Nehezen áttekinthető az éves költségvetési törvényekben szereplő fejezeti előirányzatok struktúrája, egyes minisztériumoknál túlbonyolított - állapítja meg az Állami Számvevőszék szerdán megjelenő jelentésében. Ebben először vizsgálja a 2005-2007. közötti időszak közötti költségvetés úgynevezett fejezeti kezelésű előirányzatait, amelynek teljesített összege 4 ezer 800 milliárd forint volt.
Kedden késő délután ugyan nem folytatódott a piaci nyersolaj árának a nap korábbi részében tapasztalható süllyedése, de a jegyzés szeptemberi szállításra az amerikai nyersolaj esetében kevéssel - 60 c...
A túlságosan aggodalmaskodó szülők visszavethetik gyermekük fejlődését, amikor nem engedik őket fára mászni, de még bújócskázni sem, mert veszélyesnek tartják
Az ember legközelebbi rokonainak számító főemlősfajok csaknem fele, 634-ből 303 örökre eltűnhet, 69 akár éveken belül - állapította meg a Természetvédelmi Világszövetség
Az APEH-hez az észak-magyarországi régió megyéiből összességében 153,3 milliárd forint folyt be különböző jogcímeken az év első hat hónapjában, ez csaknem hat százalékkal több a tavalyi év hasonló időszakához képest - tájékoztatott Tóth István Ferenc, az adóhatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának szóvivője.
Nem mindegy, hogy kitől vásárolunk! Milyen az ideális fagylaltárus, lángosos vagy éppenséggel a gyrosos? A színfalak mögé nem látunk be, de számos jelből tájékozódhatunk
Öngondoskodás - már sokan, sokat írtunk a témáról, lehet-e, érdemes-e ismétlésekbe bocsátkozni, lehet-e újat mondani, érdemes-e továbbrágni a csontot? Most, amikor mélyrepülésben vannak a világ tőzsdéi, a nyersanyagárak az egekbe szöknek, nincs mit enni, nő az infláció. A jó hír az, hogy a bajban többet foglalkozunk a pénzügyeinkkel, reményeim szerint a tudatos fogyasztók gondosan átvizsgálják a…
A tonhal és más zsíros halak fogyasztása azon túl, hogy csökkenti a szélütés kockázatát, segít a memóriavesztés megelőzésében is - közölték finn kutatók
Az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed a várakozásokkal megegyezően változatlanul 2 százalékon hagyta az alapkamatot a keddi kamatdöntő ülésén. (ProfitLine.hu)
Hat hónapon belül külön rádiófrekvenciát biztosítanak az EU-ban az autósoknak, amelyen autóstársaikkal tudnak kapcsolatot létesíteni, illetve amelyen keresztül a forgalomirányító központok is beszélni tudnak a járművezetőkkel, közölte elhatározását kedden az Európai Bizottság.
A környezetvédelmi miniszter úgy döntött, rövidesen lecseréli tíz elöregedett járművét, és helyettük hibridhajtásút vesz. A minisztérium közlése szerint egy középkategóriás hibridautó évente mintegy egy tonna szén-dioxid szennyezoanyagot spórol meg.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közel tízezer olyan, a MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (MÁV ÁBE) biztosítottról tud, aki rátalált új gépjármű-felelősségbiztosítójára, a biztosítási alkuszok mintegy 25 ezer átszerződöttről beszélnek.
A Magyar Hírlap szerint már Magyarországon is működik olyan ügynökség, amely pénzért alibit biztosít annak, akinek erre szüksége van. Bűncselekményhez nem nyújtanak segítséget
Augusztus 13-ig lehet pótfelvételire jelentkezni az egyetemekre, főiskolákra, a lehetőséggel azok élhetnek, akik egyetlen felsőoktatási intézménybe sem kerültek be
A Napi Gazdaság szerint várhatóan csak ősszel készülnek el a tervezett töltőállomások a tempósan épülő M7-es mentén. Egy szett gumi, egy tank benzin, nulla kiállás a nyerő taktika
Három lépcsőből álló Karrier Programot indított az Erste Bank Hungary Nyrt. egyetemistáknak, amely elsősorban a végzős hallgatók és a friss diplomások számára kínál lehetőséget banki gyakorlatra, illetve munkalehetőségre - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnál (KVM) akár már az idén üzembe állhat az a 9-12 hibrid meghajtású autó, amelyre várhatóan a napokban írnak ki közbeszerzést - közölte a zöldtárca.
Akadozik az elektronikus ügyintézés, az egyórás cégbejezési határidő még a jövő zenéje. Az új TEÁOR -számok megkavarták a rendszert, megtriplázódott az érdeklődők száma
Folytatták erőteljes menetelésüket felfelé az amerikai piacok a keddi kereskedési napon, miután a Fed változatlanul 2 százalékon hagyta az alapkamatot. A főbb amerikai indexek 3 százalék körüli mértékben erősödtek. A DJIA index 331.61 ponttal, 2.94 százalékkal 11,615.76 pontig emelkedett. Az S&P 500 index értéke 35.87 pontot, 2.87 százalékot erősödve 1284.88 ponton zárt, míg a Nasdaq composite…
A részmunkaidős munkavégzés nem kedvező a családok anyagi helyzete szempontjából, mert konzerválja a szegénységet - állítja Borbély Szilvia, az Európai Szociális Alap és a magyar kormány támogatásával megjelent elemzésben.
A német Henkel KGaA háztartásvegyipari vállalat szerdán 38 millió eurós adózott eredményt jelentett a második negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, 84 százalékkal kevesebbet a tavalyi második ne...
Négy éves mélypontjára zuhant a brit fogyasztói bizalom júliusban, az ingatlanárak csökkenése, a munkanélküliség és az infláció emelkedése miatt - áll a Nationwide felmérésében. (ProfitLine.hu)
A PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint a saját nevében, valamint Gyimóthy Dénes, a PannErgy Nyrt. Igazgatótanácsának tagja (egyben megbízott vezér- és gazdasági igazgató) megbízásából bejelenti, hogy 2008.augusztus 5-én a BÉT-en a Takarékbank Zrt. közreműködésével Gyimóthy Dénes 10.000 darab törzsrészvénynek megfelelő határidős eladási kontraktust nyitott 2008. decemberi határidőre 1.273 forintos…
Kelet-Európában akar terjeszkedni Vietnam legnagyobb távközlési cége, az állami tulajdonban lévő VNPT. A vállalat Csehországban már sikeresen megvetette a lábát, másodikként Lengyelországot vette célba, és a térség más országaiban is hamarosan meg akar jelenni, számolt be a Warsaw Business Journal.
A részmunkaidős munkavégzés nem kedvező a családok anyagi helyzete szempontjából, mert konzerválja a szegénységet - sokkal jobb a távmunka, a rugalmas vagy kötetlen munkaidő
A vállalkozások jó része egy gombnyomásra kimutatja, hogy mennyit veszít a munkavállalók betegsége miatt, arra azonban nincs adat, mennyit nyerhet, ha lépéseket tesz az egészségfejlesztés irányába. Szerencsére egyre több vezető kezdi elismerni az egészségmegtartó programok ösztönző és hatékonyság növelő hatását, amivel a dolgozók életmódváltását is elősegítik.
Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat szerdán megjelent közleménye szerint "a MOL további hajszolása a stratégiai alapelv ellen való", ezért a cég visszavonja ajánlattételi szándékát.
A tonhal és más zsíros halak fogyasztása azon túl, hogy csökkenti a szélütés kockázatát, segít a memóriavesztés megelőzésében is - közölték finn kutatók
Emelkedett a brazil részvénypiac kedden, miután a befektetők elég alacsonynak tartották a részvényárakat, főként a Vale bányavállalat és az Itau bank esetében ahhoz, hogy vásárlásokba kezdjenek. A Bovespa index értéke 1.55 százalékkal 56,470.59 pontig erősödött, miután az előző három nap során közel 7.3 százalékot zuhant. (ProfitLine.hu)
Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat szerdán megjelent közleménye szerint "a Mol további hajszolása a stratégiai ésszerűség ellen való", és ezért a cég visszavonja ajánlattételi szándékát. Az OMV rekorderedményeiről is beszámolt.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója, a Nikkei 225 a szerdai kereskedés során 340.23 ponttal, 2.63 százalék mértékben 13,254.89 pontig emelkedett a Canon és atöbbi exportőr vállalat vezetésével, a csökkenő olajár enyhítette az inflációs félelmeket és a Fed pedig kijelentette, hogy nem siet a kamatemeléssel. A Topix inde 2.4 százalékkal 1,277.27 pontig emelkedett. (ProfitLine.hu)
Elhalaszthatják a skót első osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi rajtját, ha a bírók nem kapják meg az általuk kért fizetésemelést és sztrájkba kezdenek.
Folyó üzleti éve első negyedében veszteséges lett a világ vezető nyomdagépgyártója, a német Heidelberger Druckmaschinen AG: gazdálkodását elsősorban a saját takarékossági program következtében keletkezett rendkívüli tételek rontották, miközben a forgalom a megrendelők takarékossága miatt visszaesett.
Bár a nemzetközi optimista hangulat alapján inkább emelkedés várható szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a BUX alakulását elsősorban a Mol kereskedése fogja meghatározni. Az osztrák OMV olaj- és g...
Szerda reggel is csökkent a kőolaj ára a szabadpiacon, annak jeléül, hogy a befektetők újabban kénytelenek odafigyelni a valós keresleti-kínálati viszonyokra is.
Az OMV AG olajvállalat visszavonta a MOL részére adott ajánlatát, ugyanis az Európai Unió aggodalmát fejezte ki a lehetséges egyesüléssel kapcsolatban. (ProfitLine.hu)
Az ipari termelés 2008 júniusában 0,3 százalékkal csökkent korrekciók nélkül és munkanaphatástól megtisztítva is tavaly júniushoz képest az előzetes adatok alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Csalást sejt a vezérigazgató újraválasztása mögött a Yahooban mintegy 17 százalékos részesedéssel bíró Capital Research Global Investors (CRGI), ezért a szavazatok újraszámlálására kérte a pénteki szavazást is felügyelő Broadridge Financial Solutionst - áll a Napi Gazdaságban.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) választ vár arra, hogy a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSzF) miért függesztette fel vagy késlelteti a központi beszerzési eljárásokat, hiszen egyes szerződések már lejártak, vagy olyan stádiumban vannak, hogy szükségszerű lenne az új tenderek kiírása. A központi beszerzési eljárások felfüggesztése a hazai infokommunikációs szektor számára…
Lehetséges, hogy az Erste Bank felvásárlásra határozza el magát Magyarországon, de Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában és Romániában nem tervez terjeszkedést
Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2008 júniusában 0,3%-kal csökkent, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan index-szel. A ...
Tovább gyengült a forint, az eurót szerdán délelőtt negyed tízkor 236,70/80 forinton jegyezték a budapesti bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 235,50/55 forint után, ami 0,52 százalékos forint gy...
Kétséges, hogy bevezetik-e az Európai Bizottság által javasolt kékkártyát, amely a jól képzetteknek könnyítené meg a bevándorlást és a munkavállalást. A Frankfurter Allgemeine beszámolója szerint a tagállamok kevéssé lelkesednek érte, mert sok fővárosban attól tartanak, hogy az aláássa az önálló nemzeti bevándorláspolitikát - írja a Világgazdaság.
Bár sokan inkább a téli fűtésszámlákra panaszkodnak, a klímaberendezések használata gyakran nagyobb költséget okoz a nyári melegben, mint amennyit télen költünk a megfelelő hőmérséklet kialakítására. Márpedig számos módszer van, amivel amellett, hogy kellemesebbé tesszük a klímát, a pénztárcánkat is kíméljük.
Tudósok szerint "önmagában se nem jó, s nem rossz az élet szempontjából" a Marson talált perklorát, amit korábbi híradások egyértelműen úgy értékeltek, hogy gátolja az élet kialakulását.
Negatív meglepetést okozott az ipari termelés júniusi, előzetes adata elemzők szerint, akik elsősorban az eurózóna lassulásával indokolták a termelés csökkenését.