Csütörtökön tovább erősödhet a forint, mivel a forint nagy kamatkülönbsége az euróhoz képest vonzza a befektetőket, írta a Dow Jones hírügynökség. Délelőtt viszont inkább gyengült.
A lakosság az áruhitelek helyett egyre inkább a hitelkártyával történő vásárlást részesíti előnyben. Erről a Magyar Cetelem Zrt. elnök-vezérigazgatója beszélt a Gazdaság iRádiónak. Lendvai János szerint bár jelenleg a fogyasztási hiteleken belül az áruhitelek aránya folyamatosan csökken, hosszú távon ugyanakkor egy stabil, legalább 8 százalékos szintre számít az elnök-vezérigazgató. Sipos Anikó…
A cégek értékesítése előtt akár már évekkel korábban érdemes szétválasztani az üzletágakat, ha külön-külön nagyobb eséllyel lehet eladni azokat – erről a Concorde Vállalati Pénzügyek cégvezetője beszélt a Gazdasági Rádiónak a vállalatkivásárlás gyakorlatával foglalkozó konferencián. Nagy Kálmán szerint a szolgáltató vállalkozások esetében az ingatlantulajdon leválasztása is döntő lehet, mivel a…
A nagyobb cégek felvásárlását a beállt tulajdonosi kör akadályozza, a kisebb vállalkozásokat pedig először fel kell készíteni a cégeladásra ahhoz, hogy olyan befektetőt lehessen találni, aki hajlandó megfizetni a reális piaci árat. A vállalatfelvásárlások során a vevőt és az eladót is szakmailag támogató BDO Forte szerint másfél év alatt elérhető, hogy egy cég akár kétszeresét is érje a befektető…
Az Eurout-Óbuda konzorcium nyerte el a Nyíregyháza térségében épülő szennyvíz-hálózat mérnöki lebonyolítói és kommunikációs tenderét - közölték az érintett önkormányzatok és cégek vezetői sajtótájékoz...
A magyar biztosítók az első negyedévben 257 milliárd forint díjbevételt értek el, ez 10,13 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi - olvasható a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) statisztikai ...
A Toshiba 38 százalékos növekedést ért el a március végén zárult pénzügyi évében a magyar notebook piacon - mondta Patonai Szabolcs, a Toshiba Europe magyarországi notebook értékesítési vezetője csütö...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 155,67 pontos nyitás után kisssé erősödött, de továbbra is a negatív tartományban maradt csütörtökön délelőtt.
A Magyar Nemzeti Bank az elemzői várakozások szerint hétfőn negyed százalékponttal emeli a jegybanki alapkamatot, és ezzel be is fejezi a monetáris szigorítást a Reuters májusi felmérése szerint. A körkérdésben szereplő 25 elemző szerint a forint erősödése akár folytatódhat is, de többségük szerint a magyar fizetőeszköz árfolyama az euró ellen nem marad meg tartósan a sáv széle, 240 közelében. A…
Nem tarthatnak szóbeli felvételi vizsgát a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban a jövő tanévtől - mondta Katanics Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője. A szóbeli vizsgákkal az a probléma, ho...
Magyarországnak új gazdasági impulzusokra van szüksége, Franciaország új barátokat keres - aláírták a két ország közötti stratégiai partnerségi megállapodást Párizsban.
A BKV-nál tapasztalható "furcsa és gyanús ügyekre" magyarázatot vár a fővárosi Fidesz-frakció a főpolgármestertől, s tudni szeretnék azt is, hogy az általuk észlelt anomáliák a főpolgármester tudtával...
Áprilisban, egy hónap alatt kétezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma a közép-dunántúli régióban, a balatoni idegenforgalmi idény és a szezonális munkák kezdetével, a regionális munkaügyi központ adatai szerint.
A bolgár kormány 6,5 százalékra szállította le a jövő évi gazdasági növekedési ütemre vonatkozó prognózisát a korábbi előrejelzésében szereplő 6,8 százalékról - olvasható a szófiai kormány csütörtökön kiadott közleményében.
A csütörtöki enyhe árfolyamgyengülés ellenére is a forint további erősödésére számít az ING Bank elemzője, aki szerint nem kizárt, hogy napokon belül a 240 forintos szint alá is beerősödhet a magyar fizetőeszköz az euróhoz képest.
Magyarországon az élelmiszerek előállítása biztonságos, a fogyasztók jó minőségű árut kapnak - mondta Süth Miklós országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakál...
Három hónap alatt 661 ezer 500 forintot gyűjtöttek össze az APEH budapesti ügyfélszolgálatainak munkatársai, amelyet csütörtökön a Lelenc Kutyamentő Egyesületnek adtak át.
Az emberek még nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy az elektronikus formában aláírt és továbbított okiratok is ugyanolyan jogkövetkezményt hordoznak, mint papíralapú társaik.
A kőolaj vártnál magasabb ára miatt az euróövezet gazdasági növekedése az idén kisebb lehet a jósolt 1,7 százaléknál - jelentette be az Európai Bizottság pénzügyi biztosának szóvivője. Az Európai B...
Együttműködési megállapodást kötött Franciaország legnagyobb élettudományok területén működő versenyképességi pólusa, a párizsi központú Medicen és a Debreceni Egyetem.
Magyarországon az élelmiszerek előállítása biztonságos, a fogyasztók jó minőségű árut kapnak - mondta Süth Miklós országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkáraegy csütörtöki konferencián.
Európaiság - Hitelesség - Protokoll címmel tartott előadást Görög Ibolya neves protokoll szakértő május 20-án, az Eszterházy Károly Főiskola konferenciatermében a főiskola hivatalaiban dolgozó munkatársak számára. Az eseményen docensi kinevezésben részesült a szakember.
Az elektronikus okiratok alkalmazásának lehetőségeiről szervezett workshopot a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. A főleg kereskedelmi bankok részvételével zajló rendezvényen a résztvevők a közjegyzők, a végrehajtók és az elektronikus aláírás technológiai szolgáltatójának segítségével folytattak párbeszédet azok használatáról.
2008-ban csökken a vásárlási kedv, negatívan érintve a mobiltelefonok, a cipők és a ruházati termékek piacát, de növekszik az interneten keresztül vásárlók száma. Idén online úton a legtöbbet utazásra, üdülésre és notebook vásárlására terveznek költeni átlag 150.000 forint értékben a 18 éven felüli magyar internetezők.
A hitelpiaci válság következtében egyre több amerikai bankvezető dobbant Ázsiába. A kiapadt források miatt ugyanis a nagy üzleteket már nem az Egyesült Államokban és Európában kötik, hanem a jellemzően kínai cégektől, illetve külföldi befektetésektől virágzó keleten - állítja a BBC News.
A szingapúri-magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztése volt fő témája Sólyom László köztársasági elnök csütörtöki szingapúri tárgyalásainak. A magyar államfő helyi idő szerint csütörtök reggel ...
Csütörtökön kétéves rekordra drágult a széndioxid szennyezőanyag kibocsátási engedélyekre szóló kontraktus a legközelebbi határidőre az európai szabadkereskedelmi rendszerben, az Európai Klímatőzsdén...
A svájci Stadler Rail Group cég magyarországi vasúti járműgyárának, egy vasúti alumínium-kocsitesteket gyártó üzemnek az alapkövét csütörtökön tették le Szolnok ipari parkjában.
Új buszjáratok indítását és vonalhosszabbításokat is tartalmaz a paraméterkönyv tervezete, amelyet május 28-án tárgyal a főváros városüzemeltetési bizottsága - közölte a BKV. Az összmenetrendben rö...
Áprilisban, egy hónap alatt kétezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma a Közép-dunántúli Régióban, a balatoni idegenforgalmi idény és a szezonális munkák kezdetével, a regionális munkaügyi központ adatai szerint.
Az idén először a legdinamikusabban növekedő kkv-k számára meghirdetett Pegazus-díjon való megmérettetésre az alapítók megyénkből egyedül a Pannon-Work Személyzeti Szolgáltató Zrt.-t válogatták be a nyugat-magyarországi régió 10 jelölt cége közé. A győri cég elsőre remekül szerepelt: a negyedik helyen végzett a kaposvári Videoton Elektro-Plast Kft. az egyházasfalui Mix-Táp Kft. és a berhidai…
Koncert-, mozi-, színház- és fesztiváljegyek vásárlását teszi lehetővé mobiltelefonnal a skóciai székhelyű Mobiqa vállalat és a Ticketportal együttműködése. A mobiltelefonos jegyértékesítés a White...
A kormánypárti politikusok szinte mindegyikének jelentősen csökkent a népszerűségi indexe; a legnagyobb csökkenést Lendvai Ildikó mellett Kóka János szenvedte el.