2009. december 14. hétfő

dec. 14
12:06
MasterCard: veszélyben a magyar bankkártya-piac (Privátbankár)
Ha a parlament elfogadja a vásárlás elszámolásakor használt bankközi jutalék maximálására vonatkozó javaslatot, a MasterCard szerint megbénulhat az innováció
dec. 14
12:07
EU - Csökkenő ipari termelés mutatkozott októberben (ProfitLine)
Október folyamán a szezonálisan kiigazított adatok alapján öt hónapnyi emelkedés után 0,6 százalékkal csökkent az euróövezet ipari termelése, és 0,7 százalékkal az egész Európai Unió területén. Szeptemberben a felülvizsgált adatok alapján az euróövezetben 0,2 százalékos, míg az egész EU-ban 0,1 százalékos emelkedést mértek.
dec. 14
12:09
Tovább csökkent az európai foglalkoztatottság (ProfitLine)
Az Eurostat ma közzétett adatai szerint mind az euróövezetben, mind az egész Európai Unióban a foglalkoztatottak száma a harmadik negyedév folyamán 0,5 százalékkal csökkent összehasonlítva a második negyedévvel. Ez azt jelenti, hogy az eurózónában 712.000, míg az egész Európai Unióban 1.019.000 ember veszítette el az állását.
dec. 14
12:18
Rárepültek az alapkezelők Obama legjobb húzására (Portfolio)
Szinte észrevétlen maradt a nagyközönség számára a Time által Barack Obama legjobb húzásának tartott önkormányzati kötvényprogram, ami a márciusi indulása óta igazi sikertörténet. Az önkormányzatok...
dec. 14
12:18
Ciki! Százmilliót bukott Richard Gere +fotók (Pénzcentrum)
Egymillió dollárt bukott a hírek szerint New York-i luxuslakásán a nők bálványaként számon tartott hollywoodi világsztár, Richard Gere. A hírességet nem kell sajnálni, így is több mint kétmilliárd forintot kapott az ingatlanjáért....
dec. 14
12:24
Az utakon is tél van: felejtse el a nyári gumit! (Privátbankár)
Felkészülten várja a katasztrófavédelem és a fővárosi közterület-fenntartó a meteorológusok által e hétre előre jelzett, nagyobb mennyiségű havat
dec. 14
12:26
Szakad a vonal, nincs internet - az NHH rászáll a témára (Privátbankár)
Nemzeti Hírközlési Hatóság 2010-es piacfelügyeleti tervében előkelő helyre került az emelt díjas számok, a hibaelhárítások és letöltési sebbeség vizsgálata
dec. 14
12:28
Még mindig betegeskedik az európai ipar (Privátbankár)
Az euróövezet ipari termelése októberben 0,6 százalékkal csökkent szeptemberhez képest és 11,1 százalékkal maradt el a tavaly októberitől - közölte az Eurostat. A Reuters hírügynökség által megkérdez...
dec. 14
12:36
Casco-szerű kockázati életbiztosítást kínál az April (ProfitLine)
Nőtt a kereslet a kockázati életbiztosítások iránt a válság miatt, ezért a francia April csoport magyar képviselete új, casco-szerű termékkel jelenik meg a piacon - közölte az MTI-vel François Maresquier, a biztosításközvetítő April CEE Development Kft. vezérigazgatója.
dec. 14
12:36
Tapsra vár a piac? - Szűk sávban mozognak az indexek (Portfolio)
Dubaj megsegítésének hírére ma reggel Európa szerte felfelé nyitottak a tőzsdék, azóta viszont az indexek többsége enyhe pluszban oldalaz, várva a további impulzusokat. Itt az év végén nagy dolgokra...
dec. 14
12:36
Jövőre szigorúbban felügyelik a letöltési sebességet (Pénzcentrum)
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közzétette 2010-es piacfelügyeleti tervét, amelyben kiemelt feladatként szerepel az internetszolgáltatók által a le- és feltöltési sebesség lassításának illetve korlátozásának vizsgálata, az árukapcsolás ellenőrzése, az egyedi előfizetői szerződések vizsgálata, a hibaelhárítás, az emelt díjas számok használatának, valamint a roamingrendeletben előírt…
dec. 14
12:38
Lehet, hogy a kukoricában még nagy lehetőség rejtőzik? (ProfitLine)
A hétvégi klímacsúcson szorgalmazásra került az Etanolgyártás fokozása, ami jól érintheti a kukoricát és a cukrot. (Solar Capital)
dec. 14
12:40
Soros György hozta meg a momentumot a cukornak (ProfitLine)
Az Etanolgyártás a cukrot is utol fogja érni. Pláne, hogy az egyik legjobb nyersanyagként a cukornád a legfelkapottabb az előállításához. (Solar Capital)
dec. 14
12:42
Visszlízing: két év illetékmentesség is jár mellé! (Privátbankár)
A korábbiaknál magasabb önerő, szigorúbb elbírálása és a visszlízing szerepének felértékelődése várható egyebek mellett 2010-ben a magyar lízingpiacot
dec. 14
12:42
Csak előkészítő látogatást tesz az IMF Romániában (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szűk körű, a jövő évi román költségvetés tervezet részleteit vizsgáló küldöttsége érkezett hétfőn Bukarestbe, amelynek feladata a második felülvizsgálat előkészítése.
dec. 14
12:44
Cégfelvásárlás: a nagyobb halakra vadásznak (Privátbankár)
Ellentmondásos a magyar cégfelvásárlási piaci trend, csökkenő tranzakciószám mellett növekszik az összérték
dec. 14
12:44
A MasterCard szerint nem jó a bankközi jutalék maximálása - De miért is? (ProfitLine)
Veszélybe kerülhet a bankkártya-piac Magyarországon a MasterCard szerint, ha a parlament elfogadja a vásárlás elszámolásakor használt bankközi jutalék maximálására vonatkozó javaslatot.
dec. 14
12:46
Erősödő Dollár, eső olaj (ProfitLine)
Az árupiacok igencsak felelkopottá váltak az elmúlt hét folyamán, azonaban az olaj nemhogy kimaradt ebből, de inkább a tükörképét produkálta a többi terméknek. (Solar Capital)
dec. 14
12:54
Ötéves mélyponton a felvásárlások (Portfolio)
Az Invescom Corporate Finance szerint 2009 nem a gyors talpraállás éve a globális cégfelvásárlási piac első 9 hónapban nyújtott teljesítményét tekintve. A globális befektetői aktivitás - a...
dec. 14
13:00
Az MDF tovább próbálkozik a szociális kártyával (Privátbankár)
Az MDF népi kezdeményezést indít a szociális kártya törvényes bevezetése érdekében - mondta Pusztai Erzsébet, az MDF pártigazgatója sajtótájékoztatón. Kiemelte, a népi kezdeményezésben megfogalmazo...
dec. 14
13:02
Végleges a Fidesz-lista (Privátbankár)
Véglegessé vált hétfőn, kik indulnak a Fidesz-KDNP színeiben a 2010-es országgyűlési választásokon az egyéni választókerületekben; a döntést a Fidesz országos választmánya hozta meg hétfői budapesti ü...
dec. 14
13:09
Szoftvervásárlás vagy kiszervezés? (HR Portál)
A humánügyviteli szoftverek megvásárlása sok esetben indokolt, mégis vannak, akik a viszonylag magas beruházási és üzemeltetési költség miatt alternatív megoldást keresnek. Számukra az ASP szolgáltatás vagy a kiszervezés biztosíthatja a megfelelő minőséget.
dec. 14
13:09
Földgáz - Megjött a hideg és szűkülnek a készletek is (ProfitLine)
Az elmúlt hét meghozhatta a fordulatot rövidebb távon a földgáz árfolyam alakulásában. Mindennek hátterében állt néhány tényező. Első sorban az időjárási előrejelzések is egyre nagyobb mértékben meghozták a bullish hangulatot már a hét elejére. (Solar Capital)
dec. 14
13:12
Már biztos - Jön a benzináresés! (Portfolio)
Bruttó 4 forinttal lesz olcsóbb szerdán 0 órától a benzin a hazai kutakon, a gázolaj ára pedig 2 forinttal kerül majd lejjeb - tudta meg a Portfolio.hu. A MOL lépése nem meglepetés, szombati...
dec. 14
13:12
Karácsony előtt gyakrabban támadnak az internetes bűnözők (Pénzcentrum)
Egyre többen keresnek fel az internetes oldalakat annak reményében, hogy olcsóbban találnak karácsonyi ajándékokat. Teasdale Harold, a Symantec magyarországi területi igazgatója szerint az elmúlt két évben átlagosan minden ötödik online vásárló esett áldozatául netes bűnözőknek....
dec. 14
13:18
Olcsóbb benzint kapunk karácsonyra (Privátbankár)
Jó hír az ünnepek előtt: csökkennek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. A benzin 4, a gázolaj pedig két forinttal kerül kevesebbe szerdától. Az el...
dec. 14
13:20
Még mindig a munkanélküliségtől rettegünk (Privátbankár)
A munkanélküliséget tartják az európai polgárok a legnagyobb problémának, míg a gazdasági helyzettel kapcsolatos aggodalmaik valamelyest enyhültek
dec. 14
13:30
Milliárdos beruházás Marcaliban (Portfolio)
Több mint egymilliárd forint értékű zöldmezős beruházással használt gumiabroncsok feldolgozására alkalmas üzemet épít Marcaliban az Eco Gumm Kft - írja a Napi Gazdaság. A jövő év elején kezdődő...
dec. 14
13:42
Íme a legjobb tréning helyszínek! (HR Portál)
December 9-én rendezték meg a Develor Tanácsadó Zrt. "Aranycsillag Tréninghelyszín" díjának átadó ünnepségét. A Develor a Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen az 50 legtöbb tréninget vásárló vállalat képviselőjét kérte fel arra, hogy jelöljék a díjra a legjobb tréningeknek otthont adó hazai szállodákat.
dec. 14
13:44
Nyomozati jogkört kapnak az adóellenőrök (HR Portál)
A vizsgálóbírókéhoz hasonló nyomozati jogkört kapnak az adóellenőrök Franciaországban - jelenti az InfoRádió.
dec. 14
13:54
Bajnai beszámolna a kormányfőjelölteknek (Privátbankár)
A miniszterelnök meghívja magához valamennyi demokratikus parlamenti párt kormányfőjelöltjét, hogy megismerhessék az ország pontos és valós pénzügyi-gazdasági helyzetét - közölte a kormányszóvivő, miu...
dec. 14
14:06
Siralmas november: elkeserítő adatok jöttek (Pénzcentrum)
Novemberben tovább csökkent a munkaügyi kirendeltségekhez bejelentett állások száma, a nyilvántartott álláskeresők viszont 10,8 ezer fővel többen voltak, mint az előző hónapban. 580 ezren kerestek munkát az elmúlt hónapban, viszont a nyilvántartott pályakezdők száma tovább csökkent....
dec. 14
14:12
Oszkó: mindenkinél jobban haladunk (Privátbankár)
Magyarország nemcsak korábbi önmagához képest halad jobb pályán, hanem a versenytársakhoz képest is - mondta Oszkó Péter
dec. 14
14:14
Klímacsúcs: felálltak az asztaltól a fejlődő országok (Privátbankár)
Kivonult hétfőn a fejlődő országok egy csoportja a koppenhágai ENSZ klímakonferencia hivatalos fórumairól, megszakítva ezzel a tárgyalások menetét. A 12 napos tanácskozássorozat felfüggesztésével a...
dec. 14
14:15
Előtérbe kerülhet jövőre a visszlízing (ProfitLine)
A korábbiaknál magasabb önerő, a visszafizetési képesség szigorúbb elbírálása, és a visszlízing szerepének felértékelődése várható egyebek mellett 2010-ben a magyar lízingpiacon - közölte az MTI-vel a Hypo Alpe-Adria Leasing.
dec. 14
14:17
Elégedetlenek a Sarkozy válságkezelésével a franciák (ProfitLine)
Miközben Franciaország szomszédjainál jobban ellenáll a gazdasági válságnak, a franciák többsége negatívan ítéli meg a kormány válságkezelő politikáját - derül ki a Libération című párizsi napilapban hétfőn közzétett felmérésből.
dec. 14
14:19
Megemelt célár az Apple részvényére (ProfitLine)
A JP Morgan 4,5 százalékkal megemelte az Appe Inc. részvényeinek célárát az Mac, az iPhone, és az iPod vártnál jobb értékesítési mutatóira hivatkozva.
dec. 14
14:24
Itt a bejelentés: nekiveselkedik a Citigroup (Portfolio)
Egyezségre jutott egymással a Citigroup és az amerikai pénzügyminisztérium: a már régóta a TARP-források visszafizetését tervező óriásbank 20.5 milliárd dollárnyi új forrást von be a piacról, hogy...
dec. 14
14:24
Jó hír az autósoknak - szerdától csökkennek az üzemanyagárak! (Pénzcentrum)
Jó hír az ünnepek előtt: csökkennek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon. A benzin 4, a gázolaj pedig 2 forinttal kerül kevesebbe szerdától....
dec. 14
14:26
Akvirálna az Egis - Milyen az ideális társaság? (Portfolio)
Mire költené az Egis a felgyülemlett készpénzt? Mely régiókban akvirálna a gyógyszercég? Milyen az ideális céltársaság? Változhat az osztalék mértéke? Lesz növekedés az orosz és ukrán piacon? Javul...
dec. 14
14:30
Sólyom közbeszólt: nem lehet túl erős ember a PSZÁF elnöke? (Privátbankár)
Sólyom László köztársasági elnök véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak (Ab) az egyes törvényeknek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének rendelkezés-alkotási hatásköréhe...
dec. 14
14:32
Nem döntöttek még a BKV pénzéről (Privátbankár)
A kormányszóvivő cáfolta, hogy a kormány és a főváros megegyezett volna a BKV-nak nyújtott anyagi segítségről. A Népszava hétfőn írt arról, hogy a kormány és a főváros fő vonalaiban megegyezett a c...
dec. 14
14:42
Bokros: Nevetséges a Fidesz-közeli közgazdászok költségvetési bírálata (Portfolio)
Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök jelöltje kiállt a reformok szükségessége mellett, mint amelyek szervesen hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez. Bokros Lajos elismerte, hogy a Bajnai-kormány...
dec. 14
14:42
Referenciakamathoz köti a hiteltörlesztőket az OTP (Pénzcentrum)
Referenciakamathoz kötött forint és euró alapú, piaci kamatozású lakás- és jelzálog típusú hitelek is elérhetőek lesznek 2009. december 14-étől az OTP Bank Nyrt.-nél....
dec. 14
14:44
Magyar Telekom: rábólintott az akvizícióra a GVH (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezi, hogy a Magyar Telekom megvásárolja a kórházi informatikai szolgáltatásokat nyújtó ISH Kft-t. A Magyar Telekom és az International System House (ISH)...
dec. 14
14:46
Megadeal az energia szektorban - akvirál az Exxon (Portfolio)
41 milliárd dollárért vásárolja fel az Exxon Mobil az XTO Energy nevű gázipari céget, a tranzakciót teljes mértékben részvénycserével finanszírozza az amerikai olajóriás. A felvásárlási ár 25%-os...
dec. 14
14:48
Mi történik a Zalakerámiánál? (Privátbankár)
Pénzügyi forrásokból az MTI úgy értesült, hogy a bankok felmondták a Zalakerámia Zrt. hiteleit, és a bankszámláira inkasszót vezettek, miután megrendült az osztrák anyavállalat, a Lasselsberger csopor...
dec. 14
14:48
Jobb honlapokat olvasna? - Töltse ki kutatásunkat! (HR Portál)
A Visitor Media Research idén is elindította internetes médiakutatását, amely a honlapok munkatársainak munkáját segítve alapot nyújt az online tartalomszolgáltatások fejlesztéséhez.
dec. 14
14:48
Szorul a hurok a Zalakerámia körül? (ProfitLine)
Pénzügyi forrásokból az MTI úgy értesült, hogy a bankok felmondták a Zalakerámia Zrt. hiteleit, és a bankszámláira inkasszót vezettek, miután megrendült az osztrák anyavállalata, a Lasselsberger csoport pénzügyi helyzete - a hírt Márton Péter elnök-vezérigazgató az MTI kérdésére nem kommentálta hétfőn.
dec. 14
14:48
Sólyom: nem tehet ilyet a PSZÁF (Portfolio)
Sólyom László köztársasági elnök véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak (Ab) az egyes törvényeknek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének rendelkezés-alkotási...

Keresés