Az Orco Investment Kft. fejlesztésében a XV. kerület északi határán, a Mélyfúró utca és Felsőkert utca találkozásánál, egy 15 hektáros területen épülne fel Budapest új filmstúdiója, az Origo - írta a szerdai Napi gazdaság.
A munkanélküliségi ráta 7,7 százalék volt 2007 október-decemberben, 0,2 százalékpontal magasabb, mint 2006 azonos időszakában, 2007 egészében 7,4 százalék, 0,1 százalékponttal alacsonyabb, mint 2006-ban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Elégséges adatok hiányában nem lehet azt állítani, hogy az amerikai gazdaság recesszióba süllyedt volna, vélekedett Edmund S. Phelps Nobel-díjas közgazdász, aki elhamarkodottnak tartja, hogy az amerik...
A tavaly indított londoni és frankfurti járata után március végétől Düsseldorfba is repül Sármellékről a Ryanair - jelentette be a légitársaság közép-európai értékesítési igazgatója a FlyBalaton repül...
Az Ecostat Ingatlan Barométer tavalyi indexe 44,4 százalék, ez 0,5 százalékponttal marad el a 2006. évitől. Vagyis: 2007-hez képest az ingatlanpiac az idén is stagnálni fog.
Az Európai Parlament (EP) mezőgazdasági bizottsága ellenszavazat nélkül elfogadta Tabajdi Csabának, az MSZP EP-delegációja vezetőjének a saját kezdeményezésű jelentését a biogázról.
A munkanélküliségi ráta 2007 egészében 7,4 százalék volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb, mint 2006-ban. A foglalkoztatottak 4 ezerrel, a munkanélküliek 5 ezerrel lettek kevesebben.
Az Ecostat IngatlanBarométer 2007. évi összesített indexe 44,4 százalék, ez 0,5 százalékponttal marad el a 2006. évitől; az összesített érték azt mutatja, hogy 2007-hez képest az ingatlanpiac az idén is stagnálni fog - mondta Liskáné Pólya Lenke, az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégia Kutató Intézet kutatásvezetője sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a magyar miniszterelnöknek a jelek szerint nincs szerencséje. Nem csupán azért, mert legközelebbi munkatársai elhagyják őt...
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint a minél korábbi euróbevezetés nem feltétlenül lenne jó hatással a magyar gazdaságra. Surányi György az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta, a közös európai fizetőeszköz a stabilizáció mellett fékezné is a gazdaság növekedését.
Az FHB Jelzálogbank 40.000 darab saját kibocsátású "A" sorozatú törzsrészvényt vásárolt kedden a tőzsdén 1548 forintos átlagáron - közölte a hitelintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A tranzakci...
Tavaly a negyedik negyedévben 7,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta, 2007 egészében pedig 7,4 százalék - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentéséből.
A készpénzen terjedő influenzavírus kockázatát hatásosan csökkentheti a bankkártyák használata. A készpénzhasználat ugyanis fokozhatja a téli járványok terjedését
Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárást kért az ügyész a Globex-ügyben a Fővárosi Ítélőtábla szerdai másodfokú tárgyalásán. A 2006 decemberében kihirdetett elsőfokú ítélet szer...
A Teva Magyarország Zrt. egyedi kormánydöntéssel szeretne támogatáshoz jutni a 100 millió dollár értékű kapacitásbővítő beruházáshoz - erősítette meg Gábor Péter üzletfejlesztési igazgató.
Több ezer taxis sztrájkol és bénítja meg a közlekedést Franciaországban, így tiltakozva az ellen, hogy a kormány liberalizálni kívánja a jelenleg szigorúan szabályozott francia taxipiacot.
Noha ma már Magyarországon is több szolgáltató kínál elektronikus számlabemutatási és -fizetési szolgáltatásokat, egyelőre csupán néhány tízezer ügyfél élvezi azok előnyeit
Februártól elkezdi lakossági szolgáltatását az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató (EMFESZ) Kft., amely éves szinten a jelenlegi közüzemi gázdíjnál átlagosan 8 százalékkal alacs...
Éhségsztrájkot kezdett Mihail Hodorkovszkij, az egykori Yukos (Jukosz) olajbirodalom börtönben lévő tulajdonosa, de nem saját ügyében, hanem a konszern volt alelnökének, Vaszilij Alekszanjannak az érd...
Az ekho-törvény is változott január 1-vel. Összeállításunkból megtudhatja, mit kell továbbra is változatlanul fizetni a jövőben, milyen szigorításokkal, módosulásokkal és könnyítésekkel kell számolnia az adózónak 2008-ban.
Februártól elkezdi lakossági szolgáltatását az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató (EMFESZ) Kft., amely éves szinten a jelenlegi közüzemi gázdíjnál átlagosan 8 százalékkal alacsonyabb tarifát jelent - mondta el Góczi István, a társaság ügyvezető igazgatója, sajtótájékoztatón, szerdán Budapesten.
Az elmúlt csaknem másfél évtizedben igen dinamikusan fejlődött a mangalicatenyésztés Magyarországon, a mangalicakocák száma már eléri a 10 ezret - mondta a mangalicatenyésztők egyesületének elnöke.
Az Országgyűlés február 11-ei első ülésnapján szavaz a visszaküldött egészségbiztosítási törvényjavaslatról - jelentette be Szili Katalin házelnök. A vitát négyórás időkeretben folytatják le.
A Bátaapátiban létesülő atomtemető-beruházás felfüggesztését szorgalmazza Illés Zoltán, a Fidesz környezetpolitikusa, mert szerinte a vájatok fúrása során előre nem látott, természetet és az emberi eg...
Már a Szövetségi Nyomozóhivatal (FBI) is beszállt a gazdaságot megrázó jelzálogpiaci válság okainak felderítésébe - jelentették be az Egyesült Államokban. A válság hátterében a csalások és bennfentes kereskedések gyanúja mellett az áll, hogy a hitelfelvevők az ingatlan értékénél nagyobb jelzáloghitelt is kaptak, amit aztán fogyasztásra fordítottak.
A Visa-kártyabirtokosok 1,5 milliárd euró összegben vásároltak Magyarországon különböző kereskedőknél a 2007. szeptember végén zárult pénzügyi évben, ami 18 százalékkal több az előző pénzügyi évinél -...
Az izraeli Teva gyógyszercég magyarországi leányvállalata, a Teva Magyarország Zrt. egyedi kormánydöntéssel szeretne támogatáshoz jutni a 100 millió dollár értékű kapacitásbővítő beruházáshoz - erősítette meg a Világgazdaság hírét Gábor Péter, a Teva Magyarország üzletfejlesztési igazgatója az MTI kérdésére.
A Teva Magyarország Zrt. egyedi kormánydöntéssel szeretne támogatáshoz jutni a 100 millió dollár értékű kapacitásbővítő beruházáshoz - erősítette meg Gábor Péter üzletfejlesztési igazgató.
A német RWE energetikai cég hatodik partnerként csatlakozik a Nabucco gázvezeték-projekthez és február 5-én írja alá az erről szóló megállapodást - közölte Hilmi Güler török energiaügyi miniszter.
Az Ecostat Ingatlan Barométer tavalyi indexe 44,4 százalék, ez 0,5 százalékponttal marad el a 2006. évitől. Vagyis: 2007-hez képest az ingatlanpiac az idén is stagnálni fog.
A főleg notebook-forgalmazással foglalkozó Acer Computer Magyarország 38 millió euró bevételt ért el tavaly, szemben a 2006. évi 30 millió euróval - mondta Egri Csaba, az Acer képviseletvezetője. A...
A Visa-kártyabirtokosok 1,5 milliárd euró összegben vásároltak Magyarországon különböző kereskedőknél a 2007 szeptember végén zárult pénzügyi évben, ami 18 százalékkal több az előző pénzügyi évinél - mondta Jana Lvova, a Visa Europe Magyarországért felelős területi vezetője.
Az Európai Bizottság, az unió legfőbb végrehajtó testülete javaslatot fogadott el szerdán a fogyasztók igényeinek jobban megfelelő élelmiszer-címkézési gyakorlatra vonatkozóan.
A közösségi közlekedés előnyben részesítéséről szóló szándéknyilatkozatot írt alá a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a BKV kedden - közölte a BRKF sajtóosztálya. A megállapodást Tóth Gábor rendőr dan...
A lengyel központi bank szerdán 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatok szintjét. Annak ellenére szigorítottak a hitelfeltételeken, hogy a világgazdaságban globális méretekben a gazdasági növekedés...
A Magyar Orvosi Kamara szerint a vizitdíj és kórházi napidíj nem hozott jelentős bevételt sem az alapellátásban, sem a kórházaknál, és érdemben nem volt hatással a hálapénzre sem.
Veszélyes és eddig szokatlan külső űrszerelési munkát kezdett szerdán a Nemzetközi Űrállomás háromtagú legénységének két amerikai asztronautája. Peggy Whitson és Daniel Tani feladata, hogy kicseré...