A Gallup felmérése szerint az emberek jelentős része csak megrendezett színjátéknak tartja a koalíciós szakítást, a megkérdezettek közel fele szerint pedig csak ront a kormány megítélésén az SZDSZ kilépése. 56 százalék új választásokat akar.
Az ingatlanszektor szereplőinek is számolniuk kell a több ponton módosult számviteli törvény új rendelkezéseivel, a személyi jövedelemadót érintő adójogi változásokkal – miközben az ingatlanfejlesztőknek több fontos változás mellett egyes, jelenleg vitatott szabályozási elemekre is tekintettel kell lenniük.
Brüsszel így is, úgy is nekiesett az olasz választások nyertesének, tette ezt most, amikor már teljesen mindegy volt, hogy a 350 ezer tonna hulladék az elfogyás helyett még egy-két vödörnyivel gyarapszik is.
Az élelmiszer-nagyáruházak bőséges választékukkal lehetővé teszik az egészségesebb táplálkozást, ha a vásárlók ezt a lehetőséget igénybe veszik. Egy új egészségföldrajzi tanulmány azt bizonyította, hogy "ételsivatag" még kanadai városban is létezik, egy másik pedig azt, hogy az ilyen áruházakban okosan vásárlók étkezésének minősége javul.
Az Európai Bizottság szerint a légitársaságok jelentős része félrevezeti a repülőjegyüket Interneten megvásárló fogyasztókat, és további intézkedéseket helyezett kilátásba, ha a vállalatok egy éven belül nem változtatnak a jelenlegi gyakorlaton.
2006. óta a köz erősen negatív képet fest az ország és benne az emberek jövőjéről. A Medián felmérése szerint áprilisban a megkérdezettek 20 százalékos inflációt és 25 százalékos munkanélküliséget várnak a közeljövőre. Van is miért aggódni: ma a lakosság ötöde tud csak félretenni.
Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő el szeretné érni, hogy minden hazai településen legyen hetente legalább egyszer, kétszer nyitva tartó, helypénz- és adómentes piac, ahol a helyi lak...
Megújította a bankok munkáját megkönnyítő Előzetes Információ Kérés (EIK) nevű szoftverét a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., a program már nemcsak arra válaszol a garancia-kérelmet előkészítő bankárnak, hogy a hitelt kérő céget nézve nem áll-e fenn valamilyen kizáró ok, hanem arra is, hogy a kívánt összegű kezesség vállalható-e az adott cég hitelére.
Több trójai program is kikapcsolja a számítógépre telepített tűzfalakat, s ezzel utat nyit más károkozók számára, amelyek személyes adatokat lophatnak el az eszközökről. Most már az is lehetséges, hogy ellopják valakinek a kedvenc online játéka licenckulcsát
A visegrádi országok közül Magyarországon dohányoznak a legtöbben (a lakosság 36 százaléka), míg Szlovákiában a legkevesebben (24 százalék) - derül ki az Image Factory és a TÁRKI legfrissebb Társadalmi Klíma Riportjából. A magyar dohányosok füstölnek a legintenzívebben is: tízből kilenc magyar dohányos rendszeresen hódol káros szenvedélyének, ezzel szemben a cseheknél csak a dohányzók valamivel…
Új kérelem-beadási időszak megnyitását tervezi a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) a május 12-dikén kezdődő hét elejétől június közepéig, az öntözés, a melioráció, valamint a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások esetében.
Nem csatlakoznak a május 27-re kilátásba helyezett többnapos munkabeszüntetéshez a metró-, és a villamosvezetők; a HÉV-es dolgozók egyharmadát képviselő egyik szakszervezet is a nem sztrájkoló érdekképviseletek érveivel ért egyet - közölte Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessel történt megbeszélés után.
A múlt év első félévében az ajánlott képzésben résztvevő álláskeresők 36,7 százalékának volt munkája a program befejezését követő harmadik hónapban, ez kevesebb mint az egy évvel korábban tapasztalt 41 százalék - tette közzé az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján.
Kínában az áremelések üteme 11 év óta nem volt olyan gyors, mint áprilisban - jelentette hétfőn az Új-Kína hírügynökség. Ezzel nyomás nehezedik majd a pekingi vezetésre, hogy féket vessen az áremelkedéseknek és ezzel elejét vegye a nyári olimpiai játékokat megelőző esetleges nyugtalanságoknak.
A földeken fog tönkremenni az idei kerti termények, főleg az eper jelentős része Nagy-Britanniában, miután a kelet-európai EU-munkavállalók tömeges hazatérése és a mind gyérebb utánpótlás miatt egyszerűen nincs, aki leszedje a termést.
Angliában dolgozom, van-e arra mód, hogy a külföldi biztosításomat Magyarországon érvényesítessem, a a Magyarországon kapott ellátás után az angliai egészségbiztosító fizetné a számlát? Ha valaki nem EU tagállamban dolgozik, és fizeti a tb-t az adott országban, de néhány hónapot Magyarországon tölt, hogyan biztosíthatja magát ezekre a hónapokra? Az olvasó kérdez, a szakértő válaszol.
Az Atlanti Óceán és a Fekete-tenger közötti, a franciaországi Nantes és a romániai Constanta városát összekötő, összesen 4448 km-es, európai kerékpáros turisztikai vándorút, azaz 6-os számú EuroVelo (EV) magyarországi szakaszának kitáblázását kezdik meg.
Mérlegelési jogkörére hivatkozva utasította el több vajdasági magyar fiatal magyarországi letelepedési kérelmét a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) - derül ki a Magyar Hírlapból, amely pénteken jelentetett meg riportot az ügyben.
Romániában a vártnál nagyobb volt a gazdasági növekedés az idei év első negyedében. A költségvetés többletet mutatott, és jól alakultak a bevételek is - közölte hétfőn Bukarestben a gazdasági miniszter.
A szerb dinár hétfőn délelőtt több mint 2 százalékkal erősödött a bankközi forgalomban azután, hogy a választásokon a "Nyugathoz közelálló" erők szereztek többséget
A kis- és közepes méretű cég is lehet profi: korszerű, modern, a fejlődésben élenjáró, tehát versenyelőnnyel rendelkező. Mai világunkban a versenyelőny megszerzése és folyamatos megtartása sokkal nehezebb próba elé állítja a kkv-k tulajdonosait, akik általában a cég menedzsmentjével azonosak.
Miként lehet a magánnyugdíj-rendszerből kilépni, s mi módon lehet az elvesztett nyugdíjrészt visszaszerezni? A tagdíj-kiegészítés visszafizetése miként történik? - Futó Gábor, az Adózóna szakértője válaszol a kérdésekre.
Tízezerre emelkedett a délnyugat-kínai földrengés halálos áldozatainak száma - jelentette az Új Kína hivatalos hírügynökség. A hétfői híradások még országszerte 8700 áldozatról szóltak. A földrengés erejére jellemző, hogy a központjától 1500 kilométer távolságra fekvő Pekingben több mint két percig inogtak az épületek.
Több ház is a lángok martaléka lett és több száz embert kellett otthonából kimenekíteni tűzesetek miatt az egyesült államokbeli Floridában, a szövetségi állam kormányzója helyi idő szerint hétfőn szük...
Ma kezdi meg a Magyar Posta az emelt összegű nyugdíjak, rokkantnyugdíjak és nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások kézbesítését - közölte a kormányszóvivő.
A cégek három, a fogyasztók tizenhárom éve nem voltak olyan pesszimisták, mint áprilisban; a GKI 1996 óta számított konjunktúra-indexe az eddigi legalacsonyabb szintre esett.
A cégek három, a fogyasztók tizenhárom éve nem voltak olyan pesszimisták, mint áprilisban; a GKI konjunktúra-indexe az eddigi legalacsonyabb szintre esett.
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök kormánya első ülésén felszólította a testület tagjait, hogy működjenek együtt az állami duma minden frakciójával. "A dumától kapott támogatás azt jelenti, hog...
Romániában a vártnál gyorsabb volt a gazdasági növekedés ez idei év első negyedében, a költségvetés többletet mutatott, s jól alakultak a bevételek is - közölte hétfőn Bukarestben a gazdasági miniszte...
Európa legnagyobb bankja, a londoni székhelyű HSBC nagyobb profitra tett szert az idei év első negyedében az egy évvel korábbinál, miután az ázsiai növekedés ellensúlyozni tudta azt az 5 milliárd doll...
Az Európai Unió támogatásával megvalósuló Leonardo da Vinci Innováció Transzfer Program keretében a fiatal kezdő vállalkozók május 16-áig jelentkezhetnek a menedzsment ismereteket nyújtó ingyenes képz...
Legnagyobb terjedelemben az önálló munkakörben foglalkoztatott vezetők és magasabb vezetők illetményrendszerével foglalkozik a közalkalmazotti törvény módosítása.
Legnagyobb terjedelemben az önálló munkakörben foglalkoztatott vezetők és magasabb vezetők illetményrendszerével foglalkozik a közalkalmazotti törvény módosítása, amelyet pénteken terjesztett a parlament elé a szociális és munkaügyi miniszter.
A földeken fog tönkremenni az idei kerti termények, főleg az eper jelentős része Nagy-Britanniában, miután a kelet-európai uniós munkavállalók tömeges hazatérése és a mind gyérebb utánpótlás miatt egyszerűen nincs, aki leszedje a termést.
Újabb alap és mesterszakok indítását fogadta el a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) április 25-i ülésén. Számos intézmény esetében azonban vissza is utasította a kérelmeket.
Áprilisban 5,2 százalékos volt munkanélküliség Csehországban, ami márciushoz viszonyítva 0,4 százalékos csökkenést jelent - közölték hétfőn a cseh statisztikai hivatalban. Tavaly (2007) áprilisban a munkanélküliségi mutató 6,8 százalékos volt.
A múlt év első félévében az ajánlott képzésben résztvevő álláskeresők 36,7 százalékának volt munkája a program befejezését követő harmadik hónapban, ez kevesebb mint az egy évvel korábban tapasztalt 41 százalék - tette közzé az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján.
Modla Norbert, a Philip Morris HR igazgató Business partnere 2004-ben került a cég személyügyi osztályának élére, hogy vezetésével a világon először vezessék be azt az új HR modellt, amelynek célja a HR stratégia szerepének erősítése, a vezetők önállóságának növelése és egyben a hatékonyabb HR szolgáltatások nyújtása.
Nem csatlakoznak a május 27-re kilátásba helyezett többnapos munkabeszüntetéshez a metró-, és a villamosvezetők; a HÉV-es dolgozók egyharmadát képviselő egyik szakszervezet is a nem sztrájkoló érdekképviseletek érveivel ért egyet - közölte Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke pénteken a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessel történt megbeszélés után.
A Domogyedevói Nemzetközi Repülőtér infrastruktúrája, a közvetlen átszállási lehetőség és a kelet-nyugati utazási igények jobb kiszolgálása révén a Malév a saját veszteségmérséklő programját egészítheti ki forgalom- és mielőbbi nyereségbővítő stratégiájával. A Domogyedevói Nemzetközi Repülőtér infrastruktúrája és egyéb lehetőségei révén a Malév a saját veszteségmérséklő programját egészítheti ki…
Emelkedés várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén. Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője pozitív nyitást vár, és reményei szerint a nap további részében is pozitív tatrtományban maradhat a BUX. Az...