Csehország 50 ezer euróra emelte a bankbetétek állami garanciáját. A cseh kormány előterjesztését a banki törvény módosítására gyorsított eljárásban kedden hagyta jóvá a képviselőház. Ez az összeg a d...
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) új jelentése a szálloda- és vendéglátóiparban (HORECA) dolgozó munkavállalók által viselt kockázatokra összpontosít. "A szálloda- és vendéglátó-ipari dolgozók védelme" című jelentés bemutatja a munkahelyi kockázatok kezelésére vonatkozó helyes gyakorlatot, emellett összefoglalást ad a területtel kapcsolatos politikáról, és…
A privatizáció által alaposan megcsappant az állami tulajdonban lévő osztrák vállalatok listája. Ennek következtében az Osztrák Posta 8800 dolgozóját akarja elküldeni 2015-ig, de a Telekom Ag sincs jó helyzetben, írja a Népszabadság.
Marosffy László, az Egis pénzügyi igazgatója a társaság mai, gyorsjelentést követő tájékoztatóján elmondta, hogy a hazai árcsökkentések lelassultak, s októberben már csak 0.1%-os átlagos mérséklődés...
Alapesetben - már ha mi vagyunk a szenvedő fél - a károkozó biztosítója fizeti a keletkezett kárt. De mi történik, ha összeakadunk azon néhány autós egyikével, aki vét a szabályok ellen, s nincs érvényes felelősségbiztosítása? Erre az esetre is van megoldás, nézzük, ilyenkor mi történik!...
A Pannon-Váltó bejelentette, hogy 2008. november 10-én 60 darab saját részvényt vásárolt 1,400 forintos áron a Budapesti Értéktőzsdén. A társaság által megvásárolt részvények száma ezzel 117,592...
A T-Mobile tovább bővítette 3G/HSDPA-hálózatát, így az a lakosság közel 64%-ának lakóhelyén, összesen 253 településen érhető el. Emellett a T-Mobile az ország több pontján, élő hálózatán elérhetővé...
A T-Mobile továbbra is gyors ütemben, a jó minőségű lefedettséget és a felhasználók számára nagy sávszélességet szem előtt tartva tovább bővítette 3G/HSDPA-hálózatát, így az a lakosság közel 64%-ának lakóhelyén, összesen 253 településen érhető el....
Részsikerek már vannak, de komoly eredményt nem lehet felmutatni az európai uniós pályázatok kapcsán: a lízing mint önerő még nem használható az Európai Uniótól származó források megszerzése érdekében. Azt, hogy miért húzódik már két éve ennek bevezetése csak találgatni lehet.
Az Országgyűlés hétfőn 190 igen szavazattal, 184 ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényt, az úgynevezett Robin Hood-adót, amelynek alapján 2009-ben 8 százalékos különadót kell fizetniük a nagy energiaellátó és -kereskedő cégeknek. A szabályozott piacon tevékenykedő áram- és földgázkereskedőknek nem kell a különadót megfizetniük.
1,820 fős leépítést jelentett be a Nokia Siemens Networks 2 milliárd eurós költségcsökkentési programja részeként. Főként a társaság finn és német tevékenységeit érintik az elbocsátások. 1,820 fős...
Gyurcsány Ferenc nagy sikerként, egyben politikai sikerként értékeli, hogy az országgyűlés hétfőn megszavazta Robin Hood-adót. A miniszterelnök erről keddi blogjában írt. Véleménye szerint azért na...
9500 dolgozójától válik meg a 24 órán belüli postai- és logisztikai szolgáltatásokat nyújtó DHL. A Deutsche Post tengerentúli leányvállalatát rendkívül érzékenyen érintette a válság, a veszteségek csökkentésének pedig az alkalmazottak lettek az áldozatai....
Az Egis jövő évi konszolidált forgalmában 5 milliárd forint többletet hoz a lengyel Anpharm termékeinek átvétele, a konszolidált nyereségben pedig 1,2 milliárd forint plusz jelentkezik - mondta Marosf...
Az elmúlt három napban először csökkentek a részvények, miután a vállalati nyereség miatti aggodalmak elhomályosították a hétvégén bejelentett gazdaságélénkítő csomag hatását, a csökkenő infláció következtében ismét kamatot csökkenthet a kínai jegybank. A Hang Seng index 703.73 ponttal, 4.8 százalékkal 14,040.90 pontra csökkent, az előző két nap 6.9 százalékos erősödés után. (ProfitLine.hu)
A szlovák jegybank mai ülésén - az Európai Központi Bank múlt heti üléséhez hasonlóan - váratlanul 50 bázispontos kamatvágás mellett döntött, elemzők csak a két hét múlva esedékes kamatdöntő ülésre...
Az indiai részvénypiac két hete nem látott mértékben csökkent azon aggodalmak miatt, hogy a vállalati gyorsjelentések eredményei rosszabbak lesznek a vártnál a globális pénzpiaci krízis következtében visszaeső termelés következtében. A Sensex index 696.47 ponttal, 6.6 százalékkal 9839.69 pontra zuhant. Az S&P CNX Nifty index 209.6 pontos, 6.7 százalékos csökkenéssel 2,938.65 pontra ért.…
A Nyugdíj és Időskori kerekasztal által készített legújabb tanulmányából egy hosszú távon fenntarthatatlan nyugdíjrendszer képe rajzolódik ki, külső beavatkozás hiányában pedig fennáll a veszélye...
A szlovák központi bank váratlanul 3.25 százalékra az Európai Központi Bank kamatszintjére csökkentette az alapkamatát, mielőtt bevezette volna az eurót január elsejével. (ProfitLine.hu)
Miután tegnap nem zárta ki a rubelárfolyam eddiginél "rugalmasabb" alakulását, illetve további gyengülését az orosz jegybankelnök, ma reggel - az időzítés szempontjából némi meglepetésre - mintegy...
A Kőbánya-Kispest csomópont területén az eredeti terveknek megfelelően, 2010-re befejeződhet az új intermodális közlekedési csomópont, és a hozzá tartozó új üzletközpont építése. Ezzel megvalósul Budapest egyik legkomplexebb városrész-megújító beruházása. A KÖKI Terminál több tízmilliárd forint értékű beruházást jelent a környék számára, aminek egy jelentős részét közösségi célú fejlesztések,…
A londoni bankközi kamatláb, a Libor, az irányadónak tekintett 3 hónapos dollár hitelek esetén a mai napon is csökkent, ezzel 2004 októberi szintre esett - a Brit Bankszövetség tájékoztatása szerint. (ProfitLine.hu)
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő szerint a kelet-európai fejlődő országok pénzügyileg rendkívül sebezhetőek, ezért Magyarország, Románia és Bulgária besorolását is csökkentették egy fokozattal. A nemzetközi szakértők úgy vélik, hogy a bejelentés mindenképpen negatívan hat majd a régió befektetéseire....
Változás - Barack Obama, az amerikai elnöki pozíció demokrata jelöltjének választási kampányát végig ez a jelszó kísérte, így a csalogatás hatására a választási urnákhoz rekord arányban járult Amerika népe. A megválasztás keretén belül a figyelem középpontjába a gazdasági nehézségekre, a pénzügyi válságra, a FED-del, a SEC-kel és a törvényhozó szervekkel való együttműködésre vonatkozó javaslatok…
A Fővárosi Ítélőtábla döntése értelmében jogerőre emelkedett a Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott büntetés, amelyet a több mint 1,3 milliárd forintos vidéki útépítések során kartellező vállalkozásokat - mondta el a GVH szóvivője az InfoRádiónak. Mihálovits András hozzátette: 2001 és 2002-ben írták ki azokat a pályázatokat, melyeken a 14 útépítő úgy indult, hogy előzetesen egyeztette az…
A Fidesz elnöksége határozottan felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy 24 órán belül hozza nyilvánosságra a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelszerződés minden feltételét - mondta az ellenzéki p...
A szlovák központi bank váratlanul 50 bázisponttal 3,25 százalékra csökkentette az irányadó kamatot, a kéthetes repót, összhangba hozván a kamatszintet az Európai Központi Bank irányadó kamatával. ...
A Magyar Innovációs Szövetség ismét, idén már 18. alkalommal hirdeti meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, melynek célja az új tehetségek felkutatása és gondozása, valamint az innovatív gondolkodás és a természettudományi tárgyak iránti érdeklődés serkentése - adta hírül a Népszabadság.
A Bolognai Szemináriumra Európa számos országából érkeztek felsőoktatási és esélyegyenlőségi szakértők Budapestre, hogy november 10-11-én a bolognai folyamat szociális aspektusát vizsgáló és a nemzeti cselekvési tervek elkészítéséhez segítséget nyújtó találkozón részt vegyenek.
"A magyar bankrendszer a pénzügyi válság következtében nem rendült meg, csak kijózanodott" a Scale Consulting Kft. ügyvezető partnerei, Bernáth Tamás és Chornitzer Péter szerint. A szakértők szerint a bővülés időszakának vége, a bankok saját ügyfélkörük felé fordulnak, a verseny erősödik, ami jó a megbízható hiteladósoknak.
A magyar szuverén adósosztályzat rontása után, Budapest külön nyilvántartott deviza- és forintadósi besorolását is egy fokozattal leminősítette a Moody"s
Állítólag az OTP zártkörű részvénykibocsátással, 862 millió hrivnyával megemelte az ukrán leánybankjának alaptőkéjét. "Az OTP 862 millió hrivnyával, 2.068 milliárd hrivnyára emelte ukrajnai...
Magyarországon még csak minden tízedik, míg nyugat-európában minden második eladott égő energiatakarékos, miközben egy uniós irányelv értelmében 2015-re kizárólag ezek működhetnek a háztartásokban. A közelgő határidő mellett főleg a növekvő energiaárak miatt nő Európa-szerte a kereslet a kompakt fénycsövek iránt....
Az üzembe helyezéstől számított négyévente kell majd energetikai szempontból felülvizsgálni a 20 kW-nál nagyobb teljesítményű kazánokat és a 12 kW-nál nagyobb teljesítményű légkondicionálókat. Az erről szóló kormányrendeletet a Magyar Közlöny 2008/157. számában olvashatják....
Gyártulajdonos, vállalkozó, mérnök, jogász és kereskedő, részben ők vásárolnak telket Kaposvár legújabb lakóparkjában, s már a beugróra is súlyos tízmilliókat költhetnek el - írta kedden a Somogyi Hírlap.
Az MSZP és az MDF, más-más módon ugyan, de egyaránt megadóztatná az országgyűlési képviselők költségtérítését; erről módosító indítványokat nyújtottak be a 2009-es adótörvényekhez.
Drámai mértékben romlottak a magyar vállalatok várakozásai - derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet októberi konjunktúra felvételének eredményéből. A kutatás szerint megnőtt a gazdasági növekedés visszaesésének a valószínűsége.
Nincs változás a megtermelt GDP alapján rangsorba állított vállalkozások, az Ecostat TOP-100-as listájának élmezőnyében, az első helyet 2007-ben is a Mol foglalta el, majd a Magyar Telekom, az Audi Hu...
Bár a kínai gazdaságélénkítő csomag bejelentését világszerte örömmel fogadták a piacok, egyes stratégák szerint ez csak bajt hoz majd Amerikára. Az 586 milliárdos csomag az állam mellett a...
A Bank of America, IndyMac Bank, és a JP Morgan Chase után most a Citigroup is a jelzáloghitelek törlesztésében kivérzett, csőd szélén álló ügyfeleinek megmentésén dolgozik. A program 130 ezer amerikai lakástulajdonost menthet meg az árverezéstől....
A most csütörtökön megrendezésre kerülő Gazdasági Csúcson más javaslatok mellett arra is javaslatot tesz a kormány, hogy a versenyszférára jellemző szabályrendszer legyen érvényes ezentúl az államra...
A bankmentő csomagon kívül (kb. 2.2 milliárd euro) arra szolgál a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) lehívott első, 4.9 milliárd eurós hitelkeret, hogy Magyarország nemzetközi tartalékait növeljük -...
Ahogy tegnap az amerikai kereskedési nap végén, ma délután is 60 dollár alá esett az olaj ára egy kis időre. Jelenleg a jegyzések közel 3%-os mínuszban forognak 60.5 dolláron, miközben a Financial...