Alacsony forgalom mellett szélesen ingadozott a forint árfolyama, csütörtökön délután négy órakor 266,60/75 forinton jegyezték az eurót, 0,14 százalékkal gyengébb forint árfolyamon az előző délutáni 2...
December 17-én a Magyar Államkincstár elindította két új szolgáltatását, amelyek segítségével a jövőben telefonon és interneten is lehet értékpapír-ügyleteket bonyolítani: állampapírokat eladni,...
Két-három év alatt lehetne átalakítani a főváros közlekedési cégét, ennyi idő kellene ahhoz, hogy létrehozzák a holding-rendszert - mondta Kocsis István, a BKV vezérigazgatója. A vezérigazgató kije...
Ma is folytatódott a negatív makrogazdasági hírekre való pozitív piaci reakciók elmúlt napokban kibontakozott sorozata, ennek nyomán a dollár, illetve a feltörekvő európai régiós devizák is érdemben...
Három kartellperben is a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) adott igazat a bíróság: jogerős ítélet születtet két informatikai, illetve elsőfokú döntés egy vadgazdálkodó vállalkozások között létrejött versenykorlátozó megállapodás ügyében, az esetekben összesen 114,4 millió forint bírságot rótt ki a GVH.
A korábbi szándék ellenére jövőre nem szűnik meg a korengedményes nyugdíj, de igénybe vételének szabályai szigorodnak - közölte Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára kormányszóvivői tájékoztatón.
A Fővárosi Közgyűlés az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselőinek szavazataival elfogadta Budapest teherforgalmi stratégiáját és az ahhoz kapcsolódó rendeletet. Eszerint január 1-jétől az egész város ter...
Hatéves növekedés után 2007-ben történt meg először, hogy a magyar lakosság reálértékben számítva kevesebbet költött telekommunikációs eszközökre és hírközlési szolgáltatásokra, mint az előző évben - derül ki a GKIeNET, a T-Home és a T-Mobile közös, Jelentés az internetgazdaságról című decemberi gyorsjelentéséből.
A jövő év jelentős kihívást jelent a magyar bankok számára: a hitelkockázatok tovább emelkednek, az értékvesztés nő, amit a jövedelmezőség szektorszinten még elbír, egyes hitelintézeteknél azonban veszteség is keletkezhet - nyilatkozta Marsi Erika, a Nemzetközi Bankárképző Központ alelnöke
Boldogabbak, nyugodtabbak, és hatékonyabb munkára képesek azok az alkalmazottak, akik munkahelyükön szakíthatnak egy kis időt a testmozgásra - állapították meg brit szakemberek. A Bristoli Egyetem ...
Az utcának van jobb és baloldala, a kerületi képviselő-testületekbe nagykoalíció kell - mondja Molnár Gyula, Újbuda szocialista polgármestere, aki szerint Demszky Gábornak félre kellene állnia.
A jövő év elejére elkészülő "zöld adócsomag" célja az, hogy a minap elfogadott uniós klímacsomaggal összhangban elősegítse a hatékony energiagazdálkodást - hangsúlyozta Kovács László, az EU adó- és vámügyi biztosa, az Európai Parlament gazdasági bizottságának tagjaival való strasbourgi találkozóján.
A korábbi szándék ellenére jövőre nem szűnik meg a korengedményes nyugdíj, de igénybe vételének szabályai szigorodnak - közölte Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön.
A klímacsomagról az Európai Tanács múlt heti csúcsán született kompromisszumos megállapodást az Európai Parlament is nagy többséggel megszavazta. Ezzel a döntéssel végérvényesen jóváhagyták az unió 2020-ig megvalósítandó, energiahatékonyságra, megújuló energiákra és a szén-dioxid kibocsátásának csökkentésre vonatkozó "húszas" keretcsomagját.
Levélben kapott értesítést egy hírügynökség, hogy az egyik bevásárlóközpontban robbanóanyagot helyeztek el. A fenyegetés ezúttal valósnak bizonyult, a párizsi Printemps mosdóiban ugyanis öt dinamitot találtak a francia rendőrök....
Aki sokat internetezik, menthetetlenül belebotlik egy-két online pénzkereséssel kapcsolatos ajánlatba, melyek többsége ugyan egyszerű szélhámosság, minden bizonnyal akad azonban olyan módszer is, mely tényleg hozhat a konyhára. Az internet több szempontból csábító: rendkívül alacsony induló költséggel bele lehet vágni a pénzkereső kalandok többségébe, az igazi probléma csak akkor van, amikor…
A Bernard Madoff nevén elhíresült óriási méretű piramisjáték egy dolgot újfent bebizonyított: még a legbölcsebb és legkörültekintőbb befektetők is képesek olyankor lépre menni egy-egy vonzó és megfelelően bebiztosított ajánlatnak. Márpedig a rossz befektetésen elbukott pénzt nem téríti meg semmilyen hatóság vagy biztosító....
A világgazdaság várható lassulásához eddig sem fűződtek kétségek, az indiai és a kínai gazdasági folyamatok alakulásával kapcsolatos prognózisok azonban rövid idő alatt igencsak megváltoztak. Míg...
Életveszélyesen megfenyegették Gaskó Istvánt, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnökét csütörtökön - erősítette meg Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI inf...
Elmarad a közszféra januárra tervezett sztrájkja - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A szakszervezetek és a kormány hajnali négyig tárgyaltak
A lapok kedvenc műfaja az év végi körkérdés, hangvétele általában könnyed, igazodva a közelgő ünnepek és szilveszter hangulatához. Most, 2008 végén egy gazdasági lapban nehéz lenne ehhez igazodni. De maga a kérdés föltehető: vajon mit hoz a jövő? A Piac & Profitban miként az elmúlt években és idén is számos neves szakember szólalt meg, elemezve a magyar társadalom és gazdaság helyzetét. Közülük év…
Sorsolással próbál tulajdonost találni általa épített két siklósi társasházi lakásnak Szűcs László vállalkozó, hogy hozzájusson az ingatlanok értékéhez, összesen mintegy hatvanmillió forinthoz. Szű...
Tombol a bika a magyar magánbefektetők között. A legnagyobb hazai brókercégnél az Ersténél októberben négyezren nyitottak számlát. A válság nemcsak rosszat hoz, hanem új lehetőségeket is teremt....
A tervezetthez képest a legjobb esetben is fél évet csúszik a biatorbágyi esküvői pláza, a Just Married Center építése, így várhatóan a 2009. végi átadási határidőt sem sikerül tartani - írta a Világg...
Zavartalan a közlekedés Ferihegyen pénteken reggel - tájékoztatta az MTI-t Szollár Domokos, a Ferihegyet működtető Budapest Airport (BA) Zrt. szóvivője.
Elsősorban a munkahelyek számának csökkenésében és az alacsonyabb béremelésben érezhetik meg az emberek azt, hogy gazdasági recesszió van - mondta a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Palócz Éva hozzátette: a szociális ellátórendszerben, úgy tűnik, a kormány nem tervez további ésszerűsítéseket, legfeljebb a beruházásokat fogja vissza.
Tíz év börtönre ítélték első fokon Olaszországban Calisto Tanzit, az öt éve csődbe jutott Parmalat élelmiszeripari konszern alapítóját. Többek között mérleghamisítással és az olasz tőzsdefelügyelet fé...
Az orosz hírügynökség, az RIA orosz kormányzati forrásokra hivatkozva csütörtökön azt közölte, hogy a kormányzat becslései szerint a tőkekivonás jövőre is magas maradhat, és tovább folytatódhat a...
Előreláthatóan képesek lesznek behozni azt a mintegy két hónapos lemaradást az M6-os autópálya építői, amely a Szekszárd-Pécs szakasz "A" jelű alagútjának nyár közepi beomlása miatt keletkezett - írja...
A The Wall Street Journal információi szerint újrakezdte a fúziós tárgyalásokat a General Motor és a Chrysler. A GM szóvivője azonban tegnap tagadta a híreszteléseket. A The Wall Street Journal...
Veszteséggel zártak az amerikai indexek csütörtökön, miután az S&P hitelminősítő intézet negatív stabilról negatívra rontotta a pénzügyi és ipari nagyvállalat, a General Electric Co. kilátásait. Az AAA besorolást megerősítették, azonban egyharmad esélyt látnak arra, hogy elveszítse a kedvezőtlen piaci körülmények miatt. (ProfitLine.hu)
Dubai ingatlanpiacát visszavetheti a válság, ám úgy tűnik a fejlesztők már meg is találták az új lehetséges célpontot, dubai egyik legnagyobb fejlesztője Kairóban húz fel 2,2 millió négyzetméteres...
Az emberek többsége tart attól, hogy a válság hatással lesz életkörülményeire - derül ki abból az elemzésből, amelyet a MASMI Hungary Piackutató Intézet végzett a Népszabadság felkérésére. A karácsonyi kiadásokon azok spórolnak, akik már tudják, hogy jövedelmük bizonytalanná válik vagy bizonyosan csökkenni fog....
A japán központi bank pénteken 0.3 százalékról 0.1 százalékra csökkentette az irányadó kamatszintjét a globális gazdasági kilátások romlása miatt. A döntés megfelelt az elemzők előzetes várakozásaival. (ProfitLine.hu)
Három hónap alatt 344 fedezeti alap szűnt meg a Hedge Fund Research adatai szerint, amire az adatbázis vezetése óta nem volt példa. Év eleje óta összesen 693 alapot kellett likvidálni, ami éves...
Az econet.hu saját részvényeire 2008. december 18-án 1 darab (10.000 darab törzsrészvénynek megfelelő), 2009. márciusi lejáratú határidős vételi kontraktust nyitott, 73,-Ft-os részvényenkénti áron. ...
Az Egis éves rendes közgyűlésére 2009. január 28-án 14.00 órai kezdettel kerül sor a Novotel Budapest Centrum konferenciatermében (1088 Budapest, Rákóczi út 43-45.) - tette közzé a gyógyszercég. A...
A növekedés lassulása és a munkanélküliség emelkedése miatt jövőre 31 éves mélypontra zuhanhat az újonnan értékesített gépjárművek száma Japánban. 2009-ben a traktorok, buszok és autók eladott...
A MÁV sajnálja, hogy a sztrájk miatt folytatott tegnap esti egyeztető tárgyalás sikertelenül végződött, de ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) nem az utasok, hanem a saját érdekét tartja szem előtt - mondta el cége álláspontját ismertetve a MÁV Zrt. sajtófőnöke pénteken az MTI-nek.
A japán jegybank pénteki ülésén az irányadó ráta 0.2%-os csökkentéséről döntött, melynek következtében japán alapkamat így már 0.1%-on áll. Az egyre rosszabb makrogazdasági kilátások ellen a japánok...