A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezetői és több helyi vállalkozás közötti megengedhetetlen összefonódást gyanítanak a helyi szocialisták - derült ki az MSZP két debreceni alelnökének sajtótájékoztatóján...
Harminc százalékkal emelkedhet a cigaretta ára, ha megvalósul az Európai Bizottság javaslata. Eszerint az Európai Unióban 2014-ig fokozatosan emelkedne a dohánytermékek jövedéki adóminimuma. A bizottság adó- és vámügyi biztosa az InfoRádiónak elmondta, az adóemelés 13 százalékkal csökkentheti a magyarországi cigarettafogyasztást.
A globális felmelegedés miatt átalakuló feltételekhez alkalmazkodva fokozni lehet a hazai mezőgazdasági termelést - állítja a Szent István Egyetem tudományos műhelyének elemzése.
A dinnyetermesztők blokád alá veszik azokat a felvásárlókat, akik nem adnak a dinnyetermesztőknek az áru kilójáért legalább 30 forintot - mondta Karsai József (MSZP) országgyűlési képviselő. Az egy...
Nagy meglepetésre 9,1 százalékkal megugrott az induló lakásépítkezések száma júniusban az Egyesült Államokban, ezzel együtt éves szinten még 26,9 százalékos volt a visszaesés. Az amerikai kereskedelmi...
A négy visegrádi ország lakosai közül már 2006-ban is a magyarok voltak a legelégedetlenebbek az anyagi helyzetükkel, s ez tavaly és idén sem változott..
Veres János pénzügyminiszter szerint a kormány a következő évtől tovább javítja a magyarországi üzleti környezetet, ennek részeként a vállalkozások számára egyszerűsödik az adminisztráció az adózásban...
Az angliai Farnboroughban folyó nemzetközi repülőgép-kiállítás és -vásár néhány napja az Airbus repülőgépek gyártójának összesen 247 gépre 40 milliárd dollárt meghaladó megrendelést hozott.
Közép-Európában jóval népszerűbb az atomenergia, mint nyugaton, de a nukleáris energiatermelő kapacitások növelése igen drága, és ilyen célra a nyugati-európai bankok esetenként megtagadják a hitelezést, áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban kiadott elemzésében.
Romániában megugrottak a külföldi közvetlen tőkebefektetések (FDI) az idei év első öt hónapjában: 92,4 százalékkal, 4,1 milliárd euróra emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest.
A pénzügyminiszter szerint a kormány a következő évtől tovább javítja a magyarországi üzleti környezetet, ennek részeként a vállalkozások számára egyszerűsödik az adminisztráció az adózásban és más, gazdaságot érintő területeken, valamint várható a közterhek mértékének a csökkentése is.
Eddig csaknem 570 millió forint bírságot szabtak ki a hatóságok a Kánikula Kommandó elnevezésű átfogó ellenőrzési akció során - erről Kondorosi Ferenc kormánybiztos számolt be a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
Közép-Európában jóval népszerűbb az atomenergia, mint nyugaton, de a nukleáris energiatermelő kapacitások növelése igen drága, és ilyen célra a nyugati-európai bankok esetenként megtagadják a hitelezé...
Egy éven belül kétszeresére emelkedhet a földgáz nagykereskedelmi ára - állítja az egyik amerikai kutatóintézet. Az InfoRádió által megkérdezett energiapiaci szakértő szerint a prognózis valós, ráadásul egy az egyben érvényesülhet a magyarországi lakossági árakban.
Eredményes tapasztalatcserét folytattak a magyar-román kis- és középvállalkozói (kkv) munkacsoport csütörtöki budapesti ülésén az együttműködés lehetőségéről, a versenyképesség növeléséről - mondta Gérnyi Gábor, a Nemzeti Gazdasági és Fejlesztési Minisztérium (NGFM) megbízott főosztályvezetője, a magyar társelnök.
Az optimista nemzetközi hangulatban emelkedett a BUX is, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 472,87 pontos, 2,32 százalékos emelkedéssel, 20.822,89 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 19,25...
A hitelválsággal kapcsolatos leírásai következtében 53 százalékkal csökkent a JP Morgan Chase második negyedéves nyeresége: az adózott eredmény így 2,00 milliárd dollár, egy részvényre 54 cent lett, a...
A reformok folytatása mellett teszi le a voksot a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC). A szervezet jelentésében az adórendszer egyszerűsítését javasolja. Fontosnak tartják az oktatás fejlesztését, hisz szakemberhiánnyal küzdenek a hazai nagyvállalatok. A HEBC szerint a vállalatoknak idén is meg kell húzniuk a nadrágszíjat.
Jórészt az év második felére marad a fővárosi önkormányzat idei 17,4 milliárd forintos ingatlaneladási tervének teljesítése, az első félévben ugyanis csak alig 1,4 milliárd forint bevétel származott 1...
A vállalatok költségeinek egyik legnagyobb részét a dolgozók bérei és ennek járulékai jelentik, így ezen a területen már kisebb, legális megtakarításokkal is sokat spórolhatunk. Erre lehet megoldás a cafeteria rendszer kiépítése, ez azonban sok cégvezetőnek fejtörést okoz. Az Accor Services Magyarország Kft. folyamatosan kutatja a vállalatok igényeit és követi a piaci változásokat. A 2006-ban és…
Több milliárd dollár értékű adó befizetését tudják elkerülni évente azok az amerikai állampolgárok, akik a svájci UBS és a liechtensteini LGT bankban helyezik el vagyonukat - figyelmeztetett az amerik...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) feljavította a globális gazdaságnövekedésre vonatkozó várakozását, de továbbra is azzal számol, hogy tavalyhoz képes kisebb lesz a bővülés. Tavaly a globális gazdaságn...
Több tényező együttes hatásának köszönhetően új árfolyam rekordot állított be a forint az euróval szemben a bankközi devizapiacon. A budapesti kereskedelemben 1 euróért napközben 229 forint 15 fillért is adtak. A forint esetében külön kedvező tényezőként jelentkezett a délután folyamán a PM által csökkentett államháztartási hiánycél bejelentése is - mondták kereskedők.
A dohánycégek aszerint változtatták cigarettáik mentoltartalmát, hogy kinek akarták eladni: kisebb mennyiséget tettek a fiataloknak szánt márkákba és többet azokba, melyekkel a már függő felnőtteket akarják megtartani - állapították meg a Harvard Közegészségügyi Intézetének kutatói.
Egymás után immár a negyedik alkalommal nyerte el a Müncheni Repülőtér a "World Airport" díjat Európában. A díjat a független londoni légiközlekedés-kutató intézet, a Skytrax ítéli oda - ebben az évben világszerte 8,2 millió utast véleményét kérték ki a világ több, mint 190 repülőteréről. A világ legjobb reptere a Hong Kong-i lett.
A növekvő mértékben elhízott anyák méhében a megváltozott kémiai körülmények miatt egyre nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak az utódok is - állítják állatkísérletek alapján amerikai kutatók.
A lakosság megzavarodásától és az emelkedő árak kiváltotta panaszáradattól tartva Szlovákia kormánya 160 millió koronát (1,23 milliárd Ft) költ arra az országos hadjáratra, amelynek célja elmagyarázni...
Lecseréli repülőgépei egy részét a Malév. A légitársaság a kanadai Bombardier Q400-as típusú, 78 személyes, turbólégcsavaros gépeivel váltja fel négy, 50 személyes CRJ200-asát, valamint öt, 72 személyes Fokker 70-esét. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint a Malév megfelelő típust választott.
Több milliárd dollár értékű adó befizetését tudják elkerülni évente azok az amerikai állampolgárok, akik a svájci UBS és a liechtensteini LGT bankban helyezik el vagyonukat - figyelmeztetett az amerikai szenátus egyik vizsgálóbizottsága legújabb jelentésében.
Átmenetinek tekinti a forint jelenlegi erős szintjét a pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy ha mégis tartós marad ez a tendencia, akkor az 2 százalékponttal csökkentheti az államadósság szintjét. Veres János hangsúlyozta: a kamatkiadások ugyan kisebbek, ez azonban csak tompítja az állampapírpiacon márciusban bekövetkezett hozamemelkedés okozta negatív hatást.
Megállapodtak az alacsony felvásárlási árak ellen tiltakozó dinnyetermesztők az Auchan áruházlánccal. A megegyezés értelmében a cég üzleteiben péntektől nem árusítanak akciós dinnyét és a termelők az eddiginél 2 forinttal többet kapnak a gyümölcs kilójáért.
Horvátországban a délszláv háború idején milliónál is több taposóakna került a földbe, különösen sok Szlavóniában, a magyarlakta falvak közelében, szántóföldeken, de jutott a gyilkos fegyverből Zára (Zadar) hátországába is.