2008. november 7. péntek

nov. 7
9:29
Új munkaidő-direktíva: heti 8 órával többet kellene dolgoznunk (Adózóna)
Az EP foglalkoztatási bizottsága 48 órában állapítaná meg a heti munkaidőt, amit indokolt esetben 76 órára lehetne növelni, a munkavállaló beleegyezésével - írja a Világgazdaság.
nov. 7
9:30
Pályaválasztási és képzési kiállítás kezdődött Szombathelyen (HR Portál)
Harmincnyolc kiállító, közöttük huszonhét szakképzéssel foglalkozó Vas megyei középiskola vesz részt azon a pályaválasztási és képzési kiállításon, amelyet a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ rendezett immár tizenegyedik alkalommal Szombathelyen az Oladi Általános Művelődési Központban.
nov. 7
9:30
Latin-Amerika - Folytatódott a hanyatlás (ProfitLine)
Folytatta szerdai csökkenését a brazil részvénypiac csütörtökön is, a globális lassulás miatt elmaradó vállalati nyereségek és az árupiaci termékek árainak csökkenése következtében. A Bovespa részvényindex 3.8 százalékkal 36,361.91 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
nov. 7
9:30
Hajmeresztő 2009-es év elé néznek az izlandiak (Portfolio)
Miközben 18%-on hagyta tegnapi döntésével az irányadó kamatlábát az izlandi jegybank, közzétette rendkívül pesszimista kilátásokat tartalmazó 2009-es aktualizált gazdasági várakozásait. A jegybank...
nov. 7
9:30
Nincs céges ajándék -meghúzzák a nadrágszíjat (Pénzcentrum)
Magyarország legjelentősebb hazai tulajdonú energetikai cégcsoportja, a Magyar Villamos Művek társaságcsoport szolidaritást vállal az országgal és mindazokkal, akiket a nehéz gazdasági helyzet hátrányosan érint. Az MVM példát mutatva részt kíván vállalni a közös terhek viseléséből és ezt üzleti partnerei számára is közvetíti....
nov. 7
9:31
Kampány nélkül halott a digitális rádió? (Privátbankár)
Saját eszközeikkel segítsék a digitális rádiózás megismertetését és az erre alkalmas vevőkészülékek elterjedését; ezt kérte a többi adóhoz intézett felhívásában Bartucz László, a Danubius Rádió vezéri...
nov. 7
9:32
Elbocsátások a Vajdaságban (HR Portál)
A világválság elérte a Le Belier autóipari beszállító csoport nagykikindai leányvállalatát is, így feltehetően a most elbocsátott 150 dolgozó a válság első áldozata Szerbiában – adja hírül belgrádi hírügynökségi forrásokra hivatkozva Magyar Szó. Az újvidéki napilap internetes oldalán arról is ír, hogy a zombori Sunce étolajgyárban 107 munkás vált munkafelesleggé.
nov. 7
9:32
Építeni még építik a lakásokat, de már senkinek sem kell? (Portfolio)
Az év elejét jellemző visszaeső építési kedvet már a második negyedévtől növekedés váltotta föl, így a harmadik negyedév végére 9%-ra mérséklődött a csökkenés a kiadott építési engedélyek...
nov. 7
9:32
Nem kell a bankoknak a mentőöv? (Pénzcentrum)
A 600 milliárd forintos segélycsomagot az MNB az OTP-nek, az MKB-nak és a CIB-nek javasolja, viszont cserébe be kellene engedniük az államot a részvényeseik közé. Részben ennek hatására is az OTP ára háromezer forint alá zuhant, a bank azonban nem mutat hajlandóságot a segítség elfogadására. A bankszövetség szerint sincs szükség a pénzre....
nov. 7
9:34
18 ezren kerülnek utcára Romániában (HR Portál)
Romániában év végéig közel 18 ezren vesztik el állásukat, a romániai Országos Munkaerő-elhelyezési Ügynökség által közzétett jelentés szerint. Az ügynökség adatai szerint az év első nyolc hónapjában összesen 16 500 alkalmazottat bocsátottak el országszerte. A legérintettebb ágazat a textil- és a bútoripar, valamint az ingatlan szektor.
nov. 7
9:34
Meredeken szakadhat az infláció (Portfolio)
Az inflációs szempontból kedvezőbbre forduló külső környezet és a hazai kiigazítás elintézi az inflációt - legalábbis ezt mutatják a Portfolio.hu által megkérdezett elemzők prognózisai. Eszerint...
nov. 7
9:34
A legdurvább adat mióta statisztika létezik: most jött ki! (Pénzcentrum)
A Halifax bank által nyilvánosságra hozott legfrissebb statisztikák szerint az elmúlt egy év során átlagosan 15%-ot veszítettek értékükből a nagy-britanniai ingatlanok, egy átlagos otthon így most 30 000 fonttal (több mint 9 millió forinttal) ér kevesebbet, mint egy évvel korábban....
nov. 7
9:42
Növekszik az adókockázat a kkv-knál (Piac és Profit)
A vállalkozások nyeresége részben adókerüléssel érhető el, így vállalják a kockázatot és sok esetben jelentős adókockázatot halmoznak fel.
nov. 7
9:42
Luxusadó: újabb kategóriákkal riogatnak (Privátbankár)
Átalakítaná a luxusadó értékövezeteinek besorolását, egyben új kategóriákat is bevezetne a fővárosi önkormányzat - csak aktualizálni akarják a rendeletet
nov. 7
9:48
2010-ig tart a matricás rendszer? Fizessenek a használók! (Pénzcentrum)
A használatarányos útdíjrendszer bevezetése minket sem kerülhet el, hiszen a környező országok is sorra erre térnek át, az időarányos fizetés pedig egyre kevésbé kifizetődő....
nov. 7
9:48
Most elkaphatja a Morgan Stanley grabancát a PSZÁF (Portfolio)
Vizsgálatot indított a PSZÁF azzal kapcsolatban, hogy a Morgan Stanley tollából tegnap előtt megjelent OTP elemzés nem piacbefolyásolás céljából született-e. A "Közép-kelet európai bankok: jó...
nov. 7
9:50
Fúrást kezd a PannErgy (Portfolio)
A PannErgy Nyrt. 90%-os és Tamási Önkormányzatának 10%-os tulajdonával megalapításra került a Tamási Geotermia Zrt. A Zrt. működése keretében kerül majd hasznosításra a Tamási környezetében...
nov. 7
10:00
A válság megállítja a Déli Áramlatot? (Privátbankár)
A jelenlegi pénzügyi válság esetleg arra kényszerítheti a Gazpromot, hogy felülvizsgálja a Magyarországon is áthaladó, Oroszországot Nyugat-Európával összekötő Déli Áramlat gázvezeték tervét.
nov. 7
10:02
Szálláshelyek: 189 milliárdos bevétel idén (Privátbankár)
A kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és belföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 1,3 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az első kilenc h...
nov. 7
10:03
Úton a modern szakképzés felé (HR Portál)
Az új szakmák megszerzése, az átképzés és a továbbképzés része az egész életen át tartó tanulási folyamatnak. Az ismeretek megújítására, új ismeretek szerzésére számos lehetőség adódik. Az OKJ-s szakképesítés megszerezhető a hagyományos, iskolarendszerű képzés során, a felnőttképzésben vagy a munkahely által szervezett továbbképzés keretében is.
nov. 7
10:06
Balatonring alapkőletétel: még 10 hónap az első versenyig! (Pénzcentrum)
Jövő szeptemberben már világbajnoki futamot rendeznek a kontinens leggyorsabb és legkorszerűbb motorversenypályáján. A Somogy megyei Sávoly határában épülő 200 millió eurós költséggel készülő beruházás alapkőletétele alkalmából a spanyol Sedesa-csoport tartott sajtótájékoztatót. Az első versenyre mintegy 100 ezer szurkolót várnak Magyarországról és a környező országokból - írja a Napi Gazdaság....
nov. 7
10:06
Rövidesen 4.9 milliárd eurót kap az IMF-től a kormány (Portfolio)
Amint az várható volt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Igazgatótanácsa tegnap este elfogadta Washingtonban azt a csomagot, amelynek keretében a nemzetközi szervezet 12.3 milliárd dollárnyi, 17 hónapos...
nov. 7
10:08
A halottaiból támadt fel a váltópiac (Portfolio)
A Lehman csődje komoly mértékű bizalmi válságot hozott az amerikai pénzpiacokon, ami az 1,500 milliárd dolláros kereskedelmi váltó piacot is alapjaiban rengette meg. A váltókat nagyrészt pénzpiaci...
nov. 7
10:18
Megmenekültek a devizahitelesek (Privátbankár)
Megszületett a megállapodás a kormány és a kereskedelmi bankok között a devizahitelesek terheinek csökkentéséről, a megállapodást csütörtökön kilenc hitelintézet írta alá
nov. 7
10:20
A tőzsdék a kereskedőket is meglepték nyitás után (Privátbankár)
Péntek reggel a kereskedők várakozásával ellentétben a nyugat-európai részvénypiacok felfelé indultak, mert a nyersolaj, illetve a fémek drágulása felfelé húzta az árupiaci cégek részvényeinek árfolya...
nov. 7
10:30
Luxusadó: új kategóriák, aktualizálás (Adózóna)
Átalakítaná a luxusadó értékövezeteinek besorolását, egyben új kategóriákat is bevezetne a fővárosi önkormányzat - írta a pénteki Napi Gazdaság.
nov. 7
10:32
Változik a vagyonosodási vizsgálatok módszere (Adózóna)
A vagyonosodási vizsgálatok módszereit pontosítják, a szempontok nem változtak, a jövő évi irányelvek még kidolgozás alatt. Az APEH-nél cáfolták a hírt, miszerint felszámolták volna a vagyonosodási vizsgálatokat végző főosztályt, munkerő-átcsoportosítás "mindig volt és elképzelhető a jövőben is".
nov. 7
10:36
Bankmentő csomagot kapott Magyarország (Piac és Profit)
Tovább zuhantak a börzék az Egyesült Államokban, ismét gyenge makroadatok és vállalati eredmények láttak napvilágot. A General Motors, a Ford és a Chrysler 50 milliárd dolláros kölcsönt kér az amerikai kormánytól, az iparág a legrosszabb helyzetben van 1983 óta. Több mint 5%-ot esett az olaj ára, rövid ideig 60 dollár alatt is tartózkodott az árfolyam. Ázsia vegyes képet mutat, Dél-Korea egy…
nov. 7
10:36
Hihetetlen: senki sem akar miniszter lenni (Privátbankár)
Szabó Pál energiaügyi miniszter egy hónapja mondott le, de még mindig nincs utódja. Lapértesülések szerint a tárca egyáltalán nem kelendő: a képviselők menekülnek a bársonyszéktől?
nov. 7
10:36
Átmenetileg bezár egy törökszentmiklósi gyár (HR Portál)
A megrendelések csökkenése miatt decemberben felfüggeszti a termelést a majdnem négyszáz embert foglalkoztató, a gépjárművekhez villamos részegységeket gyártó törökszentmiklósi IEC Kft. - írja az Új Néplap alapján az MTI.
nov. 7
10:38
Baranya megye 160 milliót keresett a svájci frankon (Privátbankár)
Százhatvanhat millió forint nyereséget könyvelhet el a Baranya Megyei Önkormányzat azzal, hogy tartalékpénzét másfél hónapig svájci frankban tartotta - írta a pénteki Népszabadság. Baranya a nyáron...
nov. 7
10:42
Erősödésben az árupiaci termékek - arany, olaj, platina (ProfitLine)
Két napnyi csökkenés után emelkedik az arany ára a londoni árutőzsdén, miután a dollár gyengül az euróval és az angol fonttal szemben, miután várhatón a ma nyilvánosságra kerülő amerikai makroadatok a gazdaság további gyengülését támasztja alá. (ProfitLine.hu)
nov. 7
10:42
Drámai adatok jöhetnek (USA-előzetes) (Portfolio)
Ma délután fél háromkor az októberi átfogó munkaerőpiaci statisztika jelenik meg az Egyesült Államokban, mely tartalmazza a nem mezőgazdasági új munkahelyek számának változását is. A keddi...
nov. 7
10:42
Kamatemelés értesítés nélkül? Drágulnak a plasztikok... (Pénzcentrum)
Mint azt már többször említettük, bizony az amerikai és brit hitelkártyásokra rájár a rúd, nem véletlenül, hiszen ezekben az országokban a legnagyobb a hitelkártya-birtokosok aránya, az USA-ban egy átlagos ügyfél zsebében például 7-8 kártya lapul. De őket is elérte a válság, és a bankok kemény szigort alkalmaznak......
nov. 7
10:44
Telekom: a negyedik negyedév már könnyebb lesz (Portfolio)
A cseh Wood szakértői szerint megnyugtató hangvételű volt a Magyar Telekom által tegnap délután tartott elemzői konferencia beszélgetés. A cég nagy reményeket fűz az új optikai gerinchálózat...
nov. 7
10:46
Rendkívüli közgyűlést tart a Fotex (Portfolio)
Rendkívüli közgyűlést tart a Fotex 2008. december 9-én 12:00-kor a Budapest, XII. ker. Nagy Jenő u. 12. szám alatti székhelyén. Az egyetlen napirendi pont a társaság cégnevének módosulása. A...
nov. 7
10:54
Már a költségvetés a tét a Parlamentben (Privátbankár)
Sem a KDNP, sem az SZDSZ, sem pedig az MDF nem adja támogatását a jövő évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításához. Erről a vezérszónokok beszéltek a javaslat általános vitájának kezdet...
nov. 7
11:00
USA - Súlyos emelkedés várható a munkanélküliségi adatokban (ProfitLine)
A délután folyamán Amerikában beszédet tart a frissen megválasztott 44. amerikai elnök, Barack Obama, melyben választ adhat arra, hogy milyen nagy a gazdasági probléma az országban. (ProfitLine.hu)
nov. 7
11:00
Kósza fény a sötét alagútban: egész jól alakult az exportunk (Portfolio)
Szeptemberben az előzetes adatok szerint 141 millió eurós többlet keletkezett külkereskedelmi mérlegben, és az exportdinamika is felpattant augusztusi borzalmaasan alacsony szintjéről. Ezek jó hírek,...
nov. 7
11:00
Kínai támadás a Fehér Ház ellen: a kormány állhat a háttérben... (Pénzcentrum)
Kínai hackerek hatoltak be a Fehér Ház rendszerébe, mégpedig többször is, hogy e-mail üzeneteket fogjanak el a kormány hivatalnokai között. Az Egyesült Államok kormánya azt gyanítja, hogy a támadásokat a kínai kormány szponzorálta, bár ezt nem tudják teljes bizonyossággal állítani....
nov. 7
11:12
Telekom: nem várható létszámcsökkentés (Privátbankár)
Jövőre az első háromnegyed év nehéz lesz a távközlési-infokummunikációs szektorban, ám a Magyar Telekom Nyrt. stabil vállalat, s ezért nem tervezi stratégiájának, így a korábban elhatározott hálózatfe...
nov. 7
11:18
A gazdagoknak is főhet a fejük (Portfolio)
A Morgan Stanley elemzői szerint legalább 25 százalékot buktak ebben az évben az állami befektetési alapok, mivel a vagyonuk nagyrészét az alapok részvényekben vagy alternatív eszközökben tartották....
nov. 7
11:18
Fotex - Óriási, 500 ezer darabos részvényvásárlás az UPINGTON-tól (ProfitLine)
A FOTEX Nyrt. tájékoztatása szerint leányvállalata, az UPINGTON Investments Ltd. a Concorde Zrt. részére adott megbízással 2008. november 6-án 500.000 db Fotex részvényt vásárolt 410,- Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
nov. 7
11:20
Ajándék az 1 milliomodik fórum hozzászólásért! - Ki nyerte? (Portfolio)
A napokban elcsattant az 1 milliomodik hozzászólás a Portfolio.hu Fórumában, mely a porti néven regisztrált felhasználóhoz köthető. A szerkesztőség a tőzsdei kereskedés során kiválóan hasznosítható...
nov. 7
11:30
Januártól újabb gázáremelés, 15%-os drágulás várható (Piac és Profit)
Jövő héten kellene elkészülnie a Magyar Energia Hivatal (MEH) előterjesztésének a januári gázárváltozásról ahhoz, hogy az árszabályozási jogkörrel rendelkező miniszter legkésőbb december elsején kihirdethesse az új árakat - írta a pénteki Napi Gazdaság.
nov. 7
11:30
"Kisebbségellenes a szlovák kormánypolitika" (Privátbankár)
A szlovák kormánykoalíció az elmúlt években tevőlegesen kisebbségellenes politikát folytatott - mondta pénteken az Új Szónak Huncík Péter szlovákiai magyar mediátor, aki nyilatkozatában a magyar polit...
nov. 7
11:32
Büdzsé: a kultúra és az oktatás prioritása fog érződni 2009-ben (Privátbankár)
A jövő évi büdzsében érvényesül az oktatás és a kultúra prioritása, és elindul az Új Tudás program végrehajtása is - közölte Tatai-Tóth András szocialista képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatój...
nov. 7
11:36
Újabb online koppintás: indul a hiteles közösségi oldal (Pénzcentrum)
Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban egyre nagyobb tömegeket vonzanak azok az közösségi szájtok, amelyeken az emberek egymásnak tudnak kölcsönadni. Januárban itthon is elindul egy hasonló elveken működő oldal, a Noba.hu. A vállalkozás mögött részben az iWiW egyik alapítója áll. Eredeti szándékaikat azonban egyelőre keresztülhúzta a PSZÁF: bár az EU számos országában, Franciaországtól…
nov. 7
11:36
"Egyáltalán nem látszik mi lesz a jövő" (Portfolio)
Hiába jelentette eddig az amerikai vállalatok többsége a várakozásoknál jobbat a harmadik negyedévben, a bizonytalanság még mindig akkora a világgazdaságban, hogy senki nem tudhatja mit hoz a jövő -...
nov. 7
11:36
Feladta éves terveit a BMW (ProfitLine)
A BMW AG német autógyár pénteki bejelentése szerint nem tudja teljesíteni a 2008-as évre várt rekord értékesítését, ugyanis drasztikusan csökkent a kereslet az új autók iránt a recessziós félelmek következtében. (ProfitLine.hu)

Keresés