Simor András levélben fordult Nyikos Lászlóhoz, az Országgyűlés költségvetési bizottsága jobbikos elnökéhez, amelyben az MNB fb elnök - a tisztet most Járai Zsigmond tölti be - és tagok fizetését megemelő bizottsági javaslat benyújtásának anomáliáira hívta fel a figyelmet.
A Porsche Automobil Holding 155 millió euró adózott eredménnyel zárta pénzügyi éve idei első három hónapját az egy évvel korábbi 431 millió euró veszteség után; a cég arra számít, hogy profittal fejezi be a 2011-es pénzügyi évet.
A jegybanktörvény kormány által tervezett módosítása kapcsán, amely a monetáris tanács tagjainak kinevezési rendjét változtatná meg, ma levelet küldött a Magyar Nemzeti Bank elnöke a módosítást a...
A pénztártagok teljes tagi vagyonának visszaáramlása 5-6 százalékos államháztartási többletet eredményezhet jövőre - válaszolta újságírói kérdésre Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfői sajtótájékoztatóján, arra utalva, hogy az érvényes statisztikai szabályok szerint az államháztartásban az adott évben kell elszámolni a vagyonmozgást.
2010 utolsó negyedévében összesen 6280 nm irodaterület kerül átadásra, amely 2006 óta a legalacsonyabb értéket jelenti. Így ebben az évben összesen 145.339 nm-re bővül az irodaállomány, ami a 2009-es...
Simor András levélben fordult Nyikos Lászlóhoz, az Országgyűlés költségvetési bizottsága jobbikos elnökéhez, amelyben az MNB fb elnök - a tisztet most Járai Zsigmond tölti be - és tagok fizetését...
Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke a közszférában dolgozók bérének befagyasztását javasolja. A Fehér Ház számításai szerint a bérbefagyasztásnak köszönhetően a 2011-es költségvetési év...
Jóváhagyta a török versenyhivatal az OMV további tulajdonszerzését a Petrol Ofisi olajvállalatban. A hivatal szerint a vásárlással nem kerül monopolhelyzetbe az OMV a török piacon és nem sérül a...
Jelentős veszteségen álltak a vezető európai és tengerentúli tőzsdemutatók hétfőn délután az európai adósságválsággal kapcsolatos, továbbra sem szűnő aggodalmakra. Gyengült az euró is, aminek a követk...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 542,17 pontos, 2,61 százalékos csökkenéssel 20.221,37 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 2,93 százalékkal 18.250 forintra csökkent, az OTP részvények ár...
A csütörtöki és pénteki zuhanás után újra egy nagyobb esést mutatott ma a BUX, mely 2,6%-os mínusszal fejezte be a kereskedést. Az index még pozitív tartományban állta a korai órákban, a nemzetközi...
A karácsonyi nagybevásárlás során sokan hajlamosak a túlköltekezésre. A Pénzcentrum.hu most néhány hasznos tippet tár az olvasói elé, amivel könnyebben átvészelhetőek a karácsonyi kiadások....
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa mai ülésén - két év után először - kamatemelés mellett döntött, amely eltér a múlt hét közepi elemzői konszenzusok üzenetétől, az utóbbi napok piaci...
A Portfolio.hu délutáni Workshopot szervez, ahol a tőzsdei kereskedéssel kapcsolatos elmélet és gyakorlat találkozik. A több teremben zajló rendezvényen kereskedési platformjaink gyakorlati...
A TvNetWork megtartotta a mára meghirdetett rendkívüli közgyűlését, melyen az alábbi határozatokat hozta. 1. A Társaság közgyűlése egyhangúlag úgy döntött, hogy a mai nappal a Társaság...
Ma bő 1%-os gyengüléssel újabb kéthónapos mélypontra került a forint az euróval szemben elsősorban az igen kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat miatt. Bár a magyar jegybank a piac nagyobb része...
Egyre valószínűbb, hogy Portugália is mentőcsomagra szorul - nyilatkozta Nouriel Roubini a Diario Economico portugál üzleti napilapnak. A jóslatairól híressé vált közgazdász professzor szerint a...
Az olcsó olaj korszakának mindörökre vége. Kína mindent elfogyaszt és mindenben az élre tör - vélekedik Fatih Birol, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezető közgazdásza. A Közép-európai Egyetemen tartott előadásában hozzátette: rendkívül súlyos problémát jelent a fosszilis energiahordozók állami támogatása, miközben az idő múlásával egyre romlanak egy új klímavédelmi egyezmény megszületésének…
Az MTV vezérigazgatója 2010. november 26-án kinevezte Dobos Menyhért műsorigazgatót szolgáltatási vezérigazgató-helyettesnek, aki a műsorokért felel. Ugyancsak kinevezte Adamik Ágnes digitális MTV iga...
A miniszterelnök szerint nyugdíjmentő intézkedéseikkel rövid és hosszú távon is biztonságba helyezték minden magyar ember nyugdíját - tudósít az MTI. Orbán Viktor az MSZP-s Simon Gábor azonnali...
A BKV Zrt. az év elején tett ígéretének megfelelően kompenzálni kívánja az év eleji sztrájk miatt azokat, akik 2010. január 31-ig megvették az éves bérletüket - olvasható a cég sajtóközleményében. Az...
Módosított javadalmazási mintaszabályzatot fogadott el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a többségi állami tulajdonú társaságokra vonatkozóan - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközlem...
Matolcsy György szerint "hiteltelen és professzionálisan megalapozatlan" az Európai Bizottság (EB) Magyarországgal kapcsolatos gazdasági előrejelzése. A kormány tartja magát saját előrejelzéseihez -...
A Kormány nem ért egyet a jegybank kamatemelésével, mert ezt a magyar gazdaság folyamatai és az államháztartás helyzete nem indokolja - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfő délutáni közleményében...
Csütörtökig terjesztette ki már egy hete tartó sztrájkját a görög tengerészek szakszervezete; a munkabeszüntetés, amely elsősorban a görögországi kompközlekedést érinti, már eddig is élelmiszerhiányhoz vezetett a görög szigeteken, és az utasközlekedés is megbénult a görög szárazföld és szigetek között.
A gazdasági növekedés fokozatos javulását prognosztizálta Magyarország számára hétfőn kiadott féléves gazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság, amely ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy az államháztartás hiánya jövőre ismét emelkedni fog.
A fideszes Lázár János és Rogán Antal egy módosító indítványával arra ösztönözné a magánszemélyeket, hogy az offshore társaságokban tartott vagyonaikat tőkejövedelem formájában hozzák Magyarországra. A politikusok ettől az intézkedéstől többletadó-bevételeket remélnek.
A kormány nem ért egyet a jegybank kamatemelésével, mert ezt szerintük a magyar gazdaság folyamatai és az államháztartás helyzete nem indokolja. A londoni elemzői közösség a kormány felé tartó figyelmeztető lövésként írta le a nemzeti bank lépését, amely az egyre kiszámíthatatlanabb gazdaságpolitika eredménye
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 542,17 pontos, 2,61 százalékos csökkenéssel 20.221,37 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 20,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.
Orosz Dániel, AXA csoport Magyarország stratégiai elemzési igazgatója, aki kamatemelésre számított, elképzelhetőnek tartotta, hogy ez csak az első lépés volt a kamatemelési ciklusban. A pénzpiacok már egy ideje árazták a monetáris szigorítást - tette hozzá. Az indokok közé sorolta a felfelé mutató inflációs és a költségvetés fenntarthatósági kockázatait, valamint azt, hogy a jövő évi cél is csak…
Mozgalmas hete volt a Bund határidős jegyzésének. A heti bontású charton jól látszik, hogy az utolsó oszlopa teljes sávot bejárta az ellenállás- és a támasszint között.
A kormány nem ért egyet a jegybank kamatemelésével, mert ezt a magyar gazdaság folyamatai és az államháztartás helyzete nem indokolják - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
Matolcsy György szerint "hiteltelen és professzionálisan megalapozatlan" az Európai Bizottság (EB) Magyarországgal kapcsolatos gazdasági előrejelzése. A kormány tartja magát saját előrejelzéseihez.
A korábbi 1,2 százalékról 1,8 százalékra emelte idei GDP-növekedési előrejelzését a brit kormány független gazdasági előrejelző testülete, a Költségvetési Felelősség Hivatala.
A kormány felé leadott "figyelmeztető lövésként" értékelték és az általuk "egyre kiszámíthatatlanabbnak" nevezett magyar gazdaságpolitikával magyarázták londoni felzárkózó piaci elemzők a magyar jegybank (MNB) negyed százalékpontos hétfői kamatemelését, amely egyébként nem érte teljesen váratlanul a City elemzői közösségét.
Nem indult rózsásan a hét az amerikai részvénypiacok számára, úgy tűnik, minden a kockázatkerülés malmára hajtja a vizet. A vezető tengerentúli tőzsdeindexek 1%-os mínuszban tartózkodnak, az amerikai...
A Költségvetési Tanács (KT) az Országgyűlés plenáris ülése elé kerülő 117 módosító indítványból és a 119 kapcsolódó módosító javaslatból összesen 80 elfogadását nem javasolja - olvasható a KT összefoglalójából, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
Ma bő 1%-os gyengüléssel újabb kéthónapos mélypontra került a forint az euróval szemben elsősorban az igen kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat miatt. Bár a magyar jegybank a piac nagyobb része...
Az Országgyűlés előtt lévő nyugdíjtörvények elfogadásával megkezdődhet az állami nyugdíjpillér átalakítása - mondta hétfői parlamenti expozéjában Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár az MTI...