A monetáris tanács 50 bázisponttal 11 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén, a piaci elemzők az alapkamat szinten tartására számítottak
Egyes cégek előnyt kovácsolnak a válságból és ezen címszó alatt minőségi cseréket hajtanak végre a munkaerő-állományukban. - Mielőtt azonban drasztikus lépésekhez folyamodnánk, érdemes a dolgozó teljesítményének értékeléshez hozzákezdeni, célokat, azok teljesítésének határidejét kitűzni. Ha azonban a türelmi időn túl sem történik változás, akkor jogossá válik az elbocsátás - szögezi le Dr. Juhos…
Egy hónap alatt nagyon megváltozott a világ, és megváltozott a mi világképünk is - kezdte a kamatdöntés utáni sajtótájékoztatóját Simor András. A jegybankelnök utalt a külpiaci konjunktúra, illetve a...
A Budapesti Értéktőzsdén az OTP Bank részvényeit 14:47 perckor felfüggesztették, ugyanis a részvény árfolyamának emelkedése elérte a 10 százalékos limitet. A bankpapír árfolyama a felfüggesztés pillanatában a pénteki záróárhoz képest 235 forinttal, 10,08 százalékkal magasabban 2565 forinton állt, forgalma 3,6 milliárd forint volt. (ProfitLine.hu)
Az amerikai piacok pénteki hajráját követően már a nyitást követően emelkedésbe kezdtek a hazai részvények, a jegybank délutáni nem várt kamatcsökkentése pedig újabb lendületet adott. Az OTP...
2008 harmadik negyedévének végéig a MasterCard érintés nélküli fizetési szolgáltatását, a PayPass™-t a kártyabirtokosok összesen 44 millió kártyán és eszközön használták mintegy 135 000 kereskedői elfogadóhelyen világszerte. Jelenleg 25 országban folyik PayPass program bevezetése vagy tesztprogramja....
Eddig többnyire pozitívan értékelik az elemzők a Magyar Nemzeti Bank mai 50 bázispontos kamatvágását annak ellenére, hogy korábban szinte egyikük sem számított ekkora lazításra. Akad ugyanakkor olyan...
Pénzhiányra hivatkozva leállították a kontinens legmagasabb felhőkarcolójának építési munkálatait az orosz fővárosban. A fejlesztő cég tulajdonosa, a világ leggazdagabb embereinek listáján is megtalálható Shalva Chigirinsky elmondta, hogy a hitelválság miatt a projekt befagyasztására kényszerül....
Felfüggesztették néhány percre az OTP papírok kereskedését a BÉT-en, miután több mint 10 százalékkal erősödött a bankpapír árfolyama. A papír egész nap pluszban járt, az árfolyam azonban jelentősen...
A magas hozammal kecsegtető feltörekvő piaci devizák szárnyalnak az amerikai dollárral szemben a hétfői napon, miután visszatért a befektetők kockázati étvágya. (ProfitLine.hu)
Az országgyűlés hétfőn nem vette napirendre a Fidesz javaslatát, amely a 2002-es szintre állítaná vissza az államtitkárok, miniszterek és a miniszterelnök fizetését. Az indítvány napirendre vétele mel...
A nemzetközi hatásokra erősödő forint további támogatást kapott az MNB által bejelentett kamatcsökkentéstől. A budapesti bankközi devizapiacon az MNB hétfőn két órakor bejelentett meglepetésszerű 50 b...
Az Európai Unió átlagához képest jelentős Magyarország lemaradása a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásában - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter az EQUAL Közösségi Kezdeményezés programzáró konferenciáján hétfőn Budapesten.
Részt vesz az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság november 29-ére hirdetett demonstrációján a Fővárosi Tűzoltók Független Szakszervezete; a tűzoltók várhatóan egyenruhában jelennek meg a demonstráción, mivel a szolgálati ruházatuk használatához nem kell engedélyt kérni - mondta Nagy Gábor, a szakszervezet vezetője hétfőn az MTI-nek.
A Legfelsőbb Bíróság (LB) döntött a Hajdúhadház önkormányzata és két iskolája ellen indított perben, az ítélet kimondja: jogellenes elkülönítés miatt jogsértést követett el Hajdúhadház két általános iskolája, a LB a szegregáció megszüntetésére kötelezte az intézményeket. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) egyetért a Legfelsőbb Bíróság ítéletével - tájékoztatta az OKM az Edupress-t.
A közoktatás és felsőoktatás megújítására hatékonyan elköltött uniós forrásokról, azok céljairól, összegeiről, illetve további meghirdetett pályázatokról számolt be kormányszóvivői tájékoztatón Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára november 21-én.
Az orosz részvénypiacok jelentős emelkedést tudhatnak maguk mögött a hétfői napon, a dollár elszámolású RTS index 8,1 százalékkal 627.25 pontra, míg a rubel elszámolású MICEX index 11.3 százalékkal 575.39 pontra emelkedett. (ProfitLine.hu)
Közös értékesítési akciót tart a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a gas.hu - jelentették be hétfőn Budapesten. A 2009. február 28-ig tartó akció időtartama alatt a Tesco Pénzügyi Partner és a gas.hu...
Meglepő volt a jegybanki alapkamat csökkentése, de fontosabb lépés a tartalékráta mérséklése - hangsúlyozták az MTI által megkérdezett elemzők. Barta György, a CIB Bank makrogazdasági elemzője megl...
A kőolaj, a réz és a kukorica is erősödik a nemesfémek mellett a Citigroup-nak nyújtott amerikai kormányzati mentőöv és a gyengülő amerikai dollár következtében. (ProfitLine.hu)
Több mint 60%-os pluszba száguldott a Citigroup árfolyama a nyitást követő percekben az állami tőkeinjekció hírére és az egész pénzügyi szektor felfelé vette az irányt az amerikai tőzsdéken is. A...
Az elmúlt hétvégén leesett az első hó a Fővárosban és Pest megye egyes részein is. A BKV Zrt. járművei - a téli felkészülés eredményeként - sikeresen vették az első akadályokat, hiszen fennakadás és menetidő-csúszás nélkül telt a hétvége....
Európai megoldást javasol a Fidesz a gazdasági növekedés beindításához. A legnagyobb ellenzéki párt szerint adócsökkentéssel és a kamatok mérséklésével azonnal dinamizálni lehetne a magyar gazdaságot. A kormány a Fidesz szerint a szocialista utat választotta, ami egyet jelent a megszorításokkal és a gazdasági hanyatlással....
A mai ingatlanpiaci adatok kisebb negatív meglepetést okoztak: a használt lakások értékesítése ismét vát feletti mértékben zuhant. Októberben 3.1 százalékkal kevesebb használt lakás (4.98 millió...
Az MDF megszavazza az adócsomagot, de nemmel voksol a költségvetés fő számaira - közölte Herényi Károly frakcióvezető. Mivel az MDF által a jövő évi adócsomaghoz benyújtott módosító indítványok közül ...
Az Egyesült Államokban október hónap folyamán a használt lakás újraértékesítések száma 3.1 százalékkal a szezonálisan kiigazított adatok alapján éves szinten 4.98 millió egységre csökkent. (ProfitLine.hu)
Az optimista forgatókönyv megvalósulása esetén csak 0.2%-kal, míg a pesszimista esetén akár 1.7%-kal is visszaeshet jövőre a magyar gazdaság teljesítménye - jósolja ma kiadott inflációs jelentésében...
Októberben 3,1 százalékkal csökkent a használt lakóingatlanok adásvétele az Egyesült Államokban szeptemberhez képest, éves szintű 4,98 millióra, közölték az amerikai ingatlanforgalmazók országos szöve...
Az Országgyűlés hétfőn nem vette napirendre a Fidesz javaslatát, amely a 2002-es szintre állítaná vissza az államtitkárok, miniszterek és a miniszterelnök fizetését.
Meggyőződésem, hogy lesz Magyarországnak elfogadott költségvetése, ez az ország érdeke, és biztosan lesznek felelős parlamenti képviselők, akik megszavazzák a kormány javaslatát - nyilatkozta Veres János a Parlamentben.
Orbán Viktor rendkívül veszélyesnek tartja a jövő évi költségvetést, amely szerinte a szociális katasztrófa kockázatát is magában rejti; a Fidesz elnöke erről hétfőn beszélt, újságírói kérdésre válaszolva.
Jelentősen módosította növekedési prognózisát a brit pénzügyminisztérium. 2009-ben a korábban várt 1.75-2.25 százalékkal szemben 0.75 százalékkal növekedhet a brit gazdaság - nyilatkozta Alistair...
Az 50 bázispontos kamatvágás meglepetésnek számít, de egyáltalán nem baj. Fokozatos vágásokra készülhetünk fel, azonban mindez a külső környezet és a devizahelyzet függvényében valósulhat meg -...
Egyetlen korábbi megválasztott amerikai elnök sem állította össze olyan gyorsan gazdasági csapatát, mint Barack Obama; de az Egyesült Államok modern kori történetében egyik elődjének sem kellett ilyen...
A kormánynak "erős kétségei vannak", hogy szükség van-e a január 1-jei gázáremelésre, ezért a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium várhatóan elutasítja majd a Magyar Energia Hivatal erre vonatkozó javaslatát - értesült kormányzati forrásból az MTI hétfőn.
Kisebb technikai korrekciókkal tarkított folyamatos erősödés jellemezte hétfőn a forint árfolyamának alakulását. A budapesti bankközi devizapiacon hétfőn délután fél ötkor 261,00/20 forint volt az eur...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 826,96 pontos, 7,58 százalékos emelkedéssel, 11.735,66 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 13,2 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények erősödte...
Meggyőződésem, hogy lesz Magyarországnak elfogadott költségvetése, ez az ország érdeke, és biztosan lesznek felelős parlamenti képviselők, akik megszavazzák a kormány javaslatát - nyilatkozta Veres János a Parlamentben. A pénzügyminiszter szerint nem lesz áfaemelés, nem lesz szja-sávhatáremelés, és 80 ezer forintban maximálják a 13. havi nyugdíjat.
A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről szóló törvényjavaslat egyfajta állásfoglalás amellett, hogy az ágazat piaci szereplőinek működése nem lehet kizárólag magánérdek - mondta Veres...
A monetáris tanács 5 százalékról 2 százalékra csökkentette a decemberi tartalékteljesítési periódustól hatályos kötelező tartalékráta mértékét a testület hétfői ülésén. A döntésről kiadott jegybanki közlemény szerint a csökkentés a hitelintézetek forintlikviditási helyzetének támogatása érdekében született.
A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. tájékoztatása szerint Lovas-Romváry András, a Rába Nyrt. felügyelő bizottsági tagja 2008. november 21-én a Budapesti Értéktőzsdén a Concorde Értékpapír Zrt., mint befektetési szolgáltató segítségével 5 darab RAB0812 kontraktus eladási pozíciót nyitott 656 forintos árfolyamon - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az RFV Nyrt. a korábbi erőteljes növekedési kilátásokat a kialakult gazdasági helyzethez alkalmazkodva egy visszafogottabb, jelen körülmények között reálisabb előrejelzésre módosítja. Hiába nő az érdeklődés és bővülne dinamikusan az ESCO piac, ha a finanszírozás akadozik - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A válság hatásait már ma is érzékeli a legtöbb magyarországi vállalat többé-kevésbé erő-sen az árbevételek alakulásában. Ez érezhetően sújtja a teljes 2008. év eredményeit is, és 2009-ben is többé-kevésbé erős forgalom-visszaesésre számítanak a vállalatok. Ez derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) november 10-e és 16-a között végzett gyorsfelméréséből, amelyen 496 -…
Az SZDSZ készen áll arra, hogy elfogadja a költségvetést - jelentette be Fodor Gábor pártelnök az SZDSZ-frakcióülése közben hétfőn Budapesten. A liberális vezető hangsúlyozta: a támogatás az országnak...
Újabb tetemes emelkedést tudhatnak maguk mögött a főbb amerikai részvényindexek, a Dow 4.9, az S&P 500 6.5, a technológiai kitettségű Nasdaq Composite pedig 6.3%-kal került feljebb. A jókedv...
Szombaton a párt Országos Tanácsa már jelezte, hogy az ellenzékbe vonult párt megszavazza a költségvetést, és most a frakció is rábólintott. Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta, hogy ha nem kap...