2008. május 7. szerda

máj. 7
12:16
Hová tűntek a vevők a budapesti parkettről? (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a globális kockázatvállalási hajlam visszaesésével magyarázza, hogy áprilisban több mint negyven százalékkal kisebb értékben kereskedtek a BÉT azonnali részvénypiacán, mint egy évvel ezelőtt. Mohai György a Gazdasági Rádiónknak ugyanakkor azt mondta, az idén a határidős piaci forgalomnövekedés ellensúlyozza az azonnali piacon elszenvedett veszteségeket.…
máj. 7
12:16
Közeleg a határidő: két hét maradt a bevallásra (Privátbankár)
Még két hetük maradt a magánszemélyeknek, hogy benyújtsák személyi adóbevallásaikat. Az APEH marketingkampánnyal is ráerősít a május 20-ai határidőre. Most először a magánszemélynek is meg kell fizetniük a 4%-os különadót a 6 millió 750 ezer forint feletti éves jövedelemrészre. Kriskó Csabát, a Bevallási Főosztály vezetőjét Sipos Anikó kérdezte.
máj. 7
12:17
A Mol senki előtt sem csapta be az ajtót (Privátbankár)
A MOL eddig mindenben teljesítette az Európai Bizottság kéréseit – így reagált a Gazdasági Rádiónak a MOL kommunikációs igazgatója arra a hírre, hogy az uniós döntéshozó szerv felfüggesztette az OMV-MOL egyesülésének ügyében indult versenyfelügyeleti eljárást arra hivatkozva, hogy az egyik fél nem adott időben megfelelő tájékoztatást a bizottságnak. Somjai Dóra egy másik ügyben, a MOL két héttel…
máj. 7
12:18
Biciklis forradalom? Indul a kerékpárkölcsönzés, nagyban (Privátbankár)
Az országban először a fővárosban valósulhat meg olyan biciklikölcsönző rendszer, mint amilyen a világ több nagyvárosában már működik. Ennek lényege, hogy az utcákon elhelyezett kerékpártárolókból elvihetőek a biciklik, majd egy másik tárolónál lerakhatóak. A rendszer kiépítésének első lépéseként a budapesti hetedik kerület 54 pontján helyeznek ki sok kerékpár parkoltatására alkalmas tárolót.…
máj. 7
12:19
Elkaszálhatják a haláladót a pártok (Privátbankár)
Bár minden parlamenti párt másképpen képzeli el az adóreformot, az örökösödési illeték átszabásánál ötpárti egyetértés jeleit lehet kiolvasni az MDF által kezdeményezett egyeztetés után. A találkozón mindenki a saját kedvenc témáját hozta elő: a Fidesz a négy százalékos különadó eltörlését sürgette, az MDF a haláladóként emlegetett örökösödési illeték eltörlését és az adóamnesztiát akarja, míg a…
máj. 7
12:19
Bővülő pályázati lehetőségek, növekvő népszerűség (HR Portál)
A kedvezőbbé váló feltételek és a bővebb források enyhíthetnek a hazai kisvállalkozók forrásigényén. A könnyebb vállalási feltételek újabb vállalkozói köröket csábítanak pályázatok beadására, ráadásul már nem csak a vissza nem térítendő konstrukciók népszerűek - adja hírül a Világgazdaság.
máj. 7
12:20
Édes keserű: 1100 forintot is fizethet a Zwack (Privátbankár)
A Zwack akár 1100 forintos osztalékot is fizethet részvényenként a március végével záródott tavalyi üzleti éve után. A likőrgyártó társaság nettó árbevétele az év első három hónapjában 6,5%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest. A Cashline elemzője úgy véli, hogy a húsvét pozitív szezonális hatásán kívül a korábbi beruházások is szerepet játszanak a bevételek növekedésében. Sipos…
máj. 7
12:21
APEH-tartozás: 500 milliárd az adóslistán (Adózóna)
Több adóreformra vagy háromhavi nyugdíj kifizetésére is elegendő volna az a pénz, amennyivel az adóhatóságnak tartoznak a hazai cégek és magánszemélyek - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.
máj. 7
12:22
Büntetőeljárás indult a tuzséri halálos munkabaleset ügyében (HR Portál)
Büntetőeljárást indított a rendőrség a tuzséri halálos munkahelyi baleset ügyében; a nyomozás ismeretlen tettes ellen, foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt kezdődött meg - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.
máj. 7
12:28
Céges beszámolók: változások június 1-től (Privátbankár)
A céginformációs szolgálat fontos szerepet kap az elektronikus cégbejegyzésben, az erről szóló igazságügyi és rendészeti miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg. A cégek beszámolóit jún...
máj. 7
12:30
Ásványvíz: nem mindegy honnan! (Piac és Profit)
Ásványvizes ballonnal 630 PET-palack váltható ki. Így energia, illetve üvegházhatást fokozó gázkibocsátás spórolható meg. Ez lehet a növekedés alapja.
máj. 7
12:33
Emelik a bolgár kórházi dolgozók bérét (HR Portál)
Mintegy 15 százalékos béremelésre számíthatnak az egészségügyi minisztérium alá tartozó kórházak dolgozói, jelentette be Szergej Sztanisev bolgár miniszterelnök. A szófiai N. I. Pirogov sürgősségi egészségügyi központ munkatársai még jobban járnak: az ő fizetésüket 30 százalékkal növeli az állam - írja a Világgazdaság.
máj. 7
12:35
Milliárdos felsőoktatási fejlesztés (HR Portál)
Megkezdődhet az elmúlt húsz év legnagyobb vidéki felsőoktatási fejlesztése azokkal a projektekkel, amelyek támogatást nyertek a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) 1.3.1-es azonosító számú kiírásán. Első körben hat egyetem és főiskola nyert uniós támogatást infrastrukturális és informatikai beruházásra - írja a Világgazdaság.
máj. 7
12:45
Nyugat-Európába is exportálhatnak makói földgázt (Index)
Azt ugyan még nem tudják, mekkora a a gazdaságosan kitermelhetõ mennyiség, de már az exporton gondolkodnak.
máj. 7
12:48
Túlsúlyban a munkanélküliek (Piac és Profit)
Ma még kérdés, hogy az állami politikák hogyan találnak majd irányt a gazdaságot húzó, a cégek letelepedését támogató, képzett, dolgozó rétegekhez. Megoldandó feladat a uniós tagállamok előtt az előzetes tudás beszámítás és a felnőtt pályatanácsadás, felnőttoktatás rendszerinek összekötése is.
máj. 7
12:48
A földgáz is jelentős mértékben drágulhat az elkövetkező hetekben (Infostart)
A határidős piacokon újabb rekordot döntött a nyersolaj ára, amikor átlépte a 120 dolláros határt. A befektetők további áremelkedésre számítva kötöttek üzleteket és arra számítanak, hogy az olajárhoz kötött földgáz is jelentős mértékben megdrágul az elkövetkező hetekben.
máj. 7
12:48
Cári pompával köszöntötték Medvegyevet (Privátbankár)
Dmitrij Medvegyev új orosz elnök letette az esküt és ezzel hivatalba lépett a moszkvai Kreml Nagy Palotájának András-termében.
máj. 7
12:50
Minden negyedik hongkongi milliomos (Privátbankár)
A lakosság számához viszonyítva Hongkongban a legnagyobb a világon a dollármilliomosok aránya: minden negyedik lakos, pontosan a lakosság 26,4 százaléka rendelkezett tavaly legalább egymillió dolláros...
máj. 7
12:52
Nyugat-Európa is kaphat a gázunkból (Privátbankár)
Az amerikai Exxon Mobil, a kanadai Falcon Oil & Gas és a magyar Mol olajtársaság esetleg Nyugat-Európába is exportál a makói földgázból 2012 után - írja a Bloomberg hírügynökség.
máj. 7
12:54
Nézőpont kérdése, mennyi a munkanélküli (Privátbankár)
A regisztrált álláskeresők száma áprilisban az előző hónaphoz képest ugyan 4,2 százalékkal csökkent, de az egy évvel korábbival összehasonlítva 2,3 százalékkal nőtt.
máj. 7
12:56
Nyugis időszakra számít Gyurcsány (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc a miniszterek, a kormánytagok személyes politikai felelősség- és szerepvállalását kérte, hogy 2010-ig az ország többségének megelégedésére tudják végrehajtani a Munka, tudás, tulajdon...
máj. 7
12:58
Fodor: Semmiféle összekacsintás nem lehet (Privátbankár)
Az SZDSZ megváltozott helyzetében nem képzelhető el automatikus együttműködés az MSZP-vel. Tiszta viszonyokat kell teremteni, semmiféle háttéralku, összekacsintás nem lehet, minden megállapodásnak nyi...
máj. 7
13:00
Fidesz: Gyurcsánynak fogalma sincs, mit tegyen a vállalkozásokkal (Privátbankár)
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferencnek és kormányának nincs hitele a piacon, a vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatban nincs koncepciója és szakértelme sem a probléma megoldására - mondta Szatmáry Kristóf...
máj. 7
13:02
Szlovákia bevezetheti az eurót! (Privátbankár)
A brüsszeli bizottság jóváhagyta, hogy Szlovákia 2009. január elsején bevezesse az eurót. A bizottság úgy ítélte meg, hogy Szlovákia teljesítette az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumo...
máj. 7
13:05
Az Audi amerikai gyártótelepet tervez (Index)
Az Audi jelentős előnyökhöz jutna egy amerikai gyártótelep létesítése révén, erősítette meg a vállat vezérigazgatója e kijelentésével a korábban már többször említett szándékot, miszerint az Audi anyavállalatával, a Volkswagennel közösen Egyesült Államok-beli gyártótelepet hozna létre.
máj. 7
13:07
Rengeteg fűszert veszünk (Index)
Főleg a paprika és a fűszerkeverékek - mennyiségben mért - kiskereskedelmi forgalma nőtt az elmúlt egy évben a fűszerek közül.
máj. 7
13:16
Munkanélküliségi biztosítás is köthető (Infostart)
Havi 40 ezer és 120 ezer forint közötti összeget kaphat 9 hónapon keresztül az a munkanélküli, aki állásának elvesztése előtt munkanélküliségi biztosítást kötött. A havi díj 2-3 ezer forint. Ez az első szabadon felhasználható szolgáltatást nyújtó termék ebben a kategóriában.
máj. 7
13:16
Itt az első szabad felhasználású munkanélküliségi biztosítás (Privátbankár)
Havi 40-120 ezer forintot fizet 9 hónapon keresztül havi 2-3 ezer forintos átlagdíjért az a munkanélküliségi biztosítás, amelyet a Biztositas.hu Kft. dobott piacra, mondta Rácz István, az internetes b...
máj. 7
13:21
Társadalmi egyeztetésen az egyenlő esélyű hozzáférés (HR Portál)
Társadalmi egyeztetésen "A közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése" című (TIOP 3.3.1) pályázati kiírás. Az egyeztetési időszak: 2008. május 5. - május 19. 12 óra
máj. 7
13:23
ÁFSZ: csökkent a regisztrált álláskeresők száma (HR Portál)
A nyilvántartott álláskeresők száma az előző hónaphoz képest 19,5 ezer fős (4,2 százalékos) csökkenést mutat, míg az előző év azonos hónapjához képest enyhe, 9,7 ezer fős (2,3 százalékos) növekedést regisztrálhatunk - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
máj. 7
14:45
Ezt nem kerülhetik meg a cégek! (Piac és Profit)
A céginformációs szolgálat fontos szerepet kap az elektronikus cégbejegyzésben. A cégbeszámolóhoz a nyártól meg kell látogatni a szolgálat honlapját.
máj. 7
14:45
Zöldet kapott a szlovák euró - máris tördelik a kezüket (Privátbankár)
A brüsszeli bizottság jóváhagyását adta ahhoz, hogy Szlovákia 2009. január elsején bevezesse az eurót. Szlovákia teljesítette az euró bevezetéséhez szükséges szigorú kritériumokat - jelentette be az unió pénzügyi biztosa. Közben az Európai Központi Bank komoly aggodalmának adott hangot.
máj. 7
14:55
Mégis marad az Airbus-gyártás Franciaországban (Index)
Eredménytelenül zárultak az Airbus nyugat-európai repülőgépgyártó konzorcium két franciaországi üzemének eladásáról szóló tárgyalások a Latécoere nevű vállalattal, derül ki az anyacég, az EADS vállalatcsoport szerdai közleményéből.
máj. 7
15:00
Teret adott a parlament a genetikai diszkriminációnak? (HR Portál)
Egyhangúlag szavazta meg a parlament 2008. május 5-én a humángenetikai adatok védelméről, valamint a genetikai vizsgálatok és kutatások szabályairól szóló jogszabályt. A jogszabályból hiányzik azonban a biztosítókra és a munkáltatókra vonatkozó konkrét tiltás - áll a LIGA Szakszervezetek lapunknak eljuttatott közleményében.
máj. 7
15:01
Európai Bizottság: utazás a barangolás körül (Infostart)
Az Európai Bizottság szerdától várja az ipar, a fogyasztók és más érdekeltek véleményét a tavaly június 30-án hatályba lépett európai uniós barangolási rendelet működésével és hatékonyságával kapcsolatban.
máj. 7
15:01
Föld alá dugjuk a szén-dioxidot? (Privátbankár)
A szén-dioxidot akár a föld alatt is lehetne tárolni, de az ehhez szükséges technológia olyan költséges, hogy a tárcának nem áll szándékában az ilyen jellegű beruházásokat támogatni Magyarországon.
máj. 7
15:05
Nem lesz internetadó (Index)
Sem az internet-, sem a mobiltartalom-szolgáltatásra nem vetik ki a kulturális járulékot. Helyette más megoldást keresnek, mert a 2-2,5 milliárdnyi többletpénzre szükség van.
máj. 7
15:22
OTP: lezárult Donskoy Narodny Bank adásvételi tranzakciója (Infostart)
Lezárult az oroszországi Donskoy Narodny Bank adásvétele, a 41 millió dollár értékű tranzakció révén a bank új tulajdonosa az OTP lett - közölte a magyar pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
máj. 7
15:22
Hatmilliárdból épül a legújabb pláza (Piac és Profit)
Dunaújvárosban készül beruházásra a Casaro Hungary, ahol a tervek szerint egy 15 ezer négyzetméteres bevásárló és szolgáltató központ épül majd.
máj. 7
15:22
Élvezzük az ízeket (Privátbankár)
Fűszerekre az elmúlt egy évben a lakosság több mint 16 milliárd forintot költött, 9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a Nielsen piackutató vállalat.
máj. 7
15:24
Csökkent az álláskeresők száma (Infostart)
Áprilisban az előző hónaphoz képest csökkent a regisztrált álláskeresők száma - közölte a Foglakoztatási és Szociális Hivatal foigazgatója. Pirisi Károly elmondta: április végén 442.800 regisztrált álláskeresőt tartottak nyilván.
máj. 7
15:24
Könnyű volt a történelem érettségi (Privátbankár)
Rendben befejeződtek a történelem írásbeli érettségik, rendkívüli esemény nem történt. A Történelemtanárok Egylete szerint nem okoztak meglepetést a feladatok.
máj. 7
15:26
Gyurcsány csak teoretikusan beszélt a lemondásról (Privátbankár)
A kormányszóvivő szerint Gyurcsány Ferenc csak teoretikus felvetésként beszélt a kormány esetleges lemondásáról. Daróczi Dávid arra reagálva nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Reuters hírügynökség bes...
máj. 7
15:27
A cseheknél is maradt az alapkamat (Index)
A cseh jegybank a várakozásoknak megfelelően a korona erős árfolyamára és a felfelé mutatóinflációs kockázatok ellenére változatlan szinten, 3.
máj. 7
15:28
Medvegyev Putyint akarja kormányfőnek (Privátbankár)
Dmitrij Medvegyev új orosz elnök hivatalba lépése utáni első intézkedéseként Vlagyimir Putyint javasolta a kormányfői tisztségre az állami dumának. A javaslatot a tervek szerint csütörtöki ülésén v...
máj. 7
15:30
Magasházból toronyház? Milliárdokat hoznának a spanyolok (Privátbankár)
Több tízmilliárd forint értékű fejlesztést valósítana meg Pécsett a következő években az a spanyol érdekeltségű befektetői csoport, aki egyedüliként nyújtotta be ajánlatát a város ingatlancsomagjára.
máj. 7
15:32
Tényként kezelik, hogy Obama lesz az elnökjelölt (Privátbankár)
Barack Obama lesz a Demokrata Párt elnökjelöltje a novemberi amerikai elnökválasztáson - így értékelte a keddi előválasztási forduló eredményét az NBC televízió.
máj. 7
15:34
Messze vagyunk az eurótól, mint Makó Jeruzsálemtől (Privátbankár)
Továbbra sem teljesíti Magyarország azokat a kritériumokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy csatlakozhasson az euróövezethez - állapította meg az Európai Bizottság konvergencia jelentésében.
máj. 7
15:36
Változatlan maradt a cseh alapkamat (Privátbankár)
A cseh jegybank 3,75 százalékon hagyta irányadó kamatát, a kéthetes repokamatot. Az elemzők és a piac ezt várta, nem utolsó sorban azért, mert tavaly február óta öt kamatemelés volt, s a továbbit első...
máj. 7
15:38
Jobban ellenőriznék az áfa-befizetéseket (Piac és Profit)
Közösségi szinten kell fellépni az áfa-csalások ellen, a hangsúlyt a kiváltó okok megszüntetésére kell helyezni - hangsúlyozta Fazakas Szabolcs szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő a parlament költségvetési ellenőrző bizottságának ülésén.

Keresés