Jó eredményeket ért el az idei első háromnegyed évben az osztrák Vienna Insurance Group, a magyar piacon jelen lévő Union és az Erste Biztosító anyavállalata.
A fogyasztók kizárólag megbízható kereskedőtől vásároljanak játékokat, és ne vegyenek meg olyan terméket, amelyről hiányzik a CE minőségi tanúsítvány - hívja fel a figyelmet Morvay György, az Országos...
A fogyasztók kizárólag megbízható kereskedőtől vásároljanak játékokat, és ne vegyenek meg olyan játékot, amelyről hiányzik a CE minőségi tanúsítvány - hívja fel a figyelmet Morvay György, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) elnöke kedden közleményben.
A legnagyobb olaszországi lakossági bankcsoport, az Intesa SanPaolo - a magyar CIB bank tulajdonosa - kedden 510 millió eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 24,3 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 674 milliónál.
Közel másfélszer annyi amerikai vállalat menedzsmentje emelte profitvárakozásait októberben, mint amennyi csökkentette. Ilyen optimizmusra a Bloomberg 1999 óta vezetett adatbázisa alapján még nem volt példa. A legutóbbi kiemelkedő havi értéket követően az amerikai részvénypiacok közel 40 százalékot raliztak, írja a Bloomberg.
Némileg az elemzői konszenzustól elmaradó, 510 millió eurós nettó profitról számolt be ma délután közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében a CIB anyabankja, az olasz Intesa SanPaolo. Az...
A K&H Csoport számos engedménnyel segít azoknak az ügyfeleinek, akik a vörösiszap által sújtott térségben élnek. A Kolontáron, Devecseren és Somlóvásárhelyen lakó ügyfelek kérésére a Bank 6 hónapi törlesztési haladékot ad a lakossági hitelekre, ezután az ügyfelek további törlesztés könnyítési lehetőség közül is választhatnak. Ha az ügyelek bankkártyája megsemmisült az áradatban, a fiókokban…
Tovább szárnyal az arany árfolyama, mely az 1,400 dolláros szintek felett ma újabb történelmi csúcsot állított fel. Az aranysztori még mindig töretlen, hiszen a Fed likviditásfokozó intézkedéseinek...
Az osztrák adó- és takarékossági csomag körüli csatározások újabb fordulóhoz értek azzal, hogy fellángolt a vita a bankadóról Ausztriában. A kormányra egyre több irányból nehezedik nyomás a megszorító intézkedések miatt.
A mobilkészülékekre fejlesztett vállalati szoftverek piaca még gyerekcipőben jár, de nagy növekedési potenciált látnak benne a piaci szereplők az elkövetkezendő néhány évre, amit a nemrégiben...
Görögország 390 millió euró értékben 6 hónapos futamidejű kincstárjegyeket értékesített kedden. A hozam 28 bázisponttal meghaladta az előző, októberi kibocsátáskor elért szintet, ami azonban így is kisebb lett a szakértők által vártnál.
A kormány valahol huszonöt- és harmincötmillió forint között állapíthatja meg a munkáltatói tb-járulék-plafont, de a legnagyobb esélye annak van, hogy ez a határ az intervallum közepe táján lesz -...
Az eddigi legnagyobb brit üzleti delegációval gazdasági, kereskedelmi kapcsolatépítésre érkezett két napra David Cameron brit kormányfő kedden Kínába, ahol részt vesz a Kína-Nagy-Britannia üzleti csúcson.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyeztetéseket folytat a piaci szereplőkkel a kereskedési idő meghosszabbításáról a budapesti tőzsdén - közölte az MTI kérdésére kedden a BÉT pr-osztálya. A tájékoztat...
Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, hosszabb felszakadozásokra kedd délután inkább csak északkeleten, éjszaka többfelé számíthatunk, szerda délutántól egyre több helyen csökken a felhőz...
Tíz termékkategóriában ötven százaléknál nagyobb a magyar élelmiszerek aránya a tizenkét vizsgált kereskedelmi láncnál - derült ki a Corvinus Egyetem felméréséből. A vizsgálat egyik résztvevője az InfoRádióban elmondta: a magyar tulajdonú áruházaknál ez az átlag magasabb, mint a külföldieknél. Podruzsik Szilárd hozzátette: jól szerepelnek a hazai friss áruk, így a sertéshús és a baromfitermékek,…
A Portfolio.hu országos előadássorozatot szervez, ahol a német és osztrák tőzsdei kereskedés lesz terítéken. A rendezvénysorozatnak különös aktualitást ad, hogy a Portfolio Online tőzsdén immáron a...
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyeztetéseket folytat a piaci szereplőkkel a kereskedési idő meghosszabbításáról a budapesti tőzsdén - közölte az MTI kérdésére kedden a BÉT PR osztálya.
Szerény nyereséggel nyitottak kedden az amerikai értéktőzsdék. A kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,01 százalékos, a S& P-500 index 0,13 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,25 százalékos nyereségben állt. Ezt követően azonban mérsékelt csökkenés következett, összességében stagnálás mutatkozik továbbra is a múlt heti jelentős mértékű emelkedés után.
Tizenegy magyar elektronikai cég mutatkozik be mintegy 100 négyzetméteren november 9-12. között Münchenben az Electronica 2010 kiállításon - közölte az ITD Hungary kedden az MTI-vel.
Hatalmasat drágultak az Atlas Energy részvényei a mai kereskedés nyitásában. A cég az Egyesült Államok területén működik független földgáz- és olajtermelő cégként. A nagy mozgás hátterében az a sztori áll, hogy az USA második legnagyobb olajtársasága, a Chevron felvásárolja a céget és 3.2 milliárd dollárt fizet érte készpénzben. Ez alapján a részvényesek összesen $43.34 dollárt kapnak…
A személyi jövedelemadó felső kulcsai világszerte nőnek, a legalacsonyabb szintek azonban továbbra is a közép- és kelet-európai régióban vannak, ami az alacsony társaságiadó-kulcsokkal ötvözve pozitív tényező a belső beruházások elhelyezésénél - áll a KPMG legfrissebb nemzetközi felmérésében.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság ma felfüggesztette a BKV működési engedélyét pénzügyi helyzetének bizonytalanságára hivatkozva, és hat hónapos ideiglenes engedélyt adott ki - tudatta közleményében Tarló...
Hatodik alkalommal adták át az "Év internetes kereskedője" díjat. A TOP 30 webáruház sorrendjéről közönségszavazással döntötték el (idén közel 10 ezren szavaztak), majd szakmai szempontok alapján választották ki a legjobbakat.
Az ismét erősödő eurót követve erősödött kedden a forint: az eurót kedden délután négykor 273,40 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 274,55 forint után. A délelőtt folyam...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,16 pontos, 0,85 százalékos emelkedéssel, 23.323,52 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 2,07 százalékkal 20.960 forintra erősödött, az OTP részvények á...
Szuperolcsó cipőt tesztel Bangladesben az Adidas, az átszámítva alig 300 forintos lábbeli első szériáját néhány nap alatt elkapkodták a koldusszegény országban. A német cég, amely 2015-re a Nike-ot megelőzve a sportszergyártási ágazat vezetője kíván lenni, milliárdos üzletet vár a Nobel-békedíjas Muhammad Junusszal kidolgozott koncepciótól.
A reggeli bizonytalankodást követően hamar pozitív tartományba kerültek a nemzetközi indexek. A BUX bár folyamatosan emelkedést mutatott, csak a középmezőnybe tudta felküzdeni magát a régióban,...
Vígjátékba illő eset történt a minap egy brit szupermarketben. Egy vevő zöldséget vásárolt, de 5 fonttal (1500 forint) többet kellett fizetni, mert a mérleget kezelő eladó mellei belelógtak a mérleg kosarába....
A reggeli "botlás" után határozott erősödést mutatott késő délutánig a forint: az euróval szembeni jegyzések így a reggeli nyitószint alá süllyedtek, miközben a nemzetközi befektetői hangulat enyhén...
A várakozásoknál 6%-kal magasabb üzemi, de a Portfolio.hu konszenzusának teljesen megfelelő nettó profit számot tartalmazott az Egis mai piaczárást követően közzétett harmadik negyedéves...
Kolláth György alkotmányjogász szerint több magyarországi, továbbá európai uniós szerv és bíróság előtt is jogorvoslattal lehet majd élni a 98 százalékos adóról szóló szabályozással szemben. A jogász, akit kedden az MTI a visszamenőleges hatályú végkielégítések különadójával kapcsolatban keresett meg, azt mondta: egy, ilyen tárgyú alkotmánymódosítás korrekt közjogi felülvizsgálat szerint…
Az ismét erősödő eurót követve erősödött kedden a forint: az eurót kedden délután ötkor 273,16 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 274,55 forint után.
Huszonkét százalékkal 16,78 milliárd forintra nőtt a szeptemberben zárult üzleti évben az Egis Gyógyszergyár Nyrt. konszolidált adózott nyeresége, míg az árbevétel 2,4 százalékkal 118,92 milliárd forintra emelkedett - közölte az Egis a BÉT honlapján.
Általános vitára alkalmasnak tartotta a 2011. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot az országgyűlés gazdasági bizottsága a kormánypárti képviselők támogatásával
A hétfői mérsékelt visszaesést követően kedden vegyes nyitás után indexemelkedéssel zártak a főbb európai tőzsdék. A 17:30 órai előzetes adatok szerint a londoni FTSE-100 index 0,48 százalékos emelked...
Az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt. (Infocenter) egyedüli, közvetlen irányítást szerezhetett az IKO Média Holding Zrt. (IKO Média) felett miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden engedélyezte az ügyletet.
Az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt. (Infocenter) egyedüli, közvetlen irányítást szerezhetett az IKO Média Holding Zrt. (IKO Média) felett miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden engedélyezte az ügyletet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,16 pontos, 0,85 százalékos emelkedéssel, 23.323,52 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A GKI és az Ingatlan és Befektetés című lap közös felmérése szerint optimistábbak a piaci szereplők a fővárosi lakáspiacon, holott a statisztikai adatok és a piaci helyzet ezt nem indokolják - mondta a Lakásvásár Médiacsoport elnöke.
"Hiábavaló erőfeszítés" az ír kormány részéről az államháztartási kiadások drasztikus lefaragása mivel az ír bankrendszer veszteségpótlásának költségei "úgyis elsüllyesztik" az ír gazdaságot - vélekedett az egyik legnevesebb ír közgazdasági elemző, akinek komoly feltűnést keltő írása nyomán kedden újból rekordközeli szintekre emelkedett Londonban az ír adósságtörlesztés-kockázati biztosítási…
Henk Bleker, az új holland kormány mezőgazdasági minisztere első külföldi útja december 6-án Magyarországra vezet - közölte Robert Milders, a Holland Királyság nagykövete a Vidékfejlesztési Minisztériumban, amikor kedden délelőtt udvariassági bemutatkozó látogatáson fogadta Fazekas Sándor, a tárca vezetője.
Azoknak az ügyfeleknek, akik a vörösiszap által sújtott térségben, Kolontáron, Devecseren vagy Somlóvásárhelyen laknak, a K&H Bank hat hónapi törlesztési haladékot ad a lakossági hitelekre, ezután az ügyfelek különböző törlesztés könnyítési lehetőségek közül is választhatnak.