2008. december 10. szerda

dec. 10
9:29
A tokaji kártyát is kijátsszák a szlovákok (Infostart)
A pohár fenekére is nézhetünk a magyar-szlovák ellentét egyik "hagyományos" terepén, a tokaji borok világában. Trianon után a híres magyar borvidék egy kicsiny része a határ másik oldalára került, majd a szlovák borrajongók jóvoltából eredeti határait sokszorosan "túlnőtte". Az EU-fórumok elé került vitában a magyar fél gáláns gesztusa értelmében az eredetileg 174 hektáros "szlovák" Tokaj megállt…
dec. 10
9:29
A válság elsősorban a multikat sújtja Kárpátalján (HR Portál)
A válság hatása Kárpátalján elsősorban a multinacionális vállalatoknál érződik, a térségben működő cégek többsége csökkentette a termelést és a béreket, és megkezdte az elbocsátásokat.
dec. 10
9:29
Mégis vonzó Magyarország! (ProfitLine)
Regionális szakértői központot nyit Budapesten a Lexmark International, a világ egyik legnagyobb nyomtató- és nyomtatási fejlesztő, gyártó illetve forgalmazó vállalata. A Kompetencia Központ megnyitását az Európai Unió is támogatta. (ProfitLine.hu)
dec. 10
9:45
Kína döcögve is megmentheti a világot (Privátbankár)
A globális pénzügyi válság következtében novemberben meredeken, 37,5 százalékkal csökkentek Kínában a külföldi befektetések
dec. 10
9:46
Nem csak a vizek, de fürdők országa is leszünk? (Portfolio)
Jelentős fürdőfejlesztések színtere lehet Pécs környéke, Orfűn 1,5 milliárd forintból, Siklóson pedig 2,4 milliárd forintos fürdőberuházás valósul meg - írja a Világgazdaság. Jelentős...
dec. 10
9:46
Mega-bukta: térdre rogyott a sztárok ingatlancége! (Pénzcentrum)
Csúszda a hálószobaszekrényből a néhány szinttel lejjebb lévő medencébe, ujjlenyomat-azonosítóval felszerelt lift, mely csak akkor áll meg a művészeti galéria szintjén a lakásban, ha a tulajdonos ujjlenyomatával indították el...csak néhány azon exkluzív megoldások közül, melyekért a világsztárok londoni ingatlanjaik átalakítási munkálataival az 1984-ben alapított Robin Ellis Constructiont bízták…
dec. 10
9:46
Elérte a válság az SKF svéd mérnöki vállalatot is (ProfitLine)
A csapágyairól híres svéd SKF mérnöki vállalat világszerte 2500 fős létszámleépítést jelentett be a termékei iránt visszaeső igények miatt. (ProfitLine.hu)
dec. 10
9:47
Jó erőben kezdte a napot a forint (Privátbankár)
Erősödött a forint, az euró 261,80/95 forinton nyitott a bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délutáni 262,70/85 forinttal. A dollárt 201,95/202,10 forinton jegyezték, az előző nap délutáni 204,58...
dec. 10
9:48
Németország - 40 éve nem látott mértékben estek a nagykereskedelmi árak (ProfitLine)
A német nagykereskedelmi árak novemberben 3.3 százalékkal estek havi szinten az árupiaci termékek árainak összeomlása következtében, melyre 1968 óta nem volt példa. Az éves szintű áresés 0.8 százalékos volt, utoljára ilyet 2002 júniusában mértek. (ProfitLine.hu)
dec. 10
10:00
A munkahelyi beillesztés kockázatai (HR Portál)
Az "Öt gondolat a munkahelyi beilleszkedésről" című cikkünkben a beilleszkedéshez kapcsolódó általános gondolatokat vettük górcső alá. Ezúttal a beilleszkedést támogató programok kialakításához adunk támpontokat gyakorló HR-esek számára.
dec. 10
10:02
Az orvosi kamara is támogatja a közszféra sztrájkját (HR Portál)
A közszférát sújtó bérmegszorítások, a 13. havi bér megvonásának terve az orvosok és a szakdolgozók körében olyan mértékű további munkaerőhiányt fog eredményezni, amely a betegellátást a végsőkig ellehetetleníti. A Magyar Orvosi Kamara tiltakozik az évtizedek óta súlyosan alulfizetett kollégák további megsarcolása ellen.
dec. 10
10:04
Bajba került az ausztrál Rio Tinto is - 14 ezres létszámleépítés (ProfitLine)
A Rio Tinto ausztrál bányaipari konszern, amely eddig közel 40 milliárd dolláros adósságot halmozott fel, 14 ezer fős létszámleépítést tervez, és legalább 5 milliárd dolláros kiadáscsökkentést tervez. (ProfitLine.hu)
dec. 10
10:04
Hogyan nyerjük el a "CSR Best Practice" címet? (HR Portál)
Megjelent a Magyar Public Relations Szövetség által második alkalommal meghirdetett "CSR Best Practice" pályázat győztes munkáit tartalmazó kiadvány. A 2007. évi legjobb gyakorlatokat bemutató könyvből 10 vállalat tanulságos és felelős üzleti gyakorlata ismerhető meg, áll a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.
dec. 10
10:04
Sűrű lesz a délután: Gyurcsány- és ÁKK sajtótájékoztató (Portfolio)
Ma a kormányülést követően várhatóan 12:30-tól sajtótájékoztatót tart Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Parlamentben a válságkezelő és gazdaságélénkítő csomag újabb eleméről. Ezt fél háromkor követi...
dec. 10
10:04
Kinek kedvez a válság az ingatlanpiacon? A nagy közvetítő cégek reménykednek! (Pénzcentrum)
Az ingatlanfejlesztői és a hitelezői piac tisztulásában bíznak a nagy közvetítő cégek, szerintük ugyanis a tranzakciók csökkenésével a kisebb szereplők kiesnek a piacról....
dec. 10
10:06
Rio Tinto: 14 ezer dolgozó kerül utcára (HR Portál)
A Rio Tinto bányaipari konszern, amely közel 40 milliárd dolláros adósságot halmozott fel, 14 ezer fős létszámleépítést tervez, visszafogja fejlesztéseit és megválik számos eszközétől.
dec. 10
10:06
Újabb multi választotta Magyarországot (Portfolio)
Budapesten nyitott regionális központot a világ egyik legnagyobb nyomtatóvállalata, a Lexmark International - írja a Napi Gazdaság szerdai száma. Magyarország mellett számos érv szólt: a kedvező...
dec. 10
10:08
Tanuljunk a válságból! - A Nobel-díjas tippjei (Portfolio)
A jelenlegi pénzügyi válság igen összetett problémákra vezethető vissza, ezért komplex megoldásokban kell gondolkoznunk - véli Michael Spence 2001 Nobel-díjas közgazdásza. Az eddigi...
dec. 10
10:12
Mikor lehet a cég bevétele adómentes? (Adózóna)
Januártól csökkenthető a társasági adóalapja, és akár a cég bevételének háromnegyede is adómentes lehet. Összefoglaltuk a cégeket érintő 2009-es adóváltozásokat.
dec. 10
10:21
Simor: 1 százaléknál kisebb GDP-csökkenés, 3-nál kisebb infláció 2009-ben (Infostart)
A jegybank elnöke szerint a gazdaság lassú növekedése 2010-ben indulhat meg.
dec. 10
10:21
KSH - Tovább hódít a vezeték nélküli Internet és a mobiltelefonálás (ProfitLine)
A KSH tájékoztatása szerint 2008 szeptember végén a telefonbeszélgetések időtartamának 74 százalékát mobiltelefonokról indított hívások tették ki, míg az Internet szolgáltatásoknál egyre nagyob teret hódít a vezeték nélküli technológia igénybevétele. (ProfitLine.hu)
dec. 10
10:21
Óriásit tévedtek az elemzők! Összeszakadt a kínai export (3.) (Portfolio)
A kínai export 2.2%-kal esett vissza novemberben (évesített szinten), ami óriási negatív meglepetést jelent, mivel az elemzők 15%-os növekedéssel számoltak. A novemberi importadat is komoly mértékben...
dec. 10
10:33
Ötszáz dolgozót küldenek el Szombathelyről (HR Portál)
Két hónap alatt félezer embert küldenek el a Laird Technologies szombathelyi üzeméből - adta hírül kedden a Vas Népe című megyei lap online verziója.
dec. 10
10:35
Elsötétülnek az izzók, pakolhatnak a dolgozók (HR Portál)
Fokozatosan betiltja az EU a hagyományos világítótestek forgalmazását. A "zöld reform" egyik hátulütője, hogy két-háromezer álláshely szűnhet meg a hagyományos izzókat gyártó európai cégeknél, így Magyarországon is - írja a Világgazdaság.
dec. 10
10:39
Az állampapír zéró hozammal is vonzó (Piac és Profit)
Kisebb esésben zártak a börzék az Egyesült Államokban, miután a FedEx és a Danaher is csökkentette profit előrejelzését. Piaczárás után jelentették be, hogy törvényalkotói megegyezés született az autógyártók 15 milliárd dolláros kimentési csomagja ügyében, ma várható a szavazás. Pozitív a hangulat Ázsiában az amerikai bejelentés után, a járműgyártók és a nyersanyagtermelők vezetik az emelkedést. A…
dec. 10
10:39
Vezeték nélkül élvezzük igazán az életet (Privátbankár)
2008 szeptember végén a mobil-előfizetések száma megközelítette a 11,8 milliót. A vezetékes vonalak száma tovább esett. Az internet-előfizetések száma majdnem elérte a 2,2 milliót
dec. 10
10:39
Tovább ég a tisztítótűz -Újabb sokk a világ legfejlettebb ingatlanpiacán (Portfolio)
2009 elején újabb sokk érheti a világ egyik legfejlettebb ingatlanpiacát. Az Egyesült Királyságban a következő év elején kényszerből piacra dobott ingatlanok újabb hulláma várható, miután a...
dec. 10
10:41
A Gazprommal épít erőművet Szerbiában Kapolyi (Portfolio)
A Gazprommal közösen kezdett erőmű beruházásba Kapolyi László Szerbiában, amely mögött déli szomszédunk stratégiaváltása, azaz a gáz, mint energiahordozó felé való eltolódása állhat. 110 megawatt...
dec. 10
10:57
Latin-Amerika - Mexikó folytatta az emelkedést, Brazília megtorpant a várhatóan elmaradó kamatcsökkentés következtében (ProfitLine)
Két napnyi emelekdés után kedden már csökkent a brazil részvénypiac, miután a vártnál jobb harmadik negyedéves GDP adat elbizonytalanította a befektetőket a várt kamatcsökkentés bekövetkezését illetően. A Bovespa részényindex 0.8 százalékkal 37,968.11 pontra csökkent, míg a mexikói Bolsa index 1.3 százalékkal emelkedni tudott. (ProfitLine.hu)
dec. 10
10:57
Pluszpénzt oszt a kormány az egészségügyi intézményeknek (Portfolio)
A Népszabadság információi szerint a kormány várhatóan ezen a héten 15 milliárd forintot oszt szét egészségügyi intézmények között. A kórházaknak azonban ez az összeg nem elég. A kormány mai ülésén...
dec. 10
11:06
Leáldozóban a videójátékok kora (HR Portál)
Költségcsökkentésbe kezd a játékszoftver-gyártó Electronic Arts (EA) Inc., amely valószínűleg leépítést is maga után von. A költségcsökkentési program hátterében az áll, hogy az ünnepek előtti forgalom sem az Egyesült Államokban, sem Európában nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, írja a Világgazdaság.
dec. 10
11:15
Magyarország tető alá hozza a közel-keleti békét - kicsiben (Privátbankár)
Háromoldalú, magyar-izraeli palesztin- tudományos együttműködésről rendeznek háromnapos tanácskozást Miskolcon, 2008. december 10 és 12. között. A nanotechnológia témakörében létrehozott kutatási proj...
dec. 10
11:16
QUAESTOR: örülhetünk, hogy kimondottan is recesszió van (Portfolio)
Ma került bemutatásra a QUAESTOR tizedik alkalommal megjelent, az elemzők által a gazdasági és részvénypiaci kilátásokat negyedévente megfogalmazó Navigátor című kiadványa. A várakozások a recessziós...
dec. 10
11:16
Karácsonyi akciódömping: már az ingatlanosok is erre fanyalodnak! (Pénzcentrum)
Év végén, de leginkább karácsony után szinte minden üzlet kiárusítást tart, ahol a korábbi ár töredékéért lehet adott termékhez jutni. A válság azonban már az ingatlanpiacon is új szabályokat ír az eladási taktikák terén, egy brit hálózat például 3 napos kiárusítást tart....
dec. 10
11:17
Zuhannak az árak Németországban (Privátbankár)
Németországban rekord ütemben csökkentek a nagykereskedelmi árak novemberben: 3,3 százalékkal az előző hónaphoz képest. A statisztikai hivatal szerdai közleménye ekkora mértékű csökkenésre az adatgyűj...
dec. 10
11:18
Simor: nem lehet túl gyorsan vágni a kamatokat (2.) (Portfolio)
A csökkenő infláció ellenére Magyarország nem vághatja olyan gyorsan az alapkamatot, mint más, kevésbé kockázatok országok - mondta Simor András jegybankelnök szerdán, gazdasági bizottsági...
dec. 10
11:33
Nehéz év jön: nyaralásra alig marad pénzünk (Privátbankár)
A pénzügyi válság és az azt követő gazdasági megszorítások miatt visszaestek a turizmus fejlődésével kapcsolatos várakozások az idei év második felében - derül ki az Ecostat legfrissebb felméréséből.
dec. 10
11:34
Zuhant a francia és az olasz ipari termelés (ProfitLine)
Franciaország ipari termelése októberben a vártnál nagyobb, 11 éve nem látott mértékben csökkent a feldolgozóipari kitermelés csökkenése miatt. Olaszországban is az előzetesen várnál nagyobb, az 1992-ben tapasztalt recesszió óta nem látott mértékben esett az október havi ipari termelés. (ProfitLine.hu)
dec. 10
11:34
Január elseje megint fájni fog! - Durván drágul az áram (Portfolio)
A lakosság már megnyugodhat, 2009. január 1-től mindössze 3.5%-kal emelkedik számára az áram ára, és 2009 egészében is maximum 10%-os lesz a drágulás. A szabad piacon viszont egyre inkább úgy tűnik,...
dec. 10
11:34
Hogyan biztosíthatod be magad a létszámleépítés ellen? (Pénzcentrum)
Virágkorát éli a hazánkban, de egész Kelet-Európában egyedülálló szabad felhasználású munkanélküliség-biztosítás. A termék májusi debütálása óta 8 ezren kötöttek szerződést, a válság kiéleződése pedig négyszeresére növelte a napi ajánlatkérések számát - tudtuk meg Rácz Istvántól, a Biztosítás.hu ügyvezetőjétől....
dec. 10
11:36
ÉMÁSZ - 8.59 százalékra emelte tulajdonrészét az MVM Zrt. (ProfitLine)
Az ÉMÁSZ Nyrt. tájékoztatása szerint a Magyar Villamos Művek Zrt. 2008. december 5.-én 113.654 db ÉMÁSZ részvény tulajdonjogának megvásárlásával a meglévő 4,86%-os tulajdonosi arányát 8,59%-os mértékűre növelte - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
dec. 10
11:36
Könyvelők lehetőségei válság idején (Pénzcentrum)
A megfelelő könyvelő, pénzügyes kiválasztása komoly szakmai tudást igényel, ezért csak néhány fejvadász cég, illetve újabban könyvvizsgáló társaság próbálkozik meg vele. "A válságot éppen ezért még nem érezzük - árulta el a HR Portalnak Jamniczky Andrea, a BDO Forte HR igazgatója -, a jó pénzügyi szakemberek közvetítésére ugyanúgy van igény, mint ősz elején."...
dec. 10
11:38
OTP - 300 darab részvényt vett dr. Urbán László igazgatósáági tag (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint dr. Urbán László az OTP Bank igazgatósági tagja 2008. december 10-én az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével 3.155,-Ft/darab átlagáron 300 darab OTP törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
dec. 10
11:39
Sztrájk Ferihegyen (HR Portál)
Leállt a közlekedés a Ferihegyi repülőtéren szerdán reggel nyolc órára két szakszervezet tagjainak sztrájkja miatt. A Malév délután egy óráig minden járatát törölte, nem közlekedik az Air France párizsi és a British Airways londoni járata, a Lufthansa utasait busszal szállítja Bécsbe, a New York-i járat ugyanakkor közlekedik.
dec. 10
11:41
Szakemberhiány és túlzsúfolt bölcsődék Székesfehérváron (HR Portál)
Négy lépésből álló bölcsődefejlesztési javaslatcsomagot fogadott el a székesfehérvári közgyűlés szakbizottsága; a szakemberek 2010 végére 200 új férőhely létrehozását javasolják - írta szerdai számában a Fejér Megyei Hírlap.
dec. 10
11:51
Az esélyegyenlőség technológiája (Piac és Profit)
2008 az Európai Unióban az e-Befogadás és az esélyegyenlőség éve. A Piac & Profitnak Viviane Reding, az unió információstársadalom- és médiaügyekért felelős biztosa beszélt arról, miért kulcskérdés a 21. században a digitális írástudás széles körű elterjesztése. A beszélgetés egyértelműen rávilágít: az információs társadalom modernkori felfogásban már az emberi szükségletekről, lehetőségekről és…
dec. 10
11:51
Elmaradt a karbantartás: komoly gáz lehet télen (Privátbankár)
Komoly üzemzavarok fordulhatnak elő az idén télen az Európába is jelentős mennyiségű földgázt szállító ukrán gázvezeték-rendszerben a karbantartás elhanyagolása miatt - idézte szerdán a Financial Time...
dec. 10
11:52
A Wizz Air egy járata esett eddig áldozatul a ferihegyi sztrájknak (Portfolio)
A Wizz Air a mai napon 7 induló es 7 érkező járatot üzemeltet Ferihegyen. A reggel 6 órai Budapest-London/Luton és Budapest-Milanó/Bergamo menetrend szerint, fennakadás nélkül elindultak. A...
dec. 10
11:54
Kerül, amibe kerül! - Szórjuk a pénzt az egészségünkre (Portfolio)
Miért növekedtek az egészségügyi kiadások az elmúlt évtizedekben a gazdasági növekedés feletti ütemben? És mi történik, ha folytatódik a felfelé ívelő trend a fejlett országokban? Csak két kérdés...
dec. 10
12:09
Kína - A várható újabb kamatcsökkentés reményében emelkedtek a részvények (ProfitLine)
Két hónapos csúcsára érkezett a kínai részvénypiac szerdán a banki és ingatlanfejlesztő részvények vezetésével, miután a vártnál jelentősebben csökkenő termelői-árindex következtében újabb kamatcsökkentés várható a gazdaság élénkítése érdekében. A Shanghai Composite index 2 százalékkal 2,079.12 pontra, míg a Shenzhen Composite index 2.3 százalékkal 624.33 pontra emelkedett. (ProfitLine.hu)

Keresés