Botrányos történetről számolt be a napokban a brit sajtó. Miközben egyre több család kerül utcára eladósodásuk miatt, egy családi pótlékból élő nő, aki soha, egyetlen napot sem dolgozott az adófizetők pénzéből nagyobbíttatta meg melleit 4500 fontért, azaz 1,3 millió forintért....
Október végére 275-ig gyengülhet vissza a forint az euróval szemben, és egy éves távon 276-nál járhat majd az árfolyam - ez a piaci konszenzus adódott a Reuters által havi rendszerességgel több tucat...
Erős, de nem szükségtelenül korlátozó államra van szükség, és erős társadalomra - így összegezhető a Figyelő TOP 200 konferencián felszólaló előadók véleménye. Emellett elhangzott, hogy az állam szabályozói szerepe megnőtt a válság miatt, de nem szabad túlszabályozni, mert az további problémákat okoz.
Péntektől 40 százalékkal olcsóbban ehetnek a vendégek busából, pontyból és afrikai harcsából készült ételeket októberben és novemberben a Minden Péntek Halpéntek elnevezésű akcióhoz csatlakozó éttermekben.
Tavasszal a Ferihegyi repülőtérre költözik egy vecsési irodaházból a Wizz Air diszkont légitársaság a szerdán aláírt megállapodás szerint - közölte a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport ...
Bár a nap elején még kitörő volt a lelkesedés, a délután érkezett amerikai makroadat kicsit elrontotta a befektetők kedvét. A BUX így is 0.8%-os növekedéssel zárta a napot, mellyel a régióban a...
A negatív európai, illetve amerikai gazdasági fejlemények mellett is enyhén pozitív maradt ma a nemzetközi befektetői hangulat, de ebből ma a forint már nem tudott profitálni: az utóbbi napok nagy...
Sikeresen lezajlott a Deutsche Bank 10,2 milliárd eurós részvénykibocsátása, melyet a Deutsche Postbankban meglévő részesedésének növelésére és tőkemegfelelésének javítására hajtott végre a társaság...
Az idei költségvetés általános tartalékát töltené fel a Fidesz azzal a 35,2 milliárd forinttal, amelyet a Mol köteles volt az Európai Bíróság döntése alapján visszafizetni az államnak.
Elkészítette az alkotmánnyal kapcsolatos javaslatait a Költségvetési Tanács, amelyet eljuttattak Salamon Lászlóhoz, az alkotmány-előkészítő eseti bizottság elnökéhez. Az alaptörvénynek tartalmaznia kell a közpénzekkel való gazdálkodás és a közszektor átláthatóságának elvét
A forint 270 alatti euró jegyzésekről szerdán visszagyengült előző napi árfolyam környékére: az eurót 271,27 forinton jegyezték délután háromnegyed ötkor
A forint 270 alatti euró jegyzésekről szerdán visszagyengült előző napi árfolyam környékére: az eurót 271,27 forinton jegyezték délután háromnegyed ötkor a bankközi piacon a kedd délutáni 271,33 forint és a szerdára virradóra tartott 269,65 forintos jegyzés után.
A Mol cáfolja azokat a hírügynökségi jelentéseket, miszerint a horvát kormány a magyar olajcég ellenkezése miatt nem hozza nyilvánosságra a horvát kormánnyal 2009 januárjában kötött gáz keretszerződést.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,39 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 23.385,19 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 24,2 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest.
A forint 270 alatti euró jegyzésekről szerdán visszagyengült előző napi árfolyam környékére: az eurót 271,14 forinton jegyezték délután ötkor a bankközi piacon a kedd délutáni 271,33 forint és a szerdára virradóra tartott 269,65 forintos jegyzés után.
A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a világon máshol is van bankadó típusú elvonás, de annak magyarországi mértéke "büntetésnek" mondható. Király Júlia ezt szerdán mondta a Figyelő TOP 200 konferencián.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,39 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 23385,19 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 24,2 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények...
Csúcskategóriás termékek gyártását hozta Magyarországra a Philips, Székesfehérváron 3D-és televíziókat, míg Tamásiban LED-es világítótesteket állít elő, tudósított az MTI Benedikt Laux, a Philips...
Nem született döntés a 98 százalékos különadóról szóló beadványok ügyében az Alkotmánybíróságon - mondta el a testület sajtófőnöke. Sereg András hozzátette: csaknem 50 beadvány érkezett az Alkotmánybíróságra ebben a témában, és reméli, hogy még ebben a hónapban megszülethet a döntés az ügyben.
A magyar uniós elnökség további fontos lépéseket hoz majd az idősügy vonatkozásában is. A miniszterelnök - szóvivőjének tájékoztatása szerint - ezt szerdán közölte az Európai Senior Unió elnökével...
A PwC a 2010. június 30-ával lezárt pénzügyi évre 26,6 milliárd dollár összesített bruttó árbevételről számolt be globálisan, ami állandó árfolyamok mellett kis mértékű, 1,5 százalékos növekedés a 200...
Elkészítette az alkotmánnyal kapcsolatos javaslatait a Költségvetési Tanács, amelyet eljuttattak Salamon Lászlóhoz, az alkotmány-előkészítő eseti bizottság elnökéhez. Egyebek között azt javasolják,...
A nyilvános helyekre vonatkozó tiltást a magánlakásokra és a személyautókra is ki kellene terjeszteni egy brit egészségügyi politikus javaslata szerint. Dr. Tony Jewell elmondta, hogy számos bölcsőhalál és gyermekkori asztmás megbetegedés írható a lakáson belüli passzív dohányzás káros hatásainak számlájára....
Az év végére várhatóan elkészíti a nemzetgazdasági tárca a versenyképességi programot - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán...
Emelkedéssel zártak szerdán a főbb európai tőzsdeindexek. A fő nyertesek a nyersanyagtermelő cégek voltak azokra a várakozásokra, hogy a világ vezető központi bankjai további gazdaságélénkítő intézkedésekre szánják el magukat a globális gazdaság élénkítése céljából.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,39 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 23.385,19 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 24,2 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest.
A dollár kilenc havi mélypontra gyengült az euróval szemben, az enyhülés jeleit nem mutató munkaerőpiaci feszültségek miatt ugyanis attól tartanak a piaci szereplők, hogy az amerikai jegybank...
A délutáni, meglepően rossz munkaerőpiaci adatok miatt a vezető amerikai tőzsdeindexek közül kettő negatív tartományban zárta a kereskedést, a piaci szereplők ugyanis amiatt aggódnak, hogy az...
A lakásbiztosításban érintett társaságok még kedden megállapodtak abban, hogy a rendkívüli helyzetre tekintettel a lakóingatlanokban és a háztartási ingóságokban esett károkat felmérik, és a társadalmi felelősségvállalásuk alapján méltányosan kezelik a helyzetet - mondta Gilyén Ágnes a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szóvivője az MTI-nek.
A Fed kamatcsökkentési sorozata nem tett jót a világgazdaságnak - véli Joseph Stiglitz. A Nobel-díjas közgazdász szerint a kamatcsökkentések miatt egyre gyakoribbak a devizapiaci "zűrzavarok" és az...
Az ipari termelés augusztusban az előzetes adatok szerint 14,9 százalékkal nőtt munkanaphatástól megtisztítva, míg korrekciók nélkül 17,6 százalékkal volt magasabb a 2009 augusztusinál, júliushoz képest szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva 2,2 százalékkal nőtt a termelés, szemben a júliusi 1,1 százalékos csökkenéssel - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal szerdán.
A PwC a 2010. június 30-ával lezárt pénzügyi évre 26,6 milliárd dollár összesített bruttó árbevételről számolt be globálisan, ami állandó árfolyamok mellett kis mértékű, 1,5 százalékos növekedés a 2009-es eredményhez képest - közölte a cég szerdán. A tanácsadás a legdinamikusabban bővülő üzletág.
Folytatódik az euróövezet gazdasági növekedése, de a korábbinál lassúbb ütemben - írja a müncheni ifo gazdaságkutató intézet (ifo Institut für Wirtschaftsforschung e.V. an der Universität München) MTI-hez eljuttatott elemzése.
Kettészakadt a pálya a két kereskedelmi csatorna között, érdekes módon míg az RTL Klub a hétköznapokon tartolt, addig a TV2 hétvégén, például az Indiana Jones és a Kristálykoponya királysága című...
20 millió fontért, azaz 6,2 milliárd forintért keres új házat Simon Cowell, az X-Faktor tehetségkutató műsor kitalálója, producere és mentora. Az 50 éves híresség menyasszonyával bútorozna össze......
A munkában töltött évek meghatározására a cégeknek minden évben kötelezően adatot kellett szolgáltatni a dolgozókról az előző év bér- és járulékfizetése alapján. Ezt idén utoljára április 30-ig kellett megtenni, ugyanis a Nyugdíjbiztosítási Egyéni Nyilvántartó Lapon (NYENYI) történő adatszolgáltatást január elsejével eltörölték....
Egy közelmúltban hatályba lépett jogszabályváltozás megváltoztatta a számlázásra vonatkozó szabályokat, így megszűnt a jogszabályi különbségtétel a számla eredeti és másolati példánya közt. A számlát kibocsátóknak azonban ezután is különös körültekintéssel kell eljárnia - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
Románia várhatóan elővigyázatossági hitelszerződést köt a Nemzeti Valutaalappal, miután a jövő évben lejár a 2009-ben megkötött készenléti hitelegyezmény - jelentette ki Jeffrey Franks, az IMF románia...
Nem lenne olcsóbb az oktatási rendszer és az egészségügy működése, ha állami fennhatóság alá kerülne a két ágazat intézményeinek finanszírozása - állítják a megkérdezett szakemberek a Világgazdaság csütörtöki számában.
Tarlós István szabad kezet kapott Orbán Viktor miniszterelnöktől Budapest irányítására. Tarlós egy interjúban elmondta: integrálni kell a BKV-t, a MÁV-ot és a Volánt, a három cég finanszírozását szabályozottabbá kell tenni. Kedden lezajlott az első politikai egyeztetés a fővárosban Tarlós István megválasztott főpolgármester és Horváth Csaba között
Megszűnt a jogszabályi különbségtétel a számla eredeti és másolati példánya közt. A számlát kibocsátóknak azonban ezután is különös körültekintéssel kell eljárnia
Nem lenne olcsóbb az oktatási rendszer és az egészségügy működése, ha állami fennhatóság alá kerülne a két ágazat intézményeinek finanszírozása - állítják a megkérdezett szakemberek a Világgazdaság cs...
Több száz riksa rója majd Budapest utcáit, ahol a biciklis taxik a belvárosi tömegközlekedés szerves részét képezik - írja a Népszabadság csütörtökön. Az elektromos rásegítésű, motorral felszerelt, é...
Aggodalmát hangoztatta szerdán Strasbourgban az Európa Tanács parlamenti közgyűlése amiatt, hogy az OECD-országokban erősen romlik a közpénzügyek helyzete a kormányzati ösztönző és mentőcsomagok követ...
A korábban vártnál sokkal kevesebb új bankári állás létesül az idén és jövőre a Cityben - áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző intézet legújabb előrejelzésében, amely szerint a pénzügyi válság miatt komoly erózió kockázata fenyegeti a City jelenlegi globális pénzügyi központi státusát.
A Richter Gedeon Nyrt. a mai napon bejelentette a PregLem Holding SA (“PregLem”), egy magánkézben lévő, sváci székhelyű, nőgyógyászati rendellenességek, illetve meddőség kezelésére szakosodott gyógyszeripari vállalat felvásárlását. Az akvizíció lezárult és jelenleg a Richter birtokolja a PregLem részvényeinek 100%-át - olvasható a BÉT honlapján.
A Raiffeisen Bank MTI-hez eljuttatott negyedéves kötvénypiaci elemzésében kecsegtetőnek ítéli meg a magyar kötvény befektetési kilátásokat, enyhülni látja az euróövezeti perifériális országok államkötvényeire ható piaci nyomást, változatlanul magas keresletet jelez előre a vállalati kötvények iránt, illetve tartós tőkebeáramlást valószínűsít a feltörekvő piaci kötvénybefektetésekbe.