2008. október 7. kedd

okt. 7
16:39
A BMW is leállítja termelését és átcsoportosít (Infostart)
A pénzügyi válság okozta értékesítési problémák miatt a BMW is leállítja termelését október utolsó hetében, illetve az eladásokat stabilabb piacokra irányítja át - közölte a német cég szóvivője. A lipcsei üzemben négy napra áll le a gyártás.
okt. 7
16:39
Cserbenhagyta utasait, ezért törölték (Piac és Profit)
Törölték a nyilvántartásból a Desert Voyages utazási irodát, miután nem rendezte a hazaútját Tunéziából mintegy 150 utasának - mondta Békési Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal szakmai tanácsadója kedden.
okt. 7
16:39
Novembertől nem kell vízum! (Privátbankár)
A tervek szerint novemberben csatlakozhat Magyarország az amerikai vízummentességi programhoz, ekkortól utazhatnak vízum nélkül a magyarok az Egyesült Államokba.
okt. 7
16:57
Nem a biztosításokban, a tanácsadókban nem bízunk (Infostart)
A hazai biztosítási piacot valószínűleg kevéssé érinti majd a pénzpiaci válság - véli a pénzcentrum.hu biztosítási szakírója. Józsa Ferenc az InfoRádiónak elmondta: bizalomhiány legfeljebb a pénzügyi tanácsadókkal, közvetítőkkel kapcsolatban alakulhat ki, a biztosítótársaságok iránt aligha, ezért várhatóan nem lesz visszaesés a befektetésekkel kombinált életbiztosítások esetében sem.
okt. 7
17:15
Gyurcsány: többet ér a tudás az adócsökkentésnél (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc kijelentette: Megegyezés programjának első helyén a tudás, a képzettség és a munkakultúra javítása áll.
okt. 7
17:33
Hogy szabaduljunk meg a kémprogramoktól? (Piac és Profit)
A KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. kidolgozta lehallgatás- és adatlopás-védelmi csomagját a közelmúltban történt kémbotrányokra és a rejtett kémprogramok elhárítására megnövekedett igényre reagálva.
okt. 7
17:33
Hullámvasút után erősödött a forint (Privátbankár)
Széles árfolyam-ingadozásokkal régiós társaival együtt erősödött a forint a bankközi devizapiacon. Az eurót délután négy órakor 249,70/85 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő...
okt. 7
17:33
IMF - A jelzálogalapú eszközökön elszenvedett veszteségek értéke eléri az 1.4 trillió dollárt (ProfitLine)
A világ pénzügyi intézményei eddig 1.4 trillió dollár veszteségleírásra kényszerültek az amerikai jelzáloghitel és jelzálog-fedezetű értékpapírokon elszenvedett veszteségek következtében - közölte ma az IMF. (ProfitLine.hu)
okt. 7
17:35
22 milliárddal kisebb a hiány a vártnál (Privátbankár)
Az államháztartás szeptemberben - önkormányzatok nélkül - 58,4 milliárd forint hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium. A szaktárca szeptemberre  - önkormányzatok nélkül - 80,5 milliárd forint h...
okt. 7
17:51
Nem tud fizetni a nagybank - bent ragadnak a betétek (Privátbankár)
Leállította a betétek kifizetését és új betétek felvételét az egyik izlandi nagybank brit érdekeltsége, miután az anyavállalatot az izlandi kormány csődgondnokság alá helyezte. Ez az első eset a banki...
okt. 7
17:51
Azonnali kamatcsökkentésre szólították fel a brit jegybankot londoni elemzők (Infostart)
Azonnali és meredek kamatcsökkentésre szólították fel kedden a brit jegybankot londoni elemzők a brit gazdaságot fenyegető súlyos recessziós kockázatra hivatkozva. Kedden ismét meredek árfolyamveszteségeket szenvedtek a brit bankok a londoni tőzsdén azokra a hírekre, hogy több milliárd font tőkepótlást kértek a kormánytól.
okt. 7
17:53
Illúzió az összes mentőakció? (Privátbankár)
A befektetők menekülése a világ részvénypiacairól annak elismerését jelenti, hogy a pénzügyi pánik globálissá vált, és globális recesszió is szinte bizonyos, írta a The Wall Street Journal. A piaci...
okt. 7
17:53
58,4 milliárd forint hiánnyal zárt az államháztartás (Infostart)
Az államháztartás szeptemberben önkormányzatok nélkül 58,4 milliárd forint hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium.
okt. 7
17:55
Már a jóhírek sem segítenek a BUX-on? (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 549,16 pontos, 3,05 százalékos csökkenéssel, 17.441,86 ponton zárt.  A részvénypiac forgalma 36,1 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények az erős...
okt. 7
18:09
USA - Mérséklődik az olaj, az üzemanyag árakra vonatkozó idei évi előrejelzés (ProfitLine)
Az Egyesült Államok kormányzata csökkentette a kőolaj, az üzemanyag és a fűtőolaj árára vonatkozó előrejelzéseit a globális kereslet visszaesése miatt, azonban az idei évi árak jelentősen magasabbak lesznek, mint a tavalyiak voltak. (ProfitLine.hu)
okt. 7
18:27
Döntöttek: ok nélkül nincs prémium (Privátbankár)
Napi kapcsolatban maradnak az EU tagországai és központi intézményei, hogy összehangolt válaszlehetőségeket biztosítsanak a pénzügyi válsághelyzetre.
okt. 7
18:45
Jó hírek az építőiparnak! (Piac és Profit)
A már meghozott uniós támogatási döntések alapján mintegy 1 800 milliárd forintnyi megrendelésre számíthat az építőipar a következő másfél évben - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a "Kitörési lehetőségek az építőiparban: uniós fejlesztések és egyszerűbb szabályozás" címet viselő konferencián. Az uniós források mellett az egyszerűbb szabályozás is segíti majd…
okt. 7
19:03
Veres: Nincs pánikhangulat (Infostart)
Magyarország a pénzügyi válsággal kapcsolatos hozzáállásában tartja magát a közösen kialakuló európai uniós stratégiához - közölte Veres János pénzügyminiszter Luxembourgban, az EU-tagországok pénzügyminisztereinek találkozója után. Kiemelte: A kormány kész a duplájára emelni a magyarországi magánbetét-biztosítás minimumhatárát.
okt. 7
19:03
Egy könyvelési trükk, és vége a válságnak? (Privátbankár)
Lehet, hogy egy egyszerű könyvelési módosítással eltüntethető a hitelválság? Az Európai Unióban a bankok számára most lehetővé tennék, hogy megkerüljenek egy könyvelési szabályt, amely elemzők szerint...
okt. 7
19:21
Csikkes csekkek: lerántották a leplet a sztárokról (Privátbankár)
A mozisztárokat körbelengő füstfelhő egy reklámfogás volt - a színészeket jól megfizették azért, hogy rajtuk keresztül a cigaretta körül az elegancia és a könnyedség képzete alakuljon ki
okt. 7
19:23
Gyalázkodásba csaptak át az elnökjelöltek (Privátbankár)
Már nem kérdésekről, hanem a vetélytárs jelölt személyiségének lerombolásáról szól az amerikai elnökválasztási kampány, amely ezzel veszélyes szakaszába érkezett.
okt. 7
19:39
"Már van terepe az egészségbiztosításnak" (Infostart)
Elterjedőben vannak az egészségbiztosítási termékek, ezek lehetnek a következő évek sikertermékei - véli a Generali ügyvezető igazgatója. Paál Zoltán az InfoRádiónak elmondta: az átalakuló egészségügyi szolgáltatási rendszer és a hálapénz lassan kiüresedő intézménye támogatja az ilyen konstrukciók sikerét.
okt. 7
19:39
Hazánk lesz az új energiaszállító nagyhatalom? (Piac és Profit)
A közép-kelet-európai régió országainak össze kell fognia, különben sosem múlik el az oroszoktól való energiafüggőségünk - hangzott el a Második Regionális Energia Fórumon. Az új rendszerben hazánk - már csak földrajzi elhelyezkedése miatt is - vezető szerepre készül.
okt. 7
19:41
Bajnai: Nem várhatóak bankcsődök Magyarországon (Infostart)
1800 milliárd forint uniós forrás odaítéléséről döntött a kormány ez év októberéig - jelentette be a Kitörési Lehetőségek az Építőiparban című konferencián a gazdasági miniszter. Bajnai Gordon hangsúlyozta: az építőipart érinti a legkeményebben a pénzpiaci válság, nehéz másfél év következik az ágazat számára.
okt. 7
19:57
Pocakba szúrás helyett elég lesz egy vérvétel (Privátbankár)
Egy újonnan kidolgozott magzati genetikai teszt segítségével kisebb kockázattal állapítható meg a Down-szindróma és más genetikai betegségek.
okt. 7
19:59
Szmog: kisbabák nagy veszélyben (Privátbankár)
A légszennyezés káros hatással van a magzatra és szerepe van a felnőttkorban kialakuló légzési betegségekben is - állítja egy Berlinben megjelent tanulmány
okt. 7
20:33
14 ezer rendőr telefonszáma került nyilvánosságra (Piac és Profit)
Nem sokáig örülhettek a berlini rendőrök a frissen kapott szolgálati mobiltelefonoknak, mert a telefonszámok egyik napról a másikra a bűnözők kezébe kerültek.
okt. 7
21:09
Olcsóbb lehet az internet, segít a hurokátengedés (Infostart)
A szolgáltatók közötti verseny erősödését, és ezáltal az előfizetői díjak csökkenését várja a hírközlési hatóság a szélessávú internetpiacon. A hatóság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: 20 százalékkal tovább csökkentették az úgynevezett hurokátengedés havi nagykereskedelmi díját. Márton György hozzátette: ezzel az alternatív, hálózattal nem rendelkező szolgáltatók erősebb megjelenését várják a…
okt. 7
21:45
Másfél hetet kell kibírniuk a videójáték-őrülteknek (Piac és Profit)
Idén is megrendezik a Budapest Game Show-t, ahol az őszi-téli szezon legújabb videójátékai mutatkoznak be. Ingyen ki is próbálhatjuk őket.
okt. 7
22:21
Fotex - Újabb 100 ezer darabos pakkot vett az UPINGTON (ProfitLine)
A FOTEX Nyrt. tájékoztatása szerint leányvállalata, az UPINGTON Investments Ltd. a Concorde Zrt. részére adott megbízással 2008. október 6-án 100.000 db Fotex részvényt vásárolt 480,- Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
okt. 7
22:23
Rába - Nincs megállás veszik a részvényeket (ProfitLine)
A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. az alábbi sajátrészvény-tranzakcióról tájékoztatja a befektetőket. A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. 2008. október 7-én a Budapesti Értéktőzsdén 9.588 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 1.146 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
okt. 7
22:25
FHB - Újabb nagyobb mennyiségű sajátrészvény vásárlás (ProfitLine)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2008. évi rendes közgyűlése által adott felhatalmazás keretei között, az Igazgatóság határozata alapján 2008. október 07. napján az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató útján 947,1545 Ft-os árfolyamon 35.143 db FHB A-sorozatú törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
okt. 7
22:39
Phylaxia - Tőzsdére készül a KEG, megalakult aPhylaxia Pharma Zrt.-t (ProfitLine)
A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt. tájékoztatja a T. Befektetőket, hogy a Társaság Igazgatósága és a KEG Közép-Európai Gázterminál Zrt. közgyűlése a mai napon döntött a KEG részvényei Budapesti Értéktőzsdére történő bevezetéséhez szükséges lépések haladéktalan megkezdéséről - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
okt. 7
22:41
Freesoft - Kiszervezik az Alkalmazás migráció üzletágat (ProfitLine)
A FreeSoft Nyrt. (1117 Budapest, Neumann J. utca 1/c.) ezúton tájékoztatja a pénz- és tőkepiac szereplőit, hogy a Társaság igazgatósága döntést hozott a FreeSoft Nyrt Alkalmazás migráció (Legacy modernization) üzletágának önálló társaságba szervezéséről. Ennek keretében az üzletág dolgozóit át-, a külföldi leányvállalatokat pedig eladta a Sysap Informatikai, Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt…

Keresés