Az APEH-hez az észak-magyarországi régió megyéiből összességében 153,3 milliárd forint folyt be különböző jogcímeken az év első hat hónapjában, ez csaknem hat százalékkal több a tavalyi év hasonló időszakához képest - tájékoztatta Tóth István Ferenc, az adóhatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának szóvivője.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 356,62 pontos, 1,67 százalékos emelkedéssel, 21.738,05 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 18,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richt...
Az APEH várhatóan 1,5 millió forintos bírságot szab ki azokra a vendéglátókra, akik a Nagyszakácsiban megrendezett Királyi Szakácsok Főzőfesztiválján nem adtak nyugtát
A francia pénzügyi főfelügyelőség (IGF) is hozzátenné a magáét az elhízás elleni küzdelemhez, méghozzá adó formájában. A kormánynak júliusban átadott jelentésében a testület a pizza, a hamburger, az é...
Nehezen áttekinthető az éves költségvetési törvényekben szereplő fejezeti előirányzatok struktúrája, egyes minisztériumoknál túlbonyolított - állapítja meg az Állami Számvevőszék szerdán megjelenő jelentésében. Ebben először vizsgálja a 2005-2007. közötti időszak közötti költségvetés úgynevezett fejezeti kezelésű előirányzatait, amelynek teljesített összege 4 ezer 800 milliárd forint volt.
Kedden késő délután ugyan nem folytatódott a piaci nyersolaj árának a nap korábbi részében tapasztalható süllyedése, de a jegyzés szeptemberi szállításra az amerikai nyersolaj esetében kevéssel - 60 c...
A túlságosan aggodalmaskodó szülők visszavethetik gyermekük fejlődését, amikor nem engedik őket fára mászni, de még bújócskázni sem, mert veszélyesnek tartják
Az ember legközelebbi rokonainak számító főemlősfajok csaknem fele, 634-ből 303 örökre eltűnhet, 69 akár éveken belül - állapította meg a Természetvédelmi Világszövetség
Az APEH-hez az észak-magyarországi régió megyéiből összességében 153,3 milliárd forint folyt be különböző jogcímeken az év első hat hónapjában, ez csaknem hat százalékkal több a tavalyi év hasonló időszakához képest - tájékoztatott Tóth István Ferenc, az adóhatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának szóvivője.
Nem mindegy, hogy kitől vásárolunk! Milyen az ideális fagylaltárus, lángosos vagy éppenséggel a gyrosos? A színfalak mögé nem látunk be, de számos jelből tájékozódhatunk
Öngondoskodás - már sokan, sokat írtunk a témáról, lehet-e, érdemes-e ismétlésekbe bocsátkozni, lehet-e újat mondani, érdemes-e továbbrágni a csontot? Most, amikor mélyrepülésben vannak a világ tőzsdéi, a nyersanyagárak az egekbe szöknek, nincs mit enni, nő az infláció. A jó hír az, hogy a bajban többet foglalkozunk a pénzügyeinkkel, reményeim szerint a tudatos fogyasztók gondosan átvizsgálják a…
A tonhal és más zsíros halak fogyasztása azon túl, hogy csökkenti a szélütés kockázatát, segít a memóriavesztés megelőzésében is - közölték finn kutatók
Az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed a várakozásokkal megegyezően változatlanul 2 százalékon hagyta az alapkamatot a keddi kamatdöntő ülésén. (ProfitLine.hu)
Hat hónapon belül külön rádiófrekvenciát biztosítanak az EU-ban az autósoknak, amelyen autóstársaikkal tudnak kapcsolatot létesíteni, illetve amelyen keresztül a forgalomirányító központok is beszélni tudnak a járművezetőkkel, közölte elhatározását kedden az Európai Bizottság.