Minden korábbinál nagyobb, 16,2 milliárd dollár bevételt ért el pénzügyi évének első, szeptember végén záródó negyedévében a Microsoft a Windows operációs rendszerek és az Office irodai programcsomago...
Az Unipetrol cseh vegyipari vállalat a vártnál nagyobb, 175 millió korona (9,87 millió dollár) profittal zárta a szeptemberrel zárult harmadik negyedévet, az egy évvel korábbi veszteség után - közölte a cég pénteken.
A magánnyugdíjpénztári szektorban már megszületett törvénymódosítás (14 hónapra leállított járulék átutalás), illetve az állami nyugdíjrendszerbe való átlépés lehetővé tétele jelentős magyar piaci...
Az elmúlt évek hektikus gazdasági környezete a korábbinál is jobban felértékelte a biztonság fogalmát: nem véletlen, hogy a jelzáloghiteleket igénylők számára az egyik legfontosabb szempont mára a törlesztő részletek kiszámíthatósága lett. Az UniCredit Bank a hazai piacon egyedülállóan hosszú távra is kínálja ezt: 10 évre is bebetonozható a jelzáloghitel törlesztőrészlete....
A Sony pénteken tette közzé harmadik negyedéves eredményét, melyben a személyi számítógép, és játék üzletágának erősödéséről számolt be. A korábban meglépett költségcsökkentéseknek köszönhetően a szeptemberrel záródó negyedév folyamán 31,1 milliárd jenes nyereségről számolt be az egy évvel korábbi 26,3 milliárd jenes veszteséggel szemben.
A fogyasztói kereslet élénkülésének köszönhetően 2010 harmadik negyedévében tovább gyorsulhatott az amerikai gazdaság - vélik a Bloomberg által megkérdezett elemzők. A kereskedelmi tárca friss számai...
Ha tetszenek a büdzsében foglaltak a külföldi befektetőknek, akkor irány a 270, ha nem, akkor visszazárhatunk 275 felé - hangsúlyozza napi piaci kommentárjában a jövő évi költségvetés jelentőségét...
Az elmúlt két évben a legtöbb vállalatnak szigorítania kellett a hitelezési, kockázatkezelési politikáján. Fizetési tapasztalatok felhasználásával a kintlévőségeket egy év alatt akár 35 százalékról 7 százalékra lehet csökkenteni
A kötvény guru, Bill Gross után a magántőke óriás, a Blackstone vezetője is csatlakozott azok táborához, akik szerint a további monetáris lazítás nem vezethet eredményre Amerikában. Tony James úgy...
Székesfehérváron a Sárkeresztúri úton lévő Szentlélek katonai temetőből jeleztek rongálást tegnap délután. A tettesek kopjafákon lévő réz sapkákat vittek el....
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ma közzétett határozatában 5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte az MKB Bank Zrt-t, mivel magatartásával megtévesztő és agresszív kereskedelmi...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete öt millió forintos bírság megfizetésére kötelezte az MKB Bank Zrt-t, mivel magatartásával megtévesztő és agresszív kereskedelmi gyakorlatot valósított meg.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ma közzétett határozatában 5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte az MKB Bank Zrt-t, mivel magatartásával megtévesztő és agresszív kereskedelmi gyakor...
A magyaroknak fontos, hogy élmény legyen az étkezés, bár csak minden harmadik megkérdezettnek van ideje igazán kiélvezni a hétköznapokban a finom falatokat
Az Erste Group 2010 első kilenc hónapjában növelte üzleti- és adózott eredményét emelkedő bevétel és csökkenő működési költségek mellett - derül ki az Erste Group által az MTI-hez eljuttatott eredmény-beszámolóból.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ma közzétett határozatában 5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte az MKB Bank Zrt-t, mivel magatartásával megtévesztő és agresszív kereskedelmi gyakorlatot valósított meg. Az ügyféllel a pénzügyi szervezet telefonos ügyfélszolgálata előzetesen azt közölte: szolgáltatásával kapcsolatban nem ajánlott panaszt tennie, mivel azt nagy valószínűséggel…
Negatív tartományban indult a kereskedés az európai tőzsdéken, azóta azonban valamivel javault a hangulat, így mostanra minimális emelkedést mutatnak a piacok. Ma érkezik az amerikai harmadik...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ma közzétett határozatában 5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte az MKB Bank Zrt-t, mivel magatartásával megtévesztő és agresszív kereskedelmi gyakorlatot valósított meg....
A befizetéssel azonos összeget enged el az áram- illetve a gázszámla tartozásból az E.ON Energiaszolgáltató a védendő fogyasztói csoportba tartozó lakossági ügyfeleinek - közölte az E.ON pénteken az MTI-vel.
Az AXA Nyugdíjpénztár lehet az első a sorban, aki a kormány intézkedései miatt elkezdi a létszámleépítést. A következő 14 hónapban magukra lesznek utalva a pénztárak, a kisebbek jobb helyzetben...
Éves szinten legalább 300 milliárd forint plusz jövedelemhez juthat hozzá a lakosság, amennyiben bevezetik az új, egykulcsos szja-t. Ennek az összegnek csaknem fele megtakarítássá is válhat
Nem gondolja úgy, hogy most is meg kellene szólalnia? - ezzel a kérdéssel fordult levélben Sólyom László volt államfőhöz Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök
Nem könnyű forrást gyűjteni a hazai induló vállalatok finanszírozására szakosodó kockázati tőkealapok számára, hiszen eddig a legnagyobb befektetők, a magánnyugdíjpénztárak voltak - mondta Oszkó...
A magánnyugdíjpénztári változtatások miatt a szakemberek nagy átrendeződésre számítanak a megtakarítási piacon. A harmadik pillérként emlegetett önkéntes nyugdíjkasszák megerősödése várható, valamint jelentős lehet még a nyugdíj-előtakarékossági (nyesz) és a tartós befektetési (tbsz) számlák iránti keresletnövekedés is....
Stagnál a forint: az eurót pénteken délelőtt 273,31 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 273,15 forint után. A forint a szakértők szerint a nap folyamán a jelenleg tartot...
Házkutatásokat hajtottak végre pénteken két moszkvai kereskedelmi bankban és több vállalat irodáiban, amelyek vezetőit azzal gyanúsítják, hogy közel 60 milliárd rubelt juttattak illegálisan külföldre - közölte az orosz belügyminisztérium gazdasági biztonsággal foglalkozó részlege.
A devizahitelek jelzálogbejegyzési tilalmának augusztusi bevezetése miatt az euróalapú szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéses összértéke szinte nullára csökkent, míg a háztartások által felvett forint lakás és szabad felhasználású jelzáloghiteleké nem változott lényegesen, a hitelkamatok csekély mértékben csökkentek - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.
Októberben a vártnál gyorsabban nőttek a fogyasztói árak az eurózónában, ám az ársatbilitás még így sincs veszélyben. Az Eurostat frissen közzétett inflációs adatai szerint októberben 1.8 százalékról...
A devizahitelek jelzálogbejegyzési tilalmának augusztusi beveztése miatt az euróalapú szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéses összértéke szinte nullára csökkent
Spanyolországban 19,79 százalékra mérséklődött a munkanélküliség a harmadik negyedévben, ami az első csökkenés 2007 második negyedéve óta - közölte az ország statisztikai hivatala pénteken.
Arról korábban is írtam, hogy a legtöbb Hedge Fund menedzsert nagyvárosokban találjuk meg, tipikusan New York-ban, Londonban, esetleg Connecticut valamely kisvárosában. Mégis, néha egészen...
Megfelelő szinten tartózkodik jelenleg az alapkamat, ám az expanzív monetáris politika hosszú időn át történő fenntartása kockázatokat hozhat a felszínre - fogalmaztak svájci jegybankárok egy...
Brüsszel október 19-én jóváhagyta a 2010-es magyar mustok és borok alkoholfokának további fél százalékos javítását - 12,5 százalék fölé nem mehet az alkoholszint
A 90-es években Európa számos országában megjelent a felosztó-kirovó állami nyugdíjrendszer mellett valamilyen kiegészítő nyugdíjbiztosítási forma. A kiegészítő biztosításokat több országban különféle kedvezményekkel ösztönzi az állam.
A Diákhitel Központ Zrt. tulajdonosa a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 2010. július 8-án Bugár Csaba személyében új vezérigazgatót nevezett ki a Társaság élére, aki egyben az Igazgatóság jogkörét is gyakorolja - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
Két bíztató jelzés is érkezett ma a forint számára külföldi nagybankok felől: az UniCredit stratégái szerint a lengyel zloty-val szemben bár csábító lehet a forint elleni pozíció felvétele, de mégsem...
Az euróövezetben 10,1 százalékra emelkedett a munkanélküliség szeptemberben az augusztusi 10,0 százalékra korrigált szintről - közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat).
Gyenge nyitás után kissé fokozták veszteségeiket az európai tőzsdeindexek pénteken. A nemzetközi értékpapír piacok arra várnak, hogy az amerikai Fed a jövő héten milyen gazdaságösztönző csomagot jelent be. A befektetők pozícióik "biztonságos" visszarendezésével készülnek arra az esetre, ha a Fed által a bankrendszerbe juttatott pénzmennyiség elmaradna a várttól.
Fellebbeznek a megbírságolt malomipari vállalkozások a Gazdasági Versenyhivatal legutóbbi döntése ellen, amellyel a 16 magyarországi malomipari vállalkozásra összesen mintegy 2,3 milliárd forint bírsá...
Montenegró további magyar befektetésekre számít, többek között az építőipar és a turizmus területén - mondta el Becsey Zsolt pénteken podgoricai tárgyalásai után telefonon az MTI-nek.
Hétfőn nagyon könnyedén ment át a parlamenten a nyugdíjrendszerünket megváltoztató két törvény, elviekben a kihirdetést követően már vissza is lehetne lépni az állami pillérbe, azonban olyan sok...
Láthatóan kivárnak a befektetők a délutáni makroadatok előtt, melyet jól érzékeltet az elenyésző érdeklődés, melynek eredőjeként a BUX 1%-os csökkenésben áll rendkívül alacsony 3.3 milliárd forintos...
Új törvényi szabályozás lépett életbe a Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítások terén, a hengerűrtartalom (cm3) helyett a motor teljesítményét kell alapul venni az éves díj kiszámításánál. Az új rendszer számos autós számára jelenti másik díjkategóriába való átkerülést - írja egy sajtóközlemény.
Régiós szinten Zala megyében van a legtöbb iskolázatlan munkanélküli. A Zalaegerszegi Munkaügyi Központ álláskínálatának csak harmadát tölthetik be iskolázatlanok, de gyakran ezekre a helyekre is képzett munkásokat vesznek fel - olvasható a Zalaegerszegi Televízió sajtóközleményében.
A délelőtti stabilitás után 11 óra körül fokozatos, majd intenzív forinterősödés bontakozott ki, noha a nemzetközi befektetői hangulat nem nevezhető pozitívnak. Az euróval szembeni jegyzések 273,5...
Nagy a pangás a magyarországi hitelezésben: miután a kormány betiltotta a deviza alapú jelzáloghitelezést, fedezetlen hiteleket sem nagyon kínálnak már deviza alapon a bankok, a forinthitelek pedig...