A szakértők által vártnál jelentősebben emelkedett a feldolgozóipari aktivitás a közép-atlanti térségben novemberben, miután októberben is nőtt, bár jóval szerényebben.
A piaci szereplők további egyeztetést és a jogszabály szükséges módosításainak mielőbbi kimunkálását sürgetik, többek között azért is, hogy gördülékenyen lehessen bevezetni a lakosságot érintő sávos gázárszámítási rendszert. Az E.ON magyarországi gázüzletága továbbra is veszteséges marad - mondták el az MTI kérdésére a gázszolgáltatók képviselői.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 491,11 pontos, 2,22 százalékos emelkedéssel, 22.570,23 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 16,27 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények - a gyengülő Magyar Telekom kivételével - erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Az európai gazdaság növekedésének motorjai a kis- és közepes vállalkozások (kkv), ezért Magyarország soros uniós elnöksége idején prioritásként kívánja kezelni a kkv-k kérdéskörét – hangsúlyozta...
Mély aggodalmát fejezte ki az Európai Központi Bank elnöke csütörtökön a Stabilitási és Növekedési Paktum gyengülése miatt és az euróövezet gazdasági és fiskális irányítási rendszerének következetes továbbfejlesztésére szólított fel.
A felszámolási és fizetésképtelenségi eljárások számának növekedésével párhuzamosan növekedett a követeléskezelésre átadott ügyek száma is az idén. Ez azt bizonyítja, hogy a magyar vállalkozások egyre inkább figyelnek pénzügyeikre, ugyanis a válság idején sokkal kisebb a mozgásterük, mint korábban....
A Budapesti Közlekedési Központ elkötelezett abban, hogy a felújítás alatt lévő Margit híd déli járdáján is legyen kerékpársáv, ezért új műszaki tartalmat javasol, amelyről a fővárosi közgyűlés novemb...
A Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma csütörtökön megválasztotta Medveczky Balázst, a Magyar Televízió ügyvezető alelnökét a Magyar Televízió, Jónás Istvánt, a Lánchíd Rádió megbízott főszerkesztő...
Negatív hatással lehet a gyógyszergyártó cégek jövőbeli beruházásaira, hogy egy tervezett törvénymódosítás szerint megszűnne a kutatás-fejlesztési kiadásokra elszámolható adókedvezmény - mondta az InfoRádiónak Portfolio.hu elemzője. Barát Szabolcs szerint a döntés az Egis és a Richter számára is nagyjából kétmilliárd forintos plusz kiadást jelent 2011-ben.
Az elmúlt napok jelentős esései után a mai napon fellélegeztek a nyersanyagok is, melyek csökkenése rendre a technikai elemzés szempontjából fontos szinteknél állt meg. A mostani emelkedés hátterében...
A K& H Bankcsoport az idei első kilenc hónapban 16 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, a harmadik negyedévet viszont 7 milliárd forint veszteséggel zárta - mondta Hendrik Scheerlinck, a bankcsoport vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Az elmúlt napok jelentős esései után a mai napon fellélegeztek a nyersanyagok is, melyek csökkenése rendre a technikai elemzés szempontjából fontos szinteknél állt meg. A mostani emelkedés hátterében...
A Ford 3,5%-ra csökkenti meglévő 11%-os Mazda részesedését, így már nem a Ford lesz a japán autógyártó legnagyobb részvényese. Az értékesítés kapcsán azonban a társaság megerősítette, hogy a...
Az elmúlt napok korrekciói után újra a parkettre lépett az amerikai bika, és a belépő elég hatásosra sikeredett, hiszen a Dow 1,6, az S&P 500 1,7, a Nasdaq 1,8%-os erősödést mutat. Az emelkedést a...
Változatlanul fenntartja a MÁV mélyen spekulatív szintű cégadósi osztályzatát a Standard & Poor's, amely csütörtöki londoni elemzésében annak a véleményének adott hangot, hogy "nem láthatók" a magyar...
Azt követően, hogy Jean-Claude Trichet aggodalmát fejezte ki a perifériális országok pénzügyi rendszerének erős jegybanki függőségét illetően, Írország jelezte, hogy nem tartja kizártnak, hogy az ír...
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idén 1,1 százalékkal, jövőre 2,5 százalékkal, 2012-ben pedig 3,1 százalékkal bővülhet a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtökön megjelent előrejelzése szerint.
A Finext Vagyonkezelő tájékoztatja a Tisztelt Részvényeseket, hogy 2010. december 10-én rendkívüli közgyűlés tart a Táraság székhelyén. A közgyűlés napirendi pontjai: 1. Közgyűlés...
Továbbra is tartják az USA piacok a kereskedési elején megszerzett 1,5 százalékos pluszt. A csütörtöki növekedést több tényező segítette. Csütörtökön tért vissza a tőzsdére a General Motors, amely az egyik szakértő szerint amerikai ikon, miközben felerősödött a remény, hogy megoldódik az ír adósságválság. Napközben több kedvező amerikai makrogazdasági adat is nyilvánosságra került.
Nyilvánosságra hozta az alumíniumipari privatizáció szerződéseit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) honlapján - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
A PKN Orlen egyik leányvállalata az Orlen Deutschland vásárolja meg az OMV 56 két német tartományban (Thüringen és Sachsen) lévő töltőállomásait, miután a német felügyelet 2009 áprilisában meggátolta...
Határozottan bízik Herman Van Rompuy, az Európai Unió állam- és kormányfői tanácsának elnöke abban, hogy az érintett euróövezeti országok meg tudják oldani jelenlegi államháztartási problémáikat.
A jövőben hetven év felettieket is kinevezhetnek majd nagykövetnek kormányfői engedéllyel. Ezzel módosítaná a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt Balla Mihály, a külügyi bizottság...
Az elmúlt napok korrekciói után újra a parkettre lépett az amerikai bika, és a belépő elég hatásosra sikeredett, hiszen a Dow 1,6, az S&P 500 és a Nasdaq 1,5%-os erősödéssel zárta a napot. Az...
Új szolgáltatásokkal, akvizícióval és arculatváltással erősíti magyarországi piaci pozícióit a PwC, amely immáron több mint két évtizede van jelen a honi piacon - jelentette be George Johnstone vezérigazgató és Draskovics Tibor cégtárs csütörtökön, a tanácsadó cég sajtótájékoztatóján.
Több tízmilliárd eurós" hitelcsomag felajánlását várja az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtöktől folyó dublini tárgyalásainak eredményeként az ír jegybank kormányzója, aki szerint a felajánlást az ír kormánynak el kell fogadnia.
Akár egymilliárd fontos (320 milliárd forintos) bevételt is jelenthet a brit gazdaság számára Vilmos herceg és menyasszonya, Kate Middleton esküvője. Habár a pontos időpont még nem ismert, az már most látszik, hogy a rangos esemény a turizmust, a kereskedelmet és a médiapiacot is felpörgeti....
A karácsonyi szezon közeledtével az ilyenkor szokásos Fekete Péntek (Black Friday) során 138 millió amerikai vásárló lepheti el a "fogyasztás ünnepére" hatalmas akciókat kínáló üzleteket az Egyesült...
A kgfb-kampány alatt nem múlik el nap, hogy ne jelenne meg valamilyen színes elemzés a piacról. Ezekből általában meghudhatjuk, hogy mennyire zuhantak az átlagdíjak, az autósok hány százaléka talált olcsóbb kötelezőt, melyik autós mennyit nyert átlagosan, ki takarította meg a legtöbbet, hány éves a legidősebb kötelezőt váltó ügyfél. A biztosítók kommunikációjában már nem első alkalommal jelent meg…
Idén a jelölt 43 hazai székhelyű vállalatból 26-an pályáztak, közülük 11 kisvállalat, 5 multinacionális vállalat, négy nagyvállalat, és 6 középvállalat
Az OTP Bank Nyrt. a vártnál jobb, 30,941 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt ért el 2010 harmadik negyedévében - közölte a bank háromnegyed éves gyorsjelentésében a BÉT honlapján, pénteken.
Az OTP Bank Nyrt. a vártnál jobb, 30,941 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt ért el 2010 harmadik negyedévében - közölte a bank háromnegyedéves gyorsjelentésében a BÉT honlapján pénteken.
Változatlanul figyelőlistán tartja a MÁV mélyen spekulatív szintű cégadósi osztályzatát a Standard and Poor's, amely csütörtöki londoni elemzésében annak a véleményének adott hangot, hogy "nem láthatók" a magyar vasúttársasággal kapcsolatos jövőbeni kormányzati stratégiai tervek.
Idén a jelölt 43 hazai székhelyű vállalatból 26-an pályáztak, közülük 11 kisvállalat, 5 multinacionális vállalat, négy nagyvállalat, és 6 középvállalat
Izgalmasan alakult az elmúlt negyedév, hiszen miközben hullámvasút alakult ki a részvénypiacokon, az árupiacok szárnyalásba kezdtek, a kötvényhozamok pedig - különös tekintettel az amerikai...
Az őriszentpéteri Antro csoport egy készülőben lévő környezetkímélő autóját is a 2010-es év ötven legjobb találmánya közé sorolta a tekintélyes amerikai Time magazin.
Jövő héten utazik Moszkvába Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. A tárcavezető a Magyar Televízió Ma Este című csütörtöki műsorában azt mondta, reméli, hogy olyan eredményeket tudnak elérni,...
Kamat- és jutalékbevétel soron az elemzői várakozásoknak megfelelő, viszont főként az alacsonyabb céltartalékolásnak köszönhetően a nettó profit soron a vártnál lényegesen jobb eredményről...
Határozottan bízik Herman Van Rompuy, az Európai Unió állam- és kormányfői tanácsának elnöke abban, hogy az érintett euróövezeti országok meg tudják oldani jelenlegi államháztartási problémáikat -...
December elsejéig kellene a Molnak megállapodnia a horvát kormánnyal az INA gázüzletágának átadásáról. Jelenleg arról tárgyalnak: létezik-e olyan megoldás, amelyben megmarad az INA-nál a gázüzletág, d...
Kétezer piaci kereskedő és taxisofőr tiltakozott csütörtökön az ukrán fővárosban, Kijevben a parlament épületénél, ahol a képviselők az új adótörvényről szavaznak, amely a tiltakozók szerint ellehetetleníti a kis vállalkozókat.