A jövő évi adóváltozásokról az MSZP-n belül lefolytatott belső vitákon eddig az volt a többségi álláspont, hogy a jóléti kiadások nem kurtíthatók - mondta Tukacs István szocialista képviselő, a miniszterelnök adóügyi megbízottja.
Több mint egymillióan töltötték szabadságukat üdüléssel, pihenéssel, kikapcsolódással, egészségmegőrzéssel és sportolással a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott kedvezményes üdülési csekk felhasználásával a nyár végéig.
A Magyar Termék Nagydíj pályázat eredményét az idén 11. alkalommal hirdették ki. Idén 110-en adták be jelentkezésüket, több mint 200 termékkel pályázva.
Több mint egymillióan használtak fel üdülési csekket szabadidős szolgáltatások igénybevételére az év első nyolc hónapjában - közölte az utalványt kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.
A Magyar Telekom tájékoztatása szerint leányvállalata, a Makedonski Telekom AD – Skopje (MakTel) közgyűlést tartott, melyen a 2007. üzleti év teljes eredményét és az eredménytartalék egy részét felhasználva összesen 9,8 milliárd macedón dénár (a 2008. szeptember 2-i 3,91 HUF/MKD árfolyamon számolva mintegy 38,3 milliárd forint) összegű osztalék kifizetéséről határozott - olvasható a BÉT honlapján.…
Több mint egymillióan használtak fel üdülési csekket szabadidős szolgáltatások igénybevételére az év első nyolc hónapjában - közölte az utalványt kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) sze...
A kelet-európai terjeszkedés jegyében újabb magyarországi reklámkiadvány-terjesztő céget vett az Österreichische Post AG, a ContMédia Kft-t. Három évvel ezelőtt a Feibra Kft-t vette meg az osztrák pos...
Az osztrák VCÖ közlekedési klub a Duna jobb szállítási célú kihasználását sürgeti: adatai szerint jelenleg az áruszállítás 15 százaléka bonyolódik csak a Dunán, 52 százaléka közúton, 33 százaléka vasú...
Most már biztos, Szilvásy György maga erősítette meg, hogy az ő nyaralóját érte hajnalban támadás. A helyi polgármester nagy detonációról beszél. Senki nem sérült meg.
Az SAP Hungary Kft. nagyszabású zöldfelület-fejlesztési programjának keretén belül növények legális ültetéshez anyagi támogatást nyújtott zöld aktivisták számára. A céget az motiválta, hogy szeptemberi tihanyi konferenciájának jelmondata: "Ültessünk gondolatokat - érleljünk változást!" Éppen ezért az SAP legalizálással próbálja megvédeni a fát és a táblákat a rongálóktól.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 750 millió dolláros készenléti hitelt hagyott jóvá Grúzia számára, amely összesen 1-2 milliárd dolláros nemzetközi segélyt kért az augusztusi háborús konfliktus nyomán az...
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vagyonkezelésébe kerül vissza 48 darab volt határátkelő - erről a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) s...
Gyakorlatilag megszűnt az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) mint működő fegyveres csoport, miután katonai vezetése már semmilyen szerepet nem tölt be - áll az észak-írországi megbékélési folyamatot felüg...
Kérdéses, hogy lesz-e olyan szolgáltató, amely a hatóságilag megszabott ár alatt hajlandó értékesíteni energiát - piaci körökből így nyilatkoztak a szakértők. Az öt önkormányzat, amely külön erre a célra társulást hozott létre, 5-8 százalékos kedvezményt remél.
Fokozott biztonsági intézkedésekkel készülnek Franciaországban XVI. Benedek pápa közelgő látogatására: Párizsban és Lourdes-ban összesen mintegy 6 ezer rendőr lesz szolgálatban szeptember 12. és 15. k...
A magyarországi építőipari piacon csaknem 30 ezerrel lesz kevesebb építőipari szakmunkás 2015-re, mint amennyire szükség lehet, ez akadályozni fogja az uniós fejlesztési források maradéktalan felhaszn...
Kovács Tamás legfőbb ügyész egy konferencia kapcsán, a fiatal elkövetők erőszakos bűnözéséről szólva elmondta: a tanácskozáson szóba került a büntethetőségi korhatár lecsökkentése és a lehetséges mege...
Sokéves mélyponton az átadott lakások száma, bár hosszú évek óta először csökkennek a telekárak az eddig legkeresettebb területeken is - ez jellemzi a hazai lakáspiac 2008-as első félévét. Az európai piacokon szétnézve azonban már-már szerencsésnek mondhatjuk magunkat
A MÁV Cargo rendkívüli közgyűlése Völgyi Miklóst, a MÁV Cargo Zrt. kereskedelmi igazgatóját bízta meg a cég vezérigazgatói feladatainak ellátásával - közölte a MÁV Zrt. szerdán. A MÁV Zrt. vezetése...
Szerdán csökkenéssel nyitottak a vezető indexek New Yorkban, elsősorban azért, mert ismét felerősödtek a pénzügyi ágazat kilátásaival kapcsolatos aggályok.
Húsz évvel ezelőtt, Lakiteleken jelentette be a Magyar Demokrata Fórum, hogy a jövőben önálló szervezetként működik; erről Lezsák Sándor, az MDF egyik alapítója, jelenleg a Nemzeti Fórum elnöke, fides...
Semmiféle döntés nem született a feketegazdaság elleni, fehérítést célzó javaslatcsomagról, bár a kormány ma tárgyalt a javaslatokról, és "nincs a kormány elképzelései között a számla (illetve nyugta - a szerk.
Sokéves mélypont az átadott lakások számában, hosszú évek óta először csökkenő telekárak az addig legkeresettebb területeken is, óvatosabb külföldi cégek és befektetési céllal vásárlók - jellemzi a hazai lakáspiac 2008-as első félévét Valkó Dávid az Otthon Centrum vezető elemzője. Az európai piacokon szétnézve azonban már-már szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy elsősorban az óvatos hitelezés…
Rejtélyes és titokzatos Sarah Palin, McCain elnökjelölt alelnökjelöltje. Tisztességes, példás családanya, aki szerint az iraki háború megvívása Istentől való feladat.
Szerdán megkezdődött a bulgáriai Belenében az új atomerőmű építése, amellyel Bulgária nemcsak az Európai Unió környezetvédelmi előírásainak tesz eleget, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy az ország visszaszerezze vezető áramexportőr szerepét a térségben.
Az lenne jó, ha az egymással éles belpolitikai viszályba keveredett Viktor Juscsenko ukrán elnök és Julija Timosenko miniszterelnök egyaránt elutazna a jövő kedden a franciaországi Evianban tartandó E...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 448,91 pontos, 2,17 százalékos csökkenéssel, 20.265,42 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvén...
Gyengült, de napi szélsőértékénél erősebb lett a forint a budapesti bankközi piacon szerdán. Délután fél ötkor 238,50/60 forintot ért egy euró, ami a forint gyengülését jelenti a kedd délutáni 237,80/...
Az elmúlt három hónapban gyakorlatilag nem változott a Magyarországon terjedő vírusok toplistája, de a nemzetközi trendek alapján várható, hogy egyre több hordozható eszköz - például MP3-lejátszó - válik fertőzötté.
Tréfába illőnek találta a Grúzia ügyében Oroszországhoz intézett EU-ultimátumot a szerdai The Wall Street Journal. "Állj, különben megint azt mondom, állj!" - Robin Williams komikus színész e szavai j...
Haiti elnöke nemzetközi segítséget kért a Hanna hurrikán előidézte károk enyhítésére; a karibi országban közben 26-ra emelkedett a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma. Egy helyi polgá...
Az orosz LUKOIL 15 százalékos részt adott el egy azeri part menti kitermelési projektben a francia GdF Sueznek. A kaszpi-tengeri kitermelési tervben a Lukoil partnere a SOCAR azeri nemzeti olajcég. Az...
Budapesten lehet a legolcsóbban benzint tankolni - derült ki a holtankoljak.hu adatbázisából. Vultúr Csaba, a honlap munkatársa az InfoRádiónak mondta: bár a dízel ára az elmúlt hetekben egyre inkább megközelítette a benzinét, középtávon ismét szétnyílik ez az olló, a fűtésszezon kezdetével ismét drágulni fog a gázolaj.
Az Egyesült Államok költi messze a legtöbbet a világon katonai kiadásokra, és Kína védelmi költségvetése nő a leggyorsabb ütemben - közölte szerdán a Jane´s Information Group nevű, londoni székhelyű, ...
A Magyar Televízió kezdeményezi a büntetőeljárásról szóló törvény módosítását, hogy a nyomozó hatóságok is csak bíróság kérésére kaphassák meg a sajtó által készített felvételeket
Az osztrák vállatok újonnan eszközölt közvetlen tőkebefektetéseinek (FDI) súlypontja a szomszédos országokból mindinkább a kelet-európai államok felé tolódik el - állapítja meg a Bécsi Nemzetközi Gazdasági Tanulmányok Intézete (WIIW) szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében.
Somogyvár önkormányzata inkább fizet a családok helyett, de nem engedi, hogy a szülők felelőtlensége miatt ebéd nélkül maradjanak a gyerekek az iskolában - közölte a somogyi település polgármestere sz...
Csökkenés aligha várható, nyilatkozta a nagykereskedelmi gázár kilátásairól a német RWE, az egyik nagy európai energiaszolgáltató vezető illetékese, Wolfgang Peters
Darázs csípett meg egy férfit a Borsod megyei Bódvaszilason szerda délután, a beteg életveszélyes állapotban volt, ezért mentőhelikopterrel szállították kórházba - tájékoztatta a mentőszolgálat az MTI...
A Katrina hurrikán utáni késedelmes reagálás miatt 2005-ben sokat bírált George Bush amerikai elnök ezúttal, a Gustav vihar után "kézben tartja a dolgokat" - hangzott el a Voice of America rádió szerd...
A magyar aerogél amellett, hogy átlátszó, éghetetlen, és kiváló hőszigetelő anyag, a saját súlyának több mint 3700-szorosát elbírja. Olyan mint a levegő, de a NASA se tud ilyet.
Uniós forrásokból finanszírozza a román szállításügyi minisztérium a csíkszeredai és a gyergyószentmiklósi körgyűrűk megépítését - jelentette be szerdán Tánczos Barna romániai szállításügyi államtitká...