Bár a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapítása szerint piaci folyamatok nyomán alakultak ki a nyomott felvásárlási árak a meggypiacon, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz)...
Az indiai részvényindexek már negyedik napja emelkednek, a Larsen & Toubro vezetésével, miután a bíróság engedélyezte a Posco-nak, hogy 12 milliárd dollárért építsen acélgyárat és a Sterlite Industries pedig bányászhat bauxitot. A Sensex index 50.57 ponttal, 0.3 százalékkal 15,167.82 pontra emelkedett, ezzel a héten összesen 3.5 százalékot erősödött. Az S&P 500 index értéke 5.65 pontot, 0.1…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 227,44 pontos, 1,07 százalékos csökkenéssel, 20.969,58 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 22,0 milliárd forint volt, a vezető részvények ára ve...
Tovább folytatódhat a kőolaj világpiaci árának esése, év végére a 100 dollárnál alacsonyabb szint is elképzelhető - mondta el az InfoRádióban a Cashline elemzője. Sarkadi-Szabó Kornél hozzátette: a benzin ára 50-60, a gázolajé 30-40 forinttal csökkenhet hosszú távon.
Több mint húsz százalékkal csökkennek a jelentős piaci erejű vezetékes szolgáltatók referencia-összekapcsolási díjai, így egyebek mellett a hívásindítás és -végződtetés nagykereskedelmi árai is - közö...
Az idén jelentősen változik a folyószámla-kivonat és a késedelmi pótlékról szóló értesítők kiküldésének rendje. Az adóhatóságnak október 31-éig kell tájékoztatnia az adózókat.
Az Interfruct Kft. várhatóan 700 dolgozót bocsát el, a csoportos létszámleépítést a tulajdonos, a Calslane Holdings Limited utasítására hajtják végre - közölte az Interfruct.
A dollár erősödésével párhuzamosan gyengült a forint régiós társaival együtt az euróval szemben is. Az eurót 236,90/237,00 forinton jegyezték péntek délután négy órakor a bankközi kereskedelemben, sze...
Van igény Európára a Kaszpi-tenger környékén, annak ellenére, hogy erősek az orosz gázpozíciók a térségben - hangsúlyozta Bayer Mihály Nabucco-nagykövet. A diplomata ezt azzal összefüggésben mondta, h...
Kína ötéves távlatban várhatóan megelőzi a vállalati befektetések világvezető befogadójának számító Egyesült Államokat, az informatika, a telekommunikáció, az ipari termelés és bányászat területen a legbefolyásosabb országgá lép elő - mondta László Csaba, a KPMG adópartnere.
Péntek délutánra a szabadpiaci olajár esése meghaladta a 3 dollárt hordónként. A piac nyersolaj árát elsősorban a dollár árfolyamának markáns emelkedése vitte le, a befektetők a nyersolajtól az amerik...
Kiszervezheti a fogyasztói és ipari üzletágát a General Electric amerikai elektronikai cég, ami a fényforrásokat gyártó magyarországi egységeket is érinti. A döntés 1o ezer magyar dolgozót érinthet.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsának legfrissebb határozatai nyomán több mint húsz százalékkal csökkennek a jelentős piaci erejű vezetékes szolgáltatók referencia-összekapcsolási díjai, így egyebek mellett a hívásindítás és -végződtetés nagykereskedelmi árai is - jelentette be az NHH. Az új nagykereskedelmi díjakat 2008. május 1-től kell alkalmazni.
A pénztárak létrehozása, vagyis 1993 óta folyamatosan szó esik arról, hogyan kell félretenni, és hogyan kell a lehető legjobban kihasználni a nyugdíjpénztárral társuló adómegtakarítási lehetőségeket. Ám arról igencsak keveset beszélünk, hogyan is használható fel a legjobban a pénztári számlán felgyülemlett összeg.
Az alagutak kivételével az ütemtervnek megfelelően halad az M6/M60-as autópálya Szekszárd-Bóly-Pécs szakaszának építése, és az út elkészül a határidőig, 2010 tavaszáig - mondta a kivitelező Mecsek Construction Group (MCG) főmérnöke pénteken.
Miközben az agrárium helyzete általánosságban kedvező, az állattenyésztésben azzal a problémával kell szembenézni, hogy a szarvasmarhák száma vészesen lecsökkent. Ha a jelenlegi mintegy 700 ezer alá csökken az állomány száma, azt nagyon nehéz lesz a későbbiekben pótolni - mondta Gráf József, az agrártárca vezetője pénteken, a XII. Bonyhádi Agrárfórumon.
Demonstrációt tartanak a tejtermelők, amennyiben nem teljesíti kéréseiket a Auchan és a Tesco áruházlánc - ígérte Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnökhelyettese.
Egy vezető szívgyógyász a pekingi olimpiai játékok kezdete előtt arra figyelmeztette a szurkolókat, hogy a szívinfarktus elkerülése érdekében - amennyire lehetséges - őrizzék meg hidegvérüket a sportversenyeket nézve
Alapvető változtatásokra kényszerülhet a világ gyógyszeripara. Egyrészt, mert világszerte emelkedik a kereslet termékei iránt, másrészt pedig egyre nagyobb rajta a nyomás.
A sör - különösen a férfiak számára - egészséges is lehet, főleg a férfiak számára, akiknek a körében gyakori a súlyos B-vitaminhiány, különösen dohányzók esetében.
A 19. század végén, a kiegyezés után fellendült a gazdasági élet és azon belül a szolgáltatóipar és a vendéglátás is. Francia cukrászok és szakácsok érkeztek Magyarországra, és a magyarok is útra keltek, hogy világot lássanak...
A Berkshire Hathaway Inc. a pénteken közzétett második negyedéves jelentésében 8 százalékkal csökkenő nyereségről számolt be a csökkenő biztosítási prémium és a nem realizált 1 milliárd dollár értékű derivatív ügyleteken elszenvedett veszteségek miatt. (ProfitLine.hu)
A döntés még nem született meg, egyelőre vizsgálja a General Electric (GE), hogy a világszerte 50 ezer embert foglalkoztató, több mint 13 milliárd dolláros éves forgalmú Consumer and Industrial üzletágat önálló cégbe szervezi-e.
Az adóhivatal 1,4 millió forintra büntette a napokban azt a nyilvános illemhelyeket működtető vállalkozót, aki hosszú ideje feketén foglalkoztatja alkalmazottait Baranyában.
A kínai hatóságok eredetileg a szocialista-kapitalista sikermodellt prezentáló rendszer diadalútjának szánták a pekingi olimpiát. Ám aki a fővároson túlra is kimerészkedik, az egy repedező birodalommal szembesül, amelyet a gazdasági fellendülés által felszabadított erők fenyegetnek - írta helyzetelemzésében a Der Spiegel.
Kinek jár rehabilitációs járadék? Aki rokkantnyugdíjas mire számíthat a nyugdíjkorhatár elérésekor? Rokkantnyugdíjas vállalhat-e négyórás munkát és milyen feltételekkel? Olvasóink kérdéseire Molnár László, az Adózóna nyugdíjszakértője válaszolt.
A levegő kén-dioxid tartalmát tekintve Budapest a világ legszennyezettebb városai közé tartozik a nitrogén-oxid tartalom pedig a Los Angeleséihez hasonlítható
Mozgalmas ősz elé néz az Országos Érdekegyeztető Tanács, hiszen nemcsak a jövő évi bérajánlásról, de a hosszabb távú kötelező minimálbérről is meg kell egyezniük az év végéig. A Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára bejelentette: ha nem lesz adócsökkenés, nem lesz béremelés sem. - írja a Népszabadság mai összeálításában.
A Honda a Civic Hybriddel nem akarja megváltani a világot, de egyfajta előkészületnek tekinti a kőolaj nélküli időkre. Alapnak nem is rossz, de nem biztos, hogy megéri az árát.
Az idén az enyhébb nyár várhatóan nem hoz áramfogyasztási rekordot, pedig a hazai áramrendszer ezt felkészültebben várta, mint tavaly, amikor a meleg krízisközeli helyzetet okozott - írja a szombati Népszabadság.
Vajon megengedhető-e hogy egy-egy kormánypárti, illetve ellenzéki párttagkönyv megfelelő előrántása előtt ájuljunk el mondjuk egy MSZP-, vagy egy Fidesz iroda előtt sétálva?
A romáknak elsősorban munkahelyteremtésre és oktatásra van szükségük - hangzott el az Európai Integrációs Cigányszövetség (EIC) rendezvényén, a Tolna megyei Tamásiban.
Az erősödő dollár nyomás jelentősen csökkenő olajár hatására ismét kirobbanó formában teljesítettek az amerikai részvénypiacok a pénteki kereskedési napon, ennek köszönhetően április óta a legjobb heti teljesítményt nyújtották. A DJIA index pénteken 302.89 ponttal, 2.65 százalékkal 11,734.32 pontig erősödött. Az S&P 500 index értéke 30.25 pontot, 2.39 százalékot emelkedve 1,296.32 ponton zárt,…
A tervezett átadás előtt egy évvel, már az idén szeptemberben fogadja a kiállítókat a 22 millió eurós beruházás nyomán megújult Hungexpo Budapesti Vásárközpont - közölte hírlevelében a kiállításszervező társaság.
A pénteki kereskedési napon csökkent a brazil részvénypiac az árupiaci árak csökkenése következtében esésnek induló Petrobras olajipari és a Vale bányavállalat hatására, ezt nem tudta ellensúlyozni a TAM Linhas Aereas és a Gol Linhas Aereas légitársaságok erősödése sem. A Bovespa index értéke 0.76 százalékkal 56,584.40 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
A Budapest Airportot is sújtja a magas üzemanyagárak miatt gyorsan romló légi közlekedési iparági helyzet, ami forgalom csökkenést bevételkiesését okoz, új kedvezményeket azonban nem nyújt a BA a légitársaságoknak.
Az áfarendszer átalakítása aligha hozza meg a várt eredményt, akár szociális indíttatásból, akár a bevételnövelés szándékával vágnak bele - állítja cikkünk szerzője, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója.
A húsfogyasztási szokások változásával, konkrétabban a marhahúsról a kenguruhúsra történő átállással jelentősen csökkenthető az üvegházhatású gázok kibocsátása - vélik ausztrál tudósok.
A lusták dédelgetett álma teljesülhet, amennyiben emberen is beválik a testedző pirula - e csodaszer ugyanis bárminemű fizikai erőfeszítés nélkül segít megszabadulni a súlyfeleslegtől, ráadásul fitté tesz. A kaliforniai Salk Intézetben kikísérletezett pirulát egyelőre csak egereken próbálták ki
A Sziget fesztivál csaknem minden programhelyszíne felépült már a Hajógyári szigeten vasárnap délutánra, hiszen a Magyar Dal Napjával már hétfőn megkezdődik az egyhetes rendezvény. A vasárnapi sajtóbejáráson kiderült, hogy megnövelték a rendezvény befogadóképességét, így 65 ezer helyett akár 70 ezren is szórakozhatnak egy-egy nap a Szigeten.
Ugyan az ingatlanpiac az elmúlt évek pezsgése után lenyugodni látszik, a presztízst jelentő, sok százmillió forintért kínált luxusingatlanokból nincsen hiány. Hónapról-hónapra feltűnnek olyan villák és családi házak, amelyekre néhány hónap után már nem akadunk a legnagyobb ingatlanhirdető portálján. Mert sikerült őket eladni...
Miért nem járható út a jövedéki adó csökkentése? Vámosi-Nagy Szabolcs e heti kommentárjából kiderül, miért kell megvárni az olaj árának csökkentését, és miért nem lenne jó ötlet a Robin Hood-adó bevezetése.
A magyar dal napjával ma indul a Sziget fesztivál; a mínusz egyedik napon megrendezett nyolcórás monstre koncerten a magyar könnyűzenei élet színe-java lép színpadra összesen 80 dallal. A 16. Szige...