Jelentősen csökkent a kormányváltást akarók aránya a bizonytalan pártválasztók körében az elmúlt hónapban - derült ki a Századvég és a Forsense közös kutatásából.
Emelkedéssel nyitottak Európában a tőzsdeindexek, miután a tokiói Nikkei indexnek sikerült ledolgoznia hétfői veszteségeit, amikor 26 éve nem látott mélypontra süllyedt értéke. A pénzügyi válság ellenére néhány cég profitot jelentett és a Volkswagen körüli hírek bizalommal töltötték el a befektetőket.
Azt szeretné elérni külső támogatók bevonásával Gyurcsány Ferenc, hogy az Európai Központi Bank a közelmúltban felajánlott 5 milliárd eurós repohitel-keret fedezeteként magyar államkötvényeket is...
Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) elnök-vezérigazgatója levélben javasolta több állami cég vezetőjének, hogy ne emeljenek bért jövőre a vállalataiknál. Erről a NIF közl...
Ha egy csapat tagjai vagyunk a munkahelyen, sok mindent képesek vagyunk feladni, mert éppen dolgozni kell. A kötelezőnél korábbi munkakezdés, a túlórák, a hétvégi munka de még a mozgás elhanyagolása is, mind ide tartozik. És bár ez a főnököt igen boldoggá tudja tenni, a testünk már nem biztos, hogy ennyire rajong az ötletért......
A Nemzetközi Valutaalap pénzügyi csomagjával párhuzamosan támogatási programot készít elő az Európai Bizottság Magyarország számára - jelentette be a testület szóvivője kedden Brüsszelben. Az InfoRádiónak nyilatkozó elemző szerint az uniós tagországok közül most leginkább Magyarországnak van szüksége a brüsszeli segítségre.
Míg az SZDSZ az IMF-segítség elfogadását támogatná, addig a Fidesz és az MDF illetékesei fenntartásaikat hangoztatták a megállapodás részleteinek jobb megismerése érdekében, a KDNP vezető...
A kormány múlt héten jóváhagyta a központi hitelinformációs rendszerről (khr) szóló törvényjavaslatot, amely egy teljes körű lakossági hitelnyilvántartást is magában foglal, pozitív adóslistával kiegé...
Az EU-val és az IMF-el folytatott tárgyalásoknak nincs ára, nem fizetünk azért, hogy e két szervezet a rendelkezésünkre álljon - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az általa kezdeményezett ötpárti megbeszélés után. A Fidesz szerint a jelenlegi kormányfővel "az esély szinte zéró, hogy kilábal az ország a válságból".
Lengyelország novemberben kezdi meg az euro bevezetéséhez szükséges alkotmányügyi változtatások kidolgozását - írja a Reuters a lengyel kormány eurobevezetési tervezetére hivatkozva. A következő...
Majdnem 12 százalékos növekedéssel zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, az elmúlt hét lehangoló kereskedési napjai után. A magyar valuta is erősödött, délután öt órakor a bankközi devizapiacon 261,86 forintba került egy euró.
Október 27-én további Rába határidős vételi pozíciókat zárt le a társaság felügyelő bizottsági tagja, Lovas-Romváry András. A Rába közleménye szerint az fb tag 2008. október 27-én a Budapesti...
A Magyar Nemzeti Bank jelenlegi, 17 milliárd euró összegű devizatartaléka elegendő és önmagában is biztosítja a lejáró és megújításra kerülő 24-25 milliárd euróra tehető jövő évi magyar adósság vissza...
Várhatóan május elsejétől lesz nyilvános a pozitív adóslista - jelentette be a kormányszóvivő. Budai Bernadett elmondta: a kormány múlt héten jóváhagyta a központi hitelinformációs rendszerről szóló törvényjavaslatot, amely egy teljes körű lakossági hitelnyilvántartást is magában foglal.
Az Országgyűlés Költségvetési Adó- és Pénzügyi bizottsága 16 igen, 11 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak nyilvánította a jövő évi költségvetési javaslatot, annak ellenére, hogy a bizottsági ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 993,52 pontos, 9,24 százalékos emelkedéssel, 11.744,75 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 22,6 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az el...
A Privátbankár legutóbbi kérdésére érkezett közel 9 ezer szavazatot értékelve elmondható: az olvasók elsősorban az állami apparátus kiadásain spórolnának. Parázs vita alakult ki nyugdíjasok és nem nyugdíjasok között; olvasóink a szociális juttatásokat alaposan megkurtítanák
A tavalyi évben került napvilágra a hír, amely szerint az iraki háború 1 ezer milliárd dollárba került az Egyesült Államoknak. Ez a tetemes összeg 214 ezer milliárd forintot jelent, s bizony ez már akkora szám, hogy nem is tudunk elképzelni ekkora mennyiségű pénzt. Pedig ezt lehetett volna másra is költeni az AP szerint....
Több száz patika van bajban, továbbá olyan helyen létesültek gyógyszertárak, ahol már szükség nem volt rájuk. Erről Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke beszélt a nagyjából négys...
Elképzelhető, hogy újabb költségvetést kell készítenie a Pénzügyminisztériumnak - véli az MKB vezető elemzője. Kondrát Zsolt azt mondta: ez attól függ, hogy a fogyasztás mekkora csökkenésével számol a pénzügyi kormányzat. A miniszterelnök kedd reggel bejelentette: módosítják az egyszer már megújított eredeti költségvetési tervezetet. A legújabb változatot egyszázalékos GDP-csökkenéssel tervezik,…
Folyamatosan erősödik a forint, amit a kereskedők az IMF-megállapodással kapcsolatos híreknek, a költségvetési szigor erősödésének, valamint a Mercedes-beruházás megvalósításának tulajdonítanak. A ...
Az amerikai másodlagos jelzálogpiaci válság hatására válságban van az egész autóipar és a vállalati finanszírozás is, így egyre nehezebben jutnak majd hitelhez a hazai vállalatok.
Lehet, hogy az idei lesz az utolsó kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampány, ennek ellenére most lesz a legerősebb az árverseny - állítja a Netrisk.hu.
A megrögzött dohányosoknak sem kell felkelniük az éttermi asztaltól, ha két fogás között rá akarnak gyújtani: karácsonyra megérkezik a folyékony cigaretta.
Magyarországon a teljes népességnek mindössze 4 százaléka használta eddig az elektronikus fizetési lehetőséget, ráadásul nem nő az erre való hajlandóság.
Közel 75 százalékos az aktuális fizetéssel kapcsolatos elégedetlenség az internetezők körében, mégis akadnak olyan hiányszakmák, mint például az informatikus, melyek kiemelkedő egzisztenciát biztosítanak. Többek közt ez derült ki az IT Factory megbízásából készült gyorskutatásból.
Aki nyáron jól bevásárolt euróból, néhány hónap alatt 15 százalékot nyerhetett. Akik viszont euróban, dollárban jutnak bevételhez, legyen az munkabér vagy exportbevétel, most örülhetnek, hiszen forintra átváltva jóval több pénzhez jutnak, mint néhány hónappal ezelőtt. A síelők és a télen utazók számára jó hír lehet, hogy év végére a szakértők általában erősödő forintra számítanak. A Pénzcentrum.hu…
Jelentősen nőtt az APEH-nak 180 napon túl tartozó cégek száma. Az adóhatóság közlése szerint szeptember végén 1.004 vállalkozásnak volt 180 napon túl folyamatosan 100 millió forintot meghaladó adótartozása, valamint 2272 magánszemélynek és egyéni vállalkozónak volt 10 millió forintnál nagyobb adóssága.
A FOTEX Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 1.830.945 darab Fotex részvényt értékesített leányvállalata, az Upington Investments Ltd. részére. Ezen tranzakció következtében a Fotex Nyrt. közvetlen tulajdonában lévő részvények darabszáma 255.879, a leányvállalatok tulajdonában lévő részvények darabszáma 8.471.612, a Fotex Csoport tulajdonában lévő Fotex törzsrészvények darabszáma 8.727.491…
A Fotex Nyrt. tájékoztatása szerint 2008. október 28-án az UPINGTON részesedése a FOTEX Első Amerikai-Magyar Vagyonkezelő Nyrt.-ben átlépte az 10 százalékot (10.17%). A kiváltó ügylet után az Upington Investments Limited 7 190 532 darab részvénnyel rendelkezik - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A FOTEX Nyrt. tájékoztatása szerint leányvállalata, az UPINGTON Investments Ltd. a Concorde Zrt. részére adott megbízással 2008. október 27-én 172.687 db Fotex részvényt vásárolt 237,- Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A kormány múlt héten jóváhagyta a központi hitelinformációs rendszerről (khr) szóló törvényjavaslatot, amely egy teljes körű lakossági hitelnyilvántartást is magában foglal, pozitív adóslistával kiegészülve - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.
Bár még nem ismertek pontosan a Nemzetközi Valutaalap feltételei a magyar segélycsomaggal kapcsolatban, a kormányfő számos utalást tett erre vonatkozóan. Ami szinte biztos, a szociális kiadásokat...
Újgenerációs tárolórendszereket mutatott be a Hitachi Data Systems (HDS). Az AMS 2000-es sorozat a középkategóriájú tárolók körében mind ez ideig nem elérhető úttörő technológiákat kínál, amelyek nagyobb teljesítményt és megbízhatóságot, jobb csatlakozási és méretezési lehetőségeket, energiatakarékos működést, egyszerűbb használatot, s mindezek eredményeképpen alacsonyabb üzemeltetési költségeket…
Porig rombolták az egyik legpatinásabb, az 1920-as évek hangulatát magán viselő építészeti műremeket Várna központjában. Az eset a műemlékvédők mellett helyi lakosságot is felháborította, de a polgármester is a felelősök elbocsátását fontolgatja....
Az IMF-hitelkeret kérdésével központi helyzetbe kerültek a nyugdíjak. A 13. havi nyugdíj lefaragása szükséges lépés lenne a költségvetési deficit csökkentéséhez. Sokan egyelőre ennyivel vannak tisztában. De nézzük meg, hogyan is működik a rendszer maga és milyen problémákkal kell szembenéznie a közeljövőben......
Az elmúlt hetek bizony eseménydúsak voltak, már ami a pénzügyeket illetik. Akik megtakarításaiknak mostanában keresik a helyet, nem győzik kapkodni a fejüket a hihetetlen árfolyammozgások, tőzsdei zuhanások és szerény erősödések láttán. Akik azonban előre kiszámítható, biztos kamatozású megtakarítási formákat keresnek, most igazán örülhetnek, ugyanis jelentősen nőttek a lekötött betétek…
Majdnem 1,3 millió nyugdíjast és 750 ezer közszférában dolgozót érintenek a kormányfő által bejelentett megszorítások. Mindez nagyjából 240 milliárd forintos megtakarítást jelent az államnak, az elemző szerint.
Magyarország 25,1 milliárd dolláros gazdasági mentőövet kap - egyezett meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Unió. Az IMF közlése szerint a mentőcsomag célja, hogy segítsenek Magyarországnak kezelni a pénzügyi válság hatásait.
A 43. héten egyetlen napon tudott csak az élen végezni a közönségarányok tekintetében a TV2 a rivális országos kereskedelmi csatornák versenyében, miközben az RTL Klub a hét elején kétszer is nagyon...
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán kezdetben hét százalékot meghaladó többlettel zárt. A nagy exportőröket a jen valamelyes olcsóbbodása is segítette.
Az Európai Bizottság valószínűleg a közeljövőben konzultációt kezd a munkahelyeken történő dohányzás szabályozásáról, mely minden tagállamban tiltaná a dohányzást munkahelyeken, így éttermekben és bárokban is.
Magyarország 25,1 milliárd dolláros gazdasági mentőövet kap - egyezett meg a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az Európai Unió. Az EU cserébe egy pénzügyi konszolidációs program melletti elkötelezettséget vár - ennek teljesítését ellenőrizni fogják