Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) ellenőrzései során több területen is szabálytalanságokat állapított meg a Tesco Globál Áruházak Zrt.-nél, és emiatt "több millió forintos mu...
Továbbra is egy sávba van beszorulva az olaj árfolyama, mely különösen érzékenyen reagál a dollár mozgására. A kereskedés meglehetősen hektikus a napokban, az hozhatna változást, ha 84 felett tudna zárni, vagy pedig 80 alá beesni. (SolarCapital)
Németországban a munkanélküliek száma 1992 óta nem volt olyan alacsony mint most, a kedvező értékesítési kilátásoknak köszönhetően ugyanis egyre több vállalat dönt munkaerő-állományának bővítése...
A trükkös lopások megelőzése érdekében a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság ismét konkrét esetek bemutatásával hívja fel a lakosság figyelmét, hogy a sértetté válás elkerülhető lenne, ha az emberek elővigyázatosabbak lennének. Egy telefonnal utána lehet érdeklődni, hogy az a szolgáltató, melyre a bebocsátást kérő idegenek hivatkoznak, aznap hol, mikor tervez óraleolvasást. Nincs…
Magas túljegyzésre megemelte a 12 hónapos diszkont kincstárjegy értékesítést az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján, s a hozam is emelkedett.
Görögország, Írország és Portugália nem lesz abban a helyzetben, hogy visszafizethesse adósságát - nyilatkozta a Portfolio.hu-nak Hans-Werner Sinn, a müncheni székhelyű Ifo Gazdaságkutató Intézet...
A nemzeti fejlesztési miniszter szerint a versenyképességet erősítő, kiszámítható gazdasági környezetet megteremtése után Magyarország ismét a régió vezető gazdasági tényezőjévé válhat.
A román Nova csoport tulajdonában lévő Astra Asigurari biztosító Astra Biztosító néven fióktelepet létesített Magyarországon, amely már részese lesz a novemberben induló kötelező gépjármű felelősségbi...
Magyarország ismét a régió vezető gazdasági tényezőjévé válhat, miután a versenyképességet erősítő, kiszámítható gazdasági környezetet teremt - mondta Fellegi Tamás
Sikeresen lépett be az orosz piac egy új szegmensébe a Rába. A GAZ csoporthoz tartozó URAL vállalattal kötött megállapodás a speciális tehergépjárművek piacán biztosít stratégiai fontosságú pozíciót...
Immár az ötödik hónapja emelkedett októberben az Európai Bizottság átfogó gazdasági hangulatindexe (ESI): 104,1 pontra nőtt az előző havi 103,2 pontról.
Minden harmadik új lakás eladásra vár Budapesten - derült ki a Budapesti Lakásprojekt Adatbázis legfrissebb elemzéséből. A legtöbb eladatlan lakás a XIII. kerületben van.
Magyarország ismét a régió vezető gazdasági tényezőjévé válhat, miután a versenyképességet erősítő, kiszámítható gazdasági környezetet teremt - mondta Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön a kis- és középvállalkozásokkal (kkv) foglalkozó budapesti konferencián, amelyet a MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ és az Európai Unió Bizottsága szervezett.
A román Nova csoport tulajdonában lévő Astra Asigurari biztosító Astra Biztosító néven fióktelepet létesített Magyarországon, amely már részese lesz a novemberben induló kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampánynak - mondta Török Béla magyarországi vezérigazgató sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Immár az ötödik hónapja emelkedett októberben az Európai Bizottság átfogó gazdasági hangulatindexe (ESI): 104,1 pontra nőtt az előző havi 103,2 pontról.
Az eddig vártnál is gyorsabban nő az idén a kazah gazdaság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb előrejelzése szerint 5,4 százalékkal bővül a GDP a korábban jelzett 4 százalék helyett.
A szeptemberi csúcsot követően hosszabb korrekció következett, mely során még az emelkedő csatornából is kicsúszott az árfolyam, de támaszra lelet a 38.2%-os korrekciós szinten. Ez elég erősnek bizonyult, így újból emelkedésbe kezdett a kávé árfolyama. A maga mögött hagyott fordított fej-váll alakzat is segítette a terméket abban, hogy új éves csúcsra emelkedjen. Sokkal magasabbra viszont nem…
A kis- és középvállalkozások támogatása, segítése a kormány fő célkitűzései között szerepel - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter a kis- és középvállalkozások szerepe a Strukturális Alapok támogatási rendszerében című nemzetközi konferencián Budapesten. Fellegi Tamás szerint növelni kell a kkv-szektor jelenlétét a közbeszerzési eljárásokban is.
A várakozásoknál lényegesen jobb harmadik negyedéves számokkal állt ma elő a Daimler. A vállalat az árbevétel dinamikus bővülésének, a termékmix javulásának és a hatékony költségkontrollnak...
ASTRA Biztosító néven nyitotta meg első magyarországi fiókját Románia lakossági nem-életbiztosítási piacának vezető biztosítója, az ASTRA Asigurari. A társaság a kötelező gépjármű felelősségbiztosítással indítja hazai kampányát, ezen felül vagyonbiztosítással és cascóval is foglalkoznak majd....
A tegnapi naphoz hasonlóan ma is alacsony fordulaton pörög a pesti parkett, mely 0.5%-os emelkedést mutat, nagyon alacsony 3.3 milliárd forintos forgalom mellett. A BUX a mai csekély emelkedésével...
A román Nova csoport tulajdonában lévő Astra Asigurari biztosító Astra Biztosító néven fióktelepet létesített Magyarországon, amely már részese lesz a novemberben induló kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampánynak - mondta Török Béla magyarországi vezérigazgató sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Sikeresen lépett be az orosz piac egy új szegmensébe a Rába. A GAZ csoporthoz tartozó URAL vállalattal kötött megállapodás a speciális tehergépjárművek piacán biztosít stratégiai fontosságú pozíciót a vállalatnak. A Rába magas hozzáadott értékű, komplett futóművei az URAL legújabb, speciális rendeltetésű járműveiben jelennek meg 2010-től. A cég a rendkívüli igénybevételekre kifejlesztett Rába MAXS…
Javította a tevékenységi területének egészére szóló idei és jövő évi növekedési előrejelzését csütörtökön a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), korábbi várakozásához képest ugyanakkor rontotta Magyarországra adott prognózisát.
A kkv-szektor szereplői is köthetnek már vagyon- és felelősségbiztosítást az interneten. A magyar vállalkozásokra sajnos az alulbiztosítottság a jellemző
Az OTP Bank szakértői szerint a jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben a háztartások körében erősödött a biztonságra való törekvés, az emberek növelik megtakarításaikat, részben a rövid távú tartalékolás, részben az előretekintő biztonsági tartalékképzés, részben a távolabbi jövőt célzó öngondoskodó előtakarékosság okán - mondta a bank vezérigazgató-helyettese az MTI-nek csütörtökön.
A levegőminőséggel kapcsolatos európai uniós jogszabályok betartására szólította fel Magyarországot és Franciaországot csütörtökön az Európai Bizottság, miután megítélése szerint "e két tagállamnak mi...
"Kőkemény" kartellben való részvétel miatt mintegy 2,3 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 16 gabonafeldolgozó vállalkozásra
A TriGranit Csoport a múlt héten lezárta a budapesti WestEnd City Center refinanszírozását a német Pfandbriefbank által vezetett nemzetközi bankkonzorciummal. "A WestEnd több mint 10 éves sikeres...
Összesen mintegy 2,3 milliárd forint bírságot szabott ki 16 magyarországi gabonafeldolgozó vállalkozásra a Gazdasági Versenyhivatal. A tájékoztatás szerint a cégek 2005 februárja és 2008 áprilisa között egyeztették egymással egyes malmi búzaőrlemények árát, illetve árának változtatását, emellett felosztották egymás között a piacot.
Közel 6%-os pluszba lendültek a Motorola részvényei a nyitás előtti kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését. A cég összehasonlítható alapon számolt...
Az OTP Bank szakértői szerint a jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben a háztartások körében erősödött a biztonságra való törekvés, az emberek növelik megtakarításaikat, részben a rövid távú...
Magyarország ismét a régió vezető gazdasági tényezőjévé válhat, miután a versenyképességet erősítő, kiszámítható gazdasági környezetet teremt - mondta az MTI tudósítása szerint Fellegi Tamás, nemzeti...
Csökkent a japán Sharp eredménye a cég második, szeptemberben végződő pénzügyi negyedévében az előző évihez képest, az erős jen árfolyam és az alacsony LCD panel árak miatt.
Az OTP Bank szakértői szerint a jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben a háztartások körében erősödött a biztonságra való törekvés, az emberek növelik megtakarításaikat
A többségében megtévesztő, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) engedélye és felügyelete nélkül tevékenykedő fogyasztói csoportszervező társaságok egyre szélesebb és erőszakosabb ügyfélszerzést indítottak. Miközben hirdetéseikben "pénzt", "megoldást" kínálnak "BAR listásoknak", illetve a bankok által elutasított fogyasztóknak, a szolgáltatás szerencsejátékszerű elemeiről nem…
A Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett Új Széchenyi Terv - Otthonteremtés szakmai konzultációja ezekben a percekben veszi kezdetét a minisztérium élületében. November 4-én kerül...
A Fed-nek nem feltétlenül muszáj azonnal elkezdenie a kvantitatív lazítás következő fordulóját: elég, ha elhiteti a szereplőkkel, hogy hamarosan vásárlásba kezd
A Nyugati pályaudvart is felújítják és bővítik a következő években a fővárosi elővárosi vasútvonalak és a hozzájuk kapcsolódó pályaudvarok tervezett korszerűsítése során, ennek köszönhetően a menetidő...
A tervezett jegybanki állampapír-vásárlások pénzpiaci hozamokra gyakorolt hatásairól kötvénykereskedőket és befektetőket kérdezett meg a Fed, ami alapján az valószínűsíthető, hogy a jegybankárok nem...
Sok befektető fejében még mindig egy olyan kép él latin-amerikai országokról, hogy gyenge politikai rendszerekkel, hatalmas adóssággal rendelkeznek. Ám ez a korábbi évtizedekre volt jellemző, azóta...
A magyar fogyasztókat megkárosító, "kőkemény" kartellben való részvétel miatt mintegy 2,3 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 16 magyarországi malomipari vállalkozásra - közölte a versenyhivatal csütörtökön az MTI-vel.
Fónagy János szerint munkahelyeket a gazdaság, azon belül a hazai mikro kis- és középvállalkozások (kkv-k) tudnak teremteni. Az állam ebben úgy tud segíteni, hogy megteremti a környezetet és helyzetbe hozza a kkv szektort, oly módon, hogy a közbeszerzési szabályozás egyszerűsítésével, új fejlesztéspolitikával több állami megrendeléshez és uniós forráshoz juttatja a szektor szereplőit.
Már csak 2 nap, hogy a biztosítók meghirdessék 2011. évi kgfb díjaikat, az ügyfelek nagyon "hűtlenek", soha nem látott mértékben válthatnak idén biztosítót
A kora délutánig tartó "álmos" kereskedés után 2 óra körül különösebb piacmozgató hír nélkül a nemzetközi befektetői hangulat javulásának egyértelmű jelei mutatkoztak, amely a forintnak is lökést...
Nem csitulnak a kedélyek a jelzálogpiaci visszaélések körül: a Reuters információi szerint több mint 50 nagy jelzálogpiaci befektető, köztük a Paulson, a Metlife, a Prudential és a New York Fed...
Múlt héten a várakozásokkal ellentétben nem emelkedett, hanem csökkent az első ízben munkanélküliségi segélyért fordulók száma az USA-ban - jelentette az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma. A...