Az MKB Alapkezelő Zrt. idei negyedik befektetési alapjaként indul útjára május 5-étől az MKB Panoráma Tőke- és Hozamvédett Származtatott Befektetési Alap.
Gyakran alkalmaznak különleges ügynököket a cseh élelmiszer- és elektronikai kiskereskedelmi láncok, valamint más vállalatok annak érdekében, hogy leleplezzék tolvaj munkavállalóikat - adja hírül a Világgazdaság.
A Zöldség- gyümölcs Terméktanács és Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) növelni szeretné Magyarországon az egy főre jutó zöldség- és gyümölcsfogyasztást - mondta a FruitVeb igazgatója.
Hogyan adózik korkedvezményes nyugdíjas? Csökkentett bérért dolgozónak hogyan változik két évvel ezelőtt megállapított nyugdíja? Rokkantnyugdíj melletti részmunkaidő beleszámít-e a nyugdíjba? Olvasóink kérdéseire Molnár László, a Középmagyarországi Regionális Nyugdíjfolyósító Intézet igazgatója.
A BKV Zrt. - közleménye szerint - csak az elvégzett feladatok után fizetett az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt-nek. Ez a négy éves időszakra kötött 2,5 milliárdos szerződések alig 5%-a.
Megfellebbezi a médiahatóság a Fővárosi Bíróság azon ítéletét, amellyel az hatályon kívül helyezte a Viasat3-at országos televízióvá minősítő ORTT-döntést - közölte Vékony Éva, az Országos Rádió és Te...
Kormányzati negyed létrehozását tervezi Prága egyik külvárosában a Mirek Topolánek vezette kabinet. "Mintegy két-három éven belül a minisztériumok kiköltözhetnek a valamelyik peremkerületben létre...
Hétfőn veszteséggel nyitott a Wall Street: a New York-i tőzsde ipari átlagindexe indulás után 30 pontot esett, tíz perccel később már 57 pont (0,4 százalék feletti) veszteséget mutatott. A Nasdaq p...
Újabb "most vagy soha" előválasztási fordulókban méri össze erejét kedden Hillary Clinton és Barack Obama szenátor az amerikai demokrata elnökjelöltségért folyó harcban, miközben John McCain, a republ...
Szerdától a benzinért három, a gázolajért pedig négy forinttal kell többet fizetni hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 300,41 pontos, 1,33 százalékos emelkedéssel, 22.882,68 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Teleko...
Áprilisban romlott a kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexe - közölte az Ecostat. A kutatóintézet jelentése szerint a mutató 91,2 százalékon állt, szemben a márciusi 97,8 százalékkal.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség májusban kiírandó pályázatai 19,484 milliárd forintnyi európai uniós támogatást biztosítanak az oktatási, szociális és gazdasági szféra fejlesztésére. A pályázatok k...
Hamarosan esedékes a tavalyi év adóbevallásának elkészítése. Ma már minden eddiginél több technológia segít minket a beadási határidő betartásában, de mint ahogy a modern internetes világ minden területén, itt sem árt az óvatosság.
A Munkaerőpiaci Alapról tájékozódott hétfői ülésén az Országgyűlés foglalkoztatási és Munkaügyi bizottsága. Indokolt lenne az új munkahelyek létrehozásához nyújtott támogatás feltételeinek módosítása. Például a döntést helyi szinten kellene meghozni. Az ötnél kevesebb dolgozó foglalkoztatását vállaló cégek számára is lehetővé kellene tenni az igénylését.
Az ENSZ és az Európai Unió egyes szakértői szerint emberiség elleni bűntény a bioüzemanyagok előállítása, ami növeli az üvegházhatatást, és globális élelmiszerválságot okoz. Az InfoRádió által megkérdezett szakértők azonban nem értenek egyet abban, hogy valóban ez az oka a termények, főképp pedig a rizs drasztikus drágulásának.
Vajon kit temettek Friedrich Schiller sírjába? Úgy tűnik, több embert is - közülük azonban egyik sem maga a híres költő és drámaíró, állítja egy friss kutatás
A Pannon május 5-től új akcióval jelentkezik, ahol akcióban résztvevő ügyfelek - legyen lakossági vagy üzleti előfizető - az 5. perc után 0 forintért beszélhet.
Egy kutatás szerint a fiatalok jelentős része nem kellően tájékozott az általános gazdasági, pénzügyi kérdésekben és közülük csak mindössze minden ötödik tekinthető komoly öngondoskodónak. Ők azok, akiknél a magán- illetve önkéntes nyugdíjpénztáruk kiválasztásánál nem a hozamelvárás az elsődleges szempont
Kezd visszatérni az élet a magas kockázatú - és így magas hozamú - cégadósságok piacára, amelyet tavaly nyár óta megbénított a nemzetközi pénzügyi válság, de a javulás csak viszonylagos, a kockázatok változatlanul fennállnak, hétfőn megjelent londoni hitelminősítői elemzések szerint.
Valósítsa meg legkülönbözőbb pénzügyi céljait a Generalival! Itt a banki jelzáloghitellel megköthető rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött életbiztosítás, az Aranyszárny Trió (x)
SPE Bank Zrt. néven új hitelintézet alapítását engedélyezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A 2 milliárd forintos jegyzett tőke felét már befizette a Kajmán-szigeteken bejegyzett, 100 száza...
A Zwack Unicum Nyrt. a cég számára most zárult (április 1-jétől március 31-éig tartó) üzleti évben 10 százalékkal tudta növelni adózás előtti eredményét
Hirdetésben figyelmeztet a szakszervezetek által bejelentett határozatlan idejű sztrájkra a BKV; a Metro című napilap hétfői számában megjelentekről a cég azt közölte az MTI-vel, hogy az tájékoztató jellegű és több ilyenre lehet majd számítani.
Kedden zárva van a tokiói értéktőzsde nemzeti ünnep miatt, miután hétfőn sem volt kereskedés. A börze szerdán már kinyit. Az utolsó, pénteki kereskedési napon a 225 válogatott részvény Nikkei ...
Kezd visszatérni az élet a magas kockázatú cégadósságok piacára, amelyet tavaly nyár óta megbénított a nemzetközi pénzügyi válság - a javulás ugyanakkor csak viszonylagos
A közmunkaprogram szabályainak változtatását sürgeti egy, a Népszavának nyilatkozó munkaerő-piaci szakértő, aki szerint az új szociális miniszter ebben partner lesz.
Dr. Rolek Ferenc, a Budapest Bank (GE Money Bank) HR vezetője 1998 óta koordinálja a pénzintézet személyügyi feladatait. Ezen túl 2006 óta a GE Consumer Finance dél-nyugat európai HR vezetője.
Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezeti sztrájkkövetelésről, illetve a még elégséges szolgáltatásról hétfőn. Az egyeztetést május 14-én folytatják.
Több mint négyszáz patikát bírságolt meg az egészségbiztosító a jogviszony-ellenőrzés elmulasztása miatt - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint a gyógyszerészek sérelmezik, hogy míg a háziorvosokat ju...
Enyhíteni kényszerül szigorú büntetés-végrehajtási politikáján több amerikai szövetségi állam - a költségvetési gondok miatt korábban engednek el a börtönökből bűnözőket
Óvatosnak kell lennünk, amikor személyes adózási információinkat nyilvános helyen, például fénymásoló-üzletben vagy irodában nyomtatjuk, esetleg faxoljuk
Lamperth Mónika leváltásának hátterében a Népszabadság információi szerint az húzódik meg, hogy a tárcavezető "szabotálta" a szociális segélyezési terveket, mert azokkal nem ért egyet.
A Deloitte Central Europe idén is elindított az 50 leggyorsabban növekvő technológiai cégre vonatkozó éves versenyét, amelynek célja Közép-Európa 50 legdinamikusabban fejlődő technológiai vállalkozásának elismerése.
Kedden reggel drágult az euró a dollárhoz képest, amihez piaci vélemények szerint részben a kőolaj áremelkedése járult hozzá. A szakértők azzal számolnak, hogy kedden tovább erősödik az euró, miután a...
Kedden reggel minimális nyereségen állt a kőolaj ára, miután hétfőn rekord szinten zárt a dollár gyengülése, az iráni és nigériai szállítások biztonságával kapcsolatos aggodalmak, valamint amiatt, hog...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,3 pontos emelkedéssel, 22.885,98 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött. Elemzői vélemény szerint egyébként...