyógyszergyáraknál (ProfitLine)
Egyre több nagy európai gyógyszergyár jelent be jelentős átszervezéseket, költségcsökkenési programokat: a generikus készítmények támasztotta verseny, és a nagy adósságok miatt takarékoskodásra kényszerülő kormányok által szorgalmazott egészségügyi reform miatt csökkenek az árak, és ezzel a vállalatok bevételei, viszont nőnek a kutatás-fejlesztés költségei.

Keresés