2008. november 10. hétfő

nov. 10
13:06
1,6 milliárdos Allianz eredmény - veszteségleírások a Dresdner Bank miatt (Pénzcentrum)
Bár a részvénypiaci viharok és a nehézségeket támasztó gazdasági környezet súlyosan befolyásolta a nemzetközi Allianz Csoport üzleti tevékenységének egészét, a pénzügyi szolgáltató megőrizte pénzügyi erejét és jövedelmezőségét 2008. harmadik negyedévében. A teljes árbevétel kismértékű, 3,8 százalékos csökkenést mutatott és 21,1 milliárd euró lett a 2007. harmadik negyedévének 21,9 milliárd eurós…
nov. 10
13:06
Tetemes veszteség az AIG biztosítónál (ProfitLine)
Az American Insurance Group (AIG) a harmadik negyedéve vonatkozóan 24.47 milliárd dolláros veszteséget jelentett az előző évi 3.09 milliárd dollár nyereség után, melynek következtében az amerikai kormányzat a pénzügyi támogató csomagjának szerkezetátalakítását jelentette be. (ProfitLine.hu)
nov. 10
13:08
Titkos feketelistát készítenek a bankok: a brit kiscégek isszák meg a levét? (Pénzcentrum)
A hitelválság kirobbanásakor a bankok még csak az egymás közötti hitelezést fogták vissza, mostanra azonban már a vállalatoknak és lakosságnak is egyre szigorúbb feltételekkel nyújtanak csak hitelt, sőt még feketelistát is készítenek a rossz adósokról - írja a The Times....
nov. 10
13:24
Munkajogi válaszok a válságra (HR Portál)
Mind több szervezetet ér el hazánkban is a gazdasági válság, melynek kezelése érdekében a cégek óhatatlanul munkajogi vonatkozású intézkedésekre is kényszerülnek. Annak érdekében, hogy a munkáltatók korrekt, megalapozott döntéseket hozhassanak és a megváltozott piaci feltételekhez igazítsák munkaszervezetüket és foglalkoztatási feltételeiket, a MARTONYI ÉS KAJTÁR BAKER&McKENZIE és a KARRIER…
nov. 10
13:24
Izland az Európai Bizottsághoz fordul segítségért (Portfolio)
Hivatalos úton kereste meg Izland az Európai Bizottságot, hogy az uniótól is pénzügyi segítséget kapjon, azonban a Reuters tudósítása szerint ez a támogatás kis méretű lehet. Az már biztos, hogy a...
nov. 10
13:26
Szeressük az oroszokat? (Portfolio)
Jelentős mértékben, közel 10%-kal emelkedett nyitás óta az orosz RTS index, miután a globális befektetői hangulat javult, az olaj árfolyama pedig száguldásba kezdett. Egyes elemzők ezen a héten még...
nov. 10
13:36
Bérkiegészítést kapnak a bringával munkába járók (Piac és Profit)
Az Egyesült Államokban jövőre életbe lép a Bicycle Commuter Act, amelynek értelmében azok a dolgozók, akik kerékpáron mennek a munkahelyükre, a hónap végén plusz 20 dollárt találnak a fizetési borítékukban, és e jutalom után nem is kell adózniuk. Sőt, még a munkaadók is elfeledkezhetnek róla adóbevallásukban.
nov. 10
13:42
5 százalék körüli októberi inflációt várnak a londoni elemzők (ProfitLine)
Öt százalékhoz közelítő éves magyarországi inflációt várnak októberre a holnap megjelenő adatokban a londoni feltörekvő piaci elemzők, akik szerint egyre egyértelműbb a recessziós környezet, ennek köszönhetően jövőre jegybanki kamatcsökkentés várható, bár ennek mértékéről eltérnek a vélemények. (ProfitLine.hu)
nov. 10
13:57
Új, bővített kiadásban a Coaching a gyakorlatban (HR Portál)
Ismét kapható - átdolgozott és bővített kiadásban -Werner Vogelauer: Coaching a gyakorlatban című nagysikerű könyve. Hiszem, hogy erre a könyvre a hazai coaching-szakma minden szereplőjének szüksége van.
nov. 10
14:00
2004-es mélyponton a 3 hónapos dollár Libor (ProfitLine)
A londoni bankközi hitelezési ráta, a Libor, az enyhülő hitelpiaci válság jeleként a 3 hónapos dollár alapú hitelek esetén négy éves mélypontjára esett. (ProfitLine.hu)
nov. 10
14:00
Hogyan jutott a válság USA-ból hazánkig? Terjed, mint a pestis... (Pénzcentrum)
Egy évvel ezelőtt még csak subprime válságról beszélt a világ, amiben leginkább az USA volt érintett, később a hitelválság tünetei átterjedtek Nyugat-Európára is, mára azonban főként a kelet-európai országokat tekintik a legsúlyosabban érintettnek, elég ha csak arra gondolunk, ki kapott mentőövet az IMF-től......
nov. 10
14:12
Együttműködés a lízingcsalások felderítésére (Infostart)
A Magyar Lízingszövetség együttműködési megállapodást kötött Budapesten az Országos Rendőr-főkapitánysággal (ORFK) a lízingszerződések kapcsán felmerülő hitelfizetési visszásságok és finanszírozási csalások visszaszorítása érdekében.
nov. 10
14:12
Infláció: egyenesen lefelé (Privátbankár)
Öt százalékhoz közelítő éves magyarországi inflációt várnak a múlt hónapról londoni feltörekvő piaci elemzők, akik szerint a forint gyengülésével együtt is további dezinfláció, és - jövőre - jegybanki kamatcsökkentés várható.
nov. 10
14:14
Gyurcsány: ha nem vigyázunk, tönkretesznek a nacionalisták (Privátbankár)
Ötpárti megbeszélésre hívta a miniszterelnök a parlamenti pártok elnökeit dolgozószobájába, az interpellációk utáni szünetben, a nacionalizmus elleni közös fellépés érdekében
nov. 10
14:18
Újra 3,000 alatt az OTP! (Portfolio)
Újra 3,000 forint alá került az OTP részvényeinek árfolyama, az esés mértéke 3.6%-os, mellyel a bankpapírok magasan alulteljesítik a régiós szektortársakat. A lejtmenetben az elmúlt időszaki...
nov. 10
14:20
Drágábbak lehetnek a devizahitelek (Portfolio)
Egy eddig szinte észrevétlen költségelem rendkívül nagy emelkedése miatt elképzelhető, hogy 2-3 hónap múlva jelentős havi törlesztőrészlet-emelkedéssel szembesülnek a magyarországi háztartási...
nov. 10
14:24
Másfél milliárdos adócsalást lepleztek le, nyolcan előzetesben (Adózóna)
Másfél milliárdos adócsalást derítettek fel a napokban a Vám- és Pénzügyõrség munkatársai, az ügyben nyolc magyar és kínai állampolgár került elõzetes letartóztatásba, két embert pedig még keresnek - értesült a HavariaPress.
nov. 10
14:26
Egyszerűsített adóbevallás, dupla munkavállalói járulék, magasabb adóbírság (Adózóna)
A minimálbérből élők kétszer annyi munkavállalói járulékot fizethetnek, és rosszabbul járhat az is, aki munkáltatója helyett az APEH-ra bízza a bevallása kitöltését. De milyen magánszemélyeket érintő adóváltozásokra lehet még számítani, ha az októberi tervezetet elfogadja a parlament?
nov. 10
14:30
Rászállnak a lízingcsalókra (Privátbankár)
A Magyar Lízingszövetség együttműködési megállapodást kötött az ORFK-val a lízingszerződések kapcsán felmerülő hitelfizetési visszásságok és finanszírozási csalások visszaszorítása érdekében
nov. 10
14:30
Munkajogi válaszok a válságra (HR Portál)
Mind több szervezetet ér el hazánkban is a gazdasági válság, melynek kezelése érdekében a cégek óhatatlanul munkajogi vonatkozású intézkedésekre is kényszerülnek. Annak érdekében, hogy a munkáltatók korrekt, megalapozott döntéseket hozhassanak és a megváltozott piaci feltételekhez igazítsák munkaszervezetüket és foglalkoztatási feltételeiket, a MARTONYI ÉS KAJTÁR BAKER&McKENZIE és a KARRIER…
nov. 10
14:32
Hoppá! Brutális lejtőn az élelmiszerárak (Privátbankár)
Először mértünk éves szintű árcsökkenést Árkosarunk történetében. Havi szinten immár 3 hónapja tart a lejtmenet, éves szinten -3,9 százalékos árindex jött ki
nov. 10
14:34
Allianz: az életbiztosítást és a vagyonkezelést taposta a válság (Privátbankár)
Bár a részvénypiaci viharok és a nehézségeket támasztó gazdasági környezet súlyosan befolyásolta a nemzetközi Allianz Csoport üzleti tevékenységének egészét, a pénzügyi szolgáltató megőrizte pénzügyi ...
nov. 10
14:36
Közös fellépés a lízingcsalások ellen (Pénzcentrum)
Az éves szinten körülbelül 14 milliárd forintos kárt okozó autófinanszírozási csalások visszaszorítása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Magyar Lízingszövetség és az Országos Rendőr-főkapitányság....
nov. 10
14:48
Rekord mértékben vontak ki tőkét a befektetési alapokból (Infostart)
A befektetési alapokból októberben 275 milliárd forint tőkét vontak ki a befektetők, a piaci teljesítmények pedig további 111 milliárd forinttal csökkentették az alapok vagyonát - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) hétfőn.
nov. 10
14:48
Szerdától jön a 240 forintos benzin (Piac és Profit)
Hét forinttal csökken a benzin- és néggyel a gázolaj ára - erősítették meg a holtankoljak.hu értesülését piaci forrásokból.
nov. 10
14:54
Nem tárgyalt mai ülésén az irányadó kamatról a monetáris tanács (Portfolio)
A monetáris tanács mai ülésén áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat és meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalt az irányadó, jelenleg 11.50 százalékon álló rátáról -...
nov. 10
15:03
Új vezér igazgatja a magyar és az osztrák BAT-ot (HR Portál)
Új vezérigazgató irányítja novembertől a piacvezető British American Tobacco Hungary-t. A brit szakember David Waterfieldet váltja a vállalat élén, aki két és fél évig töltötte be ezt a posztot - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
nov. 10
15:05
VIENNA TEST SYSTEM - Modern és innovatív megoldások a pszichológiai mérések területén (HR Portál)
A Vienna Test System világszerte az egyik vezető számítógépes pszichológiai értékelő eszköz, amely tesztek széles skáláját kínálja a legkülönbözőbb felhasználási területeken. A tesztrendszer az At Work Kft. forgalmazásában immár hazánkban is elérhető.
nov. 10
15:06
Fejvesztve menekülnek a befektetési alapokból (Privátbankár)
A befektetési alapokból októberben 275 milliárd forint tőkét vontak ki a befektetők, a piaci teljesítmények pedig további 111 milliárd forinttal csökkentették az alapok vagyonát
nov. 10
15:12
0 dolláros célárfolyam a General Motors részvényeire (Portfolio)
A pénteki gyászos gyorsjelentést követően a Deutsche Bank elemzői tartásról eladásra módosították ajánlásukat a General Motors részvényeire vonatkozóan. Ez még nem is lenne meglepetés, azonban a...
nov. 10
15:12
Akik megjósolták a válságot: nem hittek nekik! (Pénzcentrum)
Sokan aggodalommal figyeltük az elmúlt hetek zűrzavaros pénzügyi eseményeit. A hirtelen jött visszaesés azonban nem mindenkit ért meglepetésszerűen. Bemutatunk néhány szakértőt, akik előre jelezték a pénzügyi válságot, de az általuk felvázolt kép inkább riogatásnak tűnt, ezért süket fülekre talált....
nov. 10
15:14
A 2008-évi adófizetés a megváltozott üzleti és pénzügyi környezet tükrében (Pénzcentrum)
A megváltozott üzleti és pénzügyi környezetben számos új, az adófizetési kötelezettséget is érintő tényezővel kell számolnia a vállalkozásoknak, például a társasági adó, a szolidaritási adó és az ÁFA területén. A Deloitte összegyűjtötte azokat a szempontokat, amelyek a megváltozott környezetben hozzájárulhatnak a vállalkozások hatékony adótervezéséhez, és az új kihívások kezeléséhez....
nov. 10
15:30
India - Elképesztő lendületet adott a kínai gazdaságélénkítő csomag a Sensex-nek (ProfitLine)
Több mint egy hete nem látott mértékben emelkedett az indiai részvénypiac a nyersanyagipari és bányavállalatok vezetésével, miután Kína 586 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot jelentett be. Kína India harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere az EU és az USA után, a kétoldalú kereskedelem összege eléri a 37 milliárd dollárt. A Sensex index 571.87 ponttal, 5.7 százalékkal 10,536.16 pontra…
nov. 10
15:30
Mi lesz az ingatlanalapokkal - most minden kiderül (4) (Portfolio)
A 10 nap maximum, előbb is megindulhat a kereskedés az ingatlan alapokkal, ha azok teljesítik a feltételeket, derült ki a BAMOSZ és a PSZÁF közös, az ingatlanalapok felfüggesztésével kapcsolatos...
nov. 10
15:32
További elbocsátások várhatók az USA bankszektorában (ProfitLine)
További létszámcsökkentések várhatók az amerikai pénzügyi szektor vállalatainál a folytatódó költségcsökkentések következtében. A pénzügyi vállalatok várhatóan további 70,000 fős csökkentést fognak végrehajtani az Egyesült Államokban. (ProfitLine.hu)
nov. 10
15:32
Lezárják a kőröshegyi csodahidat... (Portfolio)
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. és a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közös katasztrófavédelmi gyakorlata miatt november 12-én 11 és 13 óra között lezárják a Kőröshegyi Völgyhidat. Az...
nov. 10
15:34
Leánycéget adott el az OTP, a vételár titkos... (Portfolio)
Az OTP 100%-os tulajdonában lévő Merkantil Bank Zrt., a társaság megváltozott regionális stratégiájának megfelelően értékesítette a 90 millió SKK alaptőkéjű szlovák OTP Leasing a.s.-ben lévő...
nov. 10
15:36
"Többet járj, tovább élsz!" (HR Portál)
Minden munkahelyen dolgozik olyan kolléga, aki reggeltől estig lót-fut, egyik irodából a másikba, egyik emeletről a másikra, úgy rohangászik a folyosókon, mint egy mérgezett egér, legalábbis a többiek ezt állítják. Hogy ezért magasabb bér járna, azt tudományos eredmény eddig (sajnos) nem igazolta, viszont számos felmérés szerint ez akár intenzív testmozgásnak is felfogható, ami használ az…
nov. 10
15:38
Munkahelyeket remélnek az olimpiától a britek (HR Portál)
A gazdaság fellendülését és a munkahelyek számának növekedését remélik Nagy-Britannia polgárai a 2012-es londoni olimpia megrendezésétől, derül ki az ötkarikás játékok hivatalos támogatója, a GE megbízásából készült Ipsos Mori felmérésből - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
nov. 10
15:42
Fővárosi kiárusítás: viszlát Főgáz és Főtáv? (Piac és Profit)
Már az idén várhatóan 40 milliárd forint saját erőre van szüksége a fővárosnak azokhoz az előkészített, vagy már folyamatban lévő beruházásokhoz, amelyekhez európai uniós támogatást igényeltek - közölte Steiner Pál, a Budapest Fejlesztési Tanács elnöke, miniszterelnöki megbízott.
nov. 10
15:42
Emberibb APEH-et akar az SZDSZ (Privátbankár)
Az SZDSZ a jövő héten önálló adójavaslatokat nyújt be, mert a párt véleménye szerint a kormány tervezete csak az adóhivatalokban segíti a munkahelyek megtartását - írta közleményében a párt országgyűl...
nov. 10
15:48
Richter - A 30 ezres megbízásból már 2 ezer darab teljesült (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint a 2008. november 7-én adott megbízása alapján 2008. november 7-én 2.000 db saját részvényt vásárolt a UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 26.065 Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
nov. 10
15:48
Szélcsend várható az év végéig (Portfolio)
Az elmúlt években a "lényegesebb" jogalkotási változások már megtörténtek a nyugdíjpénztári szektorban, az év további részében pedig nem tervez változtatásokat a Pénzügyminisztérium - derült ki a mai...
nov. 10
15:50
OTP - Eladva a szlovák OTP Leasing a.s. (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a 100%-os tulajdonában lévő Merkantil Bank Zrt., a társaság megváltozott regionális stratégiájának megfelelően értékesítette a 90 millió SKK alaptőkéjű szlovák OTP Leasing a.s.-ben lévő tulajdonrészét. A lízingcég másik tulajdonosa, az OTP Banka Slovensko a.s. ugyancsak értékesítette a szlovák társaságban meglévő részesedését - olvasható a BÉT honlapján.…
nov. 10
15:52
Jól fogytak a McDonalds hamburgerei októberben (ProfitLine)
A McDonalds Corp. hátfőn nyilvánosságra hozott októberi értékesítései adatai 8.2 százalékos emelkedést mutattak Európában, Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten. Az Egyesült Államokban, azon éttermeknél, mellyel legalább 13 hónapja megnyitottak, a havi értékesítések emelkedése 5.3 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
nov. 10
16:06
Honnan jön a világ legdrágább csokija? (Pénzcentrum)
Manapság már mindenben státusz-szimbólumokat találhatunk, a kocsiktól kezdve az ékszereken át egészen a leginkább különös tárgyakig. Manapság már egy nagyon drága csokoládé is lehet presztízs-értékű, pláne, ha az éppen a világ legdrágábbja, méghozzá Libanonból....
nov. 10
16:24
Ezzel senki sem számolt, újra felkapottak a feltörekvő piacok! (Portfolio)
A feltörekvő piacokon meglepetésszerű optimizmusnak lehettünk szemtanúi, a részvényalapokba ugyanis hosszú idő után újra friss tőke érkezett 400 millió dollár értékben, miközben egy héttel ezelőtt...
nov. 10
16:26
"Az állampapírpiacba már minden be van árazva" (Portfolio)
A forint elmúlt két napban mutatott gyengélkedésével párhuzamosan hozamemelkedés bontakozott ki az állampapírok másodpiacán - fejtette ki a Portfolio.hu érdeklődésére egy elsődleges állampapírpiaci...
nov. 10
16:36
Kevesebb a viagra, több a hitel (Piac és Profit)
Máris alkalmazkodtak a spammerek a gazdasági válsághoz: egyre növekvő számban juttatják el az emberekhez kedvezményes hiteleket ígérő oldalak linkjeit.
nov. 10
16:36
Lesz üres hordó az idén (Privátbankár)
A szokásosnál kevesebb lesz a bor az idén, az átlagos évekre jellemző, 4 millió hektoliterrel szemben várhatóan 3,5-4 millió hektoliter kerül a pincékbe.

Keresés