2010. október 22. péntek

okt. 22
14:24
Elszállnak az árak, elvesznek a munkahelyek? (Privátbankár)
A munkaadók szerint a normális gazdálkodás mindig igyekszik beépíteni a költségeket, így a válságadókat az árakba
okt. 22
14:27
A PannErgy részvényeinek 6-7 százaléka van magán-nyugdíjpénztári tulajdonban (ProfitLine)
A PannErgy részvényeinek mindössze 6-7 százaléka van különböző magán-nyugdíjpénztárak tulajdonában - közölte a geotermikus beruházásokkal foglalkozó PannErgy a BÉT honlapján pénteken.
okt. 22
14:29
Mégis sok a narancs (ProfitLine)
Szeptemberben meredeken emelkedett az amerikai tőzsdéken jegyzett narancslé határidős árfolyama. Az emelkedés hátterében a Floridát érintő szokásos hurrikán szezonnal kapcsolatos aggodalmak álltak. Ám a viharok elmúltak és így normalizálódni tudott a termék árfolyama is.
okt. 22
14:31
Emelkedik az orosz piac is (SolarCapital) (ProfitLine)
A májusi szakadás után fokozatosan dolgozta le a veszteségeket az orosz piacot leképező Market Vectors Russia ETF, a RSX. Október elején tudta áttörni a korábbi ellenállását 33 dollár környékén, azóta a szint felett stabilizálódik. A következő próbatétel a 34.55 lesz. Ha sikerül áttörnie, akkor az áprilisi éves csúcs lehet a célszint $37 magasságában. (Solar Capital)
okt. 22
14:42
Az EU-elnökség jó marketingeszköz (Privátbankár)
A 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség egyedülálló eszköz az "országmárka" formálására, hazánk megítélésének javítására
okt. 22
14:48
A magyar példát követi Bulgária - Átterelné az államba a magánnyugdíj befizetéseket (Portfolio)
A bolgár kormány fontolgatja a magánnyugdíj-befizetések átterelését az állami nyugdíjrendszerbe. Ez szakértői és üzleti körök szerint alááshatja az éppen éledező pénzügyi piacokat, amelyek azonnal...
okt. 22
15:00
A Genertel a szlovák piacra is belépett (Privátbankár)
Ősztől már a szlovák autósok is megköthetik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat olyan biztosítónál, ahol az ügyintézés kizárólag telefonon és interneten bonyolítható le: három éves működés ut...
okt. 22
15:00
Brüsszel elküldte megkeresését a távközlési adó ügyében (ProfitLine)
Elküldte megkeresését az Európai Bizottság a magyar hatóságoknak a távközlési válságadóval kapcsolatban - jelentette be a testület szóvivője, Jonathan Todd pénteken.
okt. 22
15:02
Lenyúlná a nyugdíjpénztárak pénzét Bulgária (Privátbankár)
A bolgár kormány fontolgatja a magánnyugdíj-befizetések átterelését az állami nyugdíjrendszerbe. Ez szakértői és üzleti körök szerint alááshatja az éppen éledező pénzügyi piacokat, amelyek azonnal gye...
okt. 22
15:02
Támaszánál a kiwi dollár (ProfitLine)
Az utóbbi időszakban, mint ahogy az a főbb devizák mindegyikére jellemző volt, az új-zélandi dollár is erősödni tudott az amerikai társához képest. A 0.76-os szint felett azonban nem tudott megkapaszkodni, nem sikerült felette zárni többszöri a próbálkozás ellenére sem. (Solar Capital)
okt. 22
15:03
Így hozható létre az egymillió új munkahely (Infostart)
A 2011. január 15-én induló Új Széchenyi Terv legfontosabb célja: a foglalkoztatás dinamikus bővítése, tíz év alatt egymillió új és adózó munkahely létrehozása - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
okt. 22
15:04
Két szombaton dolgozunk jövőre (Privátbankár)
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén elfogadta a 2011-es munkaszüneti napok körüli munkarendet. Jövőre két munkanap igényel áthelyezést: március 14-e és október 31-e, mindk...
okt. 22
15:06
Három uniós országban lett magasabb a tavalyi deficit (Portfolio)
Három uniós országban módosult jelentősebben a tavalyi államháztartási hiány az Eurostat felülvizsgált statisztikáiban: Bulgáriában, Lettországban és Szlovákiában. A három országban a deficitszámok...
okt. 22
15:18
Nyugdíj: jogos a kérés, mégsincs megoldás (Privátbankár)
Jogos a tagállamok kezdeményezése, hogy a magánnyugdíjpénztári reform miatt keletkező többletkiadásaikat elszámolhassák, ám a jelenlegi elszámolási rendszer nem teszi lehetővé annak kezelését – ...
okt. 22
15:20
Feltúrják a Ferihegyi utat (Privátbankár)
Hétfőn megkezdődik a Ferihegyi gyorsforgalmi út burkolatának cseréje, a kivitelezési munkákat a Magyar Aszfalt Kft. végzi közel 150 millió forint értékben, két év jótállással - közölte a Fővárosi Közt...
okt. 22
15:24
Tovább kúszhat felfelé Amerika (Portfolio)
Egyelőre semmi jele annak, hogy a tengerentúlon kifulladna a piacok optimizmusa, az amerikai határidős indexek mérsékelten pozitív nyitást jeleznek előre. Ma ugyan nem érkeznek makroadatok, a Fed...
okt. 22
15:24
A Sziget a legjobbak között (Pénzcentrum)
Európa legjobb fesztiváljai versengenek egymással különböző kategóriákban a Festival Awards Ltd szervezésében. A Festival Award Europe nomináltjai között - nagyfesztivál kategóriában esélyes a Sziget is....
okt. 22
15:26
Válaszolt Olli Rehn a kilenc uniós tagállamnak (Portfolio)
Megküldte válaszát Olli Rehn annak a kilenc uniós tagállamnak, amelyek még két hónappal ezelőtt azt kérték Brüsszeltől, hogy az EU ismerje el a nyugdíjreform költségeit. A gazdasági és pénzügyekért...
okt. 22
15:33
Új adókról és megtakarításokról tárgyal az osztrák kormány (ProfitLine)
Új adókról és az állami kiadások csökkentéséről kezdett tárgyalásokat az osztrák kormány pénteken.
okt. 22
15:35
Az internetes szolgáltatásokkal és a húspiacokkal elégedettek legkevésbé az EU lakói (ProfitLine)
Az internetes szolgáltatások, a hús, a használt autók, valamint a ruházati cikkek és lábbelik piacával a legelégedetlenebbek a fogyasztók az Európai Unióban az Európai Bizottság e témáról pénteken közzétett eredménytáblája szerint.
okt. 22
15:36
Nagyszabású tüntetés Romániában (Privátbankár)
Nagyszabású tüntetést hirdettek meg a román szakszervezetek, amelyek 80 ezer dolgozót várnak a kormány megszorító intézkedései elleni tiltakozó megmozdulásra. A közalkalmazottak érdekeit védő románia...
okt. 22
15:37
A román államfő 'elemezni fogja' a csökkentett áfa bevezetéséről szóló jogszabálytervezetet (ProfitLine)
"Elemezni fogja" Traian Basescu román államfő azt a parlament által már elfogadott jogszabálytervezetet, amely 5 százalékra csökkenti az alapélelmiszerek forgalmi adóját.
okt. 22
15:39
EU-biztos - a magánpénztári befizetés nem számolható el költségvetési bevételként (ProfitLine)
Jogos az Európai Unió tagállamainak kezdeményezése, hogy a magán-nyugdíjpénztári reform miatt keletkező többletkiadásaikat elszámolhassák, ám a jelenlegi elszámolási rendszer nem teszi lehetővé ennek a kezelését - írta Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa levelében, amelyet azon kilenc tagállam - köztük Magyarország - pénzügyekért felelős miniszterének küldött,…
okt. 22
15:42
Tőzsdére készül az OTP stratégiai partnere (Portfolio)
Nem alkalmas a jelenlegi piaci környezet a társaság tőzsdére lépéséhez, ám néhány éven belül sort akar erre keríteni a Groupama, Európa egyik legnagyobb, ma még nem tőzsdei biztosítója - derült ki a...
okt. 22
16:06
Fazekas Sándor - megkezdődik a Mórakert Szövetkezet tartozásainak kifizetése (ProfitLine)
Megkezdődik a Mórakert Szövetkezet évek folyamán felgyülemlett tartozásainak a rendezése, jelenleg kereken 700 gazdával folynak a tárgyalások, és közülük már közel 400-zal sikerült megállapodni a kifizetés feltételeiről - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Szolnokon, a magyar vidék fejlesztéseinek lehetőségeiről rendezett tanácskozás sajtótájékoztatóján.
okt. 22
16:08
G20 pénzügyminiszterek - Élénk vitát kavar Geithner javaslata (ProfitLine)
Élénk vitát és helyenként ellenállást váltott ki a húsz legfejlettebb ipari állam pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek dél-koreai tanácskozásán Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter javaslata.
okt. 22
16:12
A légitársaságokkal vagyunk a legelégedettebbek (Privátbankár)
Az internetes szolgáltatások, a hús, a használt autók, valamint a ruházati cikkek és lábbelik piacával a legelégedetlenebbek a fogyasztók az Európai Unióban az Európai Bizottság e témáról pénteken köz...
okt. 22
16:14
Népszerűbb a délutáni rádiózás (Privátbankár)
Az egyes rádiócsatornák hallgatottságának változásai mellett nem mozdult el számottevően a magyarországi össz-rádióhallgatás volumene. 2010 szeptemberében (egy átlagos hétköznapon vagy egy átlagos hét...
okt. 22
16:18
A Volkswagen új csodajárműve megérkezett + fotók és videó (Pénzcentrum)
A német autógyártó óriás, Volkswagen pedál nélküli elektromos kerékpárt tervezett. A csodamasina keréknagyságúra összecsukható és kényelmesen elfér egy közepes méretű bőröndben, akár a kocsi hátsó ülésén, vagy a csomagtartóban. Az eszköz az autónk elektromos rendszere segítségével feltölthető, miközben mi vezetünk....
okt. 22
16:18
18 milliárd dollárhoz jutott az AIG (Portfolio)
Közel 18 milliárd dollárra tett szert az AIG ázsiai üzletágának részvénykibocsátásából, az AIA IPO-ja minden idők legnagyobb részvénykibocsátása volt a hongkongi tőzsdén. Az ázsiai érdekeltség...
okt. 22
16:20
Raiffeisen: akár 50 forintra is csökkenhet a Magyar Telekom osztalék (Portfolio)
Továbbra is tartásra ajánlja a Raiffeisen a Magyar Telekom papírjait, a célárat azonban főként a most kivetett különadóra hivatkozva 642 forintra csökkentették. A Raiffeisen szerint a különadó...
okt. 22
16:22
Parlament előtt a kötelező pénztártagság megszüntetése (Portfolio)
Önálló képviselői indítvány formájában Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott pénteken benyújtotta a parlamentnek a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló javaslatot. A...
okt. 22
16:24
Hogyan tovább a magyar nyugdíjrendszerben? (Portfolio)
A kormány a miniszterelnök szavai szerint rövid időn, akár heteken, belül is megteremtheti az átlépés jogi lehetőségét a magánnyugdíjpénztárak felől az állami rendszerbe és nem kérdés, hogy a...
okt. 22
16:33
A Spar szerint a magyar válságadó "felfoghatatlan és törvényellenes" (Infostart)
A magyarországi válságadó "felfoghatatlan és törvényellenes" - bírálta az osztrák Spar hálózat vezetője, Gerhard Drexel a magyarországi leánycég által fizetendő új adót.
okt. 22
16:36
12,5 milliárdos kormányzati támogatást kap november a BKV (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester pénteken megállapodott abban, hogy a kormány még november folyamán 7,5+5 milliárd forint támogatást nyújt a BKV Zrt. számára - közölte...
okt. 22
16:48
Még novemberben milliárdokat kap a BKV (Privátbankár)
Összesen 12,5 milliárd forintnyi forrást kap a kormánytól a budapesti közlekedési cég novemberben - erről állapodott meg Orbán Viktorral Tarlós István főpolgármester
okt. 22
16:50
Spar: felfoghatatlan és törvényellenes a válságadó (Privátbankár)
A magyarországi válságadó "felfoghatatlan és törvényellenes" - bírálta az osztrák Spar hálózat vezetője, Gerhard Drexel a magyarországi leánycég által fizetendő új adót. Gazdasági újságírókkal folyat...
okt. 22
16:54
Szörnyű fájdalmakra figyelmeztet a válságot előre látó professzor (Portfolio)
Az Európai Központi Banknak kevesebbet kellene aggódni az infláció miatt, ehelyett sokkal inkább a deflációs veszélyekre kellene helyezni a hangsúlyt - írja a neves közgazdász, Nouriel Roubini egy, a...
okt. 22
16:56
Ijesztőnek tartja a válságadót az osztrák Spar vezetője (Portfolio)
A magyarországi válságadó "felfoghatatlan és törvényellenes" - bírálta az osztrák Spar hálózat vezetője, Gerhard Drexel a magyarországi leánycég által fizetendő új adót. Gerhard Drexel úgy becsülte,...
okt. 22
17:00
Vasárnap ünneplik az ENSZ napját (HR Portál)
Vasárnap tartják az ENSZ napját, annak emlékére, hogy 1945. október 24-én lépett hatályba a világszervezet alapokmánya. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének létrehozását a II. világháború idején a fasizmus ellen küzdő nagyhatalmak határozták el a béke biztosításáért, alapokmányát 50 állam írta alá 1945. június 26-án.
okt. 22
17:02
Két szombaton is dolgozunk jövőre (HR Portál)
Március 14. és október 31. pihenőnap lesz jövőre, viszont ezért cserébe két szombat, március 19-e és november 5-e munkanap lesz.
okt. 22
17:09
Korrigált a forint a délelőtti veszteség után (Infostart)
A délelőtti gyengülés után péntek délutánra korrigált a forint, az eurót 16 órakor 274,60 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, csaknem azonosan a csütörtök délutáni 274,42 forinttal, és erősebben a péntek délelőtti 275,78 forintos árfolyamnál.
okt. 22
17:12
Spar: felfoghatatlan és törvényellenes a válságadó (ProfitLine)
A magyarországi válságadó "felfoghatatlan és törvényellenes" - bírálta az osztrák Spar hálózat vezetője, Gerhard Drexel a magyarországi leánycég által fizetendő új adót.
okt. 22
17:12
Gyuris Dániel távozik az FHB-tól (Portfolio)
Az FHB Jelzálogbank NyRt. bejelentette, hogy a Társaságnál Gyuris Dániel igazgatósági tagsága lemondással 2010. október 22. napi hatállyal megszűnt, továbbá ugyanezen nappal vezérigazgatói...
okt. 22
17:12
Bravúros megoldások, pazar látvány - 22 milliárdért (Pénzcentrum)
A 114 millió dollárba (22,5 milliárd forintba) kerülő, 2005 óta épülő coloradói Hoover-híd végre elkészült. A kivitelezés igazi építészeti bravúrnak számít, figyelembe véve a nehéz természeti körülményeket....
okt. 22
17:14
Hatalmas zakó az Align papírokban (ProfitLine)
Részvénypiaci kitekintő. (Solar Capital)
okt. 22
17:14
Jövő hétfőn IMF-sajtótájékoztató (Portfolio)
2010. október 25-én, hétfőn délután 4 órakor az IMF Alapokmányának IV. cikkelye szerinti éves gazdaságpolitikai konzultáció lezárásaként sajtótájékoztatóra kerül sor a magyar hatóságok és a...
okt. 22
17:16
A Daimler után a BMW is autókölcsönzésbe kezd (ProfitLine)
A Daimler után a BMW is újgenerációs nagyvárosi autókölcsönző vállalkozást indít. A BMW on Demand elnevezésű kísérleti program Münchenben indul - közölte a társaság pénteken.
okt. 22
17:16
Rendkívüli közgyűlést tart az Alteo (Portfolio)
Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatósága értesíti a részvényeseit, hogy a Társaság rendkívüli közgyűlést tart 2010. október 26-án 9:30-kor a Társaság 1055 Budapest...
okt. 22
17:24
Iszapkatasztrófa: zár alatt Bakonyi vagyona (Privátbankár)
Zár alá vette Bakonyi Zoltánnak, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatójának ingatlanvagyonát és a cégben lévő üzletrészét a bíróság

Keresés